„Mi pedig nem e világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből való Szellemet, hogy megismerjük mindazokat, amikkel Isten megajándékozott minket.” I.Kor.2,12.

A kegyelmi időnk lejárta és a számadás előtt, talán még nem lesz hiábavaló felmérni és felértékelni azokat, amikben Urunk itt részesített minket. Szem előtt kell azonban tartanunk azt a tényt, hogy a földön létező ember tragédiája nem az, amit erről szépíró költőink leírtak, hanem a mi állapotunk és helyzetünk aszerint van, amint és amilyennek Isten azt a Szentírásban kijelentette nekünk, megmentésünkre!

Az Egy Ember Jézus Krisztus kivételével minden „Emberlélek”,  aki lehetőséget kapott arra, hogy a Föld-nevű Bolygóra egy kis időre anyagi testbe felkerülhessen, az mind olyan valaki, aki „ott” (Hós.6,7.) már egyénenként „átesett a rostán”. Az Ég Törvénye -mint a szeparátor- kivetette a mennyei állapotból a lázadókat, akik helyet adtak magukban az Ördög hazug és Istent gyalázó rágalmazásainak. Kiűzettünk az Istennel együttlátó értelmes lények közül, az élők világából, és szellemben halottá lett az eredetileg „igen jó” ember! A vesztő-szellem pedig -akire mi itteniek mind hallgattunk- nem csak „átejtette”, hanem „át is hangolta és át is programozta” a hiszékeny embert, annak a rádióvevő rezgőkörét, és olyan szellemiséggel töltötte el, amelyre ha hallgat, és nem veszi igénybe a kapott megváltozás drága lehetőségét, akkor mindmáig folyamatosan jónak látja a gonoszt. Ezzel pedig a Megváltó munkáját, és az érte is meghozott áldozatát veti meg, így örökre menthetetlenné teszi magát!  Marad a halálban! Ján.3,36.

Ezzel szemben mi nézzük meg, mérjük fel és gondoljuk át értelemmel, hogy Isten miket, milyen kegyelem ajándékokat adott ide nekünk, hogy el ne vesszünk ezzel a vesztébe rohanó világgal együtt. A Föld lakóinak többsége ugyanis ma (John Bunyan szavaival élve) az őt megszállva tartó „Diabolos óriás sípjára táncol!” A mi Urunk, a Hatalmas Pantokrator, a Mindenséget teremtő és éltető MINDENHATÓ jól látja azt a mérhetetlen értelmi-lelki és szellemi sötétséget, amelybe „ott” beleestünk. Erről, az eredetileg igen jó emberről, a bűnbeesés után már ezt a tragikus elváltozást olvashatjuk a Kijelentésben: És mondá az Úr Isten: „Íme (idu: ez a belső állapot felismerését jelenti: Lásd meg te is!), az ember olyanná lett, mint az a mi közülünk való egy, jót és gonoszt tudván!” I.Móz.3,22. Ettől óvott Isten az előzőekben, de az ember inkább a Vesztőnek hitt, aki ezt ígérte: Bizony nem haltok meg. Itt jött be ez az ördögi természet, ez a szellemi halál, a „hűvös alkonyat” utáni besötétedés, és az Isten melletti állapotból való kiűzetés.

Ugyanakkor azonban, a kellő pillanatban -az Ördög fogságába jutottak kiszabadítása céljából- egy addig elképzelhetetlen nagy dolog is történt: A Bűn és halál törvénye érvényben maradása mellett, az üdvösségre kiválasztottak számára létre hozatott a Kegyelem törvénye is! Mindez a döntés Istennek az Atyai Szívében történt, Aki megszánta a bukottakat -minket-, és magára vállalta azt, hogy a Fiúban, az Ő /ön/feláldozása árán, kifizeti azt a kárt, amit „ott” okoztunk, a REND világában Ő ellene! Ez a lehető LEGNAGYOBB AJÁNDÉK a számunkra, ami csak létezik a világmindenségben!  Ez a tény olyan nagy jelentőségű, hogy a látók, a mennyei világok lakói nem tudnak betelni vele, hogy ezért dicsőítsék Őt. Jel.5,9-10. (Itt ford. hiba van; helyesen: minket helyett „megváltottad őket”).

Erre a döbbenetes tényre lehet nekünk hit által  most  ráébredni, hogy ennek az új kegyelmi helyzetünknek megfelelhessünk. Istennek ugyanis minden kegyelmi ajándéka feltételhez köttetett, sőt a kedvezményezettnél még annak a felhasználási módja is megszabatott. (Nem lehet tehát össze-vissza még jókodni sem!). A Teljes Írás ezekről is tájékoztat bennünket.

II.Kor.5-ben pl. ezeket olvashatjuk, az első sorokban emlékeztetést kapunk a hármasságunkra, mert itt van utalás a sárház, sátorház és a mennyei hajlékra is. Tragédiánk az a sötétség és értelmetlenség, amiben leledzünk, amelyen keresztül a Sötétség fejedelme van uralkodó helyzetben még az u.n. hívő vallásos lelkekben is! Jel.2,13. Emiatt Isten minden teremtő és rendező munkát a rávilágítással, a „Legyen Világossággal” kezdi el. I.Móz.1,3. Amikor Ő, A HATALMAS ISTEN itt megüresítetten, emberi testben megjelent, ezt is kijelentette: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon (ebben a vágni való értelmetlenségben, vakon) sötétségben, aki én bennem hisz!” Nekünk tehát, akiket Ő kikönyörgött és meg is kapott az Atyától, szánkba adja a kérését is annak, amire szükségünk van, amit kérhetünk az Atyától: „Jöjjön el a Te uralmad!” (mert mindaddig az ördög uralkodik és diktál „Emberlélekben”; és ha még az olykor tetszik is -úgy látja, hogy  jó az- ez biztos jele annak az áthangolásnak és elfajzásnak, amibe „ott” bele estünk!)       

KEGYELEMAJÁNDÉK ez a  lehetőség ,  amiben a pótvizsgázók a földi létük során részesülnek! Ott nem akarta belátni a bűnt elkövető, nem tett beismerő vallomást, hanem másra próbálta ráfogni. Most azonban –egyszer  az örökkévalóságban- még módot kapott arra, hogy más belátásra jutva vállalja azt. A bújócskázás itt már nem hoz megoldást, hanem csak végleges bukást! Luk.14,26-27. Láthatjuk, hogy a végítélet a Bibliánkban megírottak alapján fog történni: Jel.20,11-12.  A Kijelentés alapján szükséges tehát, kivetni és elszakadni minden hamis tanítástól, amiket a vesztő szellem, az ő eszközein keresztül, bőségesen elhintett, és hamis békét-nyugalmat ígérve, mint kábítószert, folyamatosan most is hint a lelkekbe; elkezdve a bűnesetünk tényének „elkenésével”, komolytalan „Ádám-Éva-almafa mesévé” tevésével. Ebből -de a Kijelentésnek számtalan más pontjánál is- nyilvánvalóan látható a Vesztő szándéka, a „legyen sötétség”…  Vegyük észre már ezt ezekben  is!  II.Kor.2,11.

Saulus -a Krisztus követőit üldöző-, miután megvilágosíttatott és Pál apostol lett, újra érzékennyé tétetett a „nagyadó” adásának vételére, Isten adásának vételére. Őrajta keresztül ezek is leírattak számunkra: „Én pedig éltem régen… (de)…felelevenedék a bűn, én pedig meghalék… mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek…” Tehát nem az ősszülők a tettesek, hanem mi mindnyájan!  I.Móz.2,17. Róm.7,9-10. 3,23.

A már „felébresztett” Efézusbelieknek pedig ezt írja Ef.2,1: „Titeket is megelevenített, akik holtak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt”. A Odafelvalók iránt nagy érzékenységű János apostolon keresztül pedig ez a tényállás közöltetik velünk Felűlről: „Én tudom a te dolgaidat… Az a neved, hogy élsz és halott vagy!” Jel.3,1. 

Szokjuk meg már, hogy ne a magunk „értelmére” támaszkodjunk!  Az Ítélő Hatóság nem a konokul tagadó bűnös véleménye szerint hozza meg az ítéletet! Péld.3,5.  Az ördögi természetűvé lett „agymosott”, és így Istennel ellenséges viszonyba került ember-teremtménynek gyökeres megváltozásra, „szívcserére” van szüksége ahhoz, hogy a Rend világába visszajuthasson! Isten ezt a célt tűzte ki a mi számunkra! Mindez egy mondatban így is elhangzott körünkben: „Ahhoz, hogy végleg elvesszünk, már semmit sem kell csinálni nekünk, de ahhoz, hogy ne vesszünk el, még nagyon sok a tennivalónk!”

Első dolog: Hit által belátni, hogy erre nekem szükségem van, mert Ő nélküle üres és káros romterület az életem, még a körülöttem és körülötted levők, a rád bízottak számára is! Ezt azonban az Ő világosságában lássam be (nem ahogy az ördög tálalja!), mert egyedül csak Ő képes és akar segíteni te rajtad is. A vesztő szellem pedig minden dolgodat igyekszik jóra magyarázni, és téged folyamatosan hamis nyugalomban tartani. Ha a Szellem (a Szent Szellem!) vezérelhet, észre fogod  venni te is az ördög szándékait. II.Kor.2,11.

Ezt a mentő Szeretetét Ő már letagadhatatlanul be is bizonyította a Kranionon, a Golgotán, az egész világ -sőt mindhárom világ- számára. Elképzelhetetlen, hogy: „KI KEZÉBEN TARTOTT MINDENT, HAGYTA MAGÁT S NEM ÁLLT ELLENT!!!”… (egyik énekünk szövege.)

A „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is!” kérése azért adatott nekünk, mert nálunk még nem az Ő akarata érvényesül, hanem a szívekben trónoló Vesztőé, aki az ő terveit jónak és kívánatosnak állítva az általa megmámorosított „részeggel ” megeteti, az pedig adoptálja azokat. Ezek is megharcolni valók nekünk,  az AJÁNDÉKUL KAPOTT  HIT védőpajzsával, mindaddig míg ki nem kerül a „Zarándok” a Sátán lőtávolából. Ef.6,16.

Isten irgalmából erre a bennünk történő Szent Háború megvívására, e nemes harcra kaptunk mi lehetőséget, a Haza jutásunk érdekében. Ezért is légy hálás, hogy Urunk ebben részesít! Tartsunk össze és kövessük azokat, akik ebben jó példát hagyva már végig mentek ezen az úton előttünk! II.Tim.4,1-9. Zsid.11,1-40.

Ajánlott ének: H.261. „Itt jövevény vagyok, Hazám a menny…!”