„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk…!” Mt.6,12. Luk.11,4.

Nagyon ismert mondat ez a nekünk adatott ÚRI IMA kérései között –talán Te még naponta el is mondod–, de azért adjunk helyet e kérdésnek: Vajon é r t e d- e amit mondogatsz?… A szerecsen pénzügyminiszter nem tartotta rangján alulinak, bevallani a poroslábú tanítványnak: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Így vagyunk mi is valamennyien, minden mondatával a Kijelentésnek, mivel a bűnünk felületessé és nagyvonalúvá tett bennünket. Ehhez még hozzájön, hogy a tévelyítő Vesztő –az ő eszközein keresztül– meg is nyugtatja a jóhiszemű kereső lelket, akit csak lehet, a maga tévhitében; nevezetesen, hogy az az állapot, amiben te most leledzel, már elégséges ahhoz, hogy a mennybe juss. Urunk azonban, a Bibliánkban található Kijelentésében ennél sokkal többet akar velünk nem csupán megértetni, hanem a szívünkre helyezni!… A  s z í v (nem ez a dobogó hús, hanem a láthatatlan legbensőnk), a szellem ugyanis sokkal magasabb rendű még a lelki értelemnél is!…

   Az Úri Imában, annak kéréseiben, a legszükségesebbekre mutat rá az Úr, azok számára, akik a bűnbukásuk után még kézbe vétettek, hogy újra  é l ő k k é  tegye. Sorsdöntően fontos számunkra –a szellemi halálból ébredezők számára–, hogy ennek az Imának mindenik kérése a megadott sorrendben, szívügyünkké legyen! A hitető Vesztő szellem ugyanis nem hagyta abba az altató és félrevezető tevékenységét. Ilyen pl. az is, hogy: legyél csak egy jó vallásos ember, végezd el az előírt formaságokat, még a szájjal  s o k –  s z o r elmondott „ima-szövegekkel” is, így akkor már te eleget tettél a vallási kötelmeidnek és nyugodt lehetsz. Ezek a külső testies gyakorlatok bár lehetnek nagyon tetszetősek, de –mivel félrevezetők!– mégis ördögiek!…

   Mi hát a helyzetünk valójában? Csak azt vehetjük alapul, ami kijelentetett, függetlenül a tévelygő és Istent megvető emberek véleményétől!… Rólunk pedig –a teremtetésünk és bűnesetünk, valamint Izrael népe nyomorúságainak megismertetése után– ez íratott meg: „Mindnyájan elhajlottak Istentől, valamennyien megromlottak…” „Nincsen különbség, mert  m i n d e n k i  vétkezett”! Róm.3,9-18. 23.  A bűn pedig, az a fertőző nyavalya, amit „ott” azzal a gyümölccsel bevettünk (Hós.6,7.), előidézte az ember addigi igen jó  t e r m é s z e t é -nek elvadulását, elfajzását, megrontását. Ezen pedig nem lehet változtatni semmiféle „szépségflastrommal”, ahogy a vérbaj sem múlik el attól, ha annak a kiütését leragasztják.

   Isten azonban gondoskodott azokról a poklos betegekről, akiket megszánt és testet alkotva nekik, felhozott ide a kegyelem színpadára, ahol Ő, mint Gyógyító vett a kezébe bennünket. Már a pusztai vándorlás elején így, ezen a néven ismerteti meg magát az Izraelnek: „Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód!” II.Móz.15,26. Amikor pedig itt a Krisztusban testben is megjelent az Isten, Ő  m i n d e n  betegségét magára vette azoknak, akik Őhozzá mentek vagy vitettek. Ő tehát mindhárom szinten gyógyított és GYÓGYÍT ma is. A hozzámenőt azonban megkérdezi: Mit akarsz?… Akarsz-e meggyógyulni?… Akarsz-e már új életben járni; mivelhogy ezt fogadtad! Teljesítsd hát a Felségesnek tett fogadásodat, és ne maradj „Jákób”! Zsolt.50,14-15. Harcold meg ezt a „Szent háborút” 1.Tim. 6,12. 2.Tim.2,22. 4,7. önmagaddal, önmagadban, és légy „Izrael”! Ezt ugyanis nem lehet megspórolnia senkinek, aki Haza akar jutni!… Mt.10,34-39.

   Ő tehát –a VILÁGOKAT TEREMTŐ ÉS FENNTARTÓ ÚR, a királyok KIRÁLYA– az elveszettek érdekében LESZÁLLT, és mint SÓTÉR –Szabadító, Megváltó, Megtartó, Üdvözítő– mindent elvégzett a megmentésünkre! Tetelestai= elvégeztetett: Ján.19,30.

   Itt azonban, a mi esetünkben egy nagy adósságcsinálás is történt, valamint felségsértés is Ővele szemben. Ezeknek rendezésére mi  m o s t,  a földi létünkben kapjuk a lehetőséget, így nekünk ebben még igen sok tennivalónk van, mégpedig  f o l y a m a t o s a n!…

   Az eredetileg igen jó embernek az ISTENI ÖRÖK REND –DÍKÉ– világával szemben elkövetett lázadását –amely az ő szellemi halálát és az abból való kiűzetését is okozta– és a károkozást az Úr a 10.000 Talentum aranyban (Kétezermillió napszámbér) ismerteti meg velünk. Mt.18,23-35. Ezen túlmenően pedig, azzal a ténnyel, hogy hitelt adtunk a hazug Ellenségnek, a soha nem hazudó Istent hazudtoltuk meg!!! Ez már kimeríti a felségsértés fogalmát!…

   Mivel a Biblia, Szentírás, minden szava cselekvésre indító IGE, így az sem véletlen, amit a hazatérő elveszett tékozló fiú az őt hazaváró Atyjának mond: „Atyám, én vétkeztem az ÉG (örök Rendje) ellen és TE (a Te Felséged) ellened!…”  Ezzel nekünk is illene számolnunk!…

   A mi kifizethetetlen nagy adósságunkat ISTEN A KRISZTUSBAN magára átvállalta. Az Ő életét adta azért, hogy kiváltson bennünket abból a szellemi halálból, amibe „ott” beleestünk. Az Ő tanítványainak összefüggéseiben kijelentette ezeket, és őrajtuk keresztül most minket is –és minden sötétségben levőt– fel akar világosítani a tragédiánk, és a Tőle kapott kimenekedés lehetősége és  f e l t é t e l e  felől is. Vezérigénk, az Úri Imában levő kérés, és az adós szolga példázata egyértelműen ismerteti velünk a dolgunkat: Afezis: adósság elengedés, megbocsátás egymással szemben! Mindnyájan sokszor és sokféleképpen vétkezünk egymás ellen, amiket folyamatosan el kell engedni. Ezeknek értéke sokkal-sokkal kisebb annál, amivel Istennek tartozunk. (Képben:100 napszámbér a kétezermillióhoz képest.) Péter apostol, a „hányszor kell megbocsátanom” kérdésére ezt a választ kapja: „még hetvenszer hétszer is!”… Az Ige érzékennyé akar tenni bennünket egymás iránt. Ehhez az kell, hogy én lássam magamat a másiknak a szemszögéből is. Ekkor, lehet, azt kell belátnom, hogy én még többel tartozom neki, mint ő énnekem. Urunk előtt pedig –Aki bennünket felkarolt– nincsen személyválogatás, sem kivételezés! Mt. 5,23-26. Az első lépést tehát nekem kell megtennem!… Ez az afezis –a kölcsönös elengedés, megbocsátás egymásnak– a „kulcsa”, a „nyitja” a Haza jutásnak. Ezzel már oda lehet járulnunk a mi Atyánkhoz, hogy az Ő bocsánatát kérjük; „…miképpen mi is már megbocsátottunk egymásnak…!”

   Aki hit által tudomásul veszi, hogy Isten mit adott énnekem, és hogy milyen nagy halálból emel ki engem, az már nem maradhat érzéketlen a másik fuldoklóval szemben sem! Isten ugyanis azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az Igazság –a valóság– megismerésére! I.Tim.2,4. A mi Megmentőnk szavai ezek is: „Én Világosságul jöttem e világra, hogy  s e n k i  ne maradjon a Sötétségben, aki én bennem hisz!” Ján.12,46. Addig ugyanis a Sátánban fekszik/heverészik gondtalanul, mint a saját bűne rabja, elaltatva, elhitetve… Jerémiás prófétán keresztül pedig ezt mondja (3,25): „Gyalázatunkban heverünk, és elborít minket a mi szégyenünk, mert vétkeztünk az Úr ellen, a mi Istenünk ellen, mi és a mi atyáink, gyermekségünk óta mind a mai napig, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára!” Ezért szól így Pál apostolon keresztül is: „Serkenj fel, aki aluszol, támadj fel a halálból és felragyog tenéked a Krisztus.” Ef.5,14. Ez a nagy  l e h e t ő s é g  adatik még ma –e g y s z e r  az örökkévalóságban– nekünk, egyformán mindannyiunknak!!! Nagy evangélium ez nekünk, akik számára Ő –már „ott” (Gen.3,15.)– életet és kegyelmet szerzett, hogy itt hústestbe felhozatva Jób 10,11-12., letehessük a „pótvizsgánkat” az Ő világosságában; a más belátásra jutásnak (metanoia) és az önismeretnek azzal a kegyelemajándékával, amit végül Péter is megkapott. Ján.21,15-17. (Lásd: az eredeti szövegben.)

B.L.

(64) Ének:

Od’adtam életem, Kiontám vérem én,

Istent békíteni. Javadra ezt tevém.

Odaadtam életem, Mit adsz te énnekem?

Örök fényből jövék, Elhagyva trónomat,

Mint szolga szenvedék, Gúny s megvetés alatt.

Mind érted tettem ezt S te értem mit teszesz?

Hordoztam a tövist, Kín s gondnak martalék,

Kiittam a kehelyt, Halálig hű valék,

Teérted tűrtem el, Mit tűrsz te értem el?

Nos, felkínálva ma Bűnid bocsánatát,

Üdvöt s békét neked Örök kegyelmem ád.

Mindezt adom neked, Add nékem szívedet!…

 

„Nem küldettem, csak Izráel házának elveszett juhaihoz” Mt.15,24.

   Urunknak ez a mondata (is) sokkal többet akar nekünk mondani annál, amit mi első hallásra gondolnánk; mivelhogy az Igében Isten jelenti ki az Ő akaratát, Aki sokoldalú és sokrétű:polüpoikilos. Bennünket azonban a bűnbukásunk –melyet az Ő óvó figyelmeztetése ellenére már „ott” elkövettünk– felületessé és nagyvonalúvá tett, s így elfogadtuk, befogantuk a Vesztő hazugnak az Istent gyalázó hazug rágalmait. Igaznak és jónak láttuk azokat: „úgy látta az „asszony”, hogy jó az…”, a halálfa, amitől Isten óva intette az embert. Ezt megelőzően már megkritizáltuk az Ő teremtő munkáját (az agyag a gölöncsért) is, hogy az pedig nem jó. (Gen.2 és 3 rész.) Istennek –Aki a gondolataink rezdülését is látja– ezt kellett megtapasztalnia az embernél, ezt a döbbenetes elváltozást!… Isten országa: a Rend –Diké, Dikaiosüné– világa, melyben ilyen esetben a Törvény, mint szeparátor, azonnal kivágja abból a törvényszegőt. Ezt történt mivelünk is, az Édenből eltávolítottakkal, a hüvös alkonyattal! Ebből a mi korunkra már vágnivaló sötétség lett, így most már az Ige ezt jelenti ki rólunk: Róm.3,9-23. Ezt is mondja: Ésa.60,1-2. Idou skotos=lásd meg a sötétséget! (belső látással, a mennyek világának szempontjából.) Isten ebből akar kivinni a Világosságra bennünket, de ehhez előbb fel kell ismerni, és bűnbánattal beismerni, hogy hol és milyen állapotban vagyok!

   Ezen az úton igen sok félrevezető buktatóval és csapdával találjuk szembe magunkat, amiket a Vesztő –az ő eszközein keresztül– szemfényvesztő módon elrejt a tőle menekülni akarók szemei elől. Legdurvább eszközei: a testi, húsi bűnökre való csábítás. Ennél sokkal ravaszabbak a tanításbeli félrevezetések, a Bibliai fogalmak emberi –bábeli– értelmezése, a könnyebb utak felkínálása stb. Urunk, Aki végig ment ezen az úton, minden próbában megállt mindhalálig, és a zarándokokat is ellátja ehhez minden védőfegyverzettel, sőt az ördögi részegség ellen a Józanság Szellemének vezérlésével is Csak azt kéri tőlem, tőled: „Legyetek nékem tanítványaim, oltványaim!”…

   A bennünket hazaváró Atya, a távoli istentelen utakon tévelygő elveszett fiú számára egy Emlékeztető Könyvet –Biblia– küldött, hogy megismertesse abból azt az Otthoni rendet és nyelvet, amelyből ő kiesett, és az ördögi agymosás során teljesen el is felejtett. Mal.3,16. Az eredeti állapothoz való visszatérésünkhöz pedig elengedhetetlen a Szentírás első oldalain képekben megírtak szellemének a megismerése! Jel.2,5. Ez a mi korunkban már –ördögi módon, fényes papi segédlettel– „Ádám-Éva-almafa mesévé” züllesztetett. A „Könyvek” összefüggő tanításának vonata ezzel már az út elején kisiklatott és tévútra került. Minekünk tehát a Világosságra jutáshoz, az Őtőle való hit által, addig –a váltóig– kell visszamennünk!

   Urunk, akiket felkarolt és akiknek testet is alkotott, azoknak az Ő életével kifizette azt a kárt amit okoztunk az ég törvénye és az Atya ellen (a felségsértést) is. Luk.15,21. Ehhez mi nem tettünk és nem is tehettünk semmit. Csak örök hálával elfogadhatjuk Urunktól, Aki most már kétszeresen –a megteremtésünk és a Halál fogságából való kiváltásunk jogán– is a magáéivá tett bennünket. Életet és kegyelmet szerzett számunkra: Jób.10,12.

   Atyánk, a Hatalmas Isten, az Egyszülött Fiúban Krisztus Jézusként, az idők végén még erre a mi sötét Földünkre is lejött az Ő tévelygő juhai után. Ő vállalta, hogy itt ebben a „részeg” és szellemi kábultságban levő hitetlen embervilágban –akiben csak lehet–, aki átadja magát Őneki, abban kiformálja az értelmet.. Erre indította el a tanítványait Ő maga előtt akkor, és azóta is: a Haza vezető út megmutatására, de nem a tévelyítőnek, hanem a Kijelentésnek megfelelően!!…

   Most tehát Rajtad múlik, Testvér, hogy Te kire hallgatsz? Őrá, vagy arra aki könnyebb utat ígér?, pl. hogy te már így is elég jó vagy, eleget jókodtál, teljesíted a vallásos kötelmeket stb., mivel Krisztus mindent elintézett, bizton üdvözít is… Ezzel szemben Ő a vezérigénkben ezt mondja, hogy Ő „Izráel házának” eltévedt juhaihoz küldetett, máshoz nem! Ábrám; Héber, amikor meghallja a hívást még messze van attól, hogy szüksége lenne a Szabadítóra. Megtesz viszont minden tőle telhetőt, mert hisz az Elhívónak, és egyre délebbre húzódik (világosság!). Áldásban részesül. Megszületik Izsák, majd Jákób, aki miután megharcolja harcát önmagával, „Izráel” lesz, Messiás-váró, és ha igazán izraelita, akkor megtaláltatik és judaios, „zsidó” lesz. Ezek a nevek belső állapotokat jelentenek (nem pedig a magunkon viselt „bőr ruhákat”). Utunk során ezeken nekünk is végig kell –lehet– mennünk, mert a megtartatás –Sótéria– a „zsidóság folytán van”. Ján.4,22. (ek ton ioudaion estin.)

   Az „egész Izráel” fogalma tehát mindazokat jelenti, akik Isten irgalmából felhozattak ide, és itt a héber Ábrámhoz hasonlóan meghallják és felismerik a Jó Pásztoruk hangját, és az Ő követői lesznek, valahová Ő megy. A hithű, kóser zsidó Péter apostollal is ezt láttatta meg Isten legelőbb, hogy „Nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves Őelőtte az, aki Őt féli és igazságosságot cselekszik.” Csel.10,34-35. Ezek már ismerik és tisztelik az Ótestamentumban foglaltakat, elismerik a maguk beteg, bűnös, pokolravaló voltát, és igénylik a Szótér eljöttét a maguk szíve számára!…

   Idevonatkozó ének:

„Jöjj, ments meg, óh Immánuel. Rab Izráel így hív: Jövel.

   Bús fogságban kell várnia, Míg eljő Isten szent Fia…”.

BL

Isten tanácsa egy nyugtalan lélek számára:

   Minden józan ember tudja magáról, hogy neki t á m a s z r a van szüksége, s csak amíg nagyon beképzelt és önhitt valaki –amíg az eseményeken keresztül nem törték le a “szarvát”– addig vélekedik úgy, hogy ő mindörökké képes megállni a maga erejéből, mert ő olyan VALAKI!…

   Ez pedig tragikus tévedés!, mert mi valamennyien senkik és semmik vagyunk!… Mi csupán éltetett lelkek, teremtmények vagyunk, akiknek a testét is állandóan külső, felülrőlvaló erő tartja “üzemben”, életben, ahogy pl.egy villanyáram-fogyasztót a Centrálé árama. Ha ezt kikapcsolják: “meghal”, a motor leáll, sötétség lesz…

   Valamennyien nagy tévelyítés, csalás áldozatai, kárvallottai vagyunk, különösen addig, amíg “alszunk”; amíg ezt az állapotunkat nem látjuk, vagy nem is akarjuk belátni. Isten erre a tényre, ennek felismerésére akar ráébreszteni mindenekelőtt, hogy “józanul” választhassunk most, amíg még tart a lehetőség számunkra erre! Ma ugyanis még mi döntjük el azt, hogy kinek a védőszárnya oltalma alá akarunk menekülni, hogy “hol” fogjuk tölteni az örökkévalóságot, és milyen állapotban?!…

   Világunkban –ebben a szellemi sötétségben és “kábulatban”– az itt létező emberek nagy többsége ugyanis emberekre, teremtményekre, anyagokra, “anyagiakra” támaszkodik, és ezektől remél biztonságot, megnyugvást a nyugtalan, békétlen lelke számára. Látszatra ezek igen megnyerők lehetnek, de ezek egyike sem stabil; a “motorja”, a szíve egy pillanat alatt leállhat minden teremtménynek (még a legnagyobbak a mennyeiek sem kivételek ez alól). Nem is beszélve a még hátra levő legnagyobb megrázkódtatásról, ami az ég és a föld számára be fog következni: Zsid. 12,25-27.

   Az anyagok (matéria) jövője is kijelentetett: II.Pét.3,10. Egyszerre fel fognak bomlani (atombomlás). Az anyagiak, a vagyon sorsa: a rozsda, a moly, a tolvajok, vagy elég egy “rendszerváltozás” is, és máris mindez odavan… Erre is kaptunk már példát.

   A nagy önbizalom is semmivé válik, amint bejön egy gyógyíthatatlan betegség, vagy ha akárcsak egy fogfájás is…

  AZ EGYETLEN STABIL ALAP –TÁMASZ– SZÁMUNKRA: KRISZTUS, Ő AZ IGAZI FUNDAMENTUM!   I.Kor.3,11. Csel.4,11-12.

   Ő vele szemben tehát mindenki és minden más nagyon ingatag és megbízhatatlan, mely egy pillanat alatt semmivé lehet, s akkor a lélek kapaszkodó támasz nélkül maradva magában képtelen lesz megállni. Akármilyen nagy is lehetett itt valaki –ha csak egy emberen (pl. az élettársán), vagy ha akár egy egész népen uralkodó is– az egyik pillanatról a másikra cserbenhagyhatja, vagy elvétethetik mellőle, és akkor be kell látnia, hogy ő magában senki és semmi…

   Ajánlatos lenne ezeket minél előbb belátni mindegyikünknek, hogy egy másik úton indulhassunk el, nem önfejűsködve tovább!… Így még áldássá is lehet számunkra egy “kijózanító” csapás is, annak tudatában, hogy az események n e m  v é l e t l e n e k!

   V A N ugyanis nekünk Jóakaró Atyánk, Akit bár mi egyénenként elhagytunk, de Aki meg akar menteni minket attól, hogy ÖRÖKRE elhagyottak, kivetettek, nyugtalanok és békétlenek maradjunk! Ő a mi javunkat akarja kezdettől fogva, s ennek bizonyságát is adta mindenki számára azzal, hogy “leküldte” a Fiút a mi legalacsonyabb rendű földi világunkba!      A Teremtő Isten, Aki által a világ is teremtetett, megjelent itt hústestben, és e l v é g e z t e azt a csodát, ami által mi életre juthatunk! I.Tim,3,16. Ján.19,30. Zsid.1,1-3. Hogy mi ezzel a hatalmas, világokat rengető eseménnyel eddig nem törődtünk, ez is az Ő tőle való nagy elhajlásunkat, elidegenedettségünket bizonyítja. Most azonban már beláthatjuk hova jutottunk a magunk esze után menve, a magunk útjain. Ésa. 53,6.

   Nagyon fontos, hogy a „belső” bajunkat, betegségünket –mint a lelki békétlenségünket is– ne valami „tüneti kezeléssel” akarjuk gyógyítgatni! (a vérbajra nem megoldás, ha az azt jelző kiütést leragasztjuk, sem ha valami bódító szerrel érzéstelenítjük magunkat!) Emberek ugyanis csak ezt képesek nyújtani, csak ilyenféléket ajánlhatnak nekünk. Ebből a nyavalyából egyedül csak Ő képes e g é s z e n kigyógyítani minket! A lélek nyugtalansága csupán a jelzője annak, hogy belső baj van. (… a lázmérő csak jelzi, hogy a szervezetünk meg van támadva…)

   Azzal is számolnunk kell, hogy a baj –így ez a nyavalya is– nem jár magában. Az Írás azt közli velünk –márpedig az Szentírás és el nem törölhető és még az utolsó ítélet is ennek alapján fog történni–: „Aki vét Istennek egy törvénye ellen, az az összesnek a megrontásában bűnös”. Jak.2,10 Jel.20,11-12.

   Mi valamennyien az utolsó idők emberei vagyunk, ezért szükséges felismerni és elismerni magunkban mindazt is, amit az Írás közöl az utolsó idők emberének állapota felől.

II.Tim.3, 1-5. Az „18 szálas csokorból” itt csak az első hármat ha megnézzük:

1./  “Önmagukról sokat képzelő önzők”,

2./  “Telhetetlenül kapzsi anyagiasak”,

3./ “Külsőségekkel kérkedő hencegők”

   Ezek az Istentől elszakadt ember jellemzői, jellemző nyavalyái, betegségei. Vizsgáljuk meg magunkat; hátha megnyittatott már a szemünk annyira, hogy fel- és elismerjük magunkban ezeket is, hogy b ű n t u d a t u n k lehessen!…

   Ezek a bűn-betegségek b e l ü l r ő l motiválják –űzik, hajtják– az embert, mivel a szívből származnak. (Nem erről a testi szívről van szó, hanem a személyiségünk legbelső lényegéről: a szellemünkről.) Mk.7,21-23. Ezért külső eszközökkel, kuruzslással nem is lehet kigyógyulni belőlük. A félelem, a nyugtalanság csak mint lázmérő jelzi ezeknek a meglétét nekünk, hogy Őhozzá a Gyógyítónkhoz meneküljünk.

   Isten jól látja ezeket bennünk kezdettől fogva, de Ő türelmesen várt ránk mindeddig életünk egész eddig elfolyt idejében… Ő éppen e célból hozott fel ide e létbe bennünket, hogy a “megkötözötteknek megoldást” adjon, hogy kigyógyítson bennünket ezekből. Ján.8,23. Luk.4,17-19.

   A gyógyulásunk érdekében viszont nekünk vállalnunk kell a “múltunkat”, a viselt dolgainkat, éspedig egyénenként, hogy ezt én szereztem be magamnak!…, senki mást nem hibáztatva amiatt, hogy most ide jutottam. Jer.3,13. 25 v.

   Isten mindent megtett értünk kárhozottakért a megmentésünkre: az Egyszülött FIÚ az életével fizette ki értünk a váltságdíjat, hogy kiváltson minket az Ördög a bűn fogságából, hogy megnyitva szemeinket követhessük Urunkat, Aki Haza akar vezetni minket. II.Móz.15,26.

   Ehhez viszont nekünk fel kell hagyni az előbbiekkel –felfogás, gondolkodás, földi életcélok, tervek–, és teljesen az Ő kezére kell bíznunk magunkat. Ezt jelenti a metanoia, a megtérés, aminek alapja a más belátásra jutás minden tekintetben….

   Ez a lehetőség megadatott minden földön megjelenő, hústestet kapott bűnös embernek (más ugyanis itt nincsen), hogy minden másból (idegen istenből és istenítésből) kiábrándulva Őhozzá térjen. Mindez azonban nem erőszak! Mindenki szabadon dönt!

   Tudnia kell viszont, hogy ha nem hallgat Isten hívó szavára akkor a “halál”-ban marad, amely állapot az ÖRÖK Halálba, az örök elvetettségbe torkollik, “ahol” félelem, rettegés, nyugtalanság, békétlenség lesz örökké! Közben pedig tudnia kell, hogy ő mindezt elkerülhette volna, ha itt hallgat a szóra!… Isten őrizzen meg mindnyájunkat ettől!… Mk.9,44. 46. 48.

   “Mert elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet!” Zsld.9,27.

   Istenre hallgassunk tehát (ne a Vesztőre és a gonosz önmagunkra, bár erre még jobban rá vagyunk hangolódva) és hagyjuk magunkat megmenteni –ha kell, akkor magunkat megtagadva is– és kigyógyíttatni a sok bajainkból! Emlékezzünk mindig arra, hogy Ő éppen a betegekhez és a bűnösökhöz jött és jön ma is!… Luk.5,31-32. Mt.11,28-30.

   Ne vondd el magadat Te sem, testvér! Péld.8,33.

  1. “Ím nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol a földi határon.

   Ha Te nem jössz bánatomhoz bíztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

   Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet;

   Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt. Vedd le rólam, óh, Úr Isten, vedd le ezt súlyt!

   Szent Fiadért, Ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal Hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!”

B.L.

„Őbelőle és Őrajta keresztül és Őbeléje visszatérőleg van az egész mindenség. Neki legyen a dicsőség mindörökké! Ámen.” (ex autou kai di’ autou kai eis autón „ta panta”) : Róm.11,36.”

   A világokat és a bennük levőket teremtő és éltető Hatalmas Isten nekünk szóló Kijelentése már az első soraiban közli velünk mindannyiunk és az egész teremtettség származásának és létrejöttének az eredetét. (Genezis 1.) Az Ő tanítványai pedig ezeket még inkább kifejtve leírták számunkra. János apostol pl. ezeket írja: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett”. Pál apostol pedig a fenti vezérige szavaival a jövőt mutatja meg nekünk, a „római” (en rómé) állapotban levőknek. Ez a három idézett Ige már megbízható alapot és életcélt adhat hitünknek arra, hogy ebben a tévelygő világban eligazodjunk. Ezekhez kapjuk a Szentírásban az előttünk jól vizsgázó hithősök különböző élethelyzeteinek bemutatását, amiken ők is keresztülmentek, hogy azokból is okuljunk. Dávid pl. ezeket írja: „Emberek! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő teremtett minket és nem magunk! Mi az Ő népe és az Ő legelőjének juhai vagyunk!!! Zsolt.100,3.” Az a tény, hogy itt mégis egy céltalanul vegetáló embervilág létezik –amely Isten nélkül keres valami szilárd alapot ebben a szellemi és lelki sötétségben, de azt így nem is találhat(!)–, ez annak a hűvös alkonyat-nak a következménye, ami „ott” történt meg az emberrel. (Lásd: Gen.3. Hós.6,7. Ésa.53,6; abban mi „mindnyájan mint juhok eltévelyedtünk.”).

   Most tehát ott tartunk, embertestvér, hogy a sötét m ú l t u n k, és a nagy katasztrófa után –melyben nemcsak az eredetileg igen jó állapot, hanem még annak az  e m l é k e  is kiveszett és tönkrement bennünk– Atyánk az Ő könyörülő irgalmában részesít bennünket!!! Pál levelei ezekről részletesen tájékoztatnak bennünket, mert a mi visszajutásunk csak a mennyei világ Rendjének megfelelően lehetséges!, amit nekünk újra meg kell tanulnunk!… Idetartozik a mi hitünknek kipróbálása is, a megbízható szilárd állhatatosságot illetően.

   Az alábbiakban idézünk Soós A. egyik idevonatkozó 1952-ben megírt Körleveléből:

   „Az élet útja utolsó szakaszáról van szó. Az igazságosságban való nevelésről, gyakorlati oktatásról, az élet dolgaiban való vizsgáztatásról, megpróbálásról, ha kell feddés, dorgálás által való helyreigazításról, viharok, kísértések, harcok útján való edzésről, amelyen ha kitartóan, győztesen, törvényszegés, botlás nélkül keresztülmentél, akkor kipróbált, megbízható, „garantált” lettél cselekedeteidet, életmódodat illetően, Istennek „önálló”, de egyben felelős küldötte lehetsz széles e világban, munkatársa, mert már meg tudod bárkinek mutatni hogyan kell a parancsolatokat tartani és cselekedni. Ehhez a neveléshez mindenféle eszközt igénybe vesz Isten –miként a földi szülő is az ő szűlötte neveléséhez.

   Istennek erre a munkájára addig nem kerülhet sor, míg az előző lépések meg nem történtek rajtad: TANÍTÁS az Isten dolgaiban, megismerkedés az Ő törvényével, megfeddés a tanultak alapján, saját életednek az Igével való lemérése; a VISZONYOD RENDEZÉSE, a megmutatott bajok orvoslása új „mag” nyerése által. Ezek után jön a PAIDEIA, a mindenkori állapotodnak, erődnek mértéke szerint, egyre nehezebb feladatokkal, próbákkal, egészen addig, hogy szabadon rád lehessen engedni a sárkányt, ama régi kígyót, mert már képes vagy megállani mindenféle fondorlatos cselvetésével szemben. Nem egyszerre végez el Isten minden munkát rajtad, hanem részletekben, egyre mélyebbre hatolva közelíti meg a valóságot és teljességet. Közben mindig gyakorlati nevelésben részesít, majd le is vizsgáztat az addig hallottakat, tanultakat, el- és befogadottakat illetően. Ő tudja mennyit bírsz éppen el, s ennek megfelelő próbákat, terheléseket enged rád: I.Kor.10,12-13. Ezekben dől el, tartod-e az elfogadottakat gyakorlatban is. Ha nem, akkor be is fejezted dicstelen pályafutásodat… Ha pedig tartod az Igét a próbák, kísértések között is, akkor magasabb „osztályban” Isten újra kezdi veled: TANIT… Pótvizsga csak kivételesen lehetséges, ne játssz tehát könnyelműen a dolgokkal!

   Az Igéhez való viszonyodnak, Isten iránti bizalmadnak és hozzá való ragaszkodásodnak a próbája ez: van-e bizalmad Istenhez! Isten rád enged minden számodra veszélyes, kedvezőtlen, kísértő, csábító, megfélemlítő körülményt, magával az ordító oroszlánnal együtt: minden „ó-embered” szerint kedveset.

   A NEVELÉS mindig keserves, nyomorúságos, szenvedésekkel járó, harcot, ellenállást kívánó dolog, mindenki legszívesebben megszökne előle. Te azonban ne menekülj előle. Sőt igényeld azt, mint aki tudja, hogy erre szüksége van. Nehézzé teszi az a körülmény, hogy Isten ezt a „pusztában”, azaz egyedüllétben, magányban, elhagyatottságban végzi. Miután előzetesen kellőképpen felkészített, maga Isten is magadra hagy… Nemkívánatos társaságba helyez, miután a KERESZTSÉG-ben felkészített. Mt.3,13-4,1. Mk.1,9-13. Fenevadak, ordító oroszlán, nagyokat szóló száj, káromolva és becsmérelve Istent… s ellene nincs egyebed, mint a tanultak, a kapott „mag”, a „meg van írva”, vagy még jobb, ha „BE van írva”. Mégcsak ember sincs a közelben, aki „súghatna”… Olyan inkább kerül, aki rosszat súg. Majd megkóstolod ezt, ha idejében meg nem futsz előle…

   Neveltetésünknek ezek a legizgalmasabb, de legérdekesebb részei is, ha valaki tud szabályszerűen küzdeni. Idejét Isten szabta meg, nem rövídíthető, de hosszabb se lehet, mint amennyire szükséged van: „40” nap. Még az ördög se hagyhatja abba, csak ha minden kísértést elvégezett, akkor is csak egy újabb alkalomig szólóan. Luk.4,13.

   Ez a „40” nap elegendő alkalmat ad arra, hogy valamennyi rád veszélyes, szellemben még el nem intézett bajjal, hajlandósággal, kívánsággal szembenézhess –amikről azt hitted rég rendben vagy azokkal–, eléd hoz Isten minden kedvező körülményt, ami kicsalja szíved lappangó vágyait, „kibújik a szög a zsákból”. Sorsod és vizsgád sikeressége azon múlik, hogy ekkor mit csinálsz ezekkel: azokra hallgatsz, vagy az Isten törvényét TARTOD inkább. Amint Isten részedről tökéletes ellenállást talál, máris elintézi a bajt és vége a próbálásnak. Ha pedig engedsz a hús kívánságainak, elvesztél!

   Nehogy megfuss már az első összecsapásnál. Sőt kívánd, hogy ide érj el mielőbb: „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor a legkülönfélébb, a kísértő minden ravaszságával kiagyalt, a kiszámíthatatlanságig sokoldalú (poikilois) kísértésekbe estek, tudván, hogy a ti HITETEKET illetően így szerzett kipróbáltság kitartást, állhatatosságot végeredményez.” Jak.1,2-3. I.Pét.1,7. Róm.5,3-4.

   Nehogy a végén –a PAIDEIA megvetése miatt– sírnod kelljen!…”

BL

                                  

„Anélkül, hogy észrevennék…”! Jób 4,20.

   Így Pünkösd táján igen hasznos lehetne felismerni és meggondolni az útjainkat, de nem azzal az eddigi –a bűnesetnél beszerzett– látásunkkal, mert az felülről nézve bizony vakságnak minősül, hanem a  l á t ó k  látása szerint, úgy, ahogy és amilyennek a Szellem akarja ezt ma a mi szívünkre helyezni! Ő pedig ezeket közli velünk, mirólunk: „Édenben, Isten Paradicsom kertjének a gyönyörűségeiben voltál…, a Kérubokkal együtt, az őrízők társaságában…, az élő épületkövek között…, feddhetetlen állapotban, míg egyszer csak a Bűn megtaláltatott te benned. Felfuvalkodott a te szíved a te hibátlan szépséged miatt; teljesen elrontottad, tönkre tetted, elpusztítottad az értelmedet, a felfogóképességedet, szellemi kincseidet…, a Földre vetettelek, adtalak királyok elé, elrettentő épületes látványosságukra. És mindazok, akik értelmesek, hozzáértők, belátással bírók, téged látva elrémülnek és megszomorodnak miattad; rémes pusztulás, tönkremenés, elveszés részese lettél. ELVESZETT lettél, s többé örökké nem leszel! Ezék. 28,12-19.” (ért.ford.) Ahhoz, hogy egy igen jó-nak teremtetett szellem teremtmény ebbe az állapotba jutott, valami roppant súlyos elhajlásnak (lásd latinul is), elfajzásnak kellett történnie a bensőjében; amit a Szentírás képekben, a növény- és állatvilág pedig testi szemmel is láthatóan mutat be és tár a szemünk elé, meggyőzetésünkre! Róm.1,18-21. Most, amikor mi itt ezekkel a tényekkel szembesülünk, máris nagy lemaradásban és sikkasztásban levőnek találhatjuk magunkat a Teremtő Istennel szemben, mivel Ő már „ott” megszánt, felkarolt, és a kellő pillanatban kiemelt bennünket a mélységbe zuhanók közül. Mi pedig e földi létbe érkezve, beleültünk itt a készbe, jogot formálva mindenre, és még csak hálát sem adtunk Őneki mindezért. A „hűvös alkonyat” tehát –amiről Bibliánk tudósít (Gen.3,8.)– azóta vaskos „sötétséggé” változott az Emberlelkekben, és tanítatlan neveletlenekké lettünk, egyre „távolabbra és mélyebbre” kerülve Istentől, és a valóság világának nem csak a megismerésétől, hanem az örökkévalók létének még a puszta elhívésétől is. Tragédia!  I.Jn.5,19.

   Ezt az „Istenvakságot és elhitetettséget” szükséges felismerni magunkban és magunk körül ahhoz, hogy mi –akik már „ott” affinitással befogantuk a Gonosz látását– belássuk, belássam, hogy: én kemény, érzéketlen vakká lettem, akiben nincsen semmi jó, sőt minden rossznak a csirája is belém került. Belátni azt, hogy én Káin és Ábel vagyok, akiben a szellem és a hús (a megromlott emberi természet) állandóan szemben áll és hadiállapotban vannak egymással. Ábel végig életveszélyben van az „ott” bevett gyilkos magtól, Ábelt azonban –akiben pásztori szellem van– Isten angyalai őrzik és felvilágosítják, nehogy ő is elinduljon a Káin útján, hanem hogy felfelé igyekezzen. Ez a harc az a szent háború, a hitnek a nemes harca, amely mindvégig folyik. Ennek kimenetele Emberlélek hozzáállásától függ, attól, hogy én melyiket, melyik indulatot hagyom és akarom érvényesíteni önmagamban!! Ez dönti el a jövőnket, hogy „hova”, azaz milyen állapotba kerülök, „hol” töltöm az örökkévaló létemet.!?..

   Isten mindezeket az Ő Kijelentésében ismerteti meg most velünk, az Ő eszközein és azoknak írásain keresztül (Mózes, Próféták), akiket ezeknek a hirdetésére is felkészített. Ezeken felül van az Ő legnagyobb műve, az, hogy megüresítetten, emberként lejött ide a Hatalmas Isten, és áldozati BÁRÁNYKÉNT KIFIZETTE a váltságdíjat az Ő követőiért. Ő, a Pantokrator –a mindenek fölött álló Mindenható– volt csak képes ezt véghezvinni a Kereszten, egyedül! Ha Ő ezt a hihetetlen feladatot „ott” a kellő pillanatban a Felkent Fiúban nem vállalta volna, akkor mi most már valamennyien nem egy kis Bolygó hátán utazhatnánk (ellátva mindhárom síkon mindennel, ami a Haza térésünkhöz szükséges: Jel.2,5) –amely még forog és kering is velünk a Napja körül,a világűrben–, hanem a pokoli örök kárhozatban lennénk! Akkor sem ezt a Földet –sem ezt az egész tér-és-idő világát– nem lett volna szükséges Őneki létrehoznia, hogy Kegyelem színpadául lehessen azok számára, akik itt a kegyelmi kiválasztás szerint hústestben megjelenhetnek, pótvizsgázás céljából. Csel.17,24-31.

   Krisztus, a mi Közbenjáró Urunk, a Bűntől való szabadulásunknak ezt a lehetőségét kínálja ma nekünk; bármilyen nemzetbe szűlettél ide test szerint. Őnála nincsen személyválogatás!!…

BL

Kedves embertestvérünk!

Elválásnál, az indulás előtti percekben már nem szokás vicinális dolgokról beszélni, hanem inkább csak a legfontosabbakról. Ez a hagyomány hasznos lehet a mi esetünkben is, akik mint átutazók itt vagyunk még a Földön –egy gondolkodó költő szavaival élve „egy ismeretlen Hatalmas Úr vendégeiként” –, az itteni földi létből való eltávozás előtt.

   Isten, Aki a mi egyedüli Jóakarónk, fel akar világosítani bennünket –Téged is, testvér– a ránk váró, és a mindannyiunkra elkerülhetetlenül bekövetkező eseményekről. Ezek mitőlünk függetlenek és eldönttettek Attól, Aki ezt az egész világmindenséget is létrehozta, fenntartja, és az egészet –a mikro- és a makrokozmoszt is, az atomok világától az extragalaktikákig– a pályáikra téve működteti és élteti, azoknak a lakóival együtt. Mi is Őtőle kaptuk meg ezt a nagy lehetőséget, hogy e látható hústestben megjelenhessünk, és Őneki higgyünk, Aki AZ IGAZSÁGOT ÉS A VALÓSÁGOT AKARJA VELÜNK MEGISMERTETNI!… Mindezt pedig azért teszi Ő, hogy megmentsen bennünket, akik elidegenedtünk az odafelvalóktól.

   A Kijelentés tudósít bennünket ezek felől. „Isten azt akarja, hogy –akinek Ő testet alkotott– minden ember üdvözüljön és az igazság fel-, el- és megismerésére eljusson!” I.Tim.2,4. A földi ember ugyanis olyan megvakított és értelmetlen lett, hogy amíg hitetlen, nem akarja belátni még a nyilvánvaló tényeket sem. Ilyen pl. a Mag csodája, vagy a magunkon viselt testünk organizmusának működése, a növekedés csodája, a kásaszemnyitől az érett férfiúság koráig. Mindezekre egyedül csak a NÖVEKEDÉST ADÓ ISTEN képes a „piciny fűszáltól az óriási tölgyig”. Őt pedig a mi ellenségünk el akarja teljesen feledtetni velünk, még az Ő Nevét is, helyette behozott ördögi módon egy üres fogalmat, hogy mindezt a temészet végzi. Az ember pedig –amíg hitetlen és Istentelen– gondolkodás nélkül bevesz, megeszik mindent, ahogy már az Édenben is tette. I.Kor.3,5-7. Ma pedig már ez a tényállás: Jel.12,9.

   Isten azonban mindezideig még nem mondott le rólunk; még dobogtatja a szívedet, még meg is gondolhatod magadat, és visszafordulhatsz ezen a lejtőn, amelyre mi mindannyian –mint a tékozló elveszett fiú– igen messzire elbitangoltunk az Atyai háztól, a minket hazaváró Atyánktól. Luk.15,11-24. Ő azonban megszánt minket, és a KRISZTUSBAN, AZ Ő ÉLETÉNEK FELÁLDOZÁSÁVAL kifizetve a kárt, amit okoztunk, elkészítette a kegyelmet minden Hozzá visszatérő, megtérő bűnös gyermeke számára; aki végre már beismeri és elismeri azt, amit elkövetett. Jó példát kapunk erre a jobboldali lator bemutatásával is, aki a kereszten még ezt mondja: „én, mi ugyan méltán, de Ő ÁRTATLAN!”  „É n v é t k e z t e m a z é g e l l e n é s T e e l l e n e d, a REND VILÁGA ellen!”… Isten más gondolkodásra, más belátásra (nous, meta nous, metanoia) akar juttatni Téged is, Testvér, hogy most, amikor Ő még nyitott ajtóval vár bennünket: Őneki higgyünk, és ne annak aki bűnre csábítva félrevezetett, és a hiábavalóságaival sötétségben tart bennünket! Itt ugyanis a Szentírás valami világméretű sötétségről tudósít bennünket, amely ráborult a föld lakóinak lelkeire! Erről a nyilvánvaló tényről ma már minden józanodni vágyó ember meggyőződhet. A diké (az Isten Rendje) világából a kitelepített „fegyencek” –akik nem akarnak megváltozni, mert jónak tartják magukat– tovább is egymás kihasználásában mesterkednek.

   Nekünk csak most lehet szabadulnunk, h i t á l t a l, amíg VELÜNK VAN A VILÁGOSSÁG, amíg kapjuk ehhez, kegyelemből (!) az Ő JÓZANÍTÓ SZELLEMÉT! Ján.12,35-36. Aki ezt nem veszi igénybe: menthetetlen Rm.1,18-21.

Ésa.30,18. Itt ezt olvashatjuk: „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok!… Mert az ítélet Istene az Úr!” Lesz tehát ítélet, mert ez is elvégezett dolog, függetlenül a beképzelt nagyképű emberek –vagy akár angyalok– „hitétől”! Zsid.9,27. Reinkarnáció, ismétlés pedig nincsen!…

   Énekszövegek, könyörgések régi erdélyi (majd Filadelfiai) Énekeskönyvből:

   „Jézus, taníts Igéddel Múlandóságunkra, Vezérelj Szellemeddel Mennyei jussunkra!”

   „Örök Isten, Kinek esztendők Nincsenek éltedben; Jelen vannak múltak, jövendők Egy

     tekintésedben…”

 

BL

Első tudnivaló, amikor a Bibliát kézbe vesszük II.Pét.1,20-21. Jak.5,11. Ford

   Az eddig kapott Kijelentésekben már értésünkre adatott, hogy Kicsoda Ő és kik vagyunk mi? ki vagyok én?!… Ezekre letagadhatatlan bizonyítékok mindegyikünknél az eddigi tetteink is. Mit tett meg Isten, és mit cselekedtem én?… Mi lett azoknak eredménye, következménye?… Amit a Hatalmas Isten megtett, az letagadhatatlan és nyilvánvaló: Itt van a végeláthatatlan nagy világmindenség, a megszámlálhatatlan sokaságú égitestekkel Napok, a körülöttük forgó és keringő Bolygóikkal s azoknak Holdjaival; beépülve Tejút-rendszerekbe, amikből a legutóbbi számítások szerint mintegy 100 Billió lehet a mindenségben! Ésa.40. (Ford.) Ennek a hatalmas RENDSZERnek egyik kis sötét Bolygóján egy csoda törvény alapján egyszer csak, magatehetetlen csecsemőként hústestben evilágra hozatik valaki. Minden ember így érkezik ide. Az, hogy honnan jött? hová megy el innen? miért? mi okból és mi célból került ide?, ezekről fogalma sincs. Akiktől pedig tudakozódik, azok szintén ugyanúgy kerültek ide, mint ő; tehát ezekre hitelre méltó választ ők sem tudnak adni.

   Van azonban válasz, mégpedig Attól az Egyedül hiteles Valakitől, Aki az egész látható és láthatatlan világokat is létre hozta és a helyükre tette. Ő a Leghatalmasabb Valaki, Aki képes volt megalkotni, és a pályáikra állítva üzemben tartani és éltetni, mind a mai napig. Pál apostol így beszél ezekről: „Isten, Aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van…, Ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent!” „Ő nem hagyta magát tanubizonyság nélkül, adván mennyből esőket és termő időket…” Csel.17,24-31. 14,15-17. Ezeken kívül itt van előttünk az Ő legdöbbenetesebb bemutatkozása: „Isten, a Mindenség Ura, önmagát megüresítve –Jézus Krisztusban– megjelent hústestben!”…; és ebben a látható világban, önmagát is feláldozva tudtunkra adta, amiket Ő a láthatatlan világban elvégzett és végez mindmáig, megmentésünkre I.Tim.3,16. Ez is kijelentetett azonban, hogy Ő bár hosszútűrő, de ez nem azt jelenti, hogy a türelme végtelen!!… „Ó hitetlen nemzettség, meddig szenvedlek még titeket?…” Továbbá ez is : „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok…” Isten béketűrése várt ugyan a Noé napjaiban is, de végül mégis eljött az özönvíz. Ésa.30,18. A jelek pedig, melyeket a mostani napjainkban kapunk (idők jelei, éghajlatváltozás, földindulások, népmozgalmak), mindezek a közelgő VÉG-nek a jelei, felébresztésünkre! Luk.21.25-36 (Ford.)

   Isten akarata az, hogy MINDEN EMBER ÜDVÖZÜLJÖN ÉS AZ IGAZSÁG MEGISMERÉSÉRE ELJUSSON! Ehhez mindkét oldalról segítőeszközökkel ajándékozta meg a „zarándokútra” indulókat: Az első ezekből: a Biblia, a Kijelentés, amely már elindíthat akkor, ha a megírtak alapján hitelt adsz Őneki. A második: az egész látható anyagi világ, melyben az összes fizikai törvény is mind Őrá, az Egy Törvényalkotóra mutat. Jak.4,12. Ember ugyanis képtelen ezekből még a legkisebbre is, és csak vakságában véli azt, hogy ő tud teremteni, vagy akárcsak növekedést adni is. Mivel Őrajta kívül mindenki más csak teremtmény, akinek élete sincs önmagában, hanem folyamatos éltetésre szorul! „Ha Szellemét és leheletét visszavonja: szétesik minden!” Csak az Ő ereje képesít arra, hogy összetartsanak az egyedek, a protonoktól kezdve egészen a legmagasabb rendű szellem-lényekig.

   Az Ő Szellemére van szükségünk ahhoz, hogy ne kárral, hanem haszonnal vehessük kézbe a Szentírást. Ezt lehet kérnünk, mert Isten megígérte, hogy aki kér, az megkapja. A kérőnek pedig be kell mutatkoznia. A név pedig: a belső lényeg. Sokáig téves az ismerete önmagáról, a maga állapotáról az embernek, különösen ha mint Jób: jó vallásos ember. Önmagát megnyugtatja, sőt ha abban még elismerést is kap akár ha fényes papi segédlettel is–, akkor menthetetlenné válik. Mivelünk és minden „Jób”-bal ezért kell ennyit bajlódnia Istennek (40 részen keresztül), hogy a kapott próbáinkon keresztül végre ismerjük meg önmagunkat igazán! A „jó”-nak vélt cselekedeteinkkel ugyanis (amik többnyire gonoszt eredményeznek) a gonosz lényünk felismerését akarja elpalástolni az ördög: nehogy már megalázkodjon a gőgös ember!

   Jób példája (is) okulásunkra íratott meg, hogy felismerve elismerjük végre a belsőnk baját amit Isten jól látott kezdettől fogva–, és Hozzá meneküljünk, ahogy Jób is tette a végén: 42,1-6.

B L

Tavaszi „Nap-éj egyenlőség” Gen.1,3. 12,9.

   Ember testvér, aki megkaptad azt a sokak által irigyelt nagy lehetőséget, hogy –bármely nemzetben, de– hústestben megjelenhessél e Földön, és a 21. században még itt lehess; de még nem jutottál dűlőre abban a kérdésben, hogy mindez m i é r t történik veled, akkor e sorokon keresztül éppen Téged akar az Ige megszólítani. Megkaptuk ugyan mi a hiteles választ ezekre a kérdéseinkre is, már több mint 2.000 éve, mert KIJELENTETETT, de lehet hogy ez a hír még Hozzád prózai, hétköznapi nyelven mégsem juthatott el; a Biblia nyelve pedig ab ovo visszatetsző volt Neked. Emiatt inkább mással foglaltad el magadat, amikor a Teremtőnk szót akart érteni veled. Ez az utóbbi a jellemző miránk –mindenkire is–, amíg önfejűen a magunk útjain járunk, és a magunk vélt igazságát akarjuk érvényesíteni az Igazsággal szemben. Gőgös beképzeltek vagyunk, sötétségben, telve hazug téves ismeretekkel és bűnös vágyakkal, amiknek magva, csirája mind „ott” került belénk. Az a „hűvös alkonyat” pedig, amelyről a Gen.3-ban olvasunk, a mi korunkban már „vágnivaló sötétséggé” lett a lelkekben. Emiatt vannak a harcok és háborúk bennünk és körülöttünk is, mivel minden egyén és minden nép is nagyobb akar lenni a másiknál. (Kataküriein: leuralkodni ördögi módon, akit csak lehet. Elvenni attól, amit megkíván, ha lehetőséget kap!) Itt minél nagyobb szájú valaki, annál messzebb van az Igazságtól; mivel még önmagát sem ismeri! Aki pedig jót akar még őneki is, annak ő a megölő ellensége lett, a szellemiek iránti vakságában. Ján.8,44.

   Ebben a sötét és megkötözött állapotban leledzik itt most az Édenből kiűzetett minden földlakó, egyénenként mindaddig, amíg nem akar hallgatni a Megmentőnkre. Isten ugyanis a Krisztusban már korábban hatalmasan cselekedett: az Életével fizette ki a váltságdíjat a szellemi kábulatban levő megkötözöttekért! Mit tett Ő meg miértünk?: Akiknek Ő itt testet alkotott, azoknak a Mennyei világba való visszajutás l e h e t ő s é g é t is megadta, elkészítette! Ezt a zarándok utat azonban nekünk itt kell –mert csak itt és most lehet– választani; sem a bölcső előtt, sem a koporsó után már nem! Urunk már Mózesen keresztül megmondta ezeket: „Elődbe adtam az életet és a halált…, de te  v á l a s z d  a z  é l e t e t ! Deut.30,15.”   Ezzel a drágán megszerzett szabad választási lehetőséggel –ami Őneki igen sokba került– élhet itt minden kegyelemre kiválasztott ember, addig, amíg el nem játszotta! Mert okulásunkra megíratott az Ézsau esete is, aki miután leértékelve megvetette azt a neki   is megígért kívánatos véget, később már nem kaphatta meg a megbánás kegyelemajándékát!… Zsid.12,16-17.

   Isten jól látja, hogy mi zajlik bennünk, Emberlélekben. Tudja, hogy jóésgonosz-szá lettünk, akik a féltő tanács ellenére, abból –az ördögtől valóból– kosztoltunk be. Gen.2,16-17. Ezért most még együtt van bennünk mind a kettő: a gonosz önmagunk –amely már „ott” jónak látta a gonoszt–; de ugyanakkor ott van az az útravaló is, amelyet minden e földre felhozatott is megkapott, felgerjesztés céljából. Ez az Ővele való együttlátás a szüneidézis, amit lelkiismeret-nek is szoktak fordítani. Ennek a szavát azonban mi vagy meg sem halljuk, vagy nem engedjük még szóhoz jutni sem. Ma leginkább ez a jellemző ránk, az utolsó idők emberére.

   Isten, a mi Teremtő Atyánk nem erőszakol senkit, semmire, de féltő Szeretetből tanácsot ad most is minekünk, segítőszándékkal szinte parancsolja a más belátásra jutást mindenkinek! Csel.17,30-31. „Mivelhogy elvégezett dolog, hogy az emberek e g y s z e r  meghaljanak s az után az ítélet! Zsid.9,27”, amelyben úgy az élőknek, mint a halálban maradottaknak minden ténykedése, ügyködése is ítéletre kerül! II.Kor.5,10. Illene nagyon felértékelnünk Istennek azt az ébresztő és kijózanító munkáját, amellyel –még az égitesteken keresztül is– értelmessé és belátóvá akar tenni bennünket. Mit mond pl. a Nap-éj egyenlőségen keresztül: Amikor a nappal és az éjszaka egyenlő arányban van jelen a Föld egy-egy pontján egy kis ideig. Megállás azonban nincs, de itt van a választási lehetőség! Továbbvitetünk + vagy – irányba. (Az őszi napéjegyenlőség-től már a sötétség lesz egyre nagyobbá, törvényszerűen).

   Urunk, az IGAZI VILÁGOSSÁG ezért hív így ma még: Jöjjetek hozzám! Példa:Gen.12,9.

B L

Honnan?… Hova?…

   „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket tőlem…!” Mt.19,14.

   „Írok néktek gyermekek (teknia); atyák; írok néktek ifjak (neaniskoi törvénytanulók); megírtam néktek gyermekek, nevelés alatt levők (paidia) I.Ján.2,12-14.”

   „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok…” Mt.11,28-30.

   Az idézett sorokból már láthatjuk azt is, hogy a mi Urunk mindenkit –öreget, fiatalt– magához hív, akiknek Ő testet alkotott, minden korosztálybelit, személyválogatás nélkül. Tudatában kell azonban lennünk annak is, hogy mi, akik a 21. században ma még hústestben itt lehetünk, igen nagy lemaradásban vagyunk az Igazság megismerésének dolgában, amit be kell pótolnunk. Nagy bajunk még az is, hogy a bűnesetünkkel a kezdetbeli igen jó érzékenységünket is elveszítettük a jó és a gonosz megkülönböztetése iránt. Szavaink vannak, de mást értünk alattuk, nem azt, amit az Atyai Házban levők. Nekünk –hazakészülőknek– pedig elengedhetetlenül fontos nem csak az, hogy egy nyelven beszéljünk, hogy egyetértsünk, hanem hogy még az indulatban is JÉZUS KRISZTUSHOZ legyünk HASONLÓKKÁ!

   A Szentírás –az egyedül megbízható „Idegenvezetőnk”– tudatja velünk a tényállást: Ésa.53: „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk…” Az ide –e létbe– kerülők, mint „Pásztornélküli juhok”, szellem szerint eltévelyítetten kószálnak önfejűen a sötétségben; mind addig, amíg nem hagyják magukat megtaláltatni az értük aggódó Jó Pásztor által. Addig viszont a Vesztő nagyszerű prédája itt minden ember!… akár hiszi, akár nem!.. Urunk –Nagy Megmentőnk, a Sótér, a Salvador– világosságot hirdet a „részeg alvóknak”, és a Hazavezető Utat is megismerteti velük. Amíg ennek, az Ő kijelentett Igéjének nincs helye –-tebenned is, testvér– addig TÉVESEK az ISMERETEINK úgy az Isten felől –az Ő természete felől, amiben nekünk is részünk volt–, mint az ember kilétéről, a hármasságról, az élete igazi céljáról és értelméről, de a „honnan hová” kérdésről, így az „Élet” és „Halál” stb. felől is. Tudunk és tudhatunk mi mindezekről valamit, de nem biztos, hogy az megfelel a Valóságnak; inkább csak azt és úgy, ahogy azt a Vesztő, aki az egész Földet elhitette, és az ő eszközein keresztül elhintette a köztudatban is. Mivel itt csak olyanok vannak –vagyunk–, akik felől ez íratott meg: „mindnyájan vétkeztek!”, így a bűnbeeséssel a Gonosztól befoganva megkritizáltuk a Teremtőt s az Ő igen jó munkáját, és ezzel a természetünk az ördögéhez lett hasonlóvá! (A nemes szőlő elvadult, Ésa.5., jónak látja a gonoszt, Gen.3., a Gonosztól „átmágnesezve”, a példaadásával már ő maga is bűnre kísértővé lett a másik (neműek) számára. Róm.3,10-23.).

   Ezt a veszedelmes állapotot mutatja be J. Bunyan a megégetésre ítélt „Romlás városa” képében, a neki adatott bölcsesség szerint, amelyből a felébredt Zarándok útját írja le képekben, egészen a Mennyei Városig. (Ezek az írásai is sokat segíthetnek ma, minekünk is.)

   Nekünk a Szentírás szellemét, a most szóló mondanivalóját kell értelemmel és szívvel is megérteni. Ezt is jelenti a mindnyájunknak szükséges víztől és szellemtől való foganás.  Ján.3.

Az Úr Krisztusunk munkaterülete itt is szellemi volt akkor is, ha gyógyításait a szellemi vakságban leledző földiek csak a testi síkon képesek érzékelni. A betegek gyógyításai is hármas szinten történtek. Ján.7,23.

   Mivel eleinte csak térben és időben tudunk gondolkozni, emiatt Ő gyermekhez szabottan, anyagi képeken és példázatokon keresztül szól hozzánk, utalva a szellemiekre. Már a teremtés leírásában is testi képeket találunk, holott az LXX-szerint az is láthatatlan –aorátos– volt. Ugyan úgy az Éden-kert, a négyszakaszos folyó, a fák, a kígyó, az elkábító gyümölcs megevése, majd (mivel az ember olyanná lett, mint a kígyó) a kiűzetés, és a KEGYELEM útja megmutatásával. Gen.1-3,24. Okulásul adatott elénk a testi Izrael népének esete is, amelyet Egyiptomból kell kiszabadítani. (Aigüptos: a dögkeselyűk tanyája; ördögi megkötözöttség állapota, amelyben szellem szerint a mi Urunk megfeszíttetett: Jel.11,8.) Abból kellett minket kiszabadítani, hogy a p. vándorlás nekünk Hazavezető Zarándok-útunk lehessen: Ex.20,2.

B L

Kinek az eszköze vagyok, mit közvetítek? Rm.6,12-13.

   Istennek, a mi Megmentőnknek a munkáját lehet és kell nekünk meglátnunk mindazokban, amikről a Szentírás tudósít minket, továbbá azokból az eseményekből is, amelyek az eddigi életünk folyamán értek bennünket. Megszoktuk és beleéltük ugyanis már magunkat abba a téves felfogásba, amely a kígyóhoz tett és tesz hasonlóvá. A „port egyél”-átok ugyanis azt az összefüggéstelenséget is jelenti, hogy szétesik minden. Nem láthatja a törvényes összefüggést az események, az okok és okozatok között sem; a „por” nem alkalmas az építésre. Ennek a ténynek az eltakarására a Vesztő behozta a köztudatba a „véletlen”, a „szerencse” és a „sors” üres fogalmakat, mert ebben a zavarosban ő jobban halászhat. (Ésa.65,11. Ezeknek, mint hamis bálvány-isteneknek sok a követője és eszköze a mi korunkban is. Bár az Ige óv minket tőlük).

   Ha már az Ige elvégezhette bennem, benned, hogy ne másokat okoljak az én bajaimért, hanem csakis magamat, akkor nagy hálával tartozom ezért Istennek. Itt ugyanis ez a „nóta” járja a bűnesetünk óta –és a vasárnapi iskolás tanítottságunk óta–, hogy: „…mások bűne az én hibám…!” Ezért tehát joggal üthetjük őket. A Vesztő, aki az egész világot elhitette, ő most is erre uszít mindenkit, mert neki ez a profilja: az emberölés. Ján.8,44. Mindegy hogy miért és milyen címen; a lényeg, hogy pusztítsák el egymást!… A tragédia itt az, hogy képes használni a maga céljára, egymás ellen, még a megkeresztelt keresztény embereket és népeket is!! (Pl: amikor mi –akik a kegyelemre és az örök Életre választattunk ki– haragszunk egymásra.) Ef.4,26-ban a helyes fordításban ezt a tanácsot kapjuk: „Ha haragíttattok is, de ti ne vétkezzetek…!” Az ilyen ugyanis engedéllyel történik, a bennem levő hit kipróbálására, ezért ha visszavágok, akkor én bedaciztam… Ezt a belátást kapták meg az előttünk jól vizsgázók, a hit hősei, akikről a Zsid.lev.11-ben olvasunk, és erre van szüksége mindegyikünknek is.

   A Világosság hiányában szenvedő, Istentől tanulni nem akaró ember –és nép– pedig, mint a sötétség fejedelmének a játékszere, hányattatik a különböző szelektől, szellemi-lelki áramlatoktól, amiket e világ szelleme támaszt és fokoz fel a lelkekben, hogy elveszítsen.

   Isten azonban nem mondott le rólunk, még ebben a lebukott állapotunkban sem hagyott magunkra. ÖNMAGÁT MEGÜRESÍTVE, AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSBAN UTÁNUNK JÖTT, és most ezeket mondja nekem és neked: „ÉN VILÁGOSSÁGUL JÖTTEM E VILÁGRA, HOGY SENKI NE MARADJON A SÖTÉTSÉGBEN, AKI ÉNBENNEM HISZ!.. Alapot, fundamentumot ad az alap és kapaszkodó nélkül sodródó embernek, aki hallgat az Ő szavára és engedelmes Őnéki. Ebből a szellemi halálos és kábult állapotból, amit „ott” beszereztünk magunknak, csak Őáltala és csak így lehet szabadulásunk. Más út nincs!…

   Isteni türelem és Szeretet kell a mi felébresztésünkhöz, mivel ezek az „alvók” már át vannak hangolva az ördög adására, az „alvók” pedig –amíg alusznak– az ördög akaratának közvetítésére, terjesztésére. Szemléltető oktatást is kapunk erről a törvényről, az anyagi világból: a vasrészecske, amíg érintkezésben van a mágnespatkóval, annak az erővonalait hordozza magában és terjeszti tovább maga körül. Ezzel a többi vasreszeléket is igyekszik magához vonzani. J. Bunyan versében ez így mutattatik be nekünk: „Ó, emberlélek két úr vágyik rád, Az halált, ez üdvösséget ád…”! Mi, Istennel szemben Rend-ellenességgel töltötten kerülünk fel ide, az anyagi világra, és csak a kegyelemből kapott útravaló tehet és tesz mássá bennünket, ha megkapja az életfeltételeket, t ő l ü n k! Itt van a lélekben megharcolnivaló nekünk; mivel a kis „Ábel” Isten után vágyakozik bennünk, a nagyobbik, az erőszakos azonban csak azokra, amiket a világ ura kínálgat neki. Amíg az affinitás élhet bennem az ő portékája iránt, addig nagyon beteg vagyok, fertőző beteg, aki még terjesztem is ezt a szellemi-lelki fertőzést! Ésa. 1.

Isten eközben szelíden vonz bennünket –az ördög vonzáskörébe átpártolt, bukott és vakká lett, legkisebb szellem-teremtményeit–, akiknek megadta, hogy a pusztába felhozva, e semleges területen, az Ő VILÁGOSSÁGÁBAN, a Bűn ezen rabjai még egyszer, az örökkévalóságban megkapják a tisztán gondolkodás és a szabad választás lehetőségét! Hós. 2,13. ; 5.Mózes 30,15-20.

B L

Miért halt meg A Krisztus? Miért kellett Őneki meghalnia? Ján.3,16. és 35.

   Itt áll előttünk ez a világrengető esemény, amely a mennyei világ lakóit –a látókat– a szívük mélyéig meghatja és hálára indítja, csak éppen azokat, akikért ez történt, őket ez hidegen hagyja. Nagy szégyen ez ránk, a földi emberekre nézve, akik itt ráadásul még többnyire megkeresztelt keresztények is lennénk!… Szerepelnek ugyan még  naptárainkban a nagy Ünnepeink –Karácsony, Húsvét …–, de már azok is többnyire emberi jókodásokká, népszokásokká üresednek, eltérítve és megfosztva azok  l é n y e g é n e k  még a puszta ismerésétől is. Minekünk pedig, akiknek az utolsó időkben van itt jelenésünk a Földön, az elméleti –lelki– ismerésnél sokkal többre van szükségünk, az Írások szerint.

   A mindenséget Teremtő és éltető egyedül Bölcs Isten rendezése folytán nekünk megadatott, hogy megismerhessük Őt, saját önmagunkat, múltunkat, és az Ő jövőre vonatkozó jó elgondolását, akaratát az egész teremtettséggel kapcsolatban is. Ebbe vont bele bennünket azzal, hogy  k e g y e l e m b ő l  hústestet alkotott nekünk, melyben itt a kegyelem szinpadán megjelenhettünk, hogy a bűnbukásunk után pótvizsgázhassunk és továbbvihetők legyünk.

   A Biblia: ISTEN KIJELENTÉSE, melyben tájékoztatást kapunk mindazok felől, amikre a továbbiakban szükségünk van, amiknek  h i t  által az emlékezetünkbe kell vésődniük, hogy a hústest levetése után is magunkkal vihessük azokat. Ez a felülről való Hit és Reménység tehet képessé bennünket is arra, hogy az itteni vízszintes szelek és próbák által el ne sodortassunk. A hitünknek azonban ezeknél az itt láthatóknál messzebb kell hordania (nem elég csak ebben az életben! I.Kor.15,19.), mert ez is megíratott: „Emlékezzél meg honnan –miért és hogyan– estél ki, és –a más belátás kegyelemajándékát befogadva– oda jöjj vissza! Jel.2,5”. Haza!…

   Mi megszoktuk és természetesnek vesszük mindazokat, amikben részünk lehet, és meg vagyunk sértődve, ha valamiben hiányt szenvedünk. Ez pedig az Istentől és a Rend világától elidegenedett, neveletlen állapot jellemzője. Az Otthoni Házi Rendet is meg kell tanulnunk! … Mi most KRISZTUS ÁLDOZATA ÁRÁN abban a nagy kegyelemben részesülünk, hogy az eseményeket és történéseket ok-okozati összefüggéseikben vizsgálhatjuk és értelmezhetjük, okulásunk céljából. Így a Hit által már messzebb láthatunk, túl a bölcső és a koporsó határain. Itt van tehát a megbízható válasz a honnan jöttem és hová megyek kérdésre is, amire a földi ember soha rá nem jöhetett volna. Ján.8,14.

   A Teremtő Isten Mózes által leközölte a teremtés, formálás, alkotás rendező törvényeit, valamint a bűnbe esést, és a hűvös alkonyattal bekövetkezett kizáratást, a halálba zuhanást. Isten örökkévaló világa ugyanis a REND VILÁGA, amely nem tűr meg semmi rendetlenséget hanem kiveti azt magából, levettetik, leminősíttetik, mélyebb állapotba ejt (katasztrófé, kataballein.). A bűn tehát ezt tette velünk „ott” és teszi ma is velünk, ha nem állunk ellene!…

   A Hatalmas Isten kijelentette az Ő Nevét-Lényegét hű szolgájának Mózesnek, és rajta keresztül az egész földi embervilágnak. Ez az, amit mi „ott, annál az esetnél” elfelejtettünk, de nekünk –akiket Ő felkarolt, a kicsiknek– megadatott az a nagy lehetőség, hogy most újra felismerhessük Őt! (anaginoskein: Ján.17,3. I.Ján.5,20.) A mennyeiek mind ismerik és tisztelik Őt, az abból kidobottak, az ördögök, rettegnek már az Ő nevének még a hallásától is.

   Az Örökkévaló és a mindenséget éltető igazi Isten Neve: „FÉLTŐNSZERETŐ ISTEN és MEGEMÉSZTŐ TŰZ”. Mint Atya könyörülő, irgalmas, de bűnt gyűlölő is. II.Móz.33,18-19. Zsid.12,25-29. Őnála nincsen személyválogatás! Ennek megfelelő az Ő törvénye is: „A bűn zsoldja: halál!” Aki vétkezett, annak meg kell halnia! Mi pedig mindnyájan vétkeztünk: Róm.3,23. (tehát nem csak Ádám-Éva!). Az, hogy most mégis itt lehetünk, annak következménye, hogy Ő már „ott” –a bűneset és az örök kárhozatba zuhanás pillanatában– a Krisztusban az Ő életét adta azért, hogy minekünk életet és kegyelmet szerezhessen! I.Móz.3, Jób.10,12. Jel.13,8. Ez volt előfeltétele annak, hogy a Föld és rajta a Golgotai Kereszt, mint kegyelem színpada létrehozattassék, és Isten Szeretete minden bűnös ember számára nyilvánvaló legyen.

   Mózes után a Próféták is ezekről a –Földön is bemutatott és megtörtént– eseményekről, mint  A VILÁGTÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB CSODÁJÁRÓL: ISTENNEK A KRISZTUS JÉZUS TESTÉBEN VALÓ MEGJELENÉSÉRŐL beszélnek nekünk. II.Kor.5,19. A mi hitetlenségünk miatt volt szükség erre, hogy a KRISZTUS ÖNFELÁLDOZÁSA, HALÁLA ÉS A HARMADNAPRA SZÓLÓ FELTÁMADÁSA, mint köztünk megtörtént események, letagadhatatlanokká legyenek. Ezekről beszél Pál apostol a balgatag Galáciabelieknek, akik még a maguk vélt jóságára építenek. Gal.3,1-13. Nem valami véletlen esemény volt tehát az Ő elfogása és keresztre feszítése. (amint ezt egy régi egyházi újságban is lehetett olvasni, hogy: „Krisztus Urunk futott, bujkált, Hideg földön az erdőn hált, Üldözői ott sem hagyták, ott is meg-megriasztották.”) A Pünkösdben részesült hívők azonban már Hit által összefüggő látást kapnak a Teljes Írás-t illetően is. Csel.4,26-28. Itt tehát csak az történhetett és történhet meg, ami a láthatatlan világban megengedtetik!; még a legnagyobbaknak is! Lásd Pilátus:Ján.19,10-11. Jól látta ezt J.Bunyan is, akit a vallásvédők 12 évig börtönben tartottak –akasztófával fenyegetve– mi-közben ezeket is írta: „Azt figyeltem imádkozva, hogy I s t e n   m i t  e n g e d  m e g  az én rabtartóimnak!”…

   Az eddigiekhez megérteni akarással csatlakozva, fel kell figyelnünk a Karácsonyban emberi testben megjelent Urunknak az itteni, testi, hétköznapi viselkedésére is. Ő soha nem tett egyetlen lépést sem önfejűen! (Amit pedig mi nagyon szeretünk, holott ez kizárja azt, hogy Ő velünk lehessen.) Már 12 éves korában is többet látott, mint a „szülei”, mégis jó példát mutatva nekünk –miután a templomban megtalálták– az egész serdülő ifjú korában engedelmesen alárendelte magát őnekik. Ezt is Ő mondja: „Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindig azokat cselekszem, amik Őneki kedvesek!” Ján.8,29. Tóni bátyánk –a kis testbe bujtatott nagy ember– is gyakran mondotta: „Észnél legyünk, ha nehezünkre esik is!” Az élet útja ugyanis felfelé vezet. Péld. 15,24. Ha a kocsis részeg, vagy alszik a bakon, a lovak nem felfelé húzzák a kocsit, hanem a könnyebb utat választják. Az élniakarásunkhoz a szellemnek kell úrnak lennie a mi hármasságunkban is, ehhez az istrángnak feszülnie kell!…

   Az Úr Jézus Krisztus felől megíratott, hogy Ő mindig és minden élethelyzetében az Atya akaratát kereste, és azt helyezte minden más fölé;  t e l j e s e n   ŐRÁ BÍZTA MAGÁT !!!   Ezt tette a legnagyobb próbán –a Kranion éjszakáján– is, amikor mindenki elhagyta Őt. Kérte ugyan: „Ha lehetséges múljék el ez a keserü pohár, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd, Atyám!”… Ő ezt a lehetőséget és ezt a képességet is belehelyezte abba a Magba, amely az Ő tanítványait is alkalmassá teszi arra, hogy ebben a szent háborúban az őrhelyükön megállhassanak. Örök Élet,vagy örök halál kérdése tehát számunkra a JÓ MAG befogadása!…

   Pál apostol –és a többi „Paulos” is, akik az Ő tanítványai– már jó példáink ezekben. Csel.20,14. stb. Mi, akik ezt a tanítást kaptuk és kapjuk, ezek szerint fogunk megítéltetni is!!   Csel.17,24-31.

 Énekszöveg, imaként, régi Énekeskönyvből:

  Jöjj, ments meg, óh IMMÁNUEL, Rab „Izráel” így hív: Jövel!

  Amely gyászol a fogságban, Bűnei miatt szörnyű rabságban.

  Bús fogságban kell várnia, Míg eljő Isten Szent Fia.

  Ne sirj, közel IMMÁNUEL Fogsz örvendezni „Izráel”!

                                             

Epifánia (kiv. 1966.)

   Isten célja velünk: Össze akar gyűjteni bennünket (sünagein,sünagógé), azért, hogy megtartson. Az Őhozzá való egybegyűjtésre megy minden, ezért hát ne hagyd ott az episünagógét!… Az elszakadásból roppant nagy veszély lehet: Nem lehet utána visszamenni, csak egyszer segít a Krisztus vére, s nem marad más, mint az ítéletvárás!… Kicsivel kezdi: Az új gondolkodással. Minél kifinomodottabb vagy (minél magasabbra emelt), annál nagyobb a veszély, hogy kísértő, ördögi leszel. II.Tess.2,1-12. Zsid.10,24-31.

   Fainesthai annyit akar elérni, hogy amit Isten megvilágosít, azt tessék elfogadni! Fainein: megvilágosít b e l ü l (mert az ördög belül van nem kívül, mert az ember számára nem a látható világhoz tartozik.) Az ördög szívesen bújik, és szívesen rejtegetjük is; ő pedig anastásis helyett apostasia-t ad: Végleges elszakadást a feltámadás helyett. Fogadjuk el Jézus szavait, melyeket a farizeusoknak és írástudósoknak mond, mert mi is ezek vagyunk. Mt.23,27-39. Ezek mit hittek? A szellemet csak vallották…

   Fontos tehát a hit, nem a vallás. A pogány százados nem vallásos volt, hanem hitt. Jézus azt kérdezi: Hiszed-é ezt? És a hit = cselekszik; aki hisz Őbenne, ez azt jelenti: A mennyei Atya akaratát cselekszi. Júdással viszont megindult a sor, így ha te ellenszegülő leszel, te is elveszel. Antikeimenos az, aki hazuggá teszi Őt, amikor nem hisz az Ő bizonyságtételének! Drága belépti jegyet fizetett Isten, hogy te itt lehetsz, nagy áldozatot hozott, és te mégis mégy a veszedelemre. A széles úton sokan járnak, ezen te nem tudsz változtatni, de azon igen –és csak te!–, hogy te el ne vessz!…

   Epifániára van szükség ahhoz, hogy lássam, hogyan nézek ki belül. Benn áll a háború az ördöggel, s ehhez teljes fegyverzet kell. Ef.6,13-20. Ebben a harcban az ima a munició. Tehát van ördög? A megsötétedett ember nem tudja és nem hiszi, hogy van azon kívül valaki, akit ő lát. A teremtés nagyobb része ugyanis nem látható. Az ember nem tud semmit –még ha holtig tanul akkor sem–, de nem hajlandó tanulni. Így elvész. Pedig ezért van itt ez a világ, hogy el ne vessz. Zálogul kapjuk a kenetet, a világosságot, hogy megismerjük, felismerjük a dolgokat. Fanerozis, Kijelentés nélkül fogalmunk sem lehetne a láthatatlan világ dolgairól. Mondana Ő még sokat. Hülye az az ember, aki azt hiszi, hogy ő már t u d…

   A beképzelt, buta embernek Istentől az angyalokon át a gonosz tisztátalanságig, minden csak fehér folt az ismeret térképen. Bizonytalan az ember, mert ismerete nincs, semmi fix pont nincs, kóborog. Ez rettenetes. Harcolni kellene minden gonosz ellen, főleg maga ellen, hogy örökös legyen! Ha azt se hiszi, hogy van ellenség, s milyen az, hogy lehet ott győzni? Nem csak az ellenséget, hanem annak a harcmodorát is ismerni kell. Úgy gondoljuk: az Ördög csak a pokolban van. El kell jutni annak felismerésére, hogy nem rajtam kívül, hanem énbennem van! Másként remény sincs arra, hogy győzhetnénk. A csatára ifjak valók, öregnek újonnan kell szűletni s fejlődni az érett férfiúságig. A győzelemhez fiatalnak kell lenni.

   Isten országa benn van, s az ördögök is belül vannak. Kinek az uralma van belül? Isten nem ül le tárgyalni, míg az ördögöt védjük. Valaki uralkodik benned. (Anarchia álarca alatt diktatura.) Vagy egyik, vagy másik. Most lehet választani, tőled függ, kinek az alattvalója akarsz lenni!? Ha letagadod az ördögöt, az nem megoldás. Ördögnek nincs korlátlan uralma, csak annyit tehet, amennyit Isten és te megengedsz; korlátozott a meghatalmazása. Mi úgy gondoljuk, a harcot mi vívjuk. Ezt Jézus intézte el. Jel.17,12-14.

   Isten elrendeli a vizsgát, de a diákot felkészíti. Az Övéinek is ad meghatalmazást (exouzia, ez csak a kiűzésre és eltávolításra van, nem megölésre) ellene. Mt.10,1. Mk.3,13-15. Luk.9,1-2. Így jogos, hogy a gyávát megveti. A „Sötétséget” (to skotos) is kijelentette, hogy ez valaki, aki a rendezéskor szabadlábon volt. Daimonról, ördögről már az Ótestamentum beszél. V.Móz.32. (Gád héberül:ördög.) Amióta eljött a Szabadító s van szabadítás, tudomásul kell venni az ördögöt. Mt.15,21-28. Gyógyításról van szó. Mk.1,32-34. Meggyógyult – kiment az ördög. Nem létező ellenséggel nem lehet harcolni, nem lehet győzni és nem lehet örökölni! Jel.21,7.