Néhány szó Bunyan Jánosról (John Bunyan 1628-1688 Bedford, Anglia)

és a rajta keresztül kapott kijelentésekről

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólt hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólt nekünk az Ő Fia által.” Zsid.1,1. Erről egy jól levizsgázó tanítvány ezeket írja: „Megbízhatóan biztos minálunk a prófétai beszéd, mert szilárdan tartjuk a kezünkben, megragadtuk s birtokunkban bírjuk a prófétai igét, amelyre jól teszitek, ha úgy vigyáztok rá, nagy figyelmet fordítva arra, mint valami világító fáklyára vigyáznak sötét vadon helyen, ameddig csak kell, amikor is a „Nappal” kell, hogy átderengjen már, és a „Hajnal-csillag„ felkelt legyen a ti szíveitekben.” II.Pét.1,19. (Ért.Ford.) A Teljes Írásból választ kapunk minden „miért?” kérdésünkre, mindarra, amiket már itt tisztán kell látnunk, tisztáznunk kell! Abban számunkra semmi fölösleges nincsen, tehát meg lehet és meg kell találni magunkat azokban! A prófétai Írásokból tudhattuk meg, hogy már „ott”, a bűnesetünk következtében „mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk”, és ki-ki a maga útjára tért, és mint szellemi részeg, kábultan szédeleg céltalanul itt a földön is. Öntudatlanságában azt hiszi, hogy az élet csak az és annyi, amennyit ő lát belőle. Határai: a bölcső és a koporsó; sem előzmények sem következmények őszerinte nincsenek. Ez az a „vágni való sötétség”, amit a Sátán hozott be és terjesztett el az egész földön a LELKEKBEN. Ezzel szemben viszont kijelentetett, és meg is íratott már több, mint kétezer éve a valóság, miszerint: „…ti Jákób fiai (Jákób=csaló, ilyenekként kerülünk ide mindannyian!), TI NEM SZŰNHETTEK MEG!”…, „Mert lesz feltámadásuk a halottaknak, úgy az Istent félőknek, mint az istenteleneknek!”; így írja le ezt az Új Testamentumban Pál apostol is. ApCsel.24,15. Nagy áldás az és nagy CSODA, ha valaki ITT ráébred erre, és hagyja magát megtalálni Urunktól, Aki ezt mondja: „Én Világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon Sötétségben, a Sátánban, aki én bennem hisz!” Jn.12,46. Ő azonban ezt is megmondja: „Nem küldettem, csak „Izráel házának” elveszett juhaihoz!” Most már csak azt kell megtudnunk: ki az? milyen az?, és hogyan lehetek én azzá, akihez Ő a mindeneket teremtő Atyától küldetik?… S nekünk mindent annak tudatában kell tennünk, hogy a vesztő szellem mindig, minden lépésünknél ott ólálkodik, még bennünk is, miközben az ő hazug félrevezető eszközein keresztül is igyekszik lenyugtatni és tovább „altatni”. Akár azzal, hogy ez vagy az „nem üdvösség kérdése”, vagy hogy „te ne félj csak higgy”; vagy figyelem eltereléssel, szórakozás, hobby, (az egész szórakoztató ipar ezt teszi); vagy pedig ellentámadással, hamistanításnak nevezve az ébresztést… Ebből a sűrű sötétségből csak az Ige világossága képes bennünket kivezetni az Ő eszközei segítségével. Ilyen eszközökké lettek az Úr kezében az Ő tanítványai; pl.: az üldöző Saulusból lett Pál apostol; a hit hősei (Zsid.11); olyanok, akiknek szemeit az Úr megnyithatta, s így Hit által tovább láthattak a láthatóknál. Ezek a felülről kapott világos kijelentéseket igyekeztek közre is adni a körülöttük addig vaksötétben levők számára, azok megmentésére. Az elmult évszázadokban ilyenek voltak pl: P.Ruotsalainen, M.Luther, S.Ágoston, J.Bunyan is, mind olyanok, akik az életüket tették kockára az evangélium „ügyéért”. Urukhoz hasonlóan, ezek az emberek −és a tanításaik is− valamennyien mellőzésben, üldöztetésben részesültek a Hivatalosok által. A Sötétség eszközei, magukat Világosság fiainak álcázva −amint az Urat is, az irigységtől indíttatva− igyekeztek őket munkáikban gátolni és felszámolni, minden korokban. Mt.27,18. Ahogy Urunk előre megmondotta. Jn. 15,20. II.Tim.3,12.

Miket láthatott meg Bunyan? A  börtönben töltött évei alatt mik mutattattak meg őneki?  A korábban meghallott igéket bizonyára a szívében forgatta (amint Mária is: Luk.2,19.). Ő nemcsak valamit az életéből, hanem az egész lényét az Ige rendelkezésére bocsátotta. Az Úrra bízta magát teljesen, még az akasztófa árnyékában is, amivel naponta fenyegette őt a Hivatalos vezetőség. Ezt így írta le: „Imádkozva figyeltem, hogy mit enged meg Isten az én rabtartóimnak.” Abban a hitben és tudatban állhatott meg ő is, amit az Úr mondott Pilátusnak: „Semmi hatalmad nem volna, ha felülről nem kaptad volna!” Ján.19,11… Ő a kapott kijelentésekhez törvényes úton jutott; nem másoktól lopkodta vagy ollózta össze azokat, amiket hirdetett. Ján.14,21: „Aki ismeri az én parancsolataimat és tartja azokat −ahhoz tartja magát−, az az aki szeret engem; azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” Megvan tehát szabva az útja annak, hogy valaki Istentől való kijelentést kaphasson. Sokkal többről van itt szó, mint valaminek (még akár Bibliának is) vagy valakinek a külső, felületes ismeréséről. Nagy „átejtés” és elhitetés áldozata vagyok, ha megnyugtat a Biblia-ismeretem, még ha felismerem is az abban levő példákat és törvényeket, sőt, ha még beszélni is tudok róluk! Bunyant nem hagyta megnyugodni a törvény, és ez által a maga bűnének megismerése, hanem igen nyugtalanította, és bűnterhével a zarándok-útra indította. Ilyen elindulásra bíztat az Ige mindegyikünket is, hogy Hit által növekedjen meg jelentőségében a saját bűnünk! Krisztus éppen az ilyenekért jött, akik már nem akarnak szépnek látszani Ő előtte. De ezt is az Ige kérdezi: Ki megy fel az Úr hegyére, és ki állhat meg az Ő szent helyén: „Az ártatlan kezű és tiszta szívű, aki nem adja lelkét hiábavalóságra!” Zsolt.24,3-6. Akiket Isten kegyelemből kiválasztott a kárhozatba zuhanók közül az Életre, azoknak alkot Ő hústestet, amelyben itt a Föld nevü Bolygón, amelyen a Kereszt áll, mi PÓTVIZSGÁT TESZÜNK. Erre Urunk −mint a „bukott diákokat”, akiket Ő megszánt− mindnyájunkat a kegyelem különböző ajándékaival felkészít, és megismerteti velünk a „vizsgakérdéseket” is. Ő most ezt teszi velünk!…

A kapott kegyelemajándékok között van a képzelőerő, a képzelőképesség is, és J. B. ezt is teljesen az Ige megismerése céljára igyekezett fordítani; nem adta lelkét gondolatvilágát sem a világi hiábavaló célokra. Ezért is megadatott neki, hogy leírja képekben a bűn mélységébe jutott ember „zarándok útját”, a próbákon keresztül, vissza Istenhez. Továbbá, ugyancsak a Szentírás képeivel élve, segíthet abban, hogy megismerjük a bensőnket, „múltunkat”, a második világban Diabolos által történt megszállás bemutatásával. Ezzel állt be Emberlélekben az a kettősség, a jó-és-gonosz állapot, ami az egész földi létünk folyamán a lelkünkben folyó „szent háborút” okozza.  Bunyan a könyvének előszavában ezt is leírja Emberlélekről az Olvasóknak:    

„Egyébiránt magam is ott valék; Láttam, hogy épült s lett omladék, Mikor megszállott állapotban volt, S a Fellegvárban szennyes had lakott; Sőt jómagam is hajbókoltam ott, Diabolos előtt a többivel. Hogy Emberlélek lábbal taposott Szent dolgokon, hogy disznó módra falt be minden szennyet; hogy miként dacolt Immánuel-lel: Mindezt láttam én, S örülni tudtam szörnyű tévelyén.”

További részletek: „Én láttam Urunk győztes seregét, a város ostromát, a hős vezéreket… És láttam azt is: tornyot, hogy emelt az ellenfél, a kővetők amint süvítve szórtak szerte pusztulást, (Megborzadok eszembe hogyha jut) A vén Halál, hogy árnyékolta be Emberlélek-város ábrázatát. Fülembe cseng a sóhaj:” Jaj nekem! Halált, a bűnnek zsoldját most veszem”! … Láttam sérültet, láttam holtakat; ki „holt” volt, s „új életre” támadott. Itt jajkiáltás, fájdalmas sebek; Ott rettenthetetlen bátor emberek… Ha néha tán nem folyt is küzdelem, Az ellenség csak ott lesett reánk, Új támadásra készülődve várt; Nem volt nyugalmunk, álmunk, éjszakánk … De szemtanúja voltam annak is, hogy vonult be a felmentő sereg; Hogy pusztították a sötét hadat Immánuel derék vezérei. Én is hallottam jó Urunk szavát: „Menj, Boanérges, ellenségemet a Fellegvárból fogva hozd elő!” És csakhamar mély szégyennel borítva, Bilincsbe verve így vonult el ő. Láttam Immánuelt birtokba venni az Emberlelket, féltett városát; S ünnepi díszbe, fénybe öltözött az, Mivel megnyerte bűnbocsánatát.”

Erről a lélekben történő harcról ír bővebben a könyvében, melyet a Haza jutáshoz mindegyikünknek meg kell vívnia. Ez az ember más belátásban (metanoia) részesült. „Jól látott az az üstfoltozó!”- Á.S. szerint is. Pál apostolon keresztül pedig az Ige ezt a tanácsot is adja nekünk: „A jóra való törekvésben, a buzgó igyekezetben ne legyetek lusták, restek, a Szellemnek lángoló buzgósággal munkálkodó eszközei legyetek, akik lángolnak s tűzzel égnek a szellemnek dolgaiért; mint akik az Úrnak szolgálnak, nem pedig a hasuknak, vagy pedig embereknek.” Róm.12,1. és 11-12 v. (ért. ford.)

BL           

Ének: „Hány hívő érte el az égi célt, Hű volt, kitartott, harca véget ért”…!

Epifánia a „föld” számára I.Móz 1,14-15.

Új év és Epifánia időszakában, ha hálával és Istenfélelemmel visszatekintünk az elfolyt életidőnkre, egyre inkább látnunk kell azt is, hogy mit tett és mit tesz Isten folyamatosan értünk és velünk. Ebben a hiábavalóság-tengerben, amelyben itt létezünk, mindenki igyekszik magát a lehetőségéhez képest megalapozni, biztosítani. (Ebből élnek pl. a mindig jót ígérő Biztosítók is.) Az ezzel kapcsolatosan fellépő aggodalmaskodás a fokmérője ennek az állapotnak, amely törvényszerűen beáll ott, ahol a test egy tagja „önállósul”, és elszakad a Fejtől. Mi –az Édenből eltávolítottak– most ebben az állapotban vagyunk, átmenetileg itt e földön; azonban egy sokak által irigyelt helyzetben!… Ugyanis: mindenkinek, akinek Urunk hústestet alkotott –amelyben itt a „kegyelem színpadán”, a tér és idő világában megjelenhetett–, Gondviselő Atyánk irgalmából út és mód adatott az ŐHozzá való visszajutásra!

Ezt azonban nagyon fel kell értékelni nekünk a hitünkben, mert ez a nekünk adatott nagy lehetőség az Igazságos Istennek igen „sokba került”: az Ő Egyszülött Fiának életébe!…  Erre a célra hozatott létre ez az egész mulandó anyagi világ, és erre, a mi kárhozatból való kimenekedésünkre kapunk most kegyelemből bíztatást és utasítást is: Jel.2,5.

Mivelünk, akik a benső „halálos katasztrófa” és teljes emlékezetvesztés után KEGYELEMBŐL új kezdetet kaptunk, Őneki mindent elölről, az a-b-c-d és az elemi dolgok megismertetésével kell kezdenie. Ehhez szükséges az „Állj, ki vagy”, és az abban foglaltak megismerése. Amiatt is fontos ez, mert a Vesztő ezeknek a korábbi ismeretét is „demagnetizálta”, kitörölte belőlünk, és helyette az Emberlelkeket téves, hamis és hazug ismeretekkel töltötte be!; amiket pedig ki kell dobni magunkból, mint haszontalan hordalékokat, amikre nem tanácsos építkezni!…  Egyedül a „Krisztus értelme”, a Kijelentés és a „józanság Szelleme” adhat nekünk a valóságnak megfelelő  értelmet és rálátást a Hatalmas Istenre, és az Ő –már nekünk ideadott– ajándékaira is. I.Kor.2,12. Az ember eredetileg az Ő képére teremtetett, de itt nem valami külső hasonlatossságról van szó, hanem a szellemi, szívbéli hasonlóságról, ami a teremtmény természetét is meghatározza. Ez az „igen jó” állapot, amibe teremttettünk, ez az állapot a felismerhetetlenségig tönkrement bennünk; erről a Szentírás tudósít is, de efelől már mi is győződhettünk a hétköznapi életünkben. (John Bunyan: A Zarándok útja részl.:) „Amikor Diabolos és az ő ördögi serege megszállta Emberlélek városát, Saddai képét –az Atya képét– és mindazt, ami Istenre emlékeztetett, eltávolíttatta, és helyette az ő –az Ördög képmása tétetett rá mindenre”. Ezzel sikerült elérnie, hogy a bűnbukott emberek, az ő alattvalói mindent és mindenkit csak „alulról”, földi, lelki szempontokból lássanak és értékeljenek; úgy, ahogy azt ő teszi… A hírszolgálatnak és a nevelőknek pedig megparancsolta, hogy csak azokat hirdessék és ültessék be a lelkekbe, amik az ő uralmát, az Ördög uralmát fogják állandósítani. Ezék.28,11-19. Gen.3,22. Ez az Isten megállapítása rólunk!!… Már ez elég kellene, hogy legyen ahhoz, hogy engem, Téged a „starthelyre”: a por és hamu állapotunk belátására vigyen; ahova Jób is elérkezett. Jób 42,1-6. Most tehát foglaljam, foglaljad is el ezt az „utolsó helyet”, és bízzam Őrá magamat, és Te is Testvér bízd Rá magadat, Őrá, Aki felkarolt és hív bennünket! Ha az eddig kapott Igék jó talajra találtak bennünk, akkor foganás történhetett, s így a belső emberben, a gondolatok és indulatok világában új életet, élni akarást kellett hogy kezdeményezzen. Kép ehhez a negyven hét ideje, amíg a magzat a méhben fejlődik; ez megszabja az anya viselkedését is, pl. nem ehet és nem is tehet akármit.

Az Ige minden helyzetben képes tanácsolni, utat, megoldást mutatni bajainkban, de figyelembe kell vennünk a kijelentésben kapott szolgálati utat és a lépcsőket is. Mt.4,23. 10,1. A minket hordozó Urunk első neve=lényege: „Csodálatos!” Ésa.9,6.; és csak ezután jön a második neve, a Tanácsos. Ha már megnyithatta a szemedet, Testvér, akkor Őt –az Ő csodás tettei és művei alapján, amiért a mennyei állapotban levők nem szűnnek meg Őt magasztalni– Te is csodálatosnak fogod tartani… Tehát, nem bízhatunk magunkban. A magabiztos vakmerőség nem azonos a bátorsággal!… Ne felejtsük el, hogy a mi látásunkat, „gusztusunkat” a bűn, a gonosz iránti –már „ott” belénk került– affinitás, és a szellemi kábulat teljesen megrontotta; ennek lett az eredménye az, hogy már „ott” jó-nak láttuk a gonoszt. Hós.6,7. Ettől fogva nemcsak a szem, a látás, hanem valamennyi érzékszerv, így az értelem is megbízhatatlan, gonosz lett, amint meg van írva: Ésa.1,6. Az Igazság ismerése és elismerése helyett, a szellemi halott ember nincs tudatában a maga állapotának. Sőt, abban a tévhitben van, hogy csakis ő lát jól, ezért ő alkalmas és méltó mindenre; a többieket pedig semmibe veszi… ez egyetemes közfelfogás. Luk.18,9-ben ezt olvashatjuk: „Némelyeknek pedig, akik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot mondta… ”  Tehát, van ilyen állapot, és az Epifánia világosságában ezt is meg kell látnunk, mint egy súlyos belső fertőzöttség tünetét, legelső sorban önmagunkban! Ez az egyetemes közfelfogás, hogy tökéletesnek tartja magát, egyedül a saját véleményére épít, és senkit, semmi mást nem vesz figyelembe, nem is értékel. Ezt a hajlamot, ezt az affinitást is meg kell látnunk. Az Epifánia világosságában ez kell, hogy a szemünk elé kerüljön, hogy vegyük észre magunkban. A beképzeltség hamis magaslatáról nekünk le kell szállni ahhoz, hogy az Ige vezethessen bennünket. Urunk, a Jó Pásztor jól látja az Ő „hegyeken” tévelygő juhát is, és megkeresi. Mt.18,12. (Talán még ezzel a levéllel is Ő keres bennünket.) Szokjam meg, hogy mindig foglaljam el az utolsó helyet, ami a példázatokban bemutattatik! Az Úr ezt tanácsolja, hogy ha meghívnak, akkor menj és ülj le az utolsó helyre… ezt kell megszoknom, megszoknunk, megtanulnunk, hogy ne tartsam többre magamat.

Ennek a „leszállásnak” a más belátás és az önismeret alapján kell megtörténnie, mint útkészítésnek, mielőtt „Immánuel bevonul Emberlélekbe”. „Bemerítő János”, Keresztelő János az Úr előtt küldetett el, hirdetni, hogy „minden hegy és halom alászálljon!” Ésa.40,1-8. Luk.3,5. Ez tehát az előfeltétel! Hogy ez a leszállás mennyire nehezen megy, bizonyítja, hogy „hol” vagyok!., és hogy milyen esélyt kap a MAG Lk.8,11. bennem!?… Aki ezt az Igében kapott személyleírást az állapotáról „rangján alulinak”  tartja, és önfejűen indul el a futópályán, annak a „futása” hiábavaló és érvénytelen!… Tehát ehhez le kell szállni, a starthelyre kell lemenni; onnan indulni a por és hamu állapot belátásával.

Ezeket, mint alapot, együtt kell látnunk a „starthelyen”, ahonnan a jó bizonyságot nyert hithősök is mind elindultak a versenypályán… és végig győztesként megálltak harcaikban a hithősök. Zsid.11, 1-31. 32-40. I.Kor.9,24-27. II.Tim.4,7-8. (Itt Pál apostol beszél önmagáról, aki ezt a harcot végig megharcolta.) A Világosság útján elinduló és kitartó „zarándokok” ilyen biztatást is kapnak: „Az égen és a földön levő minden jogosult hatalom timellettetek van!” Isten angyalai felől is ez íratott meg: „Szolgáló szellemek ők, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget.” Zsid.1,14.

Ezeknek tudata és hite már elég lehet ahhoz, hogy a „Romlás városából” kivezető, s csak Őtőle kapható „Bátorszívre” bízzuk magunkat!; és ahhoz hogy Ő, a Világosság, mint uraknak Ura, otthonosan lakhasson a szívünkben, egyedül!… mert Ő társbérletbe nem megy az Ördöggel!

BL

A lelki-útszakaszra ajánlott olvasmány: John Bunyan: „A Zarándok útja”              

              Zarándok-ének:

 Menj elöl, Urunk, Merre indulunk.

  Ím előttünk áll az élet, Hadd kövessünk benne Téged,

 Míg majd szent kezed Mennybe fölvezet.

Adj bátor szívet, Hogy legyünk hívek.   

Így, ha terhet kell viselnünk, Mégsem ejt panaszt a nyelvünk          

S bár nehéz utunk, Hozzád így jutunk.          

Hogyha szívünk majd Önsebétől sajg,

Vagy ha mások búja éget, Adj türelmet, békességet!

Ó, taníts tehát Föltekintni Rád!

Kísérd lépteink Éltünk végéig,

S hogyha roskadozna lábunk, Benned támaszt hadd találunk

Míg csak tart az út, és akkor nyiss kaput!

„Ennek utána, amíg föld lészen,

vetés és aratás…. meg nem szűnnek” Gen. 8,22.

Urunk kezdettől fogva sokszor és sokféleképpen szólt és szól hozzánk –példázatokban, képeken keresztül– az egy szükséges dologról: hogy megmenthessen minket az eljövendő haragtól. (I.Thess.1,10.) Talán már nem kell bizonygatni, hogy ez az egész kitelepített embervilág, a mai állapotában azt aratja, amit korábban elvetett. Ez a bábeli összekuszáltság és békétlenség (Ésa.48,22.) –ami jellemzi ma ezt a forgó-keringő „Sárgolyó” felületén ideiglenesen („egy ismeretlen Nagy Úr által”) eltartott emberiséget– egyenes következménye annak az elhajlásnak és elszakadásnak, amit „ott” egyénenként elkövettünk Isten ellen. Elhitte az ember a Hazugnak (Gen.3,4-5.), hogy Isten őt kihasználja és becsapja, és ezt, mint magot befoganta (6 v.), és ez dolgozik is benne, mindaddig ez a helyzet, amíg hisz a hazugnak; ugyanakkor pedig az Igaz Istent, Aki életet és kegyelmet szerzett őneki: (Jób.10,12.) hazugnak tartja!… Törvény: „Senki sem szolgálhat két úrnak!” A törvénytelen kettősséget hozta létre bennünk az, amit „ott” –az óvó figyelmeztetés ellenére– bevettünk; ami -a vezérigénk képével élve- mint vetés, a szellemi halált, és ezt a szellemi meghülyültséget eredményezte, ez lett az aratás! Gen.2,17. 3,22. Az az ördögi „gyümölcs”, amit me  gettünk, „kábítószert” is tartalmazott, ez a kábítás kellett ahhoz, hogy az ember fordítva lásson: a gonoszt jónak, a Jót viszont gonosznak –amikor úgy látta az ember a gonoszt, hogy jó–, szó szerint meg van írva. Sőt, annak a hatása nem múlt el azzal, hogyha valaki kegyelemből, az Istenhez való visszatérés céljából ide a mélységből felhozatott –az Úr mondja, hogy ti alulról valók vagytok–!  Ha lehetőséget kap az ember,  akkor gátlástalanul itt is csak azokat azokat az Isten ellenes tetteit és terveit igyekszik véghez vinni, amiket „ott” elkezdett.   

Teljesen reménytelen lenne a helyzetünk ezek után, ha Isten nem lépett volna közbe. Az eddig kapott kijelentések alapján, azokat HITTEL megragadva már tudhatjuk, hogy Isten, Jó Atyánk, megszánta a bukottakat –ezt a kijelentésből tudhatjuk–, és az –prohamartanein: evilág léte előtti: II.Kor.12,21.– emiatt a  bűntény miatt, az örök kárhozat útjára menők közül kiemelte azokat, akiket Ő az Életre kiválasztott. Ef.1,4. II.Tim. 1,9. Ezek azok a lelkek, akiknek Ő, a földi ittlétük idejére hústestet alkot azzal a célzattal, hogy felvilágosítva és kijózanítva, itt a Krisztus tanítványaivá, oltványaivá legyenek. E nélkül ugyanis, ezt megkerülve senki nem kerülhet Haza innen!!!     

Hogyan is áll a dolog? A halálos tragédia után az úton felszedett „fertőző” sérültek a „deportáltak szigetére” kerülnek, és hústestben evilágra megszületve, itt eszmélkednek (a létszámuk jelenleg kb.7-8 milliárd), ezek vagyunk mi emberek.

Ezek diagnózisa (a belső emberé) lesújtó: „Tetőtől talpig nincs a testben épség” –szórul szóra a prófétán keresztül Isten Szent Szelleme így íratta le az Ézsaiás könyvébe–; „Tetőtől talpig nincs a testben épség” teljes amnézia, öntudatlanok, még a nevüket sem tudják, a lényegüket –a név a lényeg, tehát nem az a nevünk, amit itt az anyakönyvbe beírkáltak, hanem lényegünket Isten jelenti ki, mert ezt nem tudnánk, senki nem tudná ezt magától–; még a nevüket sem tudják –így szól a diagnózisuk–, azt sem tudják, hogy a földre honnan jöttek, vagy hová mennek el innen, miután ez a „sárház-testük” elhal. Összetévesztik magukat a rajtuk levő anyagi testükkel (Jób 10,11. ott van ez az Ige, hogy …bőrrel és hússal ruháztál fel engem… tehát én nem ez a test vagyok, ami látszik ezzel az anyagi szemmel); összetévesztik magukat a rajtuk levő anyagi testükkel, tele vannak a sokféle téveszmével, félelmekkel és babonákkal; mind különbnek tartja magát a másiknál; elvárná, hogy ezt el is ismerjék, sőt, ha mód adatik, azt ki is követelik maguknak, nagy részük máris ön- és közveszélyes; a nagyság, nagyakarás vágya, annak csírája mindegyikben megtalálható”  Ésa.1,1-8. és 9. (LXX) Róm.3,9-18.

Urunk, a Mindenható –Pantokrátor, Allmighty, Atotputernic–, aki még a hajunk szálait is számon tartja, jól látja mindezeket bennünk, mégis nagy hosszútűréssel mind a mai napig elszenvedve minket, módot szerzett nekünk a gonosszá lett természetünk megváltoztatására. Ezért Ő már „ott”, az Édenben a bűneset után, a kellő pillanatban közbelépett  (itt kairos szó van az eredetiben  és nem kronos!), tehát még a „tér és idő-világ” léte előtt történt Istennek ez a közbelépése, hogy Krisztusban magára vállalta a halált a halált érdemlő bűnösökért, értünk! Róm.5,6. LXX ért.ford. Jel.13,8… Az Ésa.1,9-ben ez íratott meg: „Ha a Seregek Ura magot, spermát nem adott volna, akkor mindörökre Sodoma és Gomora az állapotunk.” Az „igen jó”-tól elvadult természetünket csak a Mag, a Rügy, az azzal való beoltás változtathatja vissza! (nekünk erre van szükségünk) Más képben mit tett Isten? Az elvadult Kain-természet mellé megadatik a pásztor-hajlammal megáldott Ábel is. Kain a gonosz, Ábel a szelíd mag az emberben. Minden itt megjelenő emberben benne van ez, megadta Isten az ábeli vonást is, tehát a Kain és az Ábel, a gonosz és a jó bennünk van; és ezzel így már elkezdődhet a „szent háború”. E kettő ugyanis: a „hús” (a megromlott emberi természet) és a „szellem” örök ellenségei egymásnak, bennünk!… Az egyik –ilyen a Kain istentelen útján elindulók mindegyike (nemcsak az az egy Kain!), aki a Kain útján indul el, ez lesz az uralkodó vonás benne– megölő ellensége a másiknak, miközben Ábel –a mentő Szellem eszközeként– minden módon meg akarja menteni a másikat. A Bibliánkban bemutatott Kain és Ábel esete azt a végérvényes tragédiát ismerteti, amelyben a „Kain” megöli az „Ábelt” magában. Elrettentő példa, de sajnos nem egyedi eset az Isten ellen fellázadók, az első típusú Ádámok között. Mindannyian első típusú Ádámokként kerülünk ide, ezzel a kettősséggel. (Ez történik kicsiben, de nagyban is pl: amikor u.n. Keresztény népek fegyverrel ölik halomra egymást, mindkét oldalon fényes papi segédlettel, mindenütt „megáldják” az ágyúkat egymás ellen.) Láthatjuk, sőt már meg is tapasztalhattuk azt, hogy milyen „mélyre és milyen távolra” kerültünk mi attól az IRGALMAS SZÍVŰ ATYÁTÓL, Aki a maga képmásának hasonlatosságára igen jó-nak teremtette az embert!…

Isten, Mózesen (és minden Ő szolgáján) keresztül, „törvényt beszél a népeknek” És.42,1., az Ő pásztor nélkül tévelygő juhainak, azok kijózanítására és visszaterelésére. A 10 Ige a „Deka Logos”, Bibliánkban parancs-nak van fordítva. II.Móz.20,5. versében ezt olvassuk: „Ne imádd és ne tiszteld azokat (az idegen, általad elképzelt isteneket, akiket és amiket „imádsz” -sokszor hallunk ilyeneket: imádom az X-et és Y-t, imádom ezt vagy azt az ételt), tehát „Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én az Úr, a te Istened féltőnszerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyediziglen, akik engem gyűlölnek…” Ez is egy félreértelmezett mondat, közmondás.  Ebben a képben a mi szavaink és tetteink, sőt még a gondolataink is: a „gyerekeink!” Ezek azok, amiről itt az Írás beszél, hogy azoknak alapján, azok következményeként „visszaüt” amit mondtam vagy tettem. Ahogy ezt értelmezik a köztudatban, ahogy megtanították velünk, az egy hamis, sértő és káros bemutatása az Igazságos Istennek! Ez az Ige éppen a saját tetteink és gondolataink következményére mutat rá, amelyben az elkövető „büntetésként”, törvényszerüen részesül, mivel az őrá, mint a bumeráng visszaüt. A vetés és aratás –mint az ok és okozat– törvénye tehát a visszafizetést is megismerteti. Így már mindenki számolhat minden szavának tettének a következményeivel is, még harmad és negyediziglen is! Tehát a következmények következményeiről is felvilágosít ez az Ige… Isten tehát nem igazságtalan; mindenki a maga bűnéért van itt, és issza a levét annak, amit korábban elkövetett!.. Jer. Sir 3,39. II.Kor.5,10. Ezék.18,1-4. 20 v.  Ez a törvény működik a „végelszámolásnál”, az utolsó ítéletnél is!…  

Róm.13,10: „A Szeretet nem cselekszik semmi olyat, ami az ő embertársának helytelen gonosz dolgot eredményezne”. Ez az Ige is meggondolásra int minket! … „Ábel” juhok pásztora lett, őriző. Ezt az oldalt akarja Isten felerősíteni bennem, bennünk, ezt a pásztori szellemet, hogy ez tudjon élni és cselekedni. Urunk, mint JÓ Pásztor leszállt ide a beteg tévelygő juhaihoz, akiket felkarolt…. Az Ő tanítványait is erre a mentő munkára készíti fel…. A tanítványoknak megnyitja az értelmüket, rálátást ad nekik a „tájakra”, hogy azok már „fehérek az aratásra”… , és a Mentő Szellem eszközeiként kiküldi, hogy igyekezzenek begyűjteni a „csűrbe” akit lehet, mielőtt jön a „préritűz”, az ítélet, a végítélet! … Mit lát és milyennek lát Téged az a még távolabb levő, akinek Rajtad keresztül kellene „felmágneseződnie”? Vonzó, vagy taszító vagy-e számára; vagy talán még Te botlatod is őt valamivel?… Jaj nekünk, ha ezt tesszük! Mt.18,6-7. Nehogy kívül maradjon egy is örökre miattad, Testvér!..

Mi valamennyien Urunk könyörülő irgalmából élünk. Ennek a felismerése és hite –mint remanens mágnes– kell hogy felgerjedjen bennünk (dinamó elv) az Urunk által meghatározott mértékre….  II.Tim.1,6. „… gerjeszd fel az Isten kegyelemajándékaát, amely benned van…” Mivel Isten minden ide felhozott bűnösnek megmutatta a Hazavezető Utat (és megmutatja most is nekünk), a maga bűnös lényének legyőzéséhez szükséges védő fegyverzetet is megadta. Ef.6,11-18. Az előrehaladásunkat tehát ezek után most a hétköznapi „vizsgáink”, azoknak az eredménye szabja meg, mert a hétköznapokban az események között vizsgázunk, és ettől függ az előrehaladás…  Ő senkire nem erőszakolja rá az akaratát, de minden „Timotheost” megbíztat és Haza vár! I.Tim.6,12. …

Akard te is, Testvér, hogy: Legyen meg az Ő akarata!

BL

Ének: 

„Megyek már, ó Uram, megyek Feléd,

Fájdalmas szent uton, Mindig Feléd.

Ó sok keserve van, De ez az én utam,

Mert Hozzád visz, Uram, Mindig Feléd.

… 

Csillagvilágokat elhagyva már

Elfáradt lelkem is haza talál.

Ha majd Hozzád jutok, Lábadhoz roskadok,

Ottan megnyughatok örökre én.               

Tájékozódás-Útirány Gen.3,9.

Ha az Úrnak a fenti kérdésére már kezdünk valamit nem csupán fejjel megérteni, hanem szívvel meg is érezni, kell hogy az Igének ez a felvilágosítása –ez a Mag– ne hagyjon tovább „aludni”. Bár lehet, hogy mozgalmas az életed, igen aktív vagy –akár még az ige vonalán is–; vagy lehet, hogy csendes vagy a felszínen, de ugyanakkor belül „sziget” vagy „tócsa” vagy, mert ha valami megzavar, akkor „iszap” és „sár” jön ki belőled. Ez utóbbi sem véletlenül történik, ez is benne van az utunk menetrendjében, az „órarendben”: V.Móz.8,2. „…hogy nyilvánvaló legyen (te előtted is!) mi van a te szívedben…” A pillanatnyi „szélcsendes idő” tehát nem szabad, hogy megnyugtasson. Ne hitessük el magunkkal, hogy rendben van már az életünk. Még benne vagyunk az Ördög lőtávolában, így az utunkon minden lépésben vizsgázunk! A lelki világunkban –amiben a mi egész gondolatvilágunk is benne van, a hullámzó hangulatokkal együtt– az Ördög nagyon otthon van, mivelhogy a „mennyből” a „földre” levettetett. Ő oda már soha örökké vissza nem kerülhet! Jel.12,9., minket viszont megszánt Urunk a mi nagy elesettségünkben, és felkarolta az „Ábrahám magvát”! (Zsid.2,16. Ján.8,39. Itt egyértelműen be van határolva az, hogy ki tekinthető annak!)… Urunk valóságost akar adni az övéinek, kigyógyítani a hűtlenségükből, egyénenként alkalmassá tenni az Ő országára.  A „jó”-nak látszó, de hullámzó vallásos lelki állapot helyett Ő szilárd alapot ad az Övéinek: Péld.8,20-21. A korunkban nagy számban megjelenő írások és írásmagyarázatok közül egyedül a Szentírásból kapunk IGAZ felvilágosítást a „Ki vagyok én”; a „Honnan jöttem” –honnan és mi okból kerültem én ide–; a „Hová megyek el innen”  kérdésekre, és hogy minden mi célból, miért történik velem?… Az Isten tanácsát megvető, tévelygő emberektől kapható válaszok ezekre mind hiábavalók és használhatatlanok. Luk.7,30. II.Tim.3,13… Urunk tanítványainak, az Őrá hallgatóknak pedig taníttatásra és neveltetésre van szükségünk, a Kijelentésben kapott útmutatás szerint, a „gyermekké”, gyermekivé létel útján.  II.Tim.3,15. (ért.ford.): „…és, hogy az „újszülött csecsemő” állapottól kiindulólag (apo brefous, I.Pét.2,2-3.) a Szentírásnak a mondanivalóit tudod, amelyek képesek téged megtanítani, kioktatni a megtartatás céljából az üdvösségre, a Krisztus Jézusban való Hit által”. A „Timotheos” név, ahogy minden Bibliában található név is, a viselőjének lényegét jellemzi; így ez a tanács annak szól, aki már valóban Istent tisztelő, Istenfélő, vagy legalábbis azzá akar lenni. (Timios+Theos.)…

Ahhoz, hogy a zarándokutunk, hitéletünk valóságos és elfogadható lehessen, okvetlen a „start-helyről” kell indulni; enélkül az út végén, mint „dobogós” szóba sem kerülhetünk. I.Kor.9,24-27. Alaposan meg kell tehát vizsgálnia mindenikünknek a maga hitét, mivel mérhetetlen sok hitetés, félrevezetés történt és történhet még most is velünk és közöttünk a tévtanítások következtében. A legveszedelmesebb hamisprófétája mindenkinek önmaga! (Amikor önfejűen válogatva határozza meg, hogy mit hisz, mennyit hisz, kire és mire alapoz. Ennek próbája akkor történik, amikor az a vélt alap, vagy támasz elvétetik őtőle.) Legyek mindig tudatában, hogy én csak egy éltetett teremtmény vagyok, akinek a Teremtőm jó elgondolását, velem kapcsolatos akaratát kell megismerni és abban foglalatoskodni! Róm.12,1-2. Ján.6,38.  

A Kijelentésben mindaz leközöltetett, amire szüksége van a Romlás városából Haza indulónak; az is, hogy mit (milyen Igét) vigyen és milyent ne vigyen magával –magában– a megtérő: Hós.14,2-3. (Ford.)… A Teljes Írás összefüggő, és semmi fölöslegest nem tartalmaz. Aki nem ezt vallja és tanítja, hanem csak kiragad abból valamit (pl. csak az Új szövetséget, az előzmények nélkül), aminek önkényesen más magyarázatot ad, az ördögi! A Kísértő használja ezt a trükköt az Úr Jézussal szemben is, amikor a templom tetejére (magas egyházi méltóság) felviszi, és hamis ige-értelmezéssel akarja Őt átejteni. Urunk azonban –és mindaz, aki már a „Jézus hitével” megajándékoztatott– még abban a szempillantásban visszautasítja. Gal.2,5. Róm.3,26. Aki viszont a Hit, hűség helyett az elhivést (pl. elhinni azt, hogy  v a n  Isten!), az elfogadom-ot, az alaptalan „ne félj csak higgy-et” hirdeti, vagy vallja, az máris hamistanító!

A SZENTÍRÁSNAK MINDEN RÉSZLETÉT IS A TELJES KIJELENTÉS VILÁGOSSÁGÁNÁL KELL MEGISMER-NÜNK ÉS ÉRTELMEZNÜNK!

Ezt bizonyítja már az is, hogy az Édeni bűneset után, a megtérés útjára helyezett elindulók ezt a pontosítást kapják a Jel.2,5.-ben: „Emlékezzél meg honnan estél ki és térj meg!” Tehát a Szentírás a teljes életutunkat mutatja be, amikor az Isten Kertjéből való kiűzetésre (a Biblia elejére: I.Móz.3.) emlékeztet még a Biblia végén is.

Az a „megtérés” tehát, amit ma itt annak neveznek és tanítanak, nem fogadható el valóságosnak, amíg az „ősbűnt” a tettes nem vállalja magára, hanem elbújik, mást okol és körömszakadtáig tagad. (Eközben ebből a tragikus, örök-halálosan komoly kérdésből a Vesztő, az itteni eszközein keresztül mulatságos nevetség tárgyát csinál. Arról az egy Ádámról, akiről a vasárnapi iskolában tanították.)

A Kijelentés szerint mi itteni föld-lakók mindnyájan vétkeztünk (Rm.3,23.), de kegyelemből megkaptuk a visszatérés, a megtérés lehetőségét, aminek feltételei és részletei a Szentírásban adattak ide nekünk. Itt, ebben a mi szétszórtságunkban elképesztő mértékben képes aratni a Tévelyítő; mert igen-igen hiányzik az egyértelemre, a „közös nevezőre” való eljutásunk!

Számunkra az egyetlen megbízható Alap: Az ÚR JÉZUS KRISZTUS! Akiben mindannyian kiválaszttattunk az örök halálba zuhanók közül az örök Életre!… De aki Őt, és a nekünk kiharcolt kegyelmét megveti –azzal, hogy nem veszi igénybe azt–, az hideg és érzéketlen marad Ő iránta, és az Ő –érte is meghozott– nagy áldozata iránt; így, ezzel a hozzáállással pedig teljesen a szemmel nem látható Ördög uralma alatt van, annak az aktív eszköze a földön! Minden megmozdulása, szava, tette annak az uralmát képviseli és terjeszti, minden JÓ-nak a megrontására! Csel. 13,10…  Láthatjuk ezekből, hogy az „Állj, ki vagy”-ban kapott „helyzet-felismertető világosságra” minden egyes  zarándoknak elengedhetetlenül szüksége van útravalóként!… A honnan-hova kérdést még az úton levő „Értelmező háznál” tisztázni kell!..

Ebből a bábeli összevisszaságból sem jóhiszemű emberi –vagy ördögi– okoskodással, sem testi, sem lelki gyakorlatozásokkal (Biblia szövegek megtanulásával, büntetésként kiszabott imaszövegek sokszori elmondásával) nem lehet kijutni. Isten azonban jól látja a szánalmas állapotunkat, és bizodalmas hittel és a más belátás kegyelem-ajándékával ajándékozza meg azt, aki Őt igazán keresi.

Az eddig kapottakból már láthatjuk, hogy a GYÓGYÍTÓ vesz a Kezébe bennünket, amikor az igaz valóságot ismerteti meg velünk, Veled is Testvér. Ezt az itteni földi létet és táplálást is –mindhárom szinten– az Ő gazdag kegyelméből kaptuk, hogy mi betegek, Őreá szorult állapotunkat felismerve, a csaló hazugságok helyett, a megalázkodás útján, egyénenként a Karácsonyban eljött Szabadító Kezére bízzuk magunkat. 

BL

Ének:             

„Amit szívünk esdve kér, Földi kincsnél többet ér.

Mind mulandó és üres, Amit e világ keres.

Lásd, Uram, mi Szellemed kérjük, Aki hűn vezet;

Fel ne tartsa semmi gát, Hadd jelentse meg magát,

Szíveink töltse be, Mindörökre szent heve!”

Útjelző táblák azoknak, akik a „zarándokutat” választják

A Felülről eddig bőségesen kapott Kijelentések alapján Hit által már tudomásul vehettük, hogy „hol” vagyunk -milyen állapotban-, és hogy „hova” kell eljutnunk ahhoz, hogy ebből a mesterségesen összekevert és összekuszált lelki állapotból, a „csüggedés mocsarából” az általunk elhagyott Atyai Ház irányába kimeneküljünk. A világmindenségeket létrehozó és fenntartó Hatalmas Isten fényes bizonyságát adta az Ő jóakaratának irántunk ebben is. Az erről való meggyőzetésünkre bőségesen elegendő, de elengedhetetlen kellék is tőlünk: nem maradni érzéketlennek tovább is Ő iránta, és az Ő tettei alapján, amiket Ő a szemünk előtt véghez vitt, értem és érted is!…  A szellemi világ lakói ugyanis, mindazokkal együtt, akik „rezonanciában vannak” az Egek Urával, hálásak és boldogok amiatt, hogy Ő MEGSZÁNT ÉS FELKAROLT MÉG BENNÜNKET IS!… Ezekhez kaptunk kegyelemből lehetőséget becsatlakozni -ővelük szünfóniába kerülni- mi, akik itt e Földre felhozatva hústestben megjelenhettünk. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges –Dei– egy merőben új felismerésre jutnunk, az Isteni Örök Rendnek is megfelelően! Ettől mi itteni „földlakók” igen-igen elidegenedtünk. Mindez a „besötétedés” és elszakadás már „ott”, az Édenben megtörtént az emberrel, mégpedig egyénenként mindenkivel! Erről, mint a mi „multunkról”, nekünk ez jelentetett ki: „Ők, mint Ádám, áthágták a szövetséget, ott…!” Hós.6,7. Tehát nem egy valaki, az „ősszülők”, hanem mi mindnyájan vétkeztünk, és most „szűkölködünk nagy mértékben” a javunkat akaró Isten elleni lázadásunk, és az Istent megvetővé lett természetünk miatt. Róm.3,23. Itt máris egy súlyos és félrevezető hamis-tanítással találjuk szembe magunkat, amit már régen ki kellett volna írtani a Szentírás szerint: Ezék.18,1-4.

Ezek az Igék igen fontos „útjelző táblák”, amik mellett, az idők folyamán, a földi vándorlók többsége –figyelemre se méltatva– elment… Gondold meg, mi következik abból, ha csak egy KRESZ veszélyt jelző táblát nem vesz észre az autós, hanem félrevezetett „hívő” jóhiszeműséggel elmegy mellette! A mi a nagyvonalú nemtörődömségünknek pedig még sokkal súlyosabb a következménye!… E miatt kapjuk most az ébresztő figyelmeztetést a menekülésre, és az utunkon levő –ördög által kihelyezett– félrevezető csapdákra. Istennek gondja van minden tévelygő juhára, s ezért HAZA hív és vonz –ezúton is– bennünket, sőt az utánunk jövőket is. Ezért ad ilyen utasítást nekünk: „Rendelj útjelzőket!…”, amik figyelmeztetik a jóhiszemű zarándokokat, az álruhás félrevezetők mesterkedéseire. Jer.31,21. Gen.3,1. Ősellenségünk a „kígyó” ravaszabb minden elvadultnál, az Írás szerint. Egyszer már átejtett bennünket, és nem mondott le arról, hogy most –a kegyelemből kapott pótvizsgánkon– is megbuktasson. Az Ige azonban rávilágit, és felismerteti velünk az ő szándékait és a módszereit is. II.Kor.2,11. 11,13-15. Feltétlen szükségünk van arra, hogy a Szellem intelmeire bízzuk magunkat, és ne a magunk eszére, mert már az is „át van hangolva” a Diabolos adójára! Elfajzás, „agymosás” történt; az ember a halálát okozó gonoszt jónak, kívánatosnak látta és bevette, megette: I.Móz.3,6.22-24!. Ezzel „Rémségessé lett!: Ez.28,19”.

Ilyen állapotban hozattunk fel e földre valamennyien, ahol a JÓ Pásztorunk mentő akaratának megfelelően most lehetséges élnünk a más belátásra jutás lehetőségével!  Ehhez azonban a gonoszra hajló önmagunk vad természetének a megtagadása szükséges!…

Ez a nekünk adatott kegyelemajándék Istennek nagyon sokba került: a Fiú életébe! Ezért is illene nagy-nagy hálával élnünk ezzel a drága lehetőséggel, nem pedig bolond módon elmenni mellette!…

Mivel a visszajutás a Rend világába nem olyan simán megy, mint a kiesés volt abból, nagy figyelmet kell az egész úton fordítanunk az Írások alapján az apró részletekre is!  Amik megírattak, nekünk mind azokhoz valamilyen formában közünk van, dolgunk van vele.

Mi nem tudnánk valóságost sem Istenről, sem az igen jónak teremtett eredetünkről, de a bűnbukásról és a kiűzetésről sem; sőt az Ő velünk kapcsolatos üdvtervéről sem, ami végett –az Ő ígérete szerint– mi, a mélységből felhozva, mint zarándokok és jövevények a Hazajutás reményével, most itt lehetünk a földön.

Meg kell tehát ismernünk AZ EGY IGAZI ISTENT, az Ő ÖRÖK URALMÁNAK TÖRVÉNYES RENDJÉT, amiből mi kiestünk! Továbbá, szükséges, hogy megtarthassuk magunkban a Bibliában megírt –egyénekkel és népekkel történt– eseményeket, próbákat is, hogy –mi és minden korok zarándokai is– okulhassunk azokból. I.Kor.10,1-11. Ján.17,3.

Végül lássunk meg néhány „váltót”, amiket a vesztő-szellem működtet a zarándokok útján: I. A teremtés és a bűneset félremagyarázása; mintha azt csak egy emberpár követte volna el és nem mindnyájan. Ezzel, esetünkben már a pálya –a mi élet utunk– elején megtörtént az átváltás, és azóta az egész vonatunk végig rossz irányba haladt! (A Gumigyárnál levő vasúti váltó eldönti, hova fog az utas megérkezni: Keletre-e vagy Nyugatra?)… A felelősséget pedig itt mindenki másra igyekszik hárítani ezért is. Ezt a hamistanítást –sajnos– még a népünk közfelfogása is erősiti, miszerint: „az atyák ettek egrest…” ; amit viszont Isten igazságos törvénye NEM FOGAD EL!…

Ennek a téves ördögi felfogásnak nem engedhető meg, hogy uralkodó legyen a megtérés útját választó Emberlélekben, mivel ezen a Hit harca –és a kapott védőfegyverek– által, a más felismerésre jutással (meta nous, metanoia: új értelem, „új” lélek) úrrá lehet már lennünk!…   A félrevitt „vonatnak” tehát vissza kell tolatnia a tévútra vivő „váltóig”: hittel elfogadni ami kijelentetett, hogy „ott” é n vétkeztem, é n lettem az elveszett, a kifizethetetlen nagy adósságot, a kárt  é n okoztam!… Luk.15,11-21. Mt.18,24.(és mindez egyes számban, első személyben!) Az Ige ezzel már rámutat számunkra a preexistencia tényére is, hogy a zarándok „messzebb” láthasson! Mindezeket meggondolva  képződik az a bűnteher, amellyel a zarándok, a „start-helyről”, „Romlás városából” végre a számára előírt Cél irányába elindulhat, az Igének megfelelően! Ő pedig ezt mondja: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát –minden istentelenségét szóban és tettben is–, és vegye fel az ő keresztjét –ismerje el és vállalja fel a bűnének terhét minden nap, ne másvalakit okoljon miatta–, és úgy kövessen engem.” Luk.9,23-26. Amint a bemutatott zarándok is vállalta a saját nehéz terhét, számolva a maga kifizethetetlen nagy adósságával. Ezt az adósságot csak egyedül Krisztus volt képes átvállalni a Kranionon! Ennek azonban  f e l t é t e l e  van, éspedig: az  igazi megtérés (a bűnadósság-csinálásnak abbahagyása, bűnbánat, gusztus változás), foganás a szelíd Rügytől.  A Szentírásban ez a feltétel egyértelműen benne van! Íme: „Emlékezzél meg honnan estél ki és térj meg!”…, jöjj vissza abba: Jel.2.5. Aki nem a „start-helyről” indul, annak a futása nem minősíthető! Diszkvalifikálják. Mi pedig a Célbajutás lehetőségét kaptuk! Éljünk tehát vele, hálával Istennek!

BL

       Ének: „Végig megálld a nagy tusát…”                                     

LÉLEK, SZELLEM; LELKI, SZELLEMI

Szükséges az Istentől minden eddig kapott tájékoztatást figyelembe vennünk ahhoz, hogy a hosszú és keskeny „zarándok úton” tovább juthassunk. Emlékezetünkben kell tartanunk  m i n d a z o k a t, amiket Isten eddig kijelentett; elsősorban a Szentírásban olvashatókat, de az idők folyamán előttünk járók –főként a „jól vizsgázók”– írásait és az ő emléküket is. Zsid.13,7-8. Ők ugyanis –Isten rendezésének megfelelően(!)– minekünk szolgáltak azokkal, hogy mi okulhassunk az ő példáikból: I.Pét.1,12. A Hitre, a megnyitott elmére, az élő Reménységre és szívre nemcsak itt van szükségünk, hanem éppen ezeket visszük el magunkkal, magunkban; ahogy az elemiben tanultakat a gyerek, bárhova is kerül a továbbiakban. I.Kor.15,19-20. A tanulmányok a f e j-nek a dolgaihoz tartoznak, az összes itteni tudományokkal és ismeretekkel együtt. A tanulás, gondolkodás, de az álom is, a lélek tevékenysége, valamint az emlékezés is, ami az állatokban is megvan. Ami azonban az állatvilágtól, a kettes, tehát csak test és éltetett lélek –és nem triász– teremtményektől helyénvaló és elég, az kevés az embertől!… Szomorú és megszégyenítő az a tény, ahogy a mi korunk nyíltan istentelenségbe süllyedő embere már az állatok mögé is igyekszik elbújni. (nemcsak a „fák” mögé I.Móz.3,10.) Ezért –életvitelének igazolására– a valósággal szemben az ember inkább beveszi még az állatoktól való származásának az elméletét is, és tájékozatlanságában nem is akar többről tudni, sőt még hallani sem. Csak az érdekli, ami a bölcső és a koporsó közt történik, a lelki világát csak az itteni biológiai élet, a lét- és fajfenntartás körüli dolgok töltik ki.

Akiben pedig mégis felmerül valami nyugtalanító kérdés az örök léttel kapcsolatban, azt hivatalból igyekeznek megnyugtatni, és lelki szinten valamilyen vallás aktívabb gyakorlásával újra elaltatni a szunnyadni amúgy is szerető Emberlelkeket. Ésa.56,10-12.

Isten azonban ebből a tévelygő  l e l k i  állapotból fel akar ébreszteni bennünket, ráébreszteni a valóságra, mert a szellem a valóság és nem a lélek!… (to pneüma estin hé alétheia: I.Ján.5,6.). Mi pedig –sajnos– még a Valóság ismeretének kérdésében is igen elmaradottak vagyunk, mivel a hármas mivoltunk legfontosabbjának még a nevét is száműzték a Bibliánkból. Ez a lemaradás azonban, ha Isten megengedi, egyénenként  t a l á n  még bepótolható!…

Fontos, hogy látó szemet, rálátást kapjunk arra, amit Isten tett és tesz folyamatosan, érettünk is. Az Úr Jézus ezt is megmondja: „…a Fiú (és mindenki, aki hagyja magát fiúvá neveltetni!) semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az Atya cselekszik, ugyanazokat cselekszi a Fiú is.” Ján.5,19. Lássuk meg tehát az Úr dolgát a mi ügyünkben, hogy részt vehessünk abban! 

Az Atya minden munkát a Fiú által, a szent Szellem útján végez el. A teremtés is az Egyszülött Fiú által történt, és már annak leírásában is bemutattatik a triász, a szellem – lélek – test hármas tagozódása, valamint a szellemi halálunkat okozó bűnesetünk is, képekben. Ezeknek összezavarása és dajkamesévé tevése a Sötétség itteni eszközeinek munkája. Erről ez van megírva: II.Pét.3,15-16. Az álruhában itt levő hazugpróféták felől pedig ez olvasható: Jer.23,1-2. 16-17.

Látszatra lehet nagyon szép és kívánatos a lelki szint, a lelki állapot, de az csak felületes és felszínes. Az orgona megindító búgása, szép énekek, ünneplő arcok, jó hangulat… De „a hullámhegy félperiódus után törvényszerűen negatív félperiódus következik”, mivel a hangulatok, érzelmek, lelkesedések mind-mind múlandók és lecsengenek! A Sault megszállva tartó ördög átmenetileg elcsitult a Dávid zenéjére, de azután mégis repült a dárda!… I.Sám.18,10. 19,10.  Ezen a szinten tehát ez a mi baj-betegségünk  n e m  g y ó g y í t h a t ó!  Ehhez tovább kell látni, beljebb kell menni, az Ige vezetése szerint! Kifésülni és szétválasztani a Vesztő által mesterien összezavart fordítást a  l é l e k  és a  s z e l l e m  dolgában is.

Mindegyikünk Bibliájában itt van az éles határvonal és a szükséges szétválasztás eszköze is: Zsid.4,12!!! Más tehát a szellem és más a lélek! Ezeket az eredeti szöveg és a szomszéd népek Bibliája is mind megkülönbözteti! Sok kereső ember számára kerékkötő és botlató lehet a hármasságnak ez az „összemosása” (a trinitas duas-szá!), mivel ez a hamisítás felülírja az Istentől kapott Kijelentést! Mk.7,9. De vigyázzunk! Ne akarjunk a betűn lovagolni, mert a betű megöl! Itt sokkal többről van szó, nem csupán a „szellem” szó használatának kérdéséről!!! Ján.6,63.: „A szellem az, ami megelevenít … a beszédek, amelyeket én szólok néktek, szellem és élet.”

Mi tehát a helyzet a Valóság szerint? Csak és kizárólag az, ami meg van írva, amit Urunk kijelentett számunkra a Kezdettől fogva! Amik ettől eltérnek –emberi okoskodások és elképzelések, akármilyen tetszetős theológiák–, nem vehetők figyelembe, mivel alulról valók, az Ördög-atyától. Ján.8,44. Ezeket a Krisztus nem csak az akkor élő zsidó hívőknek mondta, mert itt minden Ige nekem és Neked szól ma is, Testvér!…  Pál apostol példaképpen ezeket mondja: „Én hiszek mind abban, amik a Törvényben és a Próféták által megírattak!”  Tehát a „Teljes Írás”-ban, amely minket felvilágosít mindazokról, amikkel szükséges számolnunk. II.Tim3,16-17. Aki ezekből a Felülről kapott Kijelentésekből valamit is elvesz, vagy nem fontosnak, csekélységnek minősít, vagy hozzátesz, „mellébeszél”, az nem kerülhet be! Mt.5,19. Jel.22,18-19. Azért is sorsdöntő számunkra mindaz, ami a Biblia elején olvasható, mert azoknak hite által kapunk emlékeztetést a „múltunkra”, tehát az IGEN JÓ-nak teremtett állapotunkra, valamint a bűnesetünkre és Édenből való kiűzetésünkre is. Ezeket bűnbánattal vállalnunk kell ahhoz, hogy reményünk lehessen Istenhez visszajutnunk! Ezt is jelenti a metanoia, a „megtérés”. Jel.2,5. Isten ennek az útját készítette el, és Krisztus áldozatával ki is fizette a mi megmentésünkre!

Az Ó-testamentumban íratott le részletesen az, hogy milyen állapotban voltunk, és hogy mivé lettünk: rémséges! (Ésa. Ezék.28 stb.). A hazugpróféták erről nem beszélnek, de ha mégis, akkor azt az Ördög bűnesetének tekintik. Azonban akkor is ez a jellemző az emberre, mivel maga az Úr mondja, hogy az ember olyanná lett, mint az Ördög: Gen.3,22. Ugyanez megtapasztalható ma „élesben” is, ebben a kiűzöttekkel benépesített, és az egymás kihasználásában mesterkedő emberek világában, kicsiben és nagyban, a családok és a nemzetek között is!…

Így jövünk ide erre a Földre, ebben az állapotban, valamennyien; de azzal az Istentől kitűzött céllal, hogy ezt fel- és elismerve megváltozzunk. Így, ahogy vagyunk, Hazajutni nem lehet! Akinek Isten testet alkotott, azt rá is helyezte arra az útra, amelyen végigmenve újra helyreállhat benne az eredeti Rend, a hármasság, de amihez még elengedhetetlen –Dei: Isteni szükségesség–, hogy megszűlessen lélektől és szellemtől is! Ján.3. Ezt a „vallástanár” Nikodémusnak mondja az Úr, hogy mindenki erre számítson, és ne ragadjon le a „jó, vallásos” lelki síkon! Amikor a Sátán a „templom tetejére” (magas egyházi lelki pozíció) viszi fel az Urat, Ő elutasítja a Vesztőt, a hazug ajánlataival együtt. Urunk ebben is követendő példát adott…

Nekünk tehát csak arra érdemes figyelnünk, amit a Jó Teremtő Istenünk jelentett ki felőlünk. Az Istent megvető bukottak véleménye nem méltó arra, hogy irányadó legyen! Reménytelen dolog helyes útbaigazítást várni attól, aki még maga is tévelyeg, és azt sem tudja, hogy „hol” van!…

Akivel Isten újat kezdett, annak Ő ezt a tanácsot adja: Tit.1,14: „Ne ügyelj zsidó mesékre, sem az igazságot megvető emberek parancsaira!” –a lélek és a szellem tanításában sem!… – A bűneset-katasztrófánál szellemcsere, és az értelem áthangolása is megtörtént. Más képben: a Vadnak magva, annak rügye beoltatott az addig igen jó szelíd fába, amely befogadta azt. Sőt –mindaddig, amíg azt befogadója engedi!– azóta is adoptálja annak ötleteit, bőségesen teremve annak vad gyümölcseit. Van tehát öldökölnivalónk a zarándok út folyamán!… Kol.3,5. II.Kor.10,3-5.

BL

ISTEN AJÁNDÉKAI II. Zsoltár 40,6.

„Sokat cselekedtél Te, Uram Istenem a Te csodálatos terveiddel mi érettünk, semmi sem  hasonlítható Hozzád, hirdetném és elbeszélném, de  többek, semhogy elszámlálhatnám.”

   Az eddig kapott Igék világosságában talán már bele tudtunk csodálkozni abba, hogy Isten máris mennyi kegyelem-ajándékában részesített bennünket. Nekünk még az is megadatott, hogy Ő tőle és Ő általa éltetve, itt a tér és idő világában, mind a mai napig még hústestben lehessünk. Abban és olyan testben, amelyet Ő a legcélszerűbbnek látott abból a kásaszemnyi Magból felnövelni és megalkotni itt mindegyikünk számára, az e-földön létünk időtartamára, a kitűzött Cél elérése érdekében.  I.Kor.15,38. I.Kor.3,5-7. Nagy-nagy Mentő Szeretet és Isteni türelem kell ahhoz, hogy Ő ennyi megvetést és értelmetlenséget elviseljen részünkről, akik bevettük a Vesztő hazugságait a soha nem hazudó Istenünk ellen. Hagytuk –vagy még tovább is hagyjuk?!– szándékosan behunyva a szemünket, figyelembe se véve, meg sem gondolva a HATALMAS ISTENnek a már eddig a mi érdekünkben elvégzett nagy tetteit, sem az Ő velünk kapcsolatos akaratát és terveit…? Hiszen mi, Isten elszéledt gyermekei, az Ő teremtményei, az Ő juhai  vagyunk, akik itt céltalanul szédelegnek a hegyeken! Mt.18,12. (Mert a nagyakarás-gazmagja is ott lappang a szívekben és a neki kedvező körülmények máris előhozzák azt belőlünk!) Láthatjuk már, hogy az Atyai Háztól milyen „messzire” elcsatangolt az elveszett „tékozló fiú”, és el is felejtette a maga eredetét, a kilétét, a Szűlőjét és az „Ó-hazát” is. Teljes agymosás történt, a Vesztő szellem örömére! „Az egész világ a gonoszságban vesztegel, hiábavalóságokkal elhitetve, félrevezetve! I.Ján.5,19. Jel.12,9. 13,3. 8. A biológiai élet gondjai-örömei igyekeznek elárasztani és elsodorni bennünket, lekötni minden szabad kapacitást bennünk, hogy még időnk se legyen továbbgondolkodni, a láthatókon túl levőkre. Akinek pedig bejön a „nagy karrier”, az keres még valami kegyes magyarázatot is az apai házzal kapcsolatos feledékenységére. (L: József esetében is) I.Móz,41,51. Ilyen –mert ilyenné lett– az eredetileg igen jó-nak teremtetett földi ember; ha itt jól alakul az élete, akkor felvág és magának tulajdonítja, ha rosszul, akkor mást hibáztat miatta …amint ez a „váltónál”, az Édenben is történt. Látóhatára pedig, amivel számol, csak a bölcsőtől a koporsóig terjed. Elhitetve, abban a tévhitben van, hogy a testének halála egyúttal az ő megszűnését is jelenti. Ha pedig valaki ennél többet szeretne megtudni a folytatásról, a VÉG- ről, azt valami hazug félremagyarázással megnyugtatják és újra elaltatják. II.Kor.11,13-15. Pedig: Mal.2,7-ben ezt olvashatjuk: „A papnak ajkai őrzik a tudományt –„gnósis”–, az apostolok tudományát Csel.2,42., és az ő szájából törvényt várnak –annak megmagyarázását, értelmezését–, mivel a Seregek Urának  követe ő!”…

   Isten azonban nem mondott le rólunk, s ezért fel akar ébreszteni bennünket. Megesett a szíve rajtunk, megszánt minket –elesetteket–, és a Kijelentésével (Szentírás) felvilágosítja az Életre elhívott látni vágyó „vakokat”. Megnyitotta és megnyitja a „vakok” értelmét és szemeit, hogy azok HIT által „messzebb” lássanak, még a második világon, az Édenen is túlra. Mk.8,22-26. Felfoghatatlan nagy AJÁNDÉK az a SZERETET, amelyben a világokat létrehozó és a kezében RENDben fenntartó Hatalmas Isten részesít most minket, akik „ott” önfejűen elidegenedtünk Őtőle.  

Ő azonban megszánta a bukottakat, és megszerezte a mi számunkra a visszatérés lehetőségét.  A „vételkörzeten túlról”, a „föld alól”, a mélységes pokolból kiemelve, felhozott ide a földre, testet alkotott nekünk; melyhez hasonló testben, önmagát megüresítve, Ő is megjelent itt, ahol már van „térerő”, így lehet vennünk az Ő-haza hívó „adását”.  Zsolt.86,13. Ján.8,23.  Mi most ennek vagyunk a részesei, amikor így szól hozzánk: „Ma, ha az Ő szavát halljátok, nehogy megkeményítsétek a szíveteket!…” Az Ő hozzánk való közeledése nincsen valami fényes és kegyes papi ceremóniához kötve. Gedeon gabonát csépel a csűrjében, amikor az angyal megjelenik neki; Bálámot a tévelygő útján igyekszik gátolni (de nem köti meg); az Úr Jézus születését nem az egyházi Főhatóságnak jelenti be az angyal, hanem olyan pásztoroknak, akik sötét éjszakában vigyáznak a nyájra. A Nagyok csak a mágusoktól értesültek a nagy Csodáról és –felűlrőlvaló Bölcsesség nélkül– megadták a címet Heródesnek. A többit ismerjük. Tragédia!…      

   Mindezek azonban a mi okulásunkra írattak meg, akiknek a „pótvizsgája”  m o s t, az utolsó időkben történik, az egyénenként hozzánk szabott körülmények között. Távol legyen tőlünk, hogy bárkit is lenézzünk vagy lekezeljünk a mindnyájunk sorsát eldöntő „ügy”-höz való eddigi hozzáállása miatt, bármelyik szerepben találtatik is valaki még ma. Bíztatást adhat még az a tény is, ami  Saulussal történt, aki az akkori Hivatalos egyház eszközeként maga is üldözte Krisztus követőit, tévelygő szektások-nak nevezve azokat. Döntő azonban, hogy Pál nem volt engedetlen, hanem amikor megvilágosíttatott (ApCsel 9. r.), megértette a  l é n y e g e t, azonnal „átállt”, és a látványos külső formaságokat elvetve, hagyta magát „áthangolni” az üldözöttek oldalára, Krisztusért!… Amire ő –Urunknak minden engedelmes eszközéhez hasonlóan a próféciának megfelelően: És.50,4-5.– bizonyságul elhívatott. Ennek megtörténte után Pál, a Szent Szellem által „felhangolva” és felkészítve, később a királyok előtt ezeket mondhatta el: Csel.26,1-23. „Én bizonyára azt hittem (a korábbi félrevezetettségemnél fogva), hogy a Názáreti Jézus neve ellen (így az Őt és az Ő Kijelentéseit bizonyítók ellen is) sok ellenséges dolgot kell cselekednem: 9-10.v. Amit meg is cselekedtem… a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén.”  

   Ebben a kérdésben azonban nemcsak Pálnak kellett vizsgáznia akkor, hanem mindenkinek is, nekünk is (bármilyen vallásban neveltettünk ezideig), akiknek  m o s t  van jelenésünk a „kegyelem színpadán”! Neked is, ember-testvér, akinek már (vagy még) hiányérzeted van a belső emberben, olyan, amit ember képtelen betölteni. Ez a helyzet valóban reménytelen mindaddig, amíg Te ebben a látható világban, emberekben és emberektől várod a megoldást. Jer. 17, 5.7. …már egy régi erdélyi énekszövegben is leírták elődeink, hogy: „Emberekben lehetetlen a mi reménységünk. Mindenekben tehetetlen az ő segítségük. Csak az Isten, Aki minden fohászunkat meghallgatja, Mert emberek ATYJA !” Ezt a hiányt, ezt az űrt csak Isten Szent Szelleme képes betölteni bennünk!…

   Tudatában lehetünk annak, hogy Ő az egész élet-utunkon a védőszárnyai alatt tartott bennünket. „Életet és kegyelmet szerzett a számunkra” Jób 10,12., mely a teremtetéstől a bűneseten át mind a mai napig tart és hordoz bennünket. V.Móz.32,11. Eközben az ördög minden jó lépésnél igyekszik elgáncsolni vagy félrevezetni az ő fogságából menekülni igyekvőket, akiknek Krisztus megszerezte a szabadulás lehetőségét.  Van tehát tennivalónk bőven! Harcolni a minden fronton támadó gonosz ellen, melyek közt a legkeményebb harc a mibennünk álruhában bujkáló és orvul támadó diabolisták ellen van! Ezek azok, akik olyannyira „elhangolták Emberlelket”, hogy az képessé lett így is nyilatkozni: „Én jobban tudom azt, hogy mi a jó nekem!”… Amíg Emberlélek, bárki közülünk, ezt felfogást hagyja uralkodni magában, addig önmagát zárja ki mind abból a jóból, amit Isten akar ővele tenni. Sürgősen menekülj meg ettől Te is, testvér, amíg tart az Ő kegyelme napja a számodra!…    

   Ez a drága ajándék Istennek nagyon sokba került! Az örökkévalóságban egyszer kaphattuk!…

   LEGYEN HÁLA ISTENNEK AZ Ő KIMONDHATATLAN AJÁNDÉKÁÉRT !… 2.Kor.9,15.

   Ének: H.63. „Halld meg a hívást, Jézusodét,  Még ma kövesd Őt…!”

             H.243. „Halld, az ég hangjai hívnak…!”

BL

ISTEN AJÁNDÉKAI 1.Kor. 2,12.

„Mi pedig nem e világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből való Szellemet, hogy megismerjük mindazokat, amikkel Isten megajándékozott minket.” I.Kor.2,12.

   A kegyelmi időnk lejárta és a számadás előtt, talán még nem lesz hiábavaló felmérni és felértékelni azokat, amikben Urunk itt részesített minket. Szem előtt kell azonban tartanunk azt a tényt, hogy a földön létező ember tragédiája nem az, amit erről szépíró költőink leírtak, hanem a mi állapotunk és helyzetünk aszerint van, amint és amilyennek Isten azt a Szentírásban kijelentette nekünk, megmentésünkre!… Az Egy Ember Jézus Krisztus kivételével minden „Emberlélek”,  aki lehetőséget kapott arra, hogy a Föld-nevű Bolygóra egy kis időre anyagi testbe felkerülhessen, az mind olyan valaki, aki „ott” már egyénenként „átesett a rostán”. Az Ég Törvénye −mint a szeparátor− kivetette a mennyei állapotból a lázadókat, akik helyet adtak magukban az Ördög hazug és Istent gyalázó rágalmazásainak.  Kiűzettünk az Istennel együttlátó értelmes lények közül az élők világából, és szellemben halottá lett az eredetileg „igen jó”-nak teremtetett ember! A vesztőszellem pedig −akire mi itteniek mind hallgattunk− nemcsak „átejtette”, hanem „át is hangolta és át is programozta” a hiszékeny embert −annak a rádióvevő rezgőkörét−, és olyan szellemiséggel töltötte el, amelyre ha hallgat és nem veszi igénybe a kapott megváltozás drága lehetőségét, akkor mindmáig folyamatosan jónak látja a gonoszt. Ezzel pedig, a Megváltó munkáját és az érte is meghozott áldozatát veti meg, így örökre menthetetlenné teszi magát!… Marad a halálban! Ján.3,36.!

   Ezzel szemben mi nézzük meg, mérjük fel és gondoljuk át értelemmel, hogy Isten miket, milyen kegyelem ajándékokat adott ide nekünk, hogy el ne vesszünk ezzel a vesztébe rohanó világgal együtt. A Föld lakóinak többsége ugyanis ma (J.Bunyan szavaival élve) az őt megszállva tartó „Diabolos óriás sípjára táncol!”…  A mi Urunk, a Hatalmas Pantokrator, a Mindenséget teremtő és éltető MINDENHATÓ jól látja azt a mérhetetlen értelmilelki és szellemi sötétséget, amelybe „ott” beleestünk. Erről, az eredetileg igen jó emberről, a bűnbeesés után már ezt a tragikus elváltozást olvashatjuk a Kijelentésben: És mondá az Úr Isten: „Íme (idu: ez a belső állapot felismerését jelenti: Lásd meg te is!), az ember olyanná lett, mint az a mi közülünk való egy, jót és gonoszt tudván!” I.Móz.3,22. Ettől óvott Isten az előzőekben, de az ember inkább a Vesztőnek hitt, aki ezt ígérte: Bizony nem haltok meg. Itt jött be ez az ördögi természet, a szellemi halál, a „hűvös alkonyat” utáni besötétedés és az Isten melletti állapotból való kiűzetés…

   Ugyanakkor azonban, a kellő pillanatban −az Ördög fogságába jutottak kiszabadítása céljából− egy addig elképzelhetetlen nagy dolog is történt: A Bűn és halál törvénye érvényben maradása mellett, az üdvösségre kiválasztottak számára létre hozatott a Kegyelem törvénye is! Mindez a döntés Istennek az Atyai Szívében történt, Aki megszánta a bukottakat −minket−, és magára vállalta azt, hogy a Fiúban, az Ő (ön)feláldozása árán, kifizeti azt a kárt, amit „ott” okoztunk, a REND világában Ő ellene! Ez a lehető LEGNAGYOBB AJÁNDÉK a számunkra, ami csak létezik a világmindenségben! Ez a tény olyan nagyjelentőségű, hogy a látók, a mennyei világok lakói, nem tudnak betelni vele, hogy ezért dicsőítsék Őt. Jel.5,9-10. (Itt ford. hiba van; helyesen: minket helyett „megváltottad őket”)

   Erre a döbbenetes tényre lehet nekünk hit által  m o s t  ráébredni, hogy ennek az új kegyelmi helyzetünknek megfelelhessünk. Istennek ugyanis minden kegyelmi ajándéka feltételhez köttetett, sőt a kedvezményezettnél még annak a felhasználási módja is megszabatott. (Nem lehet tehát össze-vissza még jókodni sem!)  A Teljes Írás ezekről is tájékoztat bennünket.

   II.Kor.5-ben pl. olvashatjuk az első sorokban az emlékeztetést a hármasságunkra, mert itt van utalás a sárház, sátorház és a mennyei hajlékra is. Tragédiánk az a sötétség és értelmetlenség, amiben leledzünk, amelyen keresztül a Sötétség fejedelme van uralkodó helyzetben még az u.n. hívő, vallásos lelkekben is! Jel.2,13.  Emiatt Isten minden teremtő és rendező munkáját a rávilágítással, a „Legyen Világossággal” kezdi el. Gen.1,3. Amikor Ő, A HATALMAS ISTEN itt megüresítetten, emberi testben megjelent, ezt is kijelentette: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon (ebben a vágni való értelmetlenségben, vakon) sötétségben, aki én bennem hisz!”  Nekünk tehát, akiket Ő kikönyörgött és meg is kapott az Atyától, szánkba adja a kérését is annak, amire szükségünk van, amit kérhetünk az Atyától: „Jöjjön el a Te uralmad!…” (mert mindaddig az ördög uralkodik és diktál „Emberlélekben”; és ha még az olykor tetszik is, úgy látja ay ember, hogy  jó az…, ez biztos jele annak az áthangolódásnak és elfajzásnak, amibe „ott” beleestünk!) KEGYELEMAJÁNDÉK ez a  l e h e t ő s é g, amiben a pótvizsgázók a földi létük során részesülnek! Amit ott nem akart belátni a bűnt elkövető ember, nem tett beismerő vallomást, hanem másra próbálta ráfogni, arra most −e g y s z e r  az örökkévalóságban− még módot kapott, hogy más belátásra jutva vállalja azt. A bújócskázás itt már nem hoz megoldást, hanem csak végleges bukást! Luk.14,26-27. Láthatjuk, hogy a végítélet a Bibliánkban megírottak alapján fog történni: Jel.20,11-12. A Kijelentés alapján szükséges tehát elszakadni minden hamis tanítástól, és kivetni amiket a vesztő szellem, az ő eszközein keresztül, bőségesen elhintett, és hamis békét-nyugalmat ígérve, mint kábítószert folyamatosan most is hint a lelkekbe!… Jer.6,14. 8,11. Elkezdve a bűnesetünk tényének „elkenésével”, komolytalan „Ádám-Éva-almafa mesévé” tevésével. Ebből −de a Kijelentésnek számtalan más pontjánál is− nyilvánvalóan látható a Vesztő szándéka, a hamis tanítás, a „legyen sötétség”…  Vegyük észre már ezt ezekben  is!… II.Kor.2,11.

   Saulus −a Krisztus követőit üldöző− miután megvilágosíttatott és Pál apostol lett, újra érzékennyé tétetett a „Nagyadó” adásának vételére. ApCsel.9. Őrajta keresztül ezek is leírattak számunkra:  „Én pedig „éltem” régen…”, „…felelevenedék a bűn, én pedig meghalék…”, „…mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek…” (Tehát nem az ősszülők a tettesek, hanem mi mindnyájan!) Gen.2,17. Róm.7,9-10. 3,23. A már „felébresztett” Pál az Efézusbelieknek pedig ezt írja: 2,1: „Titeket is megelevenített, akik holtak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt”. Az Odafelvalók iránt nagy érzékenységű János apostolon keresztül pedig ez a tényállás közöltetik velünk Felűlről: „Én tudom a te dolgaidat. Az a neved, hogy élsz és halott vagy!” Jel.3,1 Szokjuk meg már, hogy ne a magunk „értelmére” támaszkodjunk! Az Ítélő Hatóság nem a konokul tagadó bűnös véleménye szerint hozza meg az ítéletet! Péld.3,5. Az ördögi természetűvé lett „agymosott”, így Istennel ellenséges viszonyba került, teremtménynek gyökeres megváltozásra, „szívcserére” van szüksége ahhoz, hogy a Rend világába vissza juthasson! Isten pedig ezt a célt tűzte ki a mi számunkra! Mindez egy mondatban így is elhangzott körünkben: „Ahhoz, hogy végleg elvesszünk, már semmit sem kell csinálni nekünk, de ahhoz, hogy ne vesszünk el, még nagyon sok a tennivalónk!”

   Első dolog: Hit által belátni, hogy erre nekem szükségem van, mert Ő nélküle üres és káros romterület az életem. Ezt azonban az Ő világosságában lássam be (nem ahogy az ördög tálalja!), mert egyedül csak Ő képes és akar segíteni rajtam is. Ezt a mentő Szeretetét Ő már letagadhatatlanul be is bizonyította a Kranionon, a Golgotán, az egész világ −sőt mindhárom világ− számára. Felfoghatatlan, hogy: „KI KEZÉBEN TARTOTT MINDENT, HAGYTA MAGÁT S NEM ÁLLT ELLENT!”… (egyik énekünk szövege)

   A „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is!” kérése azért adatott nekünk, mert nálunk még nem az Ő akarata érvényesül, hanem a szívekben trónoló Vesztőé, aki az ő terveit jónak és kívánatosnak állítva, az általa megmámorosított „részeggel” megeteti, az pedig adoptálja azokat. Ezek is megharcolnivalók nekünk, az AJÁNDÉKUL KAPOTT HIT (Rm.10,17.!) védőpajzsával, mindaddig míg ki nem kerülünk a Sátán lőtávolából. Ef.6,16.

   Isten irgalmából erre a bennünk történő Szent Háború megvívására, e nemes harcra kaptunk mi lehetőséget a Haza jutásunk érdekében. Legyünk hálásak, hogy Urunk ebben részesít! Tartsunk össze és kövessük azokat, akik ebben jó példát hagyva számunkra, már végig mentek ezen az úton előttünk! II.Tim.4,1-9. Zsid.11,1-40.

Ajánlott ének: H.261. „Itt jövevény vagyok, Hazám a menny…!”        

B.L.

Isten rendezése −nemcsak Filippiben!− ApCsel 16.

 

„Amik megirattak a Szentírásban, azok a mi okulásunkra irattak meg, akikhez az időknek vége elérkezett”. I.Kor.10,11.

Az eddig kapott igék alapján talán már meggyőzettettünk afelől, hogy a velünk, bennünk és körülöttünk zajló események egyike sem csak úgy véletlenül történik. Azokat a semmitmondó fogalmakat ugyanis, amilyen a szerencse, vagy a sors is, a Sötétség tévelyítő fejedelme lopta be a köztudatba az ő eszközein keresztül, a mi itteni földi létünk Istentől rendelt valódi értelmének eltakarására. Ezt láthatjuk meg abban is, amikor a világ szelleme hirdeti és reklámozza a Föld még meglevő szép tájait, képződményeit −az anyagok atomjainak precíz elrendezettségétől kezdve a csillagvilág sokmillió Bolygójának a Napjaik körül megszabott pályáikon történő mozgásáig−, mert amikor ezeket a csodás Valaki által elkészített létesítményeket tanítják, ismertetik (Planetárium is), szó sem esik arról a Leghatalmasabb Valakiről, Aki mindezeket −valami miatt− elkészítette és működteti! A Teremtőről van szó, akiről nem beszélnek, sőt mellőzik és igyekeznek elfelejtetni. Ember, teremtmény pedig −még a legmagasabb rendű teremtmény sem− képtelen a teremtésre!; a meglevő Rend −Díké− zavarására, a rongálásra azonban annál inkább képes, amit a természetének megfelelően végez is…    

Isten, a Világosság, fel akar bennünket világosítani, hogy ne tévelyegjünk vakon tovább ebben a vágnivaló sötétségben!  Teremtő Urunk, Aki Életet és kegyelmet szerzett számunkra, Krisztusban leszállt ide utánunk azért, hogy kijózanítson és kigyógyítson hűtlenségünkből, megnyitván szemeinket a látásra, a más belátásra. Ezt is jelenti a metanoia. Ő, Urunk −a testben ittlétekor−, megnyitotta a vakok szemeit és ma is ezt teszi, hogy követhessük Őt, valahová megy. Ehhez azonban már másképpen kell látni; nem ahogy eddig, hanem messze és világosan, mindent!  Mk.8,22-26.  Ezek a jelzők már nagyobb távlatokra mutatnak, a tér-és-idő korlátain túlra, a mi eredeti örök Hazánkra, s ezért Urunk a láthatatlan világ béli összefüggéseket is meg akarja láttatni minden korokban az Ő tanítványaival!… Hármasság lévén, nekünk a testi (fizikai) anyagiak látásán túl az egy értelemre, azonos gondolkodásra és megismerésre is szükségünk van ahhoz, hogy Ővele −nem bigott hittel, hanem az értelem meggyőződésével− ismét együttlátók lehessünk (süneidenai, süneidézis); amit a bűnesetnél a fordítva „látással” elveszítettünk, amikor fordítva láttunk, a gonoszt jónak látta az ember. Gen.3,6.

Urunk Ésaiás próféta által ezt (is) tudatja velünk: „Mi mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, és a magunk útjaira tértünk…” Ésa.53,6.  A sötét vadon helyen egyedül levő tévelygő mind rászorul a vezetésre, irányításra; de ha még „vak” is, akkor nem tudja a jelzéseket sem felfogni, s ezért csak a külső események által történő terelés segítheti őt a Világosság, a kimenekedés felé. A gyógyulása fokától függően egyre érzékenyebb lesz, egészen az Isten szemeivel való tanácsolásáig. Mi erre az útra hozattattunk fel a mélységből e földi létbe, alulról, kegyelemből! Ján.8,23. (Az innét-onnét szavak nincsenek az eredeti szövegben.) A hitben járók, a mennyei Hazát keresők, mindannyian zarándokúton vagyunk −a Nagy MEGMENTŐNK jóvoltából− akár még a terelés, akár már a Szellem vezérlése alatt. Vezérigénk Pál apostolnak egy ilyen jó gyakorlati élményét mutatja be az alábbi sorokban, okulásunkra. Ne páholyból nézzük ezt se!

Ap.Csel.16,9-40. „…A bírák pedig letépették ruhájukat és megbotoztatták őket.” A közhangulatnak az okos bírák mindig engednek, mert ha nem úgy ítélnek, ahogy a tömeg kívánja, őket dobják ki az ablakon. A belső tömlöcbe vetették őket, gondos őrizet alá, a lábukat is kalodába szorítva. Luther idézet: „Ne féljetek az ördögtől, mert még az ördög is az Isten ördöge. Nem tehet mást, mint amit Isten megenged.” Mély igazság ez! Ez bele van kalkulálva Isten tervébe, így tudnak bejutni egy börtönbe, ahol majd később meg fog térni egy börtönőr. A rabok pedig énekelni és imádkozni hallhatják őket.

Isten néha különös szenvedéseken viszi keresztül, akire rábízza üzenetét. Talán egy kórházi ágyon adja tovább olyan valakinek, aki másként soha nem hallaná meg az evangéliumot, ha nem egy hívő ember feküdne mellette. Sokszor nem is tudja, hogy ő „postás”, és Krisztust viszi a szívében. Lehet, hogy kesereg, hogy ilyen helyzetbe került, s csak évek múlva tudja meg, miért kellett oda jutnia. Lehet, hogy úgy érzi, a kísértő csinálja ezt vele. Lehet, hogy ez is igaz, de Isten használja fel!  A gonosz szellem becsukatja Pált és Silást és mi történik? „Éjféltájban ők imádkozással és énekléssel dicsőítették Istent, a foglyok pedig hallgatták”.

De mit gondolnék, ha én lennék ott barátommal egy börtönben, összeverve? Azt hiszem azt keresném, hogy mit csináltam rosszul, hogy ide kerültem. (Pálék esetében: talán nem kellett volna azzal a lánnyal szembe szállnom. Ha jósol, hát jósol, miért kellett nekem ezen bosszankodnom? Most itt ülök a börtönben és mérgelődöm.)  Hányan nézünk így vissza: Ha ezt nem mondtam volna! Ha azt nem tettem volna! Többnyire okolunk valakit. Tudjunk ekkor felfelé tekinteni, mert Ő fölöttem tartja a kezét! Tudjuk ezt mi is átélni, imádkozzunk ezért! Az ilyen ima mint a Páléké, az ilyen hit és ének rezonál az Isten szívén. „És hirtelen nagy földrengés támadt, és azonnal megnyílt minden ajtó, és mindnyájuk bilincsei lehullottak.

A börtönőr világosságot kérve berohant, és remegve borult Pál és Silás elé, ezt mondva: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy én megmeneküljek? ” (német: damit ich gerettet werde!) Egy földrengés kívül, egy földrengés a becsülete körül, egy földrengés a lénye mélyén. Rádöbben, hogy ebben a börtönben tulajdonképpen ő az igazi fogoly. Hallott ő már Pálról. Az Írás ott van nála. Ezek az emberek valami Istenről beszélnek. Miért fogoly ez? Egy jövendőmondó leányt egy szavával, valami Krisztus nevével, meggyógyított. Ez áll a papíron, ami előtte van. Felfigyel. Nem olyan pillanatnyi mindig a megtérés, mint gondoljuk, van annak sok előzménye. Bizonyosan beszélt a foglyokkal, valószínűleg ő tette a kezükre a bilincset. Biztosan másképpen viselkedtek, mint a többi fogoly. Lehet, hogy már akkor rájuk csodálkozott.

Van egy csodálatosan szép drámája Doroty Sayersnek. Van benne egy mondat: amikor Jézus Krisztus következik a keresztre feszítésnél, az egyik katona azt mondja a másiknak: Rugd ki a lábát. A másik azt feleli: Nem kell, nézd ráfekszik önként! Megrendítő! A lényegét fogta meg a nagy drámaíró.  Ebből tapasztalt meg valamit a börtönőr, amikor a kalodát kézre-lábra rátette. És a foglyok nem szöktek meg. Kik ezek? Odahull eléjük és megrendülten kérdezi: Uraim!.. Ez a megszólítás akkoriban a legnagyobb megtiszteltetés volt. Azok pedig szóltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te mind a te házadnépe. És hirdették neki az Isten Igéjét és mindazoknak −gyerekeknek, asszonyoknak, rabszolgáknak−, akik az ő házánál voltak.  De nagyon mérgelődhetett a vesztő szellem, aki őket becsukatta oda! Hirdetik a börtönben az Igét, ez az Isten csodája és kegyelme!.. „És magához vette őket az éjszakának abban az órájában, megmosta sebeiket, és megkeresztelkedett azonnal ő és az övéi mindnyájan.” Aztán bevezette őket a házába, asztalt terített nekik, és egész háznépével együtt örvendezett, hogy Istenben hívővé lett. Ez a csúcsa a keresztyén életnek.

 Végül még egy szempont: Pál nem magáért hivatkozott a római jogra, hanem az ügyért. Mert a börtön előtt már izgalommal várt néhány friss keresztyén, hogy mi lesz; ezen állt, vagy esett az európai misszió kezdete. Hadd lássa a gyülekezet, milyen lelkületű emberek képviselik a Jézus Krisztus ügyét. Bátrak, bizonyság tevők. Lidiához mennek, aki imádkozott a többi keresztyénnel együtt. Ők, a megveretettek vígasztalták őket, majd tovább mentek Thesszalonika felé. „Elöl és hátul körülzársz engem Uram, fölöttem van a kezed!” Zsoltár 139, 5.  Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy se előre, se hátra, sehova se nézhetünk, csak felfelé. Köszönjük meg ezt a lehetőséget, ezt a dimenziót.  Ámen.

B.L.

 

KI A MI URUNK ? …és ki, vagy mi vagyok én?…

   Ezekre a kérdésekre hitelt érdemlő választ földi embertől senki nem kaphat. Ahol mi most találjuk magunkat ebben a hústestben, ide mindenki –a szülőktől az ősszülőkig– csak egy kis magatehetetlen csecsemőként érkezett. Így sem a szüleink, sem az anyakönyvbe beleíró jegyző nem tudnak többről, mint amit az elődeiktől átvettek. Papod ugyan –sőt Istent félő embertársad is–, ha már a Kijelentésnek megfelelően túl lát a láthatókon, segítségül lehet ebben. Szükséges azonban, Testvér, hogy te is akarj gondolni a jövődre is, mert a jelenben –egyszer az örökkévalóságban– a szabad választás lehetősége is megadatott itt nekünk!…  Miről is van szó? Mit kell, kellene mindenkinek –úgy az ide öntudatlanként és tehetetlenként érkező ember-palántának, mint a már testileg nagyra nőtt, de az életének Teremtője által meghatározott célját illetően még tájékozatlan felnőttnek is– felismernie és megismernie? Mindent és mindenkit, éspedig minél előbb, de a Valóságnak megfelelően!… Az eddigi ismereteink és az egész „világlátásunk” ugyanis, amiket az Istent megvető emberektől vehettünk át, mind t é v e s,  és tévelygésbe és végleges elveszésbe visz!

   Erre a tényre rálátást egyedül a FELŰLRŐL VALÓ VILÁGOSSÁG (Jn.8,12.) ad és adhat nekünk!!.. Az a CSODA megtörtént már értünk, a mi érdekünkben, hogy a Leghatalmasabb, a Teremtő Isten, a Krisztus Jézusban leszállt ide a “deportáltak szigetére” és megjelent köztünk hústestben: I.Tim.3,16. Az itt elvégzett munkájával és önfeláldozásával letagadhatatlanná tette mindenki számára azt is, amit Ő a „szellemi vakok és halottak” megmentése érdekében már az anyagi világ létrehozása előtt véghez vitt. Jel.13,8. Ő ezt is megmondta nekünk: „Én Világosságul jöttem e világra, hogy senki nem maradjon „vaksötét”, aki énbennem hisz”.(Jn.12,46.) Első dolgunk tehát az, hogy gyermeki bizodalmas hittel higgyünk Őneki, Aki felvette ügyünket.

John Bunyan, a „Zarándok útja” írója, a neki adatott bölcsesség szerint ilyen képet is ad elénk a jelen helyzetünk felől: „Ó, Emberlélek, két úr vágyik rád: az halált, Ez üdvösséget ád!”. Ez a tényállás, mert a Szentírás is pontosan erről szól elejétől végig. K é p e k b e n,  de azokat nem kell „megenni”, hanem a nekem szóló mondanivalót kell értelemmel felfogni azokból.

   Az Édenből a bűn miatt eltávolítottak közül azoknak, akik már „ott” eleve-elrendeltettek a KRISZTUS ÖNFELÁLDOZÁSA árán a visszavitelre, azoknak adatik meg KEGYELEMBŐL az itt megszületés, és a tér és idő világában a „tól-ig” (bölcsőtől-koporsóig) való tartózkodás lehetősége. Minekünk tehát arra kell itt ráébredni már az utunk elején –azt a hitet és tudatot megragadni és birtokolni mindvégig–, ami erről a hatalmas eseményről a Bibliában kijelentetett számunkra! Amiért a mennyeiek mind csodálják és dicsőítik Őt. Mi pedig erre a Szeretetre még igen érzéketlenek, s az Áldott Orvos gyógyítására rászoruló betegek vagyunk! Emberi okoskodásoknak (teológizálás, bármilyen fényes –papi– csomagolásban is!) nem engedhetjük meg azt, hogy hitünkben felülírják a „Teljes Írást” és az abban levő Út mutatást! A Hazajutás –megtérés– törvényes útja, lehetősége és annak körülményei, akadályai –vizsgák, próbák– felől a Szentírás ad tájékoztatást nekünk. Isten erre hív, és Szeretetből fel is akar világosítani, s felkészíteni mindenkit mindazokra, amik a hazavezető úton érhetnek és érnek is; amik a testi Izraelt az egyiptomi fogság és az ígéret földje közötti pusztai vándorlásában, minket pedig a zarándok utunkon érnek. Az ő esetük, és mindazok is, amik megírattak, a mi okításunkra írattak meg. I.Kor.10. A Biblia tehát nem történelem könyv, hanem mirólunk szól és minekünk szól!…

   A felfoghatatlan, növekedést adó, Nagy, világokat létrehozó és egyben tartó Hatalmas Teremtő Isten uralma mindenre kihat, az atomok elektronjaitól még a csillagvilágok és extragalaktikák bolygóin is túlra. Ezek az égitestek is mind az Ő művei, és az Ő általa megszabott pályáikon futnak a végtelennek látszó világűrben. És vajon miért és kiért van mindez? Mert ok és cél nélkül te sem építesz még lakást sem. Mennyivel inkább Bölcs akkor a TEREMTŐD, Aki mindent megcsinált, és még ÉLTETI IS a mindenséget és minden teremtett lényt is, mindegyik világban!…

    A felnőtt testedben pl. közel 100.000 km. érhálózat van. A te munkád csak annyi volt itt, mint a magvetőnek: elveti a magot és vár…, de Urunk Az, Aki testet és növekedést ad annak, amint Ő akarja! I.Kor.15. Sajnos, mi már olyannyira vakokká lettünk –hagytuk magunkat elvakítani a világ Vesztő szellemétől–, hogy észre sem vesszük a Mindenséget és bennünket is folyamatosan éltető Isten munkáját. Megszoktuk már és természetesnek vesszük a Tőle kapottakat. A Vesztő, akire „ott” (Hós.6,7.) hallgatott az ember, itt a „pótvizsgán” sem tett le arról, hogy megbuktasson bennünket. Ezért bedobja a köztudatba, hogy ami történik, az mind a „sors”, a „szerencse”, a „véletlen” műve, és mi „természetes”-ként véve bezsebeljük mindazt, amikkel Isten megajándékoz!… Azt is, hogy felkél a Nap, hogy még itt lehetek hústestben, amelyben egy kis „motor” dolgozik évtizedek óta, és megállás nélkül pumpál… És mindez egy „kis” forgó-keringő Bolygó hátán a világűrben történik azokkal, akik KEGYELEMBŐL ide felhozattak. Az ide érkezők azonban nem tudnak semmit sem a bölcső előtti, sem a koporsó utáni eseményekről, így könnyű prédái a Hitetőnek, aki –az ő eszközein keresztül– effélékkel is betölti őket: Nem kell gondolkozni, nem kell törődni semmivel; „…együnk-igyunk, mert holnap úgyis meghalunk!”…

   Isten Kijelentése azonban bevilágít ebbe a mérhetetlen sötétségbe, és összefüggésében megismerteti velünk az Igazságot, a Valóságot. Vegyük már észre, hogy milyen kicsik és semmik vagyunk mi magunkban! EGYEDÜL Ő a VAN!… „EGO EIMI HO ÓN”! Ez a nagy Kijelentés már Mózesen keresztül leíratott, és a te Bibliádban olvashatod. II.Móz.3,14. LXX. Az Úr pedig ezt mondja a már pokolban levőnek, aki menteni szeretné a még a földön, testben levő hozzátartozóit attól, amibe ő már menthetetlenül belejutott: „Van Mózesük és prófétáik –van Bibliájuk–, hallgassák azokat!”… Aki tehát megveti Isten tanácsát, és nem is akar belemerülni az Ő Nevébe-lényegébe, az menthetetlenné teszi önmagát! A baptidzein lényege tehát: a belemerítés, az Őbelé való belemerítkezés, nem pedig a külső formaságok! Akinek ez nem kell, az inkább a világba merül bele, mert itt nem engedi, hogy a Felülről kapott Világosság ráébreszthesse őt is a valóságra, és az Istenhez való menekülésre. Mk.16,16. Ef.5,14.  Valamennyi teremtmény mind csak gyarló, éltetett lény, a legkisebbtől a legnagyobbakig, éspedig Isten által! Pál apostolon keresztül is ezeket ismerteti meg elsőként az Úr a görög bölcselőkkel, hogy: „Ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent!” Mindhárom szinten, mivel minden az Övé! Mi pedig –a kegyelemből átmenetileg itt levők csak használatra, közhaszonra kapjuk a kegyelemajándékokat, de számadási kötelezettséggel!… Mi magunk meztelenül jöttünk e világra, és ugyanúgy megyünk is el innen. Jób 1,21. Mindezeknek már a tudatában kell lennünk ahhoz, hogy ne legyen ajkunkon hazugság az Úri ima végére tett doxológia: „Tiéd a…dicsőség”, amit mi már régen, lebukásunk óta, a magunkénak tulajdonítunk. Éppen ez a  g ő g  a bűnünk lényege –a fő gyökere, az ördögnek ez a hazug ígérete fogta meg az embert, amire „ráharapott” már az Édenben–, hogy „olyan leszel, mint az Isten!”… Aki függetlenné akarja tenni magát Istentől –Aki pedig felkarolt és mindeddig, még ezek után is az Ő védőszárnya alatt tart bennünket, mint Izraelt, mint sas, a szakadék fölött tartott az evezőtollain, az máris az Ördögnek a rabja, és az is marad,  ö r ö k r e!  V.Móz.32,11… Isten ettől akar megóvni, és ezért világosít fel és ébreszt rá arra, hogy „ki” vagyok és hogy „hol” vagyok én!…

Ajánlás ezekhez: Ágoston Sándor: „Állj, ki vagy!?” c.írása, továbbá a: „Ki vagyok én” c. ének szövege is.

BL

Ki vagyok én, ó add jól megértenem, Megfontolnom e nagy kérdést, Istenem!

    Aki magát jól meg nem ismerte,

    Az öröklét-célját elvétette.

     Te engemet teremtettél képedre,

     Hogy mindenben éljek, tisztességedre,

     De vajon én örökös sajátod

     Tisztellek-e, mint tőlem elvárod?

     Ha híjával vagyok, add azt tudtomra,

     Fordíts vissza, hogy siessek célomra,

     Ha jó úton vagyok, erőt Te adj,

     Ingadoznom s eltévednem ne hagyj.

„Hol” jársz, meddig jutottál? Zsoltár 119,176.

   Istennek az irántunk megbizonyított irgalmából már rálátást kaphattunk az eddig megtett földi életünkre, sőt  h i t  á l t a l  már a látóhatárunkon túlira is. Ez a hit bár elkészíttetett mindenki számára, de mégsem mindenki veszi igénybe, sajnos! (mint az úton való használatra ajándékul kapott biciklit, melynek taposni kell a pedálját.) II.Thess.3,2b. Urunk, az Előtte és utána ide küldött eszközein keresztül, mindazzal megajándékozta az Ő könyörülő irgalmában részesülő bűnösöket –minket, akiknek Ő hústestet is alkotott, amelyben itt megjelenhettünk–, hogy a kapott ajándékokkal, az elkészített úton végig menve, Haza juthassunk. Az egyetlen megbízható iránytű számunkra: a SZENTÍRÁS. Nem lehet azonban csak valamit ötletszerűen kiragadni abból –bár a mi korunkban sajnos többnyire ez történik–, hanem összefüggésében kell látnunk a dolgokat, mert csak a TELJES ÍRÁS figyelembe vétele segíthet rajtunk! Az Úr maga mondja: „Ha Mózesre és a Prófétákra nem hallgatnak, akkor menthetetlenek, meggyőzhetetlenek!: Luk.16,31.” Az I.Mózes első 3 fejezetben kapunk ismertetést k é p e k b e n  a teremtés, formálás, alkotás törvényeiről, de a bűnesetről és az Isten-melletti állapotból való kiűzetésről is. A képeket azonban nem szabad „megennünk”, hanem a Szellemre figyelve, a mondanivalóik  l é n y e g é t  kell megtalálnunk!… Meg kell látnunk viszont azt is, hogy az életünk eddig elfolyt idejében igen sok gaz és tévtanitás is belénk került, mivel a „gazmag-vető” képes arra, hogy kihasználja az alkalmat, amíg az emberek „alusznak”. Mt.13,25. Ez történt velünk, mindnyájunkkal, már „ott” az Édenben –és azóta is–: az ember bevette és „megette” azt a magot, amitől az addig „igenjó” elfajzott, és elidegenedett az Isteni élettől. Mindenki ezzel a természettel terhelten jön ide e földi létbe, „alulról”, de Istentől kapott útravalóval is ellátva, ami elég lehet arra, hogy „felgerjesztve”, egészen az Atyai házig vissza vigye a zarándokot. (I.Móz.1,31. 3,22-24. Ésa.1,9. 5,1-7: ez történik ma velünk is, mivel az a „szőlő” is mi vagyunk; de akik elhívattak, én és te, akiknek Ő kiútat készített a jelenlegi tönkrejutott állapotunkból: Ef.4,17-32. II.Tim.1,6.).

   Ez a Zarándok út adatott meg minekünk is, amíg tart a „ma” számunkra, és ez mutattatik be, okulásunkra, a „választott nép” pusztai vándorlásában. Ezt az utat írja le Urunknak egy igen hasznossá lett szolgája J. Bunyan „A zarándok útja” című könyvében, mint aki végig is ment ezen „Romlás városából” a „Mennyei Jeruzsálemig”. Ezen az úton minden zarándok is sok hasznos tapasztalatra tehet szert, amikből okulhat, és segítségére lehet azzal a még kárhozat útjain tévelygő „juhoknak” is. Erre kötelezettek is a zarándokok!: Jer.31,21. Mt.12,30. A megtalált juh, mint a Jó Pásztor kigyógyított „oltványa”, Urunk kitartó munkája által alkalmassá lehet az eredeti pásztori feladat ellátására is: Gen.2,15, amit mi ott elhagytunk. Ő azonban nem változott! „Aki velem nem gyűjt, az szétszór engem” –mondja az Úr. Ugyanis, aki nem ezt teszi, az az Ellenség eszköze, mivel az annak a számára gyűjt; hiábavaló beszédével, viselkedésével elszórakoztatva eltereli, leköti a még tévelygésben élő, őrá bízottnak a figyelmét is, az ő egy szükséges dolgáról: az Istentől számára is megadatott, drága vérrel „kifizetett” megmenekülése lehetőségéről.

    Nagyon fontos dolga van tehát itt mindenkinek a Földön, amit A KIJELENTÉSNEK MEGFELELŐEN csak itt és most lehet megtennünk. Láthatjuk már mekkora itt a sötétség, de azt is, hogy az emberek által kiagyalt elméletek, teóriák sorra megbuknak, így sem azokra, sem pedig emberekre nem lehet építeni, hanem csak Urunkra, Aki Világosságul lejött e-világra, hogy senki ne maradjon „sötétségben”, aki Őbenne hisz: Ján.12,46... A hit tehát a „kulcs” számunkra az elinduláshoz; de milyen hit az, amire nekünk szükségünk van: olyan, amellyel az előttünk járók már jó eredménnyel levizsgáztak és Célba is értek. Pl: Pál –egy Paulos, aki abbahagyott minden régit– így beszél erről: „Én hiszek mind abban, amik a Törvényben és a Próféták által megírattak”, tehát a Teljes Írás-ban. Részleteiben pedig: az Isten által létesített hármas-teremtéstől: –szellem, lélek, test– a múltunkban, az Édenben egyénenként elkövetett személyes bűnbeesésünkig, amelyet „ott” egyikünk sem vállalt. E miatt történt törvényszerűen a kiűzetés, de Istennek az irántunk való irgalmából KRISZTUS ÁLDOZATI HALÁLA ÁRÁN mi most –a pótvizsgán– erre is lehetőséget kaptunk!

   Ezeket a kijelentett tényeket szükséges a zarándokoknak hit által együttlátniuk Ővele. (süneidenai, szüneidésis: szellemi együttlátás a valóságnak megfelelően, ahogy Ő lát mindent és mindenkit!). Az átutazó vándornak nélkülözhetetlenül szükséges, hogy ismerje a Kresz szabályait, de azt is, hogy mit vihet és mit nem vihet magával –és magában– a földi útján, hogy a szoros ajtón is beengedtessék! Mire kell emlékeznie és mit kell a háta mögé vetnie ahhoz, hogy a megtérése igazi és elfogadható legyen? Mivel az itt levők mindegyike (a legkisebbtől a legnagyobb tudósokig) elfelejtette azt, hogy honnan került ide ebbe a hústestbe és miért van itt, ennek a forgó Bolygónak a hátán ennyi csupa összeférhetetlen ember között, és hogy hova kerül el innen, ha az „egynyári ruha” már használhatatlanná válik rajta, Isten Kijelentése megismerteti:

   Jel.2,5: „Emlékezzél meg honnan estél ki és –csak ami megíratott azzal számolva– térj meg”! A válasz pedig, amely képes eloszlatni ezt a világunkat elborító sötétséget, már a Bibliánk első oldalain megíratott, a mi tragédiánkkal és kiesésünkkel együtt. Ez a képekben megadatott tudósítás sajnos „Ádám-Éva-almafa mesévé” züllesztetett, a Vesztő és az ő hívei örömére. A bűntény pedig megtörtént, azt mindegyik földlakó elkövette, az „ujjlenyomataik” döntően bizonyítanak; de a tettesek tovább is mást okolnak, kibúvót keresnek, mint „ott” is, így pedig reménytelen a helyzetük!..

  Ezék.18,1-4. Ez a törvény kizárja a más mögé bújást, tehát a „múltja” terhét mindegyikünknek magának kell vállalnia, mégpedig minden hamis tanítástól és mindenki másnak a véleményétől is függetlenül. Luk.9,23. Ezt is az Úr mondja!

   A „Zarándok”, képen, miután kiindult „Romlás városából” (a régi életéből), a vállán egy nagy teherrel mutattatik be. Kezében egy Írás van, melyen ez olvasható: „Meneküljünk az elkövetkező harag elől!” Ő felvette a maga keresztjét; bűnismeretre, bűntudatra jutott, és nem dőlt be a hamisat tanítóknak, hanem terhét a Szabadítóig vitte, hordozta.

  Ilyen és ehhez hasonló megtapasztalásokkal lehet minekünk is Őhozzá, a Gyógyítónkhoz menekülnünk a terheinkkel. Vegyük igénybe, és használjuk ki Istennek ezt a türelmes kivárását! Őrá hallgassunk, és ne a világnak minden szinten és minden oldalról támadó szellemére!

Istennek legyen hála a teremtetésünkért, a Kranion elszenvedéséért és mindenért!.

BL

   Végül egy kis Zarándok-ének a finn testvéreinktől:

Kelj útra, hagyd el őshazád, Az ősi tűzhelyet,

Add szívedet Jézusnak át, Őt lássa csak szemed.

Kelj útra, lélek s át ma még A szűk kapun ha kelsz,

Ó még ma mindörökre szép Dicső Hazára lelsz.

 

Menj, hagyd a bűnök városát, Sodomát hagyd oda,

Ne pillants vissza, jól megáld, Lót nőjeként soha.

Kelj útra lélek…

Menj, hagyd e rút világot el, Míg el nem nyelt a hab,

Ó jöjj a bárka vár, amely Békét és üdvöt ad.

Kelj útra lélek…

Menj, hagyd a széles út nyomát, Nyomort hoz csak reád,

Hagyd el a bűnök bús honát s A gúnyolók hadát.

Kelj útra lélek…

Menj, menj, kerülj el gondosan Mindent, mi visszaránt,

Menj, menj, hogy egykor boldogan Elérd a Kánaánt.

Kelj útra lélek…

A megkísértés Mt. 4,1-11.

   „Mi Atyánk, … Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól!”

Amikor mi –mint tékozló elveszettek– Isten felé fordulunk a kéréseinkkel, már annak tudatában és hitében kell lennünk, amit Ő az eddigiekben már kijelentett nekünk. Nagy segítséget kapunk ehhez a Szentirásból, az abban leírtak sorrendjéből is, mivel a Könyvek mindegyike nem csupán nekünk, hanem rólunk is szól, a mi életünkről!.. Amiket olvashatunk ott emberekről, azokból mi is vizsgázunk! Ne nézzük páholyból őket, mivel mi most a színpadon vagyunk!..

   Alapigénket a sok előzmény után az Úri Imából kapjuk, s annak egyik fontos kérése adatik a szánkba. Az Ő Világosságára van szükségünk ahhoz, hogy ezt a kérést is helyesen értelmezzük, mivel a vesztő szellem –mint mindent– már ezt is alaposan összezavarta a lelkekben. A teljes Irás azonban kisegíthet minket a zűrzavarból.

   A Mt.6,13-ban levő kérés, a ne vígy minket eiseim– igéje eredetileg belépést, beleesést, belejutást –enter, go in jelent. Jak.1,13-ban erről ezt olvassuk: „Isten gonoszra nem kísért senkit!” (a peirasmos szó jelentése: próba, kipróbálás, nem pedig valami gonoszra történő csábítás!…). A kísértésbe jutás már az elalvás következménye, ezért az Úr minden korokban a segélykérő imádkozás lehetőségét adja az Ő alvó tanítványainak, a csapda ellen!: Luk.22,40… A kipróbáltatásunk azonban szükséges a nálunk levők valódiságát illetően!…

   Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a három kérdést, amelyet valamilyen formában minden Haza –megtérni– induló is megkap felvételi vizsgaként. Urunk, amikor megüresített emberként itt járt, elsőként így vizsgázott le  j ó l   ezekből: Mt.4,1-11.

   „Akkor elviteték Jézus a Szent Szellemtől a magányba, hogy megkísértessék az ördög (Diabolos), mint vizsgáztató által. –Tehát Ő is megkísértetett, de nem vette be a kísértő szövegét, nem fogadta be saját gondolataiként, nem hitt az Őt vizsgáztatónak, nem dőlt be a beugratónak, nem ment bele a bűnbe!… –

   2 v. És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt, megböjtölte a nappalnak a dolgait és az éjszakának a dolgait is, végül megéhezék. (A sikeres böjt még csak előkészítés a sikeres jó vizsgához.) És odament hozzá a vizsgáztató, és monda néki –úgy sugta bele a fülkapuba, mintha azok a szavak „emberléleknek” a saját gondolatai lennének–, Ha az Isten Fia vagy, akkor mondd azt, hogy e kövekből itt szülessenek, származzanak kenyerek. (Te képes vagy a már régen kőbe vésett és megkövült törvényből és prófétákból mégis megetetni az embereket, és ez a táplálék még neked is elegendő lesz.)

   4 v. De Ő ezt a kérdést magában mérlegre tette (apokrithé), és elvetette, majd ezt mondta: nem csak kenyérrel él az ember (ho antrópos), a földből és földről származó táplálékkal, hanem mind azzal, ami az Úr szájából származik, ami felülről jön, egyenesen az Istentől, Istenből. V.Móz.8,3. Csupán attól nem jut életre az ember, amit emberen keresztül kap, viszont az összes beszéd által, ami az Isten szájából származik, életet nyerhet. (Az Ige nem a Bibliából, a tanításból, hanem az Élet Igéje Istentől és Istenből származik. Ján.1,1-4.)

   5 v. Akkor magához vette Őt és vitte magával az ördög a „szent városba” –és föléjük állította Jézust, előljáró pozicióba a szentek között–, és a templom párkányára állította Őt. Ilyen gondolatokat akart belecsempészni a szívébe a korláton, hogy korlátlan lehetőség áll előtte a lelkekkel kapcsolatban is, és saját magával kapcsolatban is.

6 v. És monda neki az ördög: Ha Isten fia vagy, ha már annak tartod magadat, Istentől tanított vagy, ismered az írásokat és a törvényeket is, így fölötte (rajta) állsz a törvényeknek, tehát túl is teheted magad rajtuk. A böjtön is sikeresen túljutottál. Nyugodtan vesd hát alá magadat a bioszba, a húsnak a gazdagságnak a dolgaiba, az evilág dolgaiba; sőt még basáskodhatsz is a lelkek felett, neked ezek nem fognak már megártani, hiszen meg is van írva a 91. Zsoltárban, hogy az Ő angyalainak parancsolt felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Tehát bátran belevetheted magad ezekbe, semmi bajod nem fog származni ezekből, nem olyan borzasztó dolgok ezek. Használd ki tehát a lehetőségeidet, egyszer élsz!…

   7 v    Nagyon elszomorodott Jézus az Ő bensejében ezektől a szavaktól, melyek látszólag a saját gondolataiként fogalmazódtak meg benne, de csak egy szempillantásig csupán, mert felismerte, hogy ez a vesztő hangja, s ezt felismerve, e feletti örömben megerősödve válaszolt Jézus: Ez nem igaz! Ez az írás nem erre a helyzetre vonatkozik! Erre az esetre az van megírva, hogy nehogy próbára tegyétek, nehogy ti akarjátok levizsgáztatni (ekpeiradzó) az Urat a ti Isteneteket, mert el fogtok veszni, el fogtok kárhozni! V.Móz.6,16.

8 v. Ismét magához vette Őt és magával vitte az ördög Őt egy igen magas hegyre, a csúcsra vitte fel –hátha ebbe a felmagasztalt helyzetbe majd beleszédül, sikerülni fog az elkápráztatás, és hagyni fogja felmagasztalni magát, saját magát magasztalja majd fel, mert akkor automatikusan, a törvény szerint fog megbukni–, És megmutatta neki a világegyetem összes uralmait, a földön levő összes uralmakat, és azokat is amelyek nem a földön vannak (a földön kívülieket; pásás tás bazileias tou kosmou), és azoknak a dicsőségét is; egy más világba, eddig még nem látható távlatokba is belepillanthatott, egy különlegesen dicsőségesnek látszó, és a földi szem számára káprázatos világ nyílt meg előtte, amelytől szinte elragadtatásba jutott.

   9 v. És monda (azt hazudta) néki az ördög –csapdába akarván ejteni, mintha az ő saját megvilágosodott felismerése lenne, az ő felfedezése, hogy ez, amit látsz, ez az örökkévaló világ, ez a „mennyország”, amibe most belepillanthattál–, Ezt az egészet teljesen neked fogom adni (hiszen te ezt már kiérdemelted, mert te már egy jó és megigazított ember vagy régtől fogva, minden embernél inkább, így a te számodra már egyenes út vezet ebbe az álomszép világba, miután a még hátra levő vizsgáidat leteszed. Bizonyos lehetsz abban, hogy eléred, nem is vagy már túl messze tőle, bizonyos hogy üdvösséged van. Neked ehhez már semmit sem kell tenned, csupán hagynod kell hogy szolgáljanak néked, és hogy elismerjenek téged, engedned hogy te légy az ő tiszteletük tárgya. Mert ha mindezeket te megengeded, akkor már nekem könnyű dolgom van, hiszen akkor már sikerült is az Istent kibillenteni a központból, kiűzni a szívedből, akkor már te fogsz istenkedni, úgy hogy te azt észre sem veszed, hogy én ülök bele a te szívedbe, amelynek olyan jól esik a hódolat, az imádat, az elismertség. Akkor már ezzel, hogy magadat imádtatod és engeded imádni, te magad is leborulva imádni fogod önmagadat, vagyis engem, aki ekkor már a szívedben, a te legbensőbb bensődben fogok lakozni, és uralkodni fogok terajtad, mint választott uralkodó, akit te magad juttattál uralomra önmagadban).

   10 v. Akkor jól meggondolva és összegezve magában mindezt azt mondta Jézus: Menj el, takarodj! menj le, távozz el végleg a szemeim elől te Sátán! Most láttalak meg, hogy te maga a Sátán vagy, és amiről azt hittem, hogy az én gondolataim, azok a Sátántól való megkísértés, és ne akard a te vesztő szándékodat az én gondolataimként elsütni! Mert meg van írva: Az Urat a te Istenedet imádd, és kizárólag néki szolgálj, egyedül Őt szolgáljad! 5.Móz. 6, 13.

   11 v. Akkor, azok után hogy nem sikerült Őt átejteni, becsapni és bűnbe vinni –sem úgy hogy „nagy tanítót”, sem úgy hogy „szent pásztort”, sem úgy hogy „tökéletes igazat” csinált volna belőle, a vizsgákat Ő jelesre letette, nem csak elméletből, hanem gyakorlatból is–, elhagyta Őt az ördög, Diabolos, és lásd: azonnal hozzájöttek az angyalok és szolgáltak (diakónia) Őnéki! ”…

   A mi Urunk és Pásztorunk azért jött le ide, a mi Istentől elidegenedett „mélységünkbe”, hogy bennünket, az Ő bukott és tévelygő juhait megszánva felkaroljon, és tanítványosítás útján alkalmassá tegyen az Őbenne való Életre. Ennek  ú t j a  van, „Zarándok-út”, melynek „sok keserve van…”, de ezen Ő maga is végig ment azért, hogy nekünk erre lehetőséget szerezzen. Isten hatalmasan cselekedett, hogy kimentsen az örök kárhozatos halálból minket! Az élők, a látók mind dicsőítik Őt ezért. Bárcsak köztük lennénk már! De  j a j   a megvetőnek!…

BL