E napnak első húzott Igéje az Ámós könyve 5. részéből van kiemelve, de összefüggésében szükséges megnéznünk annak a környezetét is. Ámós 5,1 és 21-27 v. Az értelemszerinti fordításban ezeket találjuk: „Halljátok meg az Úrnak ezeket az Igéit „Izraelnek háznépe”, amelyet én olybá veszek, mint egy titeket elsirató gyászéneket.” A magaválasztotta Istentisztelet gyakorlóinak pedig –akik még csak a vallásosság külső formáit ismerik és gyakorolják, de annak lényegét nem– Ő ezeket mondja: „Meggyűlöltem, utálattal elutasítom magamtól a ti ünnepléseiteket, és lehetetlen dolog, hogy szagokkal megbódíttassam a ti vásári jellegű népünnepélyszerű „összegyülekezéseitekben”; mert még hogyha elhozzák is nekem a ti „égőáldozataitokat” és a ti áldozati szertartásaitokat, nem fogom magamhoz bocsátani azokat –meg se közelíthetnek engem–, és „a ti megtartatástokról” szóló „üdvbizonyossági hálálkodástok” megnyilvánulásaira rá se fogok tekinteni. Vigyétek el előlem a ti kéznél levő szent énekeiteket, és a ti „zsoltárjátszó hangszereiteket” (psalmon organón) – „egyházi zenéteket” – nem fogom meghallgatni; 24 v. és kiárad majd hömpölyögve, mint az árvíz, az „ítélet” és az „igazságosság”, mint valami átlábolhatatlanul megáradott hegyi „zápor-patak”.”

   Izrael népének történetében és a viselkedésén keresztül Isten bennünket akar megismertetni önmagunkkal, és figyelmeztetni, hogy mi, akik ma még itt lehetünk –a kegyelem „színpadán”–, o k u l j u n k azokból. Mi, földlakók ugyanis v a l a m e n n y i e n  elkövettük a bűnt, „vétkeztem az ég ellen és Te ellened”, nemzeti, faji, vallási különbség nélkül. E tekintetben zsidók és nem zsidók is „egy kalap alá vétettünk”; de Isten azzal a célzattal teszi ezt, hogy minden ember, akinek Ő testet alkotott, megtérhessen és kegyelemben részesüljön. Mindennek a „költségét”, és azt a kárt is, amit „ott” okoztunk, Urunk, a Krisztus Jézusban magára átvállalta és kifizette. Ez a szemünk előtt is bemutattatott itt az árnyékvilágban, a Kereszten, ahol ez elhangzott: „ELVÉGEZTETETT!” Ján. 19,30. Ezzel elhárult az utolsó akadály is az ördög fogságából szabadulni vágyók elől, előlünk!…

   Természetes, hogy ez nem tetszik az „erős fegyveresnek”, aki az Istennek és minden Övéinek is az ősellensége a kezdettől fogva (Luk.11,20-22.), s ezért minden tőle telhetőt megtesz a menekülő ellen. Pl: Igyekszik leszűkíteni annak látását, érdeklődési körét, hogy csak lefelé nézzen, csak a földi dolgokkal törődjön, ne is gondoljon se a múltra sem a jövőjére; fel ne figyeljen a Felűlről jövő, őt óvni akaró intelmekre, melyek őt a pokoltól akarják megmenteni. Mivel nem hisz Istennek, Aki ezeket és minden őneki szükségest kijelentett, és mindezek után még adni akar, így ő továbbra is az ördögnek hisz, akinek az eszközévé lett. Így pedig menthetetlenné teszi magát, mivel még önmagát sem ismeri, mert összetéveszti magát a testével!… Mérhetetlen nagy itt a sötétség! Láthatjuk, ezért nekünk Világosság –Epifánia– okvetlen szükséges!

   Döntően fontos számunkra az a tény, hogy a MINDENHATÓ, az egekben és a földön is mindeneknél hatalmasabb ISTEN –Aki a világokat is létrehozta és működteti, az atomoktól az extragalaktikákig–, Ő nem hagyta magára a bűnük miatt besötétedett szellemi halottakat, bennünket. Miután az Ő eszközein keresztül (Mózes, Próféták) a Kezdettől fogva önismeretre, öntudatra ébreszti a tragikus amnéziába esett teremtményeit, akik azt sem tudják hogy kik ők, honnan kerültek ide a múlandó tér és idő világába, és hogy hova mennek el innen, ha lejár ez a drága kegyelmi idő számukra!

Az Irások szerint az utolsó időkben, e világkorszak vége felé, 2020 évvel ezelőtt, az önmagát megüresítő, Teremtő Isten a FIÚBAN elküldetett ide v i l á g o s s á g u l –a legkisebb szellem teremtményekéhez hasonló emberi testben–, Aki ezt mondta: „Én VILÁGOSSÁGUL JÖTTEM EVILÁGRA, HOGY SENKI NE MARADJON Sötétségben, AKI ÉNBENNEM HISZ!”

Ján.12,46. Megvalósult tehát a legnagyobb Epifánia: I.Tim,3,16 „ISTEN MEGJELENT HÚSTESTBEN!” Ami a prófétákon keresztül évszázadokon át hirdettetett, hogy „magam keresem meg nyájamat…, és kiragadom őket a hűtlen pásztorok kezéből” (akik a Vesztő eszközei!). Ez is megvalósult…

   Ezeknek megtörténte után, most már a „juhokon” van a sor és a szabad választás lehetősége, de a felelősség is! Felismeri-e az őt kereső Jó Pásztor hangját, Aki megszánta őt, és a maga örök Életét adta mindenik juháért, mert csak így lehetett minket kiváltani a Sátán hatalmából. Az ISTEN SZENT BÁRÁNYÁNAK örök uralmába akar-e megtisztítva visszakerülni; vagy pedig az őt megszállva tartó hazug ördögre hallgat, annak hisz, Istent pedig meghazudtolja, s ezzel a maga kárhozatos bűneiben veszti el magát örökre!? Ma még szabadon választhatsz utat Te is, „halálból ébredező embertestvér”, de számolj a tetteink következményeivel is, mindazzal, ami kijelentetett!: „Az élet útja felfelé van az értelmes ember számára, hogy eltávozzék a pokoltól, amely aláfelé van!” Péld.14,12. 15,24. Az útválasztás és a starthely csak itt a földön van. Ha innen leléptetnek, akkor már nincsen többé változtatásra lehetőség!

Emiatt kerülhettél a földre Te is, testvér, mert Isten megszánt bennünket, és irántunk való Szeretetéből azt a drága árat is megfizette értünk. Most pedig ezt a tanácsot adja: VÁLASZD AZ ÉLETET!… Nagy világosság adatott nekünk a két út végére vonatkozóan a Gazdagról és Lázárról szóló példázatban is. Luk.16,19-31. Istennek legyen hála ezért az EPIFÁNIÁÉRT is!…

BL

   Ének: 212.

   A mélységből kiáltok én, Hallgass meg, Istenem, Te,

   Kegyes füled fordítsd felém, Nyisd meg könyörgésemre!

   Mert hogyha számon tartanád Vétkünk, bűnünk egész hadát,

   Ki áll meg úgy Előtted?

   Ingyen adod kegyelmedet, Hogy eltörölje vétkünk,

   Kiérdemelni nem lehet, Akármiképpen éltünk.

   Előtted nincsen érdemünk, Téged csupán csak félhetünk,

   Számítva irgalomra.

   Reményem hát csupán Te vagy, Nem bízom érdemembe,

   Tudom jóságod el se hagy, Szívem építhet erre,

   Mert ezt ígéri szent Igéd. Vigasz ez nékem s menedék,

   Amelyre mindig várok.

   Ha várni kell is éjjelig, S megint reggelre kelnem,

   Hatalmadban nem kétkedik És nem szorong a lelkem.

   A lelki Izrael melyet Az Isten Lelke szűlt, nevelt

   Így várjon Istenére.

   Bár nagyra nőttek bűneink, Nagyobb az Úr türelme.

   Minden bajunkban megsegít Határtalan kegyelme.

   Sok bűniből kimentheti, S mint Jó Pásztor legelteti

   Ő Izraelt örökre.

KI A KÖZPONT −A KENTRON−, ÉS MIT SZÓL Ő NEKÜNK? Zsid.1,1-2.

   A földi létünk folyamán már megtanulhattuk és meg is szokhattuk ezt a kifejezést, hogy ez a hely, ahol jelenleg, a bölcső és koporsó között létezünk, ez a halál árnyékának völgye: egy árnyékvilág. Urunk a Szentíráson keresztül felvilágosít bennünket ezek felől, valamint az előzmények és az elkövetkezendők felől is, amik elkerülhetetlenek számunkra. Itt ugyanis igen nagy a sötétség a lelkekben, amiről az Örökkévaló Isten ellen fellázadt vesztőszellem −az ördög, sátán, őskígyó, az Ősellenségünk− gondoskodik. Az Istentől kapott Kijelentés szerint (Hos.6,7.) ez a tragikus elhajlás és „beetetés” már az Édenben megtörtént velünk mindannyiunkkal. Annál az eseménynél a Vesztő el is kábította az addig igen jó embert −ahogy a vérszívó vámpír az áldozatát, amikor megcsapolja annak vérét−, hogy ne is érzékelje azt, ami vele történik. Ez a szellemi megsötétedettség és kábultság uralja ma a földön lakó, és a lelkükkel nem törődő népeket, egyénenként. Ezt olvashatjuk a Szentírás első lapjain, a Prófétai írásokban, de még az Új-testamentumban is: Gen.1,31. 3,8. Ésa.8,20-22. 60,1-2. Ján.12,46. Itt van azonban még a megoldás is számomra és számodra, amíg el nem játszottad −de ahogy a bűneset is történt: személy szerint és egyénileg!; tehát nem Ádám és Éva a tettes, hanem a hústestben levők mi m i n d a n n y i a n!… Az a szellemi halált okozó esemény pedig csak mint a bűnbukásunk típus-esetének bemutatása íratott meg a mi számunkra, képekben. (A „fák”, ”kígyó”, ”gyümölcs” csak  k é p e k, hogy valami halvány fogalmunk lehessen az „ott” történtekről.) : Gen.3. Róm.3,23. Annál a velünk történt katasztrófánál ugyanis a bölcső előtti történéseknek még az emléke is kitöröltetett belőlünk. Teljes az amnézia!…

   Teljes sötétségben van az ide kegyelemből hústestben megszűlető ember a maga kilétét és hollétét illetően is. Nincs tudatában a maga hármasságának sem, hanem összetéveszti magát a bölcső és koporsó közt magán viselt hús-testével. Csak ezt látja és csak ezzel törődik. Mindenki innen startol, és így is gondolkodik mindaddig, amíg sötétségben van, amíg kizárja magából a csak Felűlről kapható Világosságot, amíg tanítatlan és hitetlen… Isten azonban megszánta a vaksötétben tapogatódzó bukottakat, és világosságot adott mind arra, amire most szükségünk van. Ezek után már joggal kérheti, hogy: „Emlékezzél meg hogy honnan −és miért− estél ki, és térj meg!” Jel.2,5.; mivel a Bibliád: Szentírás (!), és hittel befogadva a Kijelentést, Ő emlékezetedbe idézi azokat. Ez az árnyékvilág, a tér és idő világa pedig, minden rajta levő láthatókkal együtt elmúlásra van ítélve a világmindenséget Teremtő és éltető Hatalmas Isten Kijelentése szerint!… Mk.10,30. I.Kor.7,31. I.Ján.2,17.

   A MINDENHATÓ −Pantokrátor, Allmighty, Allmachtigen, Atotputernic, Öröktől fogva és Örökkévaló Szellem-Isten− mindenek fölötti hatalmának nagy volta az értelem útján megsejthető már az Ő műveiből is. Szó nélkül, de mégis hangosan beszél erről minden e Földön levőnek (aki hajlandó felfelé nézni) az égen látható csillagvilág is. A tudomány mai állása szerint a fölöttünk látható Tejút több mint 100 Billió csillagból áll. Ezek közé tartozik a mi „kis” Napunk is, a maga 8 Bolygójával és Holdjaikkal. E 8 egyike a mi Földünk, melyet az emel ki a többiek közül, és tesz egyedülállóvá a csillagok és a csillagászok világában, hogy ezen állt a GOLGOTAI KERESZT. Az ott történt, világokat megrendítő esemény szellemi valóságának eredménye az a tény is, hogy a tér és idő világa létre hozatott, és ebben Ő új Kezdetet adott nekünk!. Urunk erre a Haza vezető útra hív most bennünket, hogy Általa vezéreltetve követhessük Őt, valahová megy!…

   Még egy adat a csillagok mérhetetlen nagy méretű világáról: Tejút (Milky way) mintegy 100 Billió van a Mindenségben. Képzeljük el mindezeknek aTeremtőjét, mekkora lehet Ő, Aki létrehozta és megszabott pályáikra helyezte mindezeket. Ez pedig még csak az árnyékvilág, milyen lehet akkor a v a l ó s á g világa?!… Fogalmunk sincs a láthatatlan világokról, de hinnünk lehet a Kijelentés szerint. „Most h i t b e n   j á r u n k, nem látásban!” − mondja Pál apostol (is), miután a vak szeme megnyittatott, és belátást nyert az örökkévalókba.

   Isten sokszor és sokféleképpen megszólított bennünket kezdettől fogva, hogy az Igazságot megismertesse velünk. Ő róla az Írás ezt közli: „Mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek!”. Tehát Ő van a Központban. Ahogy a Naprendszer is mutatja, melyben a Nap élteti az ő megszabott pályáikra helyezett Bolygóit, így a mi Földünket is. Ez folyamatosan forogva és keringve a világűrben 24 óránként részesül a Nap éltető fény és hő sugárözönében. A Föld tengelyének 23,5 fokos megdöntése pedig azt eredményezi, hogy a Nap megkerülése során a Földön négy évszak létrejött, s így −az Ő akaratának megfelelően (Gen.l.)− termést, gyümölcsöt hozhat a hátán levő ember és állatvilág táplálására.Gen.8,22. Urunk így gondoskodik még a testünkről, a sárházról is, amelyben átmenetileg itt tartózkodunk…, a kiköltözés után pedig ez a „ruha” „kukaceledel” lesz. A belső (a láthatatlan) azonban n e m  s z ü n h e t  m e g! …, mivelhogy az Örökkévalóból vétetett, így örökké léteznie kell! Azt pedig, hogy „hol”, milyen állapotban lesz, itt dönti el mindenki azzal, hogy hogyan és mire használta fel az itteni létét, a visszatérésre kapott k e g y e l m i  i d e j é t. Jel.2,21. Megtérek-e az engem nevelő (paidagogos) Istenhez −Aki, ha úgy szükséges ver is−, vagy mással vagyok elfoglalva? pl. a karrieremmel… Ezt mindenki maga dönti el, de a saját felelősségére!… Itt már nem lehet a „fák mögé” bújni, ahogy „ott” tette az ember. Az a mennyei „képmagnó” ugyanis mindent lát és rögzít, a gondolatainkat sőt még az indulatainkat is. E testből kilépve már nincs mód a változtatásra!

   Mi hát a teendőnk?: Számvetés az eddig kapott Világosság hitének alapján meggondolván: Deut.32,29. Vegyük figyelembe és értsük is meg az itteni jeleket, történéseket is, mert azok mind az örökkévalókra mutatnak. Pl: Sokáig abban a tévhitben élt az emberiség, hogy a Nap kering a Föld körül (geocentrikus világnézet), és kárhoztatta azt, aki mást állított. Egészen a más belátásra jutásáig (metanoia) mindenki abban a vakhitben van, hogy csakis egyedül ő a méltó és alkalmas arra, hogy központ legyen, hogy a többiek mind ő körülötte forogjanak, hogy őt és az ő véleményét fogadják el. Ha az események úgy alakulnak, akkor ezt ő meg is fogja valósítani −a családban és a nagyobb közösségekben is− ki fogja követelni magának, hogy ő előtte boruljanak le. (Lásd a nagy diktátorokat, de azoknak a végét is!…). Ez jellemző az ördög természetére, aki ezt akarta elérni az Úr Jézusnál is, hogy ő előtte boruljon le. Őt azonban az ördög nem tudta átejteni. Mt.4. Bennünket azonban igen, mert abban a bizonyos gyümölcsben, amelytől Isten óvott bennünket, mi azt bevettük azzal, hogy hitelt adtunk az Ördög Istent becsmérlő hazugságának. Ezzel és a hazug ígéretekkel történt meg a magas lóra való felültetés, és Diabolos uralkodik „Emberlélekben” mindaddig amíg „vak”, és ez tetszik neki, amíg nem fogadja be a  m á s  b e l á t á s (metanous) kegyelemajándékát. Ennek az állapotnak a jele: az egymás meg nem értése, az érvényesülni, naggyá lenni akarás még a másik kárán is; kártevő, aki csak kárát okozza mindannak, akivel kapcsolatba kerül. Ez szűli az ellenségeskedést egészen a háborúkig, s így egymás teljes elpusztításáig menően… Nekünk pedig, mint az Ő tanítványainak, minden körülményeink között az kell legyen az alapállásunk, amit Ő mond: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek (megelégelve és elhagyva mindazt, amit a világban Isten nélkül tettetek: I.Pét.4,1-3.), és én megnyugosztlak titeket. Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és a l á z a t o s szívű vagyok,” Mt.11,28-30. Ez jellemző az Isteni természetre, amelyet az é l ő k mind egymást különbnek tartva- birtokolnak. Urunk ennek az útját, a mi vissza-utunkat készítette el −fizette ki− miértünk.

   Ennek megvalósulásához szükséges (Dei), hogy mi Ővele és egymással egy-értelemre, közös nevezőre jussunk. Hittel elfogadni mindazt, ami kijelentetett, pl. ezt: „Emberek! Ő alkotott minket és nem magunk! Mi az Ő népe és az Ő legelőjének juhai vagyunk!” Zsolt.100. Azt, hogy ki mire rendeltetett, és hogy a „zarándok úton” milyen körülményeken kell átmennie, vizsgáznia, azt Ő tudja legjobban, a Teremtője, Aki a „kottákat” is megírta minden teremtménye számára. Ef.2,10. Ő tehát a KÖZPONT, Akinek szeme rajta van a juhokon. Ő az, akinek gondja volt ránk kezdettől fogva −akkor is, amikor mi nem is törődtünk Vele− mind mostanig!… Itt a kegyelem színpadán, ahol most igen felemeltetett állapotban, hústestben lehetünk: ÁT KELL KAPCSOLTATNUNK AZ IGAZI KÖZPONTRA, AKIT HŰTLENŰL ELHAGYTUNK! (Gondold meg ezt, testvér, a Szentírás alapján; Mit tettünk mi Ővele?! Te mit tennél az Ő helyében?)

Jel.2,13. Jel,21,3. Ez a mi zarándok utunk a start-tól a Cél-ig.   ÁLDOTT KARÁCSONYT !

„Szelíd szemed, Úr Jézus, Jól látja minden vétkemet, Személyemet ne vesse meg Szelíd szemed,Úr Jézus!  Szelíd szemed, Úr Jézus, Elítél bár, lásd én megint Csak várom, hogy majd rám tekint, Szelíd szemed Úr Jézus”.

„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk…!” Mt.6,12. Luk.11,4.

Nagyon ismert mondat ez a nekünk adatott ÚRI IMA kérései között –talán Te még naponta el is mondod–, de azért adjunk helyet e kérdésnek: Vajon é r t e d- e amit mondogatsz?… A szerecsen pénzügyminiszter nem tartotta rangján alulinak, bevallani a poroslábú tanítványnak: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Így vagyunk mi is valamennyien, minden mondatával a Kijelentésnek, mivel a bűnünk felületessé és nagyvonalúvá tett bennünket. Ehhez még hozzájön, hogy a tévelyítő Vesztő –az ő eszközein keresztül– meg is nyugtatja a jóhiszemű kereső lelket, akit csak lehet, a maga tévhitében; nevezetesen, hogy az az állapot, amiben te most leledzel, már elégséges ahhoz, hogy a mennybe juss. Urunk azonban, a Bibliánkban található Kijelentésében ennél sokkal többet akar velünk nem csupán megértetni, hanem a szívünkre helyezni!… A  s z í v (nem ez a dobogó hús, hanem a láthatatlan legbensőnk), a szellem ugyanis sokkal magasabb rendű még a lelki értelemnél is!…

   Az Úri Imában, annak kéréseiben, a legszükségesebbekre mutat rá az Úr, azok számára, akik a bűnbukásuk után még kézbe vétettek, hogy újra  é l ő k k é  tegye. Sorsdöntően fontos számunkra –a szellemi halálból ébredezők számára–, hogy ennek az Imának mindenik kérése a megadott sorrendben, szívügyünkké legyen! A hitető Vesztő szellem ugyanis nem hagyta abba az altató és félrevezető tevékenységét. Ilyen pl. az is, hogy: legyél csak egy jó vallásos ember, végezd el az előírt formaságokat, még a szájjal  s o k –  s z o r elmondott „ima-szövegekkel” is, így akkor már te eleget tettél a vallási kötelmeidnek és nyugodt lehetsz. Ezek a külső testies gyakorlatok bár lehetnek nagyon tetszetősek, de –mivel félrevezetők!– mégis ördögiek!…

   Mi hát a helyzetünk valójában? Csak azt vehetjük alapul, ami kijelentetett, függetlenül a tévelygő és Istent megvető emberek véleményétől!… Rólunk pedig –a teremtetésünk és bűnesetünk, valamint Izrael népe nyomorúságainak megismertetése után– ez íratott meg: „Mindnyájan elhajlottak Istentől, valamennyien megromlottak…” „Nincsen különbség, mert  m i n d e n k i  vétkezett”! Róm.3,9-18. 23.  A bűn pedig, az a fertőző nyavalya, amit „ott” azzal a gyümölccsel bevettünk (Hós.6,7.), előidézte az ember addigi igen jó  t e r m é s z e t é -nek elvadulását, elfajzását, megrontását. Ezen pedig nem lehet változtatni semmiféle „szépségflastrommal”, ahogy a vérbaj sem múlik el attól, ha annak a kiütését leragasztják.

   Isten azonban gondoskodott azokról a poklos betegekről, akiket megszánt és testet alkotva nekik, felhozott ide a kegyelem színpadára, ahol Ő, mint Gyógyító vett a kezébe bennünket. Már a pusztai vándorlás elején így, ezen a néven ismerteti meg magát az Izraelnek: „Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód!” II.Móz.15,26. Amikor pedig itt a Krisztusban testben is megjelent az Isten, Ő  m i n d e n  betegségét magára vette azoknak, akik Őhozzá mentek vagy vitettek. Ő tehát mindhárom szinten gyógyított és GYÓGYÍT ma is. A hozzámenőt azonban megkérdezi: Mit akarsz?… Akarsz-e meggyógyulni?… Akarsz-e már új életben járni; mivelhogy ezt fogadtad! Teljesítsd hát a Felségesnek tett fogadásodat, és ne maradj „Jákób”! Zsolt.50,14-15. Harcold meg ezt a „Szent háborút” 1.Tim. 6,12. 2.Tim.2,22. 4,7. önmagaddal, önmagadban, és légy „Izrael”! Ezt ugyanis nem lehet megspórolnia senkinek, aki Haza akar jutni!… Mt.10,34-39.

   Ő tehát –a VILÁGOKAT TEREMTŐ ÉS FENNTARTÓ ÚR, a királyok KIRÁLYA– az elveszettek érdekében LESZÁLLT, és mint SÓTÉR –Szabadító, Megváltó, Megtartó, Üdvözítő– mindent elvégzett a megmentésünkre! Tetelestai= elvégeztetett: Ján.19,30.

   Itt azonban, a mi esetünkben egy nagy adósságcsinálás is történt, valamint felségsértés is Ővele szemben. Ezeknek rendezésére mi  m o s t,  a földi létünkben kapjuk a lehetőséget, így nekünk ebben még igen sok tennivalónk van, mégpedig  f o l y a m a t o s a n!…

   Az eredetileg igen jó embernek az ISTENI ÖRÖK REND –DÍKÉ– világával szemben elkövetett lázadását –amely az ő szellemi halálát és az abból való kiűzetését is okozta– és a károkozást az Úr a 10.000 Talentum aranyban (Kétezermillió napszámbér) ismerteti meg velünk. Mt.18,23-35. Ezen túlmenően pedig, azzal a ténnyel, hogy hitelt adtunk a hazug Ellenségnek, a soha nem hazudó Istent hazudtoltuk meg!!! Ez már kimeríti a felségsértés fogalmát!…

   Mivel a Biblia, Szentírás, minden szava cselekvésre indító IGE, így az sem véletlen, amit a hazatérő elveszett tékozló fiú az őt hazaváró Atyjának mond: „Atyám, én vétkeztem az ÉG (örök Rendje) ellen és TE (a Te Felséged) ellened!…”  Ezzel nekünk is illene számolnunk!…

   A mi kifizethetetlen nagy adósságunkat ISTEN A KRISZTUSBAN magára átvállalta. Az Ő életét adta azért, hogy kiváltson bennünket abból a szellemi halálból, amibe „ott” beleestünk. Az Ő tanítványainak összefüggéseiben kijelentette ezeket, és őrajtuk keresztül most minket is –és minden sötétségben levőt– fel akar világosítani a tragédiánk, és a Tőle kapott kimenekedés lehetősége és  f e l t é t e l e  felől is. Vezérigénk, az Úri Imában levő kérés, és az adós szolga példázata egyértelműen ismerteti velünk a dolgunkat: Afezis: adósság elengedés, megbocsátás egymással szemben! Mindnyájan sokszor és sokféleképpen vétkezünk egymás ellen, amiket folyamatosan el kell engedni. Ezeknek értéke sokkal-sokkal kisebb annál, amivel Istennek tartozunk. (Képben:100 napszámbér a kétezermillióhoz képest.) Péter apostol, a „hányszor kell megbocsátanom” kérdésére ezt a választ kapja: „még hetvenszer hétszer is!”… Az Ige érzékennyé akar tenni bennünket egymás iránt. Ehhez az kell, hogy én lássam magamat a másiknak a szemszögéből is. Ekkor, lehet, azt kell belátnom, hogy én még többel tartozom neki, mint ő énnekem. Urunk előtt pedig –Aki bennünket felkarolt– nincsen személyválogatás, sem kivételezés! Mt. 5,23-26. Az első lépést tehát nekem kell megtennem!… Ez az afezis –a kölcsönös elengedés, megbocsátás egymásnak– a „kulcsa”, a „nyitja” a Haza jutásnak. Ezzel már oda lehet járulnunk a mi Atyánkhoz, hogy az Ő bocsánatát kérjük; „…miképpen mi is már megbocsátottunk egymásnak…!”

   Aki hit által tudomásul veszi, hogy Isten mit adott énnekem, és hogy milyen nagy halálból emel ki engem, az már nem maradhat érzéketlen a másik fuldoklóval szemben sem! Isten ugyanis azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az Igazság –a valóság– megismerésére! I.Tim.2,4. A mi Megmentőnk szavai ezek is: „Én Világosságul jöttem e világra, hogy  s e n k i  ne maradjon a Sötétségben, aki én bennem hisz!” Ján.12,46. Addig ugyanis a Sátánban fekszik/heverészik gondtalanul, mint a saját bűne rabja, elaltatva, elhitetve… Jerémiás prófétán keresztül pedig ezt mondja (3,25): „Gyalázatunkban heverünk, és elborít minket a mi szégyenünk, mert vétkeztünk az Úr ellen, a mi Istenünk ellen, mi és a mi atyáink, gyermekségünk óta mind a mai napig, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára!” Ezért szól így Pál apostolon keresztül is: „Serkenj fel, aki aluszol, támadj fel a halálból és felragyog tenéked a Krisztus.” Ef.5,14. Ez a nagy  l e h e t ő s é g  adatik még ma –e g y s z e r  az örökkévalóságban– nekünk, egyformán mindannyiunknak!!! Nagy evangélium ez nekünk, akik számára Ő –már „ott” (Gen.3,15.)– életet és kegyelmet szerzett, hogy itt hústestbe felhozatva Jób 10,11-12., letehessük a „pótvizsgánkat” az Ő világosságában; a más belátásra jutásnak (metanoia) és az önismeretnek azzal a kegyelemajándékával, amit végül Péter is megkapott. Ján.21,15-17. (Lásd: az eredeti szövegben.)

B.L.

(64) Ének:

Od’adtam életem, Kiontám vérem én,

Istent békíteni. Javadra ezt tevém.

Odaadtam életem, Mit adsz te énnekem?

Örök fényből jövék, Elhagyva trónomat,

Mint szolga szenvedék, Gúny s megvetés alatt.

Mind érted tettem ezt S te értem mit teszesz?

Hordoztam a tövist, Kín s gondnak martalék,

Kiittam a kehelyt, Halálig hű valék,

Teérted tűrtem el, Mit tűrsz te értem el?

Nos, felkínálva ma Bűnid bocsánatát,

Üdvöt s békét neked Örök kegyelmem ád.

Mindezt adom neked, Add nékem szívedet!…

 

„Nem küldettem, csak Izráel házának elveszett juhaihoz” Mt.15,24.

   Urunknak ez a mondata (is) sokkal többet akar nekünk mondani annál, amit mi első hallásra gondolnánk; mivelhogy az Igében Isten jelenti ki az Ő akaratát, Aki sokoldalú és sokrétű:polüpoikilos. Bennünket azonban a bűnbukásunk –melyet az Ő óvó figyelmeztetése ellenére már „ott” elkövettünk– felületessé és nagyvonalúvá tett, s így elfogadtuk, befogantuk a Vesztő hazugnak az Istent gyalázó hazug rágalmait. Igaznak és jónak láttuk azokat: „úgy látta az „asszony”, hogy jó az…”, a halálfa, amitől Isten óva intette az embert. Ezt megelőzően már megkritizáltuk az Ő teremtő munkáját (az agyag a gölöncsért) is, hogy az pedig nem jó. (Gen.2 és 3 rész.) Istennek –Aki a gondolataink rezdülését is látja– ezt kellett megtapasztalnia az embernél, ezt a döbbenetes elváltozást!… Isten országa: a Rend –Diké, Dikaiosüné– világa, melyben ilyen esetben a Törvény, mint szeparátor, azonnal kivágja abból a törvényszegőt. Ezt történt mivelünk is, az Édenből eltávolítottakkal, a hüvös alkonyattal! Ebből a mi korunkra már vágnivaló sötétség lett, így most már az Ige ezt jelenti ki rólunk: Róm.3,9-23. Ezt is mondja: Ésa.60,1-2. Idou skotos=lásd meg a sötétséget! (belső látással, a mennyek világának szempontjából.) Isten ebből akar kivinni a Világosságra bennünket, de ehhez előbb fel kell ismerni, és bűnbánattal beismerni, hogy hol és milyen állapotban vagyok!

   Ezen az úton igen sok félrevezető buktatóval és csapdával találjuk szembe magunkat, amiket a Vesztő –az ő eszközein keresztül– szemfényvesztő módon elrejt a tőle menekülni akarók szemei elől. Legdurvább eszközei: a testi, húsi bűnökre való csábítás. Ennél sokkal ravaszabbak a tanításbeli félrevezetések, a Bibliai fogalmak emberi –bábeli– értelmezése, a könnyebb utak felkínálása stb. Urunk, Aki végig ment ezen az úton, minden próbában megállt mindhalálig, és a zarándokokat is ellátja ehhez minden védőfegyverzettel, sőt az ördögi részegség ellen a Józanság Szellemének vezérlésével is Csak azt kéri tőlem, tőled: „Legyetek nékem tanítványaim, oltványaim!”…

   A bennünket hazaváró Atya, a távoli istentelen utakon tévelygő elveszett fiú számára egy Emlékeztető Könyvet –Biblia– küldött, hogy megismertesse abból azt az Otthoni rendet és nyelvet, amelyből ő kiesett, és az ördögi agymosás során teljesen el is felejtett. Mal.3,16. Az eredeti állapothoz való visszatérésünkhöz pedig elengedhetetlen a Szentírás első oldalain képekben megírtak szellemének a megismerése! Jel.2,5. Ez a mi korunkban már –ördögi módon, fényes papi segédlettel– „Ádám-Éva-almafa mesévé” züllesztetett. A „Könyvek” összefüggő tanításának vonata ezzel már az út elején kisiklatott és tévútra került. Minekünk tehát a Világosságra jutáshoz, az Őtőle való hit által, addig –a váltóig– kell visszamennünk!

   Urunk, akiket felkarolt és akiknek testet is alkotott, azoknak az Ő életével kifizette azt a kárt amit okoztunk az ég törvénye és az Atya ellen (a felségsértést) is. Luk.15,21. Ehhez mi nem tettünk és nem is tehettünk semmit. Csak örök hálával elfogadhatjuk Urunktól, Aki most már kétszeresen –a megteremtésünk és a Halál fogságából való kiváltásunk jogán– is a magáéivá tett bennünket. Életet és kegyelmet szerzett számunkra: Jób.10,12.

   Atyánk, a Hatalmas Isten, az Egyszülött Fiúban Krisztus Jézusként, az idők végén még erre a mi sötét Földünkre is lejött az Ő tévelygő juhai után. Ő vállalta, hogy itt ebben a „részeg” és szellemi kábultságban levő hitetlen embervilágban –akiben csak lehet–, aki átadja magát Őneki, abban kiformálja az értelmet.. Erre indította el a tanítványait Ő maga előtt akkor, és azóta is: a Haza vezető út megmutatására, de nem a tévelyítőnek, hanem a Kijelentésnek megfelelően!!…

   Most tehát Rajtad múlik, Testvér, hogy Te kire hallgatsz? Őrá, vagy arra aki könnyebb utat ígér?, pl. hogy te már így is elég jó vagy, eleget jókodtál, teljesíted a vallásos kötelmeket stb., mivel Krisztus mindent elintézett, bizton üdvözít is… Ezzel szemben Ő a vezérigénkben ezt mondja, hogy Ő „Izráel házának” eltévedt juhaihoz küldetett, máshoz nem! Ábrám; Héber, amikor meghallja a hívást még messze van attól, hogy szüksége lenne a Szabadítóra. Megtesz viszont minden tőle telhetőt, mert hisz az Elhívónak, és egyre délebbre húzódik (világosság!). Áldásban részesül. Megszületik Izsák, majd Jákób, aki miután megharcolja harcát önmagával, „Izráel” lesz, Messiás-váró, és ha igazán izraelita, akkor megtaláltatik és judaios, „zsidó” lesz. Ezek a nevek belső állapotokat jelentenek (nem pedig a magunkon viselt „bőr ruhákat”). Utunk során ezeken nekünk is végig kell –lehet– mennünk, mert a megtartatás –Sótéria– a „zsidóság folytán van”. Ján.4,22. (ek ton ioudaion estin.)

   Az „egész Izráel” fogalma tehát mindazokat jelenti, akik Isten irgalmából felhozattak ide, és itt a héber Ábrámhoz hasonlóan meghallják és felismerik a Jó Pásztoruk hangját, és az Ő követői lesznek, valahová Ő megy. A hithű, kóser zsidó Péter apostollal is ezt láttatta meg Isten legelőbb, hogy „Nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves Őelőtte az, aki Őt féli és igazságosságot cselekszik.” Csel.10,34-35. Ezek már ismerik és tisztelik az Ótestamentumban foglaltakat, elismerik a maguk beteg, bűnös, pokolravaló voltát, és igénylik a Szótér eljöttét a maguk szíve számára!…

   Idevonatkozó ének:

„Jöjj, ments meg, óh Immánuel. Rab Izráel így hív: Jövel.

   Bús fogságban kell várnia, Míg eljő Isten szent Fia…”.

BL

Isten tanácsa egy nyugtalan lélek számára:

   Minden józan ember tudja magáról, hogy neki t á m a s z r a van szüksége, s csak amíg nagyon beképzelt és önhitt valaki –amíg az eseményeken keresztül nem törték le a “szarvát”– addig vélekedik úgy, hogy ő mindörökké képes megállni a maga erejéből, mert ő olyan VALAKI!…

   Ez pedig tragikus tévedés!, mert mi valamennyien senkik és semmik vagyunk!… Mi csupán éltetett lelkek, teremtmények vagyunk, akiknek a testét is állandóan külső, felülrőlvaló erő tartja “üzemben”, életben, ahogy pl.egy villanyáram-fogyasztót a Centrálé árama. Ha ezt kikapcsolják: “meghal”, a motor leáll, sötétség lesz…

   Valamennyien nagy tévelyítés, csalás áldozatai, kárvallottai vagyunk, különösen addig, amíg “alszunk”; amíg ezt az állapotunkat nem látjuk, vagy nem is akarjuk belátni. Isten erre a tényre, ennek felismerésére akar ráébreszteni mindenekelőtt, hogy “józanul” választhassunk most, amíg még tart a lehetőség számunkra erre! Ma ugyanis még mi döntjük el azt, hogy kinek a védőszárnya oltalma alá akarunk menekülni, hogy “hol” fogjuk tölteni az örökkévalóságot, és milyen állapotban?!…

   Világunkban –ebben a szellemi sötétségben és “kábulatban”– az itt létező emberek nagy többsége ugyanis emberekre, teremtményekre, anyagokra, “anyagiakra” támaszkodik, és ezektől remél biztonságot, megnyugvást a nyugtalan, békétlen lelke számára. Látszatra ezek igen megnyerők lehetnek, de ezek egyike sem stabil; a “motorja”, a szíve egy pillanat alatt leállhat minden teremtménynek (még a legnagyobbak a mennyeiek sem kivételek ez alól). Nem is beszélve a még hátra levő legnagyobb megrázkódtatásról, ami az ég és a föld számára be fog következni: Zsid. 12,25-27.

   Az anyagok (matéria) jövője is kijelentetett: II.Pét.3,10. Egyszerre fel fognak bomlani (atombomlás). Az anyagiak, a vagyon sorsa: a rozsda, a moly, a tolvajok, vagy elég egy “rendszerváltozás” is, és máris mindez odavan… Erre is kaptunk már példát.

   A nagy önbizalom is semmivé válik, amint bejön egy gyógyíthatatlan betegség, vagy ha akárcsak egy fogfájás is…

  AZ EGYETLEN STABIL ALAP –TÁMASZ– SZÁMUNKRA: KRISZTUS, Ő AZ IGAZI FUNDAMENTUM!   I.Kor.3,11. Csel.4,11-12.

   Ő vele szemben tehát mindenki és minden más nagyon ingatag és megbízhatatlan, mely egy pillanat alatt semmivé lehet, s akkor a lélek kapaszkodó támasz nélkül maradva magában képtelen lesz megállni. Akármilyen nagy is lehetett itt valaki –ha csak egy emberen (pl. az élettársán), vagy ha akár egy egész népen uralkodó is– az egyik pillanatról a másikra cserbenhagyhatja, vagy elvétethetik mellőle, és akkor be kell látnia, hogy ő magában senki és semmi…

   Ajánlatos lenne ezeket minél előbb belátni mindegyikünknek, hogy egy másik úton indulhassunk el, nem önfejűsködve tovább!… Így még áldássá is lehet számunkra egy “kijózanító” csapás is, annak tudatában, hogy az események n e m  v é l e t l e n e k!

   V A N ugyanis nekünk Jóakaró Atyánk, Akit bár mi egyénenként elhagytunk, de Aki meg akar menteni minket attól, hogy ÖRÖKRE elhagyottak, kivetettek, nyugtalanok és békétlenek maradjunk! Ő a mi javunkat akarja kezdettől fogva, s ennek bizonyságát is adta mindenki számára azzal, hogy “leküldte” a Fiút a mi legalacsonyabb rendű földi világunkba!      A Teremtő Isten, Aki által a világ is teremtetett, megjelent itt hústestben, és e l v é g e z t e azt a csodát, ami által mi életre juthatunk! I.Tim,3,16. Ján.19,30. Zsid.1,1-3. Hogy mi ezzel a hatalmas, világokat rengető eseménnyel eddig nem törődtünk, ez is az Ő tőle való nagy elhajlásunkat, elidegenedettségünket bizonyítja. Most azonban már beláthatjuk hova jutottunk a magunk esze után menve, a magunk útjain. Ésa. 53,6.

   Nagyon fontos, hogy a „belső” bajunkat, betegségünket –mint a lelki békétlenségünket is– ne valami „tüneti kezeléssel” akarjuk gyógyítgatni! (a vérbajra nem megoldás, ha az azt jelző kiütést leragasztjuk, sem ha valami bódító szerrel érzéstelenítjük magunkat!) Emberek ugyanis csak ezt képesek nyújtani, csak ilyenféléket ajánlhatnak nekünk. Ebből a nyavalyából egyedül csak Ő képes e g é s z e n kigyógyítani minket! A lélek nyugtalansága csupán a jelzője annak, hogy belső baj van. (… a lázmérő csak jelzi, hogy a szervezetünk meg van támadva…)

   Azzal is számolnunk kell, hogy a baj –így ez a nyavalya is– nem jár magában. Az Írás azt közli velünk –márpedig az Szentírás és el nem törölhető és még az utolsó ítélet is ennek alapján fog történni–: „Aki vét Istennek egy törvénye ellen, az az összesnek a megrontásában bűnös”. Jak.2,10 Jel.20,11-12.

   Mi valamennyien az utolsó idők emberei vagyunk, ezért szükséges felismerni és elismerni magunkban mindazt is, amit az Írás közöl az utolsó idők emberének állapota felől.

II.Tim.3, 1-5. Az „18 szálas csokorból” itt csak az első hármat ha megnézzük:

1./  “Önmagukról sokat képzelő önzők”,

2./  “Telhetetlenül kapzsi anyagiasak”,

3./ “Külsőségekkel kérkedő hencegők”

   Ezek az Istentől elszakadt ember jellemzői, jellemző nyavalyái, betegségei. Vizsgáljuk meg magunkat; hátha megnyittatott már a szemünk annyira, hogy fel- és elismerjük magunkban ezeket is, hogy b ű n t u d a t u n k lehessen!…

   Ezek a bűn-betegségek b e l ü l r ő l motiválják –űzik, hajtják– az embert, mivel a szívből származnak. (Nem erről a testi szívről van szó, hanem a személyiségünk legbelső lényegéről: a szellemünkről.) Mk.7,21-23. Ezért külső eszközökkel, kuruzslással nem is lehet kigyógyulni belőlük. A félelem, a nyugtalanság csak mint lázmérő jelzi ezeknek a meglétét nekünk, hogy Őhozzá a Gyógyítónkhoz meneküljünk.

   Isten jól látja ezeket bennünk kezdettől fogva, de Ő türelmesen várt ránk mindeddig életünk egész eddig elfolyt idejében… Ő éppen e célból hozott fel ide e létbe bennünket, hogy a “megkötözötteknek megoldást” adjon, hogy kigyógyítson bennünket ezekből. Ján.8,23. Luk.4,17-19.

   A gyógyulásunk érdekében viszont nekünk vállalnunk kell a “múltunkat”, a viselt dolgainkat, éspedig egyénenként, hogy ezt én szereztem be magamnak!…, senki mást nem hibáztatva amiatt, hogy most ide jutottam. Jer.3,13. 25 v.

   Isten mindent megtett értünk kárhozottakért a megmentésünkre: az Egyszülött FIÚ az életével fizette ki értünk a váltságdíjat, hogy kiváltson minket az Ördög a bűn fogságából, hogy megnyitva szemeinket követhessük Urunkat, Aki Haza akar vezetni minket. II.Móz.15,26.

   Ehhez viszont nekünk fel kell hagyni az előbbiekkel –felfogás, gondolkodás, földi életcélok, tervek–, és teljesen az Ő kezére kell bíznunk magunkat. Ezt jelenti a metanoia, a megtérés, aminek alapja a más belátásra jutás minden tekintetben….

   Ez a lehetőség megadatott minden földön megjelenő, hústestet kapott bűnös embernek (más ugyanis itt nincsen), hogy minden másból (idegen istenből és istenítésből) kiábrándulva Őhozzá térjen. Mindez azonban nem erőszak! Mindenki szabadon dönt!

   Tudnia kell viszont, hogy ha nem hallgat Isten hívó szavára akkor a “halál”-ban marad, amely állapot az ÖRÖK Halálba, az örök elvetettségbe torkollik, “ahol” félelem, rettegés, nyugtalanság, békétlenség lesz örökké! Közben pedig tudnia kell, hogy ő mindezt elkerülhette volna, ha itt hallgat a szóra!… Isten őrizzen meg mindnyájunkat ettől!… Mk.9,44. 46. 48.

   “Mert elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet!” Zsld.9,27.

   Istenre hallgassunk tehát (ne a Vesztőre és a gonosz önmagunkra, bár erre még jobban rá vagyunk hangolódva) és hagyjuk magunkat megmenteni –ha kell, akkor magunkat megtagadva is– és kigyógyíttatni a sok bajainkból! Emlékezzünk mindig arra, hogy Ő éppen a betegekhez és a bűnösökhöz jött és jön ma is!… Luk.5,31-32. Mt.11,28-30.

   Ne vondd el magadat Te sem, testvér! Péld.8,33.

  1. “Ím nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol a földi határon.

   Ha Te nem jössz bánatomhoz bíztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

   Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet;

   Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt. Vedd le rólam, óh, Úr Isten, vedd le ezt súlyt!

   Szent Fiadért, Ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal Hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!”

B.L.

„Őbelőle és Őrajta keresztül és Őbeléje visszatérőleg van az egész mindenség. Neki legyen a dicsőség mindörökké! Ámen.” (ex autou kai di’ autou kai eis autón „ta panta”) : Róm.11,36.”

   A világokat és a bennük levőket teremtő és éltető Hatalmas Isten nekünk szóló Kijelentése már az első soraiban közli velünk mindannyiunk és az egész teremtettség származásának és létrejöttének az eredetét. (Genezis 1.) Az Ő tanítványai pedig ezeket még inkább kifejtve leírták számunkra. János apostol pl. ezeket írja: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett”. Pál apostol pedig a fenti vezérige szavaival a jövőt mutatja meg nekünk, a „római” (en rómé) állapotban levőknek. Ez a három idézett Ige már megbízható alapot és életcélt adhat hitünknek arra, hogy ebben a tévelygő világban eligazodjunk. Ezekhez kapjuk a Szentírásban az előttünk jól vizsgázó hithősök különböző élethelyzeteinek bemutatását, amiken ők is keresztülmentek, hogy azokból is okuljunk. Dávid pl. ezeket írja: „Emberek! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő teremtett minket és nem magunk! Mi az Ő népe és az Ő legelőjének juhai vagyunk!!! Zsolt.100,3.” Az a tény, hogy itt mégis egy céltalanul vegetáló embervilág létezik –amely Isten nélkül keres valami szilárd alapot ebben a szellemi és lelki sötétségben, de azt így nem is találhat(!)–, ez annak a hűvös alkonyat-nak a következménye, ami „ott” történt meg az emberrel. (Lásd: Gen.3. Hós.6,7. Ésa.53,6; abban mi „mindnyájan mint juhok eltévelyedtünk.”).

   Most tehát ott tartunk, embertestvér, hogy a sötét m ú l t u n k, és a nagy katasztrófa után –melyben nemcsak az eredetileg igen jó állapot, hanem még annak az  e m l é k e  is kiveszett és tönkrement bennünk– Atyánk az Ő könyörülő irgalmában részesít bennünket!!! Pál levelei ezekről részletesen tájékoztatnak bennünket, mert a mi visszajutásunk csak a mennyei világ Rendjének megfelelően lehetséges!, amit nekünk újra meg kell tanulnunk!… Idetartozik a mi hitünknek kipróbálása is, a megbízható szilárd állhatatosságot illetően.

   Az alábbiakban idézünk Soós A. egyik idevonatkozó 1952-ben megírt Körleveléből:

   „Az élet útja utolsó szakaszáról van szó. Az igazságosságban való nevelésről, gyakorlati oktatásról, az élet dolgaiban való vizsgáztatásról, megpróbálásról, ha kell feddés, dorgálás által való helyreigazításról, viharok, kísértések, harcok útján való edzésről, amelyen ha kitartóan, győztesen, törvényszegés, botlás nélkül keresztülmentél, akkor kipróbált, megbízható, „garantált” lettél cselekedeteidet, életmódodat illetően, Istennek „önálló”, de egyben felelős küldötte lehetsz széles e világban, munkatársa, mert már meg tudod bárkinek mutatni hogyan kell a parancsolatokat tartani és cselekedni. Ehhez a neveléshez mindenféle eszközt igénybe vesz Isten –miként a földi szülő is az ő szűlötte neveléséhez.

   Istennek erre a munkájára addig nem kerülhet sor, míg az előző lépések meg nem történtek rajtad: TANÍTÁS az Isten dolgaiban, megismerkedés az Ő törvényével, megfeddés a tanultak alapján, saját életednek az Igével való lemérése; a VISZONYOD RENDEZÉSE, a megmutatott bajok orvoslása új „mag” nyerése által. Ezek után jön a PAIDEIA, a mindenkori állapotodnak, erődnek mértéke szerint, egyre nehezebb feladatokkal, próbákkal, egészen addig, hogy szabadon rád lehessen engedni a sárkányt, ama régi kígyót, mert már képes vagy megállani mindenféle fondorlatos cselvetésével szemben. Nem egyszerre végez el Isten minden munkát rajtad, hanem részletekben, egyre mélyebbre hatolva közelíti meg a valóságot és teljességet. Közben mindig gyakorlati nevelésben részesít, majd le is vizsgáztat az addig hallottakat, tanultakat, el- és befogadottakat illetően. Ő tudja mennyit bírsz éppen el, s ennek megfelelő próbákat, terheléseket enged rád: I.Kor.10,12-13. Ezekben dől el, tartod-e az elfogadottakat gyakorlatban is. Ha nem, akkor be is fejezted dicstelen pályafutásodat… Ha pedig tartod az Igét a próbák, kísértések között is, akkor magasabb „osztályban” Isten újra kezdi veled: TANIT… Pótvizsga csak kivételesen lehetséges, ne játssz tehát könnyelműen a dolgokkal!

   Az Igéhez való viszonyodnak, Isten iránti bizalmadnak és hozzá való ragaszkodásodnak a próbája ez: van-e bizalmad Istenhez! Isten rád enged minden számodra veszélyes, kedvezőtlen, kísértő, csábító, megfélemlítő körülményt, magával az ordító oroszlánnal együtt: minden „ó-embered” szerint kedveset.

   A NEVELÉS mindig keserves, nyomorúságos, szenvedésekkel járó, harcot, ellenállást kívánó dolog, mindenki legszívesebben megszökne előle. Te azonban ne menekülj előle. Sőt igényeld azt, mint aki tudja, hogy erre szüksége van. Nehézzé teszi az a körülmény, hogy Isten ezt a „pusztában”, azaz egyedüllétben, magányban, elhagyatottságban végzi. Miután előzetesen kellőképpen felkészített, maga Isten is magadra hagy… Nemkívánatos társaságba helyez, miután a KERESZTSÉG-ben felkészített. Mt.3,13-4,1. Mk.1,9-13. Fenevadak, ordító oroszlán, nagyokat szóló száj, káromolva és becsmérelve Istent… s ellene nincs egyebed, mint a tanultak, a kapott „mag”, a „meg van írva”, vagy még jobb, ha „BE van írva”. Mégcsak ember sincs a közelben, aki „súghatna”… Olyan inkább kerül, aki rosszat súg. Majd megkóstolod ezt, ha idejében meg nem futsz előle…

   Neveltetésünknek ezek a legizgalmasabb, de legérdekesebb részei is, ha valaki tud szabályszerűen küzdeni. Idejét Isten szabta meg, nem rövídíthető, de hosszabb se lehet, mint amennyire szükséged van: „40” nap. Még az ördög se hagyhatja abba, csak ha minden kísértést elvégezett, akkor is csak egy újabb alkalomig szólóan. Luk.4,13.

   Ez a „40” nap elegendő alkalmat ad arra, hogy valamennyi rád veszélyes, szellemben még el nem intézett bajjal, hajlandósággal, kívánsággal szembenézhess –amikről azt hitted rég rendben vagy azokkal–, eléd hoz Isten minden kedvező körülményt, ami kicsalja szíved lappangó vágyait, „kibújik a szög a zsákból”. Sorsod és vizsgád sikeressége azon múlik, hogy ekkor mit csinálsz ezekkel: azokra hallgatsz, vagy az Isten törvényét TARTOD inkább. Amint Isten részedről tökéletes ellenállást talál, máris elintézi a bajt és vége a próbálásnak. Ha pedig engedsz a hús kívánságainak, elvesztél!

   Nehogy megfuss már az első összecsapásnál. Sőt kívánd, hogy ide érj el mielőbb: „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor a legkülönfélébb, a kísértő minden ravaszságával kiagyalt, a kiszámíthatatlanságig sokoldalú (poikilois) kísértésekbe estek, tudván, hogy a ti HITETEKET illetően így szerzett kipróbáltság kitartást, állhatatosságot végeredményez.” Jak.1,2-3. I.Pét.1,7. Róm.5,3-4.

   Nehogy a végén –a PAIDEIA megvetése miatt– sírnod kelljen!…”

BL

                                  

„Anélkül, hogy észrevennék…”! Jób 4,20.

   Így Pünkösd táján igen hasznos lehetne felismerni és meggondolni az útjainkat, de nem azzal az eddigi –a bűnesetnél beszerzett– látásunkkal, mert az felülről nézve bizony vakságnak minősül, hanem a  l á t ó k  látása szerint, úgy, ahogy és amilyennek a Szellem akarja ezt ma a mi szívünkre helyezni! Ő pedig ezeket közli velünk, mirólunk: „Édenben, Isten Paradicsom kertjének a gyönyörűségeiben voltál…, a Kérubokkal együtt, az őrízők társaságában…, az élő épületkövek között…, feddhetetlen állapotban, míg egyszer csak a Bűn megtaláltatott te benned. Felfuvalkodott a te szíved a te hibátlan szépséged miatt; teljesen elrontottad, tönkre tetted, elpusztítottad az értelmedet, a felfogóképességedet, szellemi kincseidet…, a Földre vetettelek, adtalak királyok elé, elrettentő épületes látványosságukra. És mindazok, akik értelmesek, hozzáértők, belátással bírók, téged látva elrémülnek és megszomorodnak miattad; rémes pusztulás, tönkremenés, elveszés részese lettél. ELVESZETT lettél, s többé örökké nem leszel! Ezék. 28,12-19.” (ért.ford.) Ahhoz, hogy egy igen jó-nak teremtetett szellem teremtmény ebbe az állapotba jutott, valami roppant súlyos elhajlásnak (lásd latinul is), elfajzásnak kellett történnie a bensőjében; amit a Szentírás képekben, a növény- és állatvilág pedig testi szemmel is láthatóan mutat be és tár a szemünk elé, meggyőzetésünkre! Róm.1,18-21. Most, amikor mi itt ezekkel a tényekkel szembesülünk, máris nagy lemaradásban és sikkasztásban levőnek találhatjuk magunkat a Teremtő Istennel szemben, mivel Ő már „ott” megszánt, felkarolt, és a kellő pillanatban kiemelt bennünket a mélységbe zuhanók közül. Mi pedig e földi létbe érkezve, beleültünk itt a készbe, jogot formálva mindenre, és még csak hálát sem adtunk Őneki mindezért. A „hűvös alkonyat” tehát –amiről Bibliánk tudósít (Gen.3,8.)– azóta vaskos „sötétséggé” változott az Emberlelkekben, és tanítatlan neveletlenekké lettünk, egyre „távolabbra és mélyebbre” kerülve Istentől, és a valóság világának nem csak a megismerésétől, hanem az örökkévalók létének még a puszta elhívésétől is. Tragédia!  I.Jn.5,19.

   Ezt az „Istenvakságot és elhitetettséget” szükséges felismerni magunkban és magunk körül ahhoz, hogy mi –akik már „ott” affinitással befogantuk a Gonosz látását– belássuk, belássam, hogy: én kemény, érzéketlen vakká lettem, akiben nincsen semmi jó, sőt minden rossznak a csirája is belém került. Belátni azt, hogy én Káin és Ábel vagyok, akiben a szellem és a hús (a megromlott emberi természet) állandóan szemben áll és hadiállapotban vannak egymással. Ábel végig életveszélyben van az „ott” bevett gyilkos magtól, Ábelt azonban –akiben pásztori szellem van– Isten angyalai őrzik és felvilágosítják, nehogy ő is elinduljon a Káin útján, hanem hogy felfelé igyekezzen. Ez a harc az a szent háború, a hitnek a nemes harca, amely mindvégig folyik. Ennek kimenetele Emberlélek hozzáállásától függ, attól, hogy én melyiket, melyik indulatot hagyom és akarom érvényesíteni önmagamban!! Ez dönti el a jövőnket, hogy „hova”, azaz milyen állapotba kerülök, „hol” töltöm az örökkévaló létemet.!?..

   Isten mindezeket az Ő Kijelentésében ismerteti meg most velünk, az Ő eszközein és azoknak írásain keresztül (Mózes, Próféták), akiket ezeknek a hirdetésére is felkészített. Ezeken felül van az Ő legnagyobb műve, az, hogy megüresítetten, emberként lejött ide a Hatalmas Isten, és áldozati BÁRÁNYKÉNT KIFIZETTE a váltságdíjat az Ő követőiért. Ő, a Pantokrator –a mindenek fölött álló Mindenható– volt csak képes ezt véghezvinni a Kereszten, egyedül! Ha Ő ezt a hihetetlen feladatot „ott” a kellő pillanatban a Felkent Fiúban nem vállalta volna, akkor mi most már valamennyien nem egy kis Bolygó hátán utazhatnánk (ellátva mindhárom síkon mindennel, ami a Haza térésünkhöz szükséges: Jel.2,5) –amely még forog és kering is velünk a Napja körül,a világűrben–, hanem a pokoli örök kárhozatban lennénk! Akkor sem ezt a Földet –sem ezt az egész tér-és-idő világát– nem lett volna szükséges Őneki létrehoznia, hogy Kegyelem színpadául lehessen azok számára, akik itt a kegyelmi kiválasztás szerint hústestben megjelenhetnek, pótvizsgázás céljából. Csel.17,24-31.

   Krisztus, a mi Közbenjáró Urunk, a Bűntől való szabadulásunknak ezt a lehetőségét kínálja ma nekünk; bármilyen nemzetbe szűlettél ide test szerint. Őnála nincsen személyválogatás!!…

BL

Kedves embertestvérünk!

Elválásnál, az indulás előtti percekben már nem szokás vicinális dolgokról beszélni, hanem inkább csak a legfontosabbakról. Ez a hagyomány hasznos lehet a mi esetünkben is, akik mint átutazók itt vagyunk még a Földön –egy gondolkodó költő szavaival élve „egy ismeretlen Hatalmas Úr vendégeiként” –, az itteni földi létből való eltávozás előtt.

   Isten, Aki a mi egyedüli Jóakarónk, fel akar világosítani bennünket –Téged is, testvér– a ránk váró, és a mindannyiunkra elkerülhetetlenül bekövetkező eseményekről. Ezek mitőlünk függetlenek és eldönttettek Attól, Aki ezt az egész világmindenséget is létrehozta, fenntartja, és az egészet –a mikro- és a makrokozmoszt is, az atomok világától az extragalaktikákig– a pályáikra téve működteti és élteti, azoknak a lakóival együtt. Mi is Őtőle kaptuk meg ezt a nagy lehetőséget, hogy e látható hústestben megjelenhessünk, és Őneki higgyünk, Aki AZ IGAZSÁGOT ÉS A VALÓSÁGOT AKARJA VELÜNK MEGISMERTETNI!… Mindezt pedig azért teszi Ő, hogy megmentsen bennünket, akik elidegenedtünk az odafelvalóktól.

   A Kijelentés tudósít bennünket ezek felől. „Isten azt akarja, hogy –akinek Ő testet alkotott– minden ember üdvözüljön és az igazság fel-, el- és megismerésére eljusson!” I.Tim.2,4. A földi ember ugyanis olyan megvakított és értelmetlen lett, hogy amíg hitetlen, nem akarja belátni még a nyilvánvaló tényeket sem. Ilyen pl. a Mag csodája, vagy a magunkon viselt testünk organizmusának működése, a növekedés csodája, a kásaszemnyitől az érett férfiúság koráig. Mindezekre egyedül csak a NÖVEKEDÉST ADÓ ISTEN képes a „piciny fűszáltól az óriási tölgyig”. Őt pedig a mi ellenségünk el akarja teljesen feledtetni velünk, még az Ő Nevét is, helyette behozott ördögi módon egy üres fogalmat, hogy mindezt a temészet végzi. Az ember pedig –amíg hitetlen és Istentelen– gondolkodás nélkül bevesz, megeszik mindent, ahogy már az Édenben is tette. I.Kor.3,5-7. Ma pedig már ez a tényállás: Jel.12,9.

   Isten azonban mindezideig még nem mondott le rólunk; még dobogtatja a szívedet, még meg is gondolhatod magadat, és visszafordulhatsz ezen a lejtőn, amelyre mi mindannyian –mint a tékozló elveszett fiú– igen messzire elbitangoltunk az Atyai háztól, a minket hazaváró Atyánktól. Luk.15,11-24. Ő azonban megszánt minket, és a KRISZTUSBAN, AZ Ő ÉLETÉNEK FELÁLDOZÁSÁVAL kifizetve a kárt, amit okoztunk, elkészítette a kegyelmet minden Hozzá visszatérő, megtérő bűnös gyermeke számára; aki végre már beismeri és elismeri azt, amit elkövetett. Jó példát kapunk erre a jobboldali lator bemutatásával is, aki a kereszten még ezt mondja: „én, mi ugyan méltán, de Ő ÁRTATLAN!”  „É n v é t k e z t e m a z é g e l l e n é s T e e l l e n e d, a REND VILÁGA ellen!”… Isten más gondolkodásra, más belátásra (nous, meta nous, metanoia) akar juttatni Téged is, Testvér, hogy most, amikor Ő még nyitott ajtóval vár bennünket: Őneki higgyünk, és ne annak aki bűnre csábítva félrevezetett, és a hiábavalóságaival sötétségben tart bennünket! Itt ugyanis a Szentírás valami világméretű sötétségről tudósít bennünket, amely ráborult a föld lakóinak lelkeire! Erről a nyilvánvaló tényről ma már minden józanodni vágyó ember meggyőződhet. A diké (az Isten Rendje) világából a kitelepített „fegyencek” –akik nem akarnak megváltozni, mert jónak tartják magukat– tovább is egymás kihasználásában mesterkednek.

   Nekünk csak most lehet szabadulnunk, h i t á l t a l, amíg VELÜNK VAN A VILÁGOSSÁG, amíg kapjuk ehhez, kegyelemből (!) az Ő JÓZANÍTÓ SZELLEMÉT! Ján.12,35-36. Aki ezt nem veszi igénybe: menthetetlen Rm.1,18-21.

Ésa.30,18. Itt ezt olvashatjuk: „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok!… Mert az ítélet Istene az Úr!” Lesz tehát ítélet, mert ez is elvégezett dolog, függetlenül a beképzelt nagyképű emberek –vagy akár angyalok– „hitétől”! Zsid.9,27. Reinkarnáció, ismétlés pedig nincsen!…

   Énekszövegek, könyörgések régi erdélyi (majd Filadelfiai) Énekeskönyvből:

   „Jézus, taníts Igéddel Múlandóságunkra, Vezérelj Szellemeddel Mennyei jussunkra!”

   „Örök Isten, Kinek esztendők Nincsenek éltedben; Jelen vannak múltak, jövendők Egy

     tekintésedben…”

 

BL

Első tudnivaló, amikor a Bibliát kézbe vesszük II.Pét.1,20-21. Jak.5,11. Ford

   Az eddig kapott Kijelentésekben már értésünkre adatott, hogy Kicsoda Ő és kik vagyunk mi? ki vagyok én?!… Ezekre letagadhatatlan bizonyítékok mindegyikünknél az eddigi tetteink is. Mit tett meg Isten, és mit cselekedtem én?… Mi lett azoknak eredménye, következménye?… Amit a Hatalmas Isten megtett, az letagadhatatlan és nyilvánvaló: Itt van a végeláthatatlan nagy világmindenség, a megszámlálhatatlan sokaságú égitestekkel Napok, a körülöttük forgó és keringő Bolygóikkal s azoknak Holdjaival; beépülve Tejút-rendszerekbe, amikből a legutóbbi számítások szerint mintegy 100 Billió lehet a mindenségben! Ésa.40. (Ford.) Ennek a hatalmas RENDSZERnek egyik kis sötét Bolygóján egy csoda törvény alapján egyszer csak, magatehetetlen csecsemőként hústestben evilágra hozatik valaki. Minden ember így érkezik ide. Az, hogy honnan jött? hová megy el innen? miért? mi okból és mi célból került ide?, ezekről fogalma sincs. Akiktől pedig tudakozódik, azok szintén ugyanúgy kerültek ide, mint ő; tehát ezekre hitelre méltó választ ők sem tudnak adni.

   Van azonban válasz, mégpedig Attól az Egyedül hiteles Valakitől, Aki az egész látható és láthatatlan világokat is létre hozta és a helyükre tette. Ő a Leghatalmasabb Valaki, Aki képes volt megalkotni, és a pályáikra állítva üzemben tartani és éltetni, mind a mai napig. Pál apostol így beszél ezekről: „Isten, Aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van…, Ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent!” „Ő nem hagyta magát tanubizonyság nélkül, adván mennyből esőket és termő időket…” Csel.17,24-31. 14,15-17. Ezeken kívül itt van előttünk az Ő legdöbbenetesebb bemutatkozása: „Isten, a Mindenség Ura, önmagát megüresítve –Jézus Krisztusban– megjelent hústestben!”…; és ebben a látható világban, önmagát is feláldozva tudtunkra adta, amiket Ő a láthatatlan világban elvégzett és végez mindmáig, megmentésünkre I.Tim.3,16. Ez is kijelentetett azonban, hogy Ő bár hosszútűrő, de ez nem azt jelenti, hogy a türelme végtelen!!… „Ó hitetlen nemzettség, meddig szenvedlek még titeket?…” Továbbá ez is : „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok…” Isten béketűrése várt ugyan a Noé napjaiban is, de végül mégis eljött az özönvíz. Ésa.30,18. A jelek pedig, melyeket a mostani napjainkban kapunk (idők jelei, éghajlatváltozás, földindulások, népmozgalmak), mindezek a közelgő VÉG-nek a jelei, felébresztésünkre! Luk.21.25-36 (Ford.)

   Isten akarata az, hogy MINDEN EMBER ÜDVÖZÜLJÖN ÉS AZ IGAZSÁG MEGISMERÉSÉRE ELJUSSON! Ehhez mindkét oldalról segítőeszközökkel ajándékozta meg a „zarándokútra” indulókat: Az első ezekből: a Biblia, a Kijelentés, amely már elindíthat akkor, ha a megírtak alapján hitelt adsz Őneki. A második: az egész látható anyagi világ, melyben az összes fizikai törvény is mind Őrá, az Egy Törvényalkotóra mutat. Jak.4,12. Ember ugyanis képtelen ezekből még a legkisebbre is, és csak vakságában véli azt, hogy ő tud teremteni, vagy akárcsak növekedést adni is. Mivel Őrajta kívül mindenki más csak teremtmény, akinek élete sincs önmagában, hanem folyamatos éltetésre szorul! „Ha Szellemét és leheletét visszavonja: szétesik minden!” Csak az Ő ereje képesít arra, hogy összetartsanak az egyedek, a protonoktól kezdve egészen a legmagasabb rendű szellem-lényekig.

   Az Ő Szellemére van szükségünk ahhoz, hogy ne kárral, hanem haszonnal vehessük kézbe a Szentírást. Ezt lehet kérnünk, mert Isten megígérte, hogy aki kér, az megkapja. A kérőnek pedig be kell mutatkoznia. A név pedig: a belső lényeg. Sokáig téves az ismerete önmagáról, a maga állapotáról az embernek, különösen ha mint Jób: jó vallásos ember. Önmagát megnyugtatja, sőt ha abban még elismerést is kap akár ha fényes papi segédlettel is–, akkor menthetetlenné válik. Mivelünk és minden „Jób”-bal ezért kell ennyit bajlódnia Istennek (40 részen keresztül), hogy a kapott próbáinkon keresztül végre ismerjük meg önmagunkat igazán! A „jó”-nak vélt cselekedeteinkkel ugyanis (amik többnyire gonoszt eredményeznek) a gonosz lényünk felismerését akarja elpalástolni az ördög: nehogy már megalázkodjon a gőgös ember!

   Jób példája (is) okulásunkra íratott meg, hogy felismerve elismerjük végre a belsőnk baját amit Isten jól látott kezdettől fogva–, és Hozzá meneküljünk, ahogy Jób is tette a végén: 42,1-6.

B L

Tavaszi „Nap-éj egyenlőség” Gen.1,3. 12,9.

   Ember testvér, aki megkaptad azt a sokak által irigyelt nagy lehetőséget, hogy –bármely nemzetben, de– hústestben megjelenhessél e Földön, és a 21. században még itt lehess; de még nem jutottál dűlőre abban a kérdésben, hogy mindez m i é r t történik veled, akkor e sorokon keresztül éppen Téged akar az Ige megszólítani. Megkaptuk ugyan mi a hiteles választ ezekre a kérdéseinkre is, már több mint 2.000 éve, mert KIJELENTETETT, de lehet hogy ez a hír még Hozzád prózai, hétköznapi nyelven mégsem juthatott el; a Biblia nyelve pedig ab ovo visszatetsző volt Neked. Emiatt inkább mással foglaltad el magadat, amikor a Teremtőnk szót akart érteni veled. Ez az utóbbi a jellemző miránk –mindenkire is–, amíg önfejűen a magunk útjain járunk, és a magunk vélt igazságát akarjuk érvényesíteni az Igazsággal szemben. Gőgös beképzeltek vagyunk, sötétségben, telve hazug téves ismeretekkel és bűnös vágyakkal, amiknek magva, csirája mind „ott” került belénk. Az a „hűvös alkonyat” pedig, amelyről a Gen.3-ban olvasunk, a mi korunkban már „vágnivaló sötétséggé” lett a lelkekben. Emiatt vannak a harcok és háborúk bennünk és körülöttünk is, mivel minden egyén és minden nép is nagyobb akar lenni a másiknál. (Kataküriein: leuralkodni ördögi módon, akit csak lehet. Elvenni attól, amit megkíván, ha lehetőséget kap!) Itt minél nagyobb szájú valaki, annál messzebb van az Igazságtól; mivel még önmagát sem ismeri! Aki pedig jót akar még őneki is, annak ő a megölő ellensége lett, a szellemiek iránti vakságában. Ján.8,44.

   Ebben a sötét és megkötözött állapotban leledzik itt most az Édenből kiűzetett minden földlakó, egyénenként mindaddig, amíg nem akar hallgatni a Megmentőnkre. Isten ugyanis a Krisztusban már korábban hatalmasan cselekedett: az Életével fizette ki a váltságdíjat a szellemi kábulatban levő megkötözöttekért! Mit tett Ő meg miértünk?: Akiknek Ő itt testet alkotott, azoknak a Mennyei világba való visszajutás l e h e t ő s é g é t is megadta, elkészítette! Ezt a zarándok utat azonban nekünk itt kell –mert csak itt és most lehet– választani; sem a bölcső előtt, sem a koporsó után már nem! Urunk már Mózesen keresztül megmondta ezeket: „Elődbe adtam az életet és a halált…, de te  v á l a s z d  a z  é l e t e t ! Deut.30,15.”   Ezzel a drágán megszerzett szabad választási lehetőséggel –ami Őneki igen sokba került– élhet itt minden kegyelemre kiválasztott ember, addig, amíg el nem játszotta! Mert okulásunkra megíratott az Ézsau esete is, aki miután leértékelve megvetette azt a neki   is megígért kívánatos véget, később már nem kaphatta meg a megbánás kegyelemajándékát!… Zsid.12,16-17.

   Isten jól látja, hogy mi zajlik bennünk, Emberlélekben. Tudja, hogy jóésgonosz-szá lettünk, akik a féltő tanács ellenére, abból –az ördögtől valóból– kosztoltunk be. Gen.2,16-17. Ezért most még együtt van bennünk mind a kettő: a gonosz önmagunk –amely már „ott” jónak látta a gonoszt–; de ugyanakkor ott van az az útravaló is, amelyet minden e földre felhozatott is megkapott, felgerjesztés céljából. Ez az Ővele való együttlátás a szüneidézis, amit lelkiismeret-nek is szoktak fordítani. Ennek a szavát azonban mi vagy meg sem halljuk, vagy nem engedjük még szóhoz jutni sem. Ma leginkább ez a jellemző ránk, az utolsó idők emberére.

   Isten, a mi Teremtő Atyánk nem erőszakol senkit, semmire, de féltő Szeretetből tanácsot ad most is minekünk, segítőszándékkal szinte parancsolja a más belátásra jutást mindenkinek! Csel.17,30-31. „Mivelhogy elvégezett dolog, hogy az emberek e g y s z e r  meghaljanak s az után az ítélet! Zsid.9,27”, amelyben úgy az élőknek, mint a halálban maradottaknak minden ténykedése, ügyködése is ítéletre kerül! II.Kor.5,10. Illene nagyon felértékelnünk Istennek azt az ébresztő és kijózanító munkáját, amellyel –még az égitesteken keresztül is– értelmessé és belátóvá akar tenni bennünket. Mit mond pl. a Nap-éj egyenlőségen keresztül: Amikor a nappal és az éjszaka egyenlő arányban van jelen a Föld egy-egy pontján egy kis ideig. Megállás azonban nincs, de itt van a választási lehetőség! Továbbvitetünk + vagy – irányba. (Az őszi napéjegyenlőség-től már a sötétség lesz egyre nagyobbá, törvényszerűen).

   Urunk, az IGAZI VILÁGOSSÁG ezért hív így ma még: Jöjjetek hozzám! Példa:Gen.12,9.

B L

Honnan?… Hova?…

   „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket tőlem…!” Mt.19,14.

   „Írok néktek gyermekek (teknia); atyák; írok néktek ifjak (neaniskoi törvénytanulók); megírtam néktek gyermekek, nevelés alatt levők (paidia) I.Ján.2,12-14.”

   „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok…” Mt.11,28-30.

   Az idézett sorokból már láthatjuk azt is, hogy a mi Urunk mindenkit –öreget, fiatalt– magához hív, akiknek Ő testet alkotott, minden korosztálybelit, személyválogatás nélkül. Tudatában kell azonban lennünk annak is, hogy mi, akik a 21. században ma még hústestben itt lehetünk, igen nagy lemaradásban vagyunk az Igazság megismerésének dolgában, amit be kell pótolnunk. Nagy bajunk még az is, hogy a bűnesetünkkel a kezdetbeli igen jó érzékenységünket is elveszítettük a jó és a gonosz megkülönböztetése iránt. Szavaink vannak, de mást értünk alattuk, nem azt, amit az Atyai Házban levők. Nekünk –hazakészülőknek– pedig elengedhetetlenül fontos nem csak az, hogy egy nyelven beszéljünk, hogy egyetértsünk, hanem hogy még az indulatban is JÉZUS KRISZTUSHOZ legyünk HASONLÓKKÁ!

   A Szentírás –az egyedül megbízható „Idegenvezetőnk”– tudatja velünk a tényállást: Ésa.53: „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk…” Az ide –e létbe– kerülők, mint „Pásztornélküli juhok”, szellem szerint eltévelyítetten kószálnak önfejűen a sötétségben; mind addig, amíg nem hagyják magukat megtaláltatni az értük aggódó Jó Pásztor által. Addig viszont a Vesztő nagyszerű prédája itt minden ember!… akár hiszi, akár nem!.. Urunk –Nagy Megmentőnk, a Sótér, a Salvador– világosságot hirdet a „részeg alvóknak”, és a Hazavezető Utat is megismerteti velük. Amíg ennek, az Ő kijelentett Igéjének nincs helye –-tebenned is, testvér– addig TÉVESEK az ISMERETEINK úgy az Isten felől –az Ő természete felől, amiben nekünk is részünk volt–, mint az ember kilétéről, a hármasságról, az élete igazi céljáról és értelméről, de a „honnan hová” kérdésről, így az „Élet” és „Halál” stb. felől is. Tudunk és tudhatunk mi mindezekről valamit, de nem biztos, hogy az megfelel a Valóságnak; inkább csak azt és úgy, ahogy azt a Vesztő, aki az egész Földet elhitette, és az ő eszközein keresztül elhintette a köztudatban is. Mivel itt csak olyanok vannak –vagyunk–, akik felől ez íratott meg: „mindnyájan vétkeztek!”, így a bűnbeeséssel a Gonosztól befoganva megkritizáltuk a Teremtőt s az Ő igen jó munkáját, és ezzel a természetünk az ördögéhez lett hasonlóvá! (A nemes szőlő elvadult, Ésa.5., jónak látja a gonoszt, Gen.3., a Gonosztól „átmágnesezve”, a példaadásával már ő maga is bűnre kísértővé lett a másik (neműek) számára. Róm.3,10-23.).

   Ezt a veszedelmes állapotot mutatja be J. Bunyan a megégetésre ítélt „Romlás városa” képében, a neki adatott bölcsesség szerint, amelyből a felébredt Zarándok útját írja le képekben, egészen a Mennyei Városig. (Ezek az írásai is sokat segíthetnek ma, minekünk is.)

   Nekünk a Szentírás szellemét, a most szóló mondanivalóját kell értelemmel és szívvel is megérteni. Ezt is jelenti a mindnyájunknak szükséges víztől és szellemtől való foganás.  Ján.3.

Az Úr Krisztusunk munkaterülete itt is szellemi volt akkor is, ha gyógyításait a szellemi vakságban leledző földiek csak a testi síkon képesek érzékelni. A betegek gyógyításai is hármas szinten történtek. Ján.7,23.

   Mivel eleinte csak térben és időben tudunk gondolkozni, emiatt Ő gyermekhez szabottan, anyagi képeken és példázatokon keresztül szól hozzánk, utalva a szellemiekre. Már a teremtés leírásában is testi képeket találunk, holott az LXX-szerint az is láthatatlan –aorátos– volt. Ugyan úgy az Éden-kert, a négyszakaszos folyó, a fák, a kígyó, az elkábító gyümölcs megevése, majd (mivel az ember olyanná lett, mint a kígyó) a kiűzetés, és a KEGYELEM útja megmutatásával. Gen.1-3,24. Okulásul adatott elénk a testi Izrael népének esete is, amelyet Egyiptomból kell kiszabadítani. (Aigüptos: a dögkeselyűk tanyája; ördögi megkötözöttség állapota, amelyben szellem szerint a mi Urunk megfeszíttetett: Jel.11,8.) Abból kellett minket kiszabadítani, hogy a p. vándorlás nekünk Hazavezető Zarándok-útunk lehessen: Ex.20,2.

B L

Kinek az eszköze vagyok, mit közvetítek? Rm.6,12-13.

   Istennek, a mi Megmentőnknek a munkáját lehet és kell nekünk meglátnunk mindazokban, amikről a Szentírás tudósít minket, továbbá azokból az eseményekből is, amelyek az eddigi életünk folyamán értek bennünket. Megszoktuk és beleéltük ugyanis már magunkat abba a téves felfogásba, amely a kígyóhoz tett és tesz hasonlóvá. A „port egyél”-átok ugyanis azt az összefüggéstelenséget is jelenti, hogy szétesik minden. Nem láthatja a törvényes összefüggést az események, az okok és okozatok között sem; a „por” nem alkalmas az építésre. Ennek a ténynek az eltakarására a Vesztő behozta a köztudatba a „véletlen”, a „szerencse” és a „sors” üres fogalmakat, mert ebben a zavarosban ő jobban halászhat. (Ésa.65,11. Ezeknek, mint hamis bálvány-isteneknek sok a követője és eszköze a mi korunkban is. Bár az Ige óv minket tőlük).

   Ha már az Ige elvégezhette bennem, benned, hogy ne másokat okoljak az én bajaimért, hanem csakis magamat, akkor nagy hálával tartozom ezért Istennek. Itt ugyanis ez a „nóta” járja a bűnesetünk óta –és a vasárnapi iskolás tanítottságunk óta–, hogy: „…mások bűne az én hibám…!” Ezért tehát joggal üthetjük őket. A Vesztő, aki az egész világot elhitette, ő most is erre uszít mindenkit, mert neki ez a profilja: az emberölés. Ján.8,44. Mindegy hogy miért és milyen címen; a lényeg, hogy pusztítsák el egymást!… A tragédia itt az, hogy képes használni a maga céljára, egymás ellen, még a megkeresztelt keresztény embereket és népeket is!! (Pl: amikor mi –akik a kegyelemre és az örök Életre választattunk ki– haragszunk egymásra.) Ef.4,26-ban a helyes fordításban ezt a tanácsot kapjuk: „Ha haragíttattok is, de ti ne vétkezzetek…!” Az ilyen ugyanis engedéllyel történik, a bennem levő hit kipróbálására, ezért ha visszavágok, akkor én bedaciztam… Ezt a belátást kapták meg az előttünk jól vizsgázók, a hit hősei, akikről a Zsid.lev.11-ben olvasunk, és erre van szüksége mindegyikünknek is.

   A Világosság hiányában szenvedő, Istentől tanulni nem akaró ember –és nép– pedig, mint a sötétség fejedelmének a játékszere, hányattatik a különböző szelektől, szellemi-lelki áramlatoktól, amiket e világ szelleme támaszt és fokoz fel a lelkekben, hogy elveszítsen.

   Isten azonban nem mondott le rólunk, még ebben a lebukott állapotunkban sem hagyott magunkra. ÖNMAGÁT MEGÜRESÍTVE, AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSBAN UTÁNUNK JÖTT, és most ezeket mondja nekem és neked: „ÉN VILÁGOSSÁGUL JÖTTEM E VILÁGRA, HOGY SENKI NE MARADJON A SÖTÉTSÉGBEN, AKI ÉNBENNEM HISZ!.. Alapot, fundamentumot ad az alap és kapaszkodó nélkül sodródó embernek, aki hallgat az Ő szavára és engedelmes Őnéki. Ebből a szellemi halálos és kábult állapotból, amit „ott” beszereztünk magunknak, csak Őáltala és csak így lehet szabadulásunk. Más út nincs!…

   Isteni türelem és Szeretet kell a mi felébresztésünkhöz, mivel ezek az „alvók” már át vannak hangolva az ördög adására, az „alvók” pedig –amíg alusznak– az ördög akaratának közvetítésére, terjesztésére. Szemléltető oktatást is kapunk erről a törvényről, az anyagi világból: a vasrészecske, amíg érintkezésben van a mágnespatkóval, annak az erővonalait hordozza magában és terjeszti tovább maga körül. Ezzel a többi vasreszeléket is igyekszik magához vonzani. J. Bunyan versében ez így mutattatik be nekünk: „Ó, emberlélek két úr vágyik rád, Az halált, ez üdvösséget ád…”! Mi, Istennel szemben Rend-ellenességgel töltötten kerülünk fel ide, az anyagi világra, és csak a kegyelemből kapott útravaló tehet és tesz mássá bennünket, ha megkapja az életfeltételeket, t ő l ü n k! Itt van a lélekben megharcolnivaló nekünk; mivel a kis „Ábel” Isten után vágyakozik bennünk, a nagyobbik, az erőszakos azonban csak azokra, amiket a világ ura kínálgat neki. Amíg az affinitás élhet bennem az ő portékája iránt, addig nagyon beteg vagyok, fertőző beteg, aki még terjesztem is ezt a szellemi-lelki fertőzést! Ésa. 1.

Isten eközben szelíden vonz bennünket –az ördög vonzáskörébe átpártolt, bukott és vakká lett, legkisebb szellem-teremtményeit–, akiknek megadta, hogy a pusztába felhozva, e semleges területen, az Ő VILÁGOSSÁGÁBAN, a Bűn ezen rabjai még egyszer, az örökkévalóságban megkapják a tisztán gondolkodás és a szabad választás lehetőségét! Hós. 2,13. ; 5.Mózes 30,15-20.

B L