Nagyon ismert mondat ez a nekünk adatott ÚRI IMA kérései között – talán Te még naponta el is mondod –, de azért adjunk helyet e kérdésnek: Vajon  érted  amit mondogatsz?…  A szerecsen pénzügyminiszter nem tartotta rangján alulinak, hogy bevallja a poroslábu tanítványnak: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” ApCsel.8,31. Így vagyunk mi is valamennyien minden mondatával a Kijelentésnek, mivel a bűnünk felületessé és nagyvonalúvá tett bennünket. Ehhez még hozzájön, hogy a tévelyítő Vesztő – az ő eszközein keresztül – meg is nyugtatja a jóhiszemű kereső lelket – akit csak lehet – abban a tévhitben, hogy az az állapot, amiben te most leledzel, már elégséges ahhoz, hogy a mennybe juss.  Urunk azonban, a Bibliánkban található  Kijelentésében ennél sokkal többet akar velünk nem csupán megértetni, hanem a szívünkre helyezni!… A  szív  (nem ez a dobogó hús szív, hanem a láthatatlan legbensőnk), a szellem ugyanis sokkal magasabb rendű még a lelki értelemnél is!…

Az Úri imában, annak kéréseiben, a legszükségesebbekre mutat rá az Úr azok számára, akik a bűnbukásuk után még kézbe vétettek, hogy újra  élőkké  tegye. Sorsdöntően fontos számunkra – a szellemi halálból ébredezőknek –, hogy ez imának mindenik kérése a  megadott sorrendben szívügyünkké legyen! A hitető Vesztő szellem ugyanis nem hagyta abba az altató és félrevezető tevékenységét. Ilyen pl. az is, hogy legyél csak egy jó vallásos ember, végezd el az előírt formaságokat, még a szájjal  sokszor  elmondott „ima-szövegekkel” is, így akkor már te eleget tettél a vallási kötelmeidnek és nyugodt lehetsz. Ezek a külső, testies gyakorlatok – bár lehetnek nagyon tetszetősek, de – mivel félrevezetők, mégis ördögiek!…

Mi hát a helyzetünk valójában? Csak azt vehetjük alapul, ami kijelentetett; függetlenül a tévelygő és Istent megvető emberek véleményétől!… Rólunk pedig – a teremtetésünk és bűnesetünk, valamint Izrael népe nyomorúságainak  megismertetése után – ez íratott meg Mindnyájan elhajlottak Istentől, valamennyien megromlottak… Nincsen különbség, mert mindenki  vétkezett! Róm.3,9-18. 23 v.  A bűn pedig – az a fertőző nyavalya, amit „ott” azzal a gyümölccsel bevettünk  Hós.6,7.  – előidézte az ember addigi igen jó  természetének elvadulását, elfajzását, megrontását. Ezen pedig nem lehet változtatni semmiféle  „szépségflastrommal”; ahogy a vérbaj sem múlik el attól, ha annak a kiütését leragasztják. 

Isten azonban gondoskodott a „poklos” betegekről, akiket megszánt, és testet alkotva nekik felhozot5 ide a kegyelem színpadára, ahol Ő, mint Gyógyító vett a kezébe bennünket. Már a pusztai vándorlás elején így, ezen a néven ismerteti meg magát az Izraelnek: „Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód! ” II.Móz.15,26. Amikor pedig a Krisztusban itt testben is megjelent az Isten, Ő  minden  betegségét magára vette azoknak, akik Őhozzá mentek vagy vitettek. Ő mindhárom szinten gyógyított és GYÓGYÍT ma is. A hozzámenőt azonban megkérdezi: Mit akarsz?… Akarsz-e meggyógyulni?… Akarsz-e már új életben járni; mivelhogy ezt fogadtad!  Teljesítsd hát a Felségesnek tett fogadásodat, és ne maradj „Jákób”! Zsolt. 50,14-15. Harcold meg ezt a „Szent háborút” önmagaddal, önmagadban és légy „Izrael”! 2.Tim.4,7. Ezt ugyanis nem lehet megspórolnia senkinek, aki Haza akar jutni!… Mt.10,34-39.

Ő tehát – a VILÁGOKAT TEREMTŐ ÉS FENNTARTÓ ÚR, A királyok KIRÁLYA – az elveszettek érdekében LESZÁLLT, és mint SÓTÉR – Szabadító, Megváltó, Megtartó, Üdvözítő – mindent elvégzett a megmentésünkre! Tetelestai = elvégeztetett: Ján.19,30.   

Itt azonban, a mi esetünkben egy nagy adósságcsinálás is valamint felségsértés is történt  Ővele szemben. Ezeknek rendezésére mi  most, a földi létünkben kapjuk a lehetőséget, így nekünk ebben még igen sok tennivalónk van, mégpedig  folyamatosan!…  

Az eredetileg igen jó embernek az ISTENI ÖRÖK REND – DÍKÉ – világával szemben elkövetett lázadását – amely az ő szellemi halálát és az abból való kiűzetését is okozta –, a károkozást az Úr a 10.000 Talentum aranyban (Kétezermillió napszámbér) ismerteti meg velünk. Mt.18,23-35. Ezen túlmenően pedig, azzal a ténnyel, hogy az ember hitelt adott a hazug Ellenségnek, a soha nem hazudó Istent hazudtolta meg!!! Ez már kimeríti a felségsértés fogalmát!…  

Mivel a Biblia, Szentírás minden szava is cselekvésre indító IGE, így az sem véletlen, amit a hazatérő elveszett tékozló fiú az őt hazaváró Atyjának mond: „Atyám, én vétkeztem az ÉG (örök Rendje) ellen és TE (a Te Felséged) ellened!…” Lk.15,18. Ezzel nekünk is illene számolnunk!… 

A mi kifizethetetlen nagy adósságunkat ISTEN A KRISZTUSBAN magára átvállalta. Az Ő életét adta azért, hogy kiváltson bennünket abból a szellemi halálból, amibe kezdetben beleestünk. Az Ő tanítványainak összefüggéseiben kijelentette ezeket, és őrajtuk keresztül most minket is – és minden sötétségben levőt – fel akar világosítani a tragédiánk, és a Tőle kapott kimenekedés lehetősége, valamint a  feltétele  felől is. 

Vezérigénk, az Úri Imában levő kérés és az adós szolga példázata egyértelműen ismerteti velünk a dolgunkat: Afezis = adósság elengedés, megbocsátás egymással szemben! Mindnyájan sokszor és sokféleképpen vétkezünk egymás ellen, amiket folyamatosan el kell engedni. Ezeknek értéke sokkal-sokkal kisebb annál, amivel mi Istennek tartozunk. (Képben: száz napszámbér a kétezermillióhoz képest.) Péter apostol a „hányszor kell megbocsátanom” –kérdésére ezt a választ kapja: „még hetvenszer hétszer is!” Mt.18,21-22.  Az Ige érzékennyé akar tenni bennünket egymás iránt is. Ehhez az kell, hogy én lássam magamat és a másiknak a szemszögéből is, és ekkor azt kell belátnom, hogy én még többel tartozom neki, mint ő énnekem. Urunk előtt pedig – Aki bennünket felkarolt – nincsen személyválogatás, sem kivételezés! Mt. 5,23-26. Az első lépést tehát nekem kell megtennem!… Ez az afezis a „kulcsa”, a „nyitja” a Haza jutásnak, a kölcsönös elengedés, megbocsátás egymásnak. Ezzel már oda lehet járulnunk a mi Atyánkhoz, az Ő bocsánatát kérni; „…miképpen mi is már megbocsátottunk egymásnak…!” A „Zarándokok mindegyike a másiknak ruháját látja fehérebbnek.” Aki hit által tudomásul veszi, hogy Isten mit adott én nekem, és hogy milyen nagy halálból emelt ki engem, az már nem maradhat érzéketlen a másik fuldoklóval szemben sem! Isten ugyanis azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az Igazság – a valóság – megismerésére! I.Tim.2,4.  A mi Megmentőnk szavai ezek is: „Én Világosságul jöttem e világra, hogy  senki  ne maradjon a Sötétségben, aki én bennem hisz! Ján.12,46”. Ugyanis aki nem hisz, az a Sátánban, a Sötétségben fekszik, gondtalanul, mint a bűne rabja, elaltatva, elhitetve… Jerémiás prófétán keresztül pedig ezt is mondja (3,25): „Gyalázatunkban heverünk, és elborít minket a mi szégyenünk, mert vétkeztünk az Úr ellen a mi Istenünk ellen, mi és a mi atyáink, gyermekségünk óta mind a mai napig, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára!” Ezért szól így Pál apostolon keresztül is: „Serkenj fel, aki aluszol, támadj fel a halálból és felragyog tenéked a Krisztus. ” Ef.5,14. Ez a nagy  lehetőség  adatik ma még – egyszer  az örökkévalóságban – nekünk, egyformán, mindannyiunknak!!!  Nagy evangélium ez nekünk, akik számára Ő –már „ott” (Gen.3,15.) – életet és kegyelmet szerzett: Jób 10,11-12., hogy itt hústestbe felhozatva a „pótvizsgánkat” az Ő világosságában letehessük; a más belátásra jutásnak (metanoia) és az önismeretnek azzal a kegyelemajándékával, amit végül Péter is megkapott. Ján.21,15-17. (Lásd:az eredeti szövegben.). 

B.L.

(64)     Ének:

1. Od’adtam életem, Kiontám vérem én, Istent békíteni javadra ezt tevém. Od’adtam életem, Mit adsz te énnekem?
2. Örök fényből jövék, Elhagyva trónomat, Mint szolga szenvedék Gúny s megvetés alatt. Mind érted tettem ezt. Te értem mit teszesz?
3. Hordoztam a tövist, Kín s gondnak martalék, Kiittam a kehelyt, Halálig hű valék. Te érted tűrtem el, Mit tűrsz te értem el?
4. Nos, felkínálva ma, Bűnöd bocsánatát, Üdvöt, békét neked Őrök kegyelmet ad. Mind ezt adom neked: Add nékem szívedet!