A kezedben levő Bibliádból eddig kapott Kijelentések alapján Hit által már meggyőződhettél te is a „hol”-létedről, és a sok „miért” kérdés felől is. A baj csak az ebben, hogy ez a felismerés nem jutott be a szivedbe, hanem –talán már évtizedek óta– csak a „fej”, a tudás, ismeret szintjéig ért el, ami kevés a továbbjutásodhoz, az Istennel való bennsőséges kapcsolatba lépésedhez; és mivel még hamis alaptalan nyugalmat, álbékességet, testies üdvbizonyosságot is ígér a JÖVŐ felől, így káros is!…

Urunk a bajainkat az alapoktól, azok eredetétől az I.Móz.3-ban ismerteti meg velünk (távirati stílusban, röviden, tömören a lényeget); s ezt mi még, vagy már, csak elnagyolva ismerjük. Emiatt ez a „Kijelentés-csomag” nálunk még kibontásra, és helyes értelmezésre szorul! Valaki ezt így is megfogalmazta: „Amíg valaki AZ ALAPOT – a Biblia első három fejezetében, a „múltunkról” leadott Kijelentést – nem ismeri meg, éspedig önmagára nézve kötelező érvényűnek, annak az egész „futása”, minden „jókodása” és jóhiszeműsége ellenére mégis érvénytelennek bizonyul!!…” Így is hallottuk már: „Azzal kezdi Isten a velünk való beszédét, hogy Mózes I. könyve első három fejezetében először megmondja nekünk, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Amíg ezt hittel el nem fogadja az ember, mint minden vitatkozás felett álló igazságot, addig Istennek nincs, és nem is lehet szava számunkra. Amíg a veszélyben lévő maga nem hiszi, hogy valóban veszélyben van, addig hiába beszélnek neki a legnagyobb ékesszólással a menekülés útjáról, nem érdekli, nem veszi azt igénybe.” (Á.S.) Miért is Lukács evangéliumában a 16. rész 29. és 31. versekben így szól a figyelmeztetés az elveszett, de már tapogatódzó (ApCsel. 17,27.) embereknek, hogy „Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat. … Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halálból feltámad.” (nevezetesen Jézus, akit az Isten feltámasztott a halálból (ApCsel.2,22-24.) John Bunyan, az Isten szemszögéből már jól látó ember, a halálba zuhanásunkat ilyen képben is kifejezte: „Amikor Diabolos az ő szennyes hadával bejutott Emberlélek-városába, elrendelte a tönkretevését, sárba taposását mindannak, ami abban Istenre –Saddaira– és az örökkévalóságra alkalmas volt a lakókat emlékeztetni!” A Sátán megvakította az embert, és „szellemi agymosással” a fogalmaknak más értelmezését helyezte a 80 literes „hordóba” (az egyes emberbe) és a köztudatba, téves és hazug ismeretekkel pótolva mindazt, amikkel Isten az addig IGEN JÓ embert gazdagon ellátta!…

E Kijelentések alapján tehát már nem kell csodálkozni, sőt érthetővé válik mindaz, amit megbizonyít ez az Istenétől elszakadt, sőt ördögivé lett, s emiatt az Édenből kiűzetett, szánalmas emberiség. (I. Móz. 3,22-24.) A nagyság és uralkodni vágyás indulata egyformán jelen van minden egyes egyénben és minden népben is itt a földön; így akinek ez tetszik, és a körülményei lehetővé teszik, az a Világosság és felvilágosítás hiányában szívesen el is fogadja ezt az ajánlatot az ördögtől! Ez az indító oka minden haragnak és háborúskodásnak, s ezért lett az emberiség történelme a háborúk történelme a földön. Tehát az Édenben történt „beetetés” a kiűzetés után sem szűnt meg, hanem itt a földi életben, a „pótvizsgánkon” is folytatódik a nagyravágyás a sötétségben levő vakok között, de most már azok végleges elpusztítására!! Ez ellen kapjuk mi most a Világosságot és a felkészítést: Jn. 8,12. I.Pét.5,8-9. 

Isten ugyanis egy felmérhetetlen nagy csodát tett velünk és érettünk, a mi érdekünkben! A világokat atomokból is megteremteni, és működtetni, éltetni tudó egyedül HATALMAS ISTEN – A HO ÓN, Aki egyedül A VAN, aki előtt a népek csak annyi, mint egy csepp víz a vederben! (Ésa.40,15-17.) – a népeket és ezeknek minden egyedét, tehát még az ellenségeit is, AZ Ő LEHELLETE ÉLTETI! A Mindenség és mindenek Ura, A PANTO-KRÁTOR még a kísértőnek a mozgásterületét is megszabta térben és időben egyaránt! (Pl. Jób 1,12-ben is látjuk ezt.)  Isten Ereje nélkül tehát még meg sem tudna mozdulni senki!  Ebben az a plusz-tragédia, hogy „Emberlélek” nincs ennek a tudatában, és még nincs Hit-ben sem (Róma 10,17. alapján); mivel egy hamis „elhiszem”-mel, azt hiszem”-mel, és a bevett alaptalan reménységével alszik tovább a Sötétségben!: a Sátánban! (I.Ján.5,19.) Erre a helyzetre döbbent rá a finn Ruotsaleinen Paavó, a Parasztpróféta és néhány társa is, és ebből lett  az ismert „Finn Ébredés”.

Isten mentő Szeretete a tragikus helyzetünkre akar minket is ráébreszteni, de SZÍV SZERINT! Ebből a megvakult és szívbeteg állapotból való szabaduláshoz, mint egy sürgősen ÉBREDNI ÉS GYÓGYULNI vágyó betegnek, Neked is testvérem, a téged is gyógyítani kívánó „SZÍVSEBÉSZHEZ”, A KRISZTUSHOZ kell menekülni! – mert ma még lehet! –  Ő ezt várja most tőlünk, hogy éljünk ezzel az Általa igen drága áron számunkra megvásárolt lehetőséggel! (Péld.23,26. Ezék. 18,31-32.)

Isten csoda-tettei felől az eddig hallgatott „fülnek szánt prédikációkban” (Jób 42,5. ford) már te is hallottál. Azonban ez Jóbnál is kevésnek bizonyult, egészen a 42. részig. Az ő példája is a mi okulásunkra íratott meg (Róma 15,4.), mivel ez a mi utunk is!… A mi belső szívbajunkra a „jó” vallásoskodás csupán takaró, lepel, s még a legjobb szándékkal is csak külső „felületkezelés”! Ez soha nem képes a kezdetben elveszített IGEN JÓ ISTENI TERMÉSZETET újra létrehozni bennünk!! –– Mi rajtunk tehát sem „Béthel”, sem „Gilgál” nem tud segíteni! (Ésa.55,8. /az „út” a „tanítás” is; ezek az „utak” pedig nem az Ő utai!/. Hós.4,9. Ám.5,4-6.) –– Amíg az Isten által kézbe vett ember csak „lelki”, mert megelégszik a felületes vallásossággal, leáll félúton –vagyis megmarad „kettes”, test és lélek, mint az állatvilág–, addig képtelen felfogni a SZELLEM-ISTEN (Jn. 4,24.) dolgait, sőt bolondságok azok neki (I.Kor.2,14.). 

Isten hosszútűrését kell felértékelnünk, és nem a „Jób tűrését!” Igen súlyos a „beteg”, lelki gazdag ember állapota, különösen amíg nem is tud róla, mert az Éden óta mindent fordítva lát! „Ott” és attól fogva, mindig azt látja jónak, ami a halálát, vesztét okozza, mindaddig míg ő maga hitetlen és meggyőzhetetlen!

…

„Házi feladatunk”: önmagunk, állapotunk fel- és elismerése a „más belátás” kegyelem ajándékának segítségével. Ez hozta el a megoldást Jób számára is, mert láthatjuk „az Úrtól való végét.” Ez az út és lehetőség adatott meg nekünk és minden gyógyulni vágyó „vaknak” is: KEGYELEMBŐL! Ezt a sürgős szemgyógyítást, ezt a „más látást” (meta nous) kell nekünk, tisztelettel és kitartóan hiányolni és kérni Őtőle. Urunk ugyanis a menekülés útját –mint Nóénak a Bárka étítést– számunkra mint az Ő Háromság de Egy Isten Lényegébe, „Nevébe” való belemerülés lehetőségét és szükségességét jelöli meg! Ez az a baptisma, amelyre minden Isten-vaknak szüksége van ahhoz, hogy ŐVELE EGYÜTTLÁTÓ LEHESSEN! (Gör. szüneidenai, szüneidésis ezt jelenti, ami a Károli Bibliában „lelkiismeret”-nek van fordítva.) Ezt az Istennel való együttlátást cseréltük fel az ördöggel való együttlátásra. Ennek a felismerése adatott itt meg mindegyikünknek, és az Igében a menekülés útja-módja is kijelentetett! (I.Pt.3,21.) „A „bárka”, mint jelképe, mint képmása a megtartatásnak, most is megtart minket, most mint „keresztség” – baptisma: bemeríttetés, beavatás, és nem baptismos: vízzel való mosogatás, leöntés, áztatás –; nem a test szennyének, piszoknak tisztátalanságnak lemosása, eltávolítása, leöblögetése, vagy letevése testileg, anyagi módon, hanem a jó „lelkiismeretnek”, az Istennel való helyes együttlátásnak eredményeként, az öntudatra ébredt, elveszett embernek az érdeklődése, felfigyelése, végül is kívánkozása, vágyakozása Isten iránt, Jézus Krisztusnak a feltámadásán keresztül, az Ő újra élővé létele következtében!”  (I.Pt.3,21. ford)

Jób.42,1-6. „Jób pedig ezt felelte az Úrnak, és ezt mondta: Tudom, hogy Te mindent megtehetsz, és senki el nem téríthet attól, amit elgondoltál magadban. Ki az –mondtad–, aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul, ostoba beszéddel?! Megvallom, hogy én eddig nem értettem ezeket; csodadolgok ezek nékem és fel nem foghatom. Hallgass meg most engem, Uram, én is hadd mondjak valamit: majd én kérdezlek ezentúl Téged, és Te fogsz majd tanítani engem. Bár mint fülnek szánt prédikációt hallottalak Téged hirdetni már előbb is, de most az én saját szemem meglátott s megismert Téged, s ezért haszontalan hitvány valakinek –egy senkinek– láttam meg s ismertem meg magamat, és megszégyenülten eltörpülve semmivé lettem, megtanultam úgy tekinteni s úgy becsülni magamat, mint port és hamut! (ford.)

Amint Jóbnak is megadatott az ő valódi állapotának felismerhetése, mint válasz a „Ki vagy?” kérdésre, ehhez hasonló belátásra, és ennek a megtapasztalásra van szüksége itt mindegyikünknek –akiknek a Teremtő Isten testet alkotott–, és az Isten Fiában való hitben és bizodalomban végig megmaradni az egész „Zarándok úton! Ez számunkra EVANGÉLIUM, Örömüzenet. 

Jézus felállt olvasni: „Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. ”  Lk.4,18-19.

BL

81. Egyik idevonatkozó „Zarándok-énekünk”

Hazafelé tart szüntelen a keskeny út kis nyája, Nincs e-világban ide lenn maradandó hazája. Vándor!, mi vágy kötné ide? Csak Hazasóvárgó szíve, egyebe nincs a földön.

Hazája fenn a mennybe’ van Ragyogva várja távol. Siet feléje untalan e holt hiú világból. Ott fénylik már a tiszta part, az útja egyre arra tart, és arra vonja vágya.

De ez az út merő tövis, Szoros kapu a kezdet. Szorongatásba, harcba visz, ád könnyet és keservet. Rajt’ akadály ezernyi vár: szakadék, láp, hegy, völgy, mocsár, ahányat lép a vándor. 

Az ellenség is lesben áll és győzedelmet vészen, hogyha egy vándort nem talál a bátor harcra készen. Sötéten zúg a rengeteg, hogy vándorok tévedjenek veszélybe, vad viharban.

Óh, drága Jézus, nézz le ránk irgalmazó szemeddel! Ki más felé sóhajtanánk? Ügyünket, óh, Te vedd fel! Te látod mind a vészeket, hallod ha zúg a fergeteg, tudod, ha jő az ellen. 

Mi gyarló földi vándorok kiáltunk, Jézus, Hozzád. Nyomorúlt bénák és vakok, keressük fényes orcád. Tekints le ránk, szánj meg, Urunk. Nincsen erőnk, óh, nem tudunk a szent ösvényen járni!

A fáradt vándoron legyen úti ruhád a drága, Te tégy csodát a vak szemen és visszatér világa. Kezünkben Igéd mécsese, lelkünkben égjen fényesen szent szenvedésed képe.

Ránk vétek és bűn nehezül. Kereszted drága vére moshat fehérre egyedül. Adj írt a szív sebére! Formáld ki bennünk képedet! Megújítván kegyelmedet segélj a győzelemre!

A keskeny út életre visz. Valakik járnak rajta, eljutnak át a vészen is, segít az Úrnak Karja, az égi hajlékokba fel, ahol mennyegzőt ünnepel híveivel a Bárány.