A mindeneket létrehozó, éltető és egybentartó Hatalmas Isten, akinek a Kezében van minden Ő teremtményének az Élete és az itteni élet-ideje is; Ő nem mondott le még egyetlen teremtményéről sem. (Ján.6,39.) Tehát még terólad sem, aki –a többi emberhez hasonlóan– már itt is, ami csak a módodban állt, minden bűnt megtettél és elkövettél!… Ezek után mi már jogosan vagyunk kötelezettek a hálára, és az Őneki való engedelmességre, mivel Isten még azt a CSODÁT is MEGTETTE ÉS ELVÉGEZTE értünk, hogy utánunk jött és megállított minket a további „mélységbe” való zuhanásunkban! (Zsolt. 50,14-15.) A Hozzá való visszatérést mi, mint szabad akaratú szellem-lények meg is fogadtuk Őneki, az erre is emlékeztető és ezt is ránk bizonyító Írások szerint!  (Mal.3,16. Jel.2,5. Jer.sir. 3,20.) 

Mindannyiunknak elengedhetetlenül szüksége van a Hit által való megemlékezésre, ami a hajtó ereje –a munkálója, rugója– a meggyőzetésünknek a nem látottak felől! (Zsid.11,1.) Mivel a Földre felkerülő emberek memóriája erre nem alkalmas, ezért a csak Őtőle kapható Hitre van szükségünk már a kimozdulásunkhoz, sőt a minden további lépésünkhöz is! (Róm.10,17.) Erre a földi zarándokútra mindenki kapott útravalóként gyermeki bizodalmas hitet, hogy azt –mint a „remanens mágnességet” a dinamóban– felgerjeszthesse magában!! (Ésa.1,9. II.Tim.1,6) Az eredeti igen jó „memória-egység” ugyanis a bűnesetben teljesen tönkrement, „kiégett” bennünk! (Ezék.28,13-19.) Minden más, amit minden ide felhozott egyén önmagában hordoz, amit képvisel és ami spontán megnyilvánul belőle, az mind-mind csak a „földi, lelki, ördögi” kategóriába tartozik, s így nem is használható az örökkévaló szellemiek világában való eligazodásra; sőt be sem kerülhet abba!!  (Jak.3,15. Itt a „lelki” állapot jelző testi-nek van fordítva; de ez sem véletlen! Erre már remélhető, hogy te is kaptál rálátást!(?)…)

Isten ezért –azoknak, akiket Ő a halottak közül eleve ismert, és el is hívott az örök Életre– szilárd Alapot is akar adni; felvilágosít és megnevel az OLTVÁNY által! (Zsid.12,9. Lk.8,11. Jak.1,21.) Ahhoz, hogy erre az egész életedet átformáló, sorsdöntő beavatkozásra, műtétre odaszánd magad, neked „vak”-nak, Hit által „látó”-vá, éspedig Istennel együttlátóvá (süneidenai) kell lenned. Ezt mi az Édenben az Ördöggel való együttlátásra cseréltünk fel; „ott” beállt a fordítva látás ténye, azaz szellemi vakságod, ami nem szűnt meg azzal, hogy most itt létezel! Amíg te titokban kedveled, bármily kicsinek látszó bűnödet is, az –mint a 41 fokos láz a komoly betegségre– figyelmeztet a súlyos szívbeteg állapotodra, a sürgős gusztus és szellem-csere szükségességére!! Az erről szóló kijelentés képekben közöltetett velünk, így te is a Bibliádban –már az elején– megtalálhatod (I.Móz.3.rész), mert a NAGY ISTEN, Aki a LEGHATALMASABB, a mindeneket megteremteni és éltetni képes ATYÁNK gondoskodott rólunk is, hogy mi, „bukottak” ne maradjunk végleg az örök „halálban”; Ő AZT AKARJA, hogy a „Sötétségben” tévelygő, elveszett tékozló fia visszatérjen „Haza”, Őhozzá!… Ehhez viszont Őneki –a „katasztrófa” amnéziában levő, de már a megszokott felületes, „jó vallásos”, tévtanításokkal (pl.:Jer.6,14-15. 23,17.32. Jer.Sir.2,14.) is megterhelt, totálkáros sérült gyermekével– mindent elölről kell kezdenie. Azért adatott kezünkbe a TELJES, Istenből kilehelt Szentírás (II.Tim.3,16. II.Pét.1,20-21.), hogy „Iránytű” lehessen itt, a Haza-vágyó és útba induló mindeddig tévelygőknek, akiknek már „elegük volt” mindazokból, amikkel a „Hiúság vásárán” a Vesztő végleg be akarja hálózni! (I.Pét.4,3.) Például azzal is, hogy a foglyának figyelmét leköti (szórakoztatás, túlbuzgóság), és „elhangolja”, elvonja őt az „egy szükséges” tennivalójától. (Lk.10,42.)

Bibliánknak ezért minden szavát, mondatát –mint örökkévaló ATYÁNK TANÁCSÁT–, mint nevelő eszközt szükséges összefüggően és alaposan megismernie és megszívlelnie, minden Haza-induló zarándoknak! Nem elég tehát a „betű” –a szöveg, mint valami olvasmány, tananyag „-lógia” – megismerése; ennél még tovább kell menni, „mélyebbre”! (Jel.1,3. anaginóskein: felismerni azt, amit a levél Írójának szíve akar az én szívemnek mondani.) A szív, a szellem pedig „fölötte” van a léleknek! (II.Kor.3,17.) Így állhat össze végül az eredetileg IGEN JÓ-nak teremtett ember, az anthrópos, a hármasság, aki „ott” szétesett és rommá lett!… 

Ezek után talán már meglátjuk, milyen nagy és isteni türelmet igénylő az a munka, amelyet Urunk magára vállalt, amikor felvette a mi ügyünket, és a föld „szélső határairól” („határesetek” vagyunk!) az Ő színe elé emel fel minket (Ésa.43,5-19. Jn 8,23.), akik mélységesen le vagyunk maradva a Szellem a Valóság, a láthatatlan örökkévalók megismerésében!! Ezek helyett tele vagyunk a látszatokkal, a téves ismeretekkel, tanításokkal, és azokat vesszük alapul, amiknek egyike sem valóság! (Jer.23,16-17.31-32. Ezék.22,26.28.) Így téves ismeret került belénk az IGAZ ISTENRŐL és az Ő természetéről, amivel még a KRANIONT IS ELVÉGEZTE(!!) a mi megmentésünkre! Ő a mindenek fölötti és mindeneket éltető, teremteni és növekedést adni is képes LEGHATALMASABB, Aki minden élet Forrása, PATÉR, az élet és halál Ura, Övé egyedül a HALHATATLANSÁG! Ő a „HO ÓN”, AKI „A VAN”! A VALÓSÁGOS ISTEN!!! Istennek ezt a „NEVÉT” kellett hogy megismerje „Izráel” már a pusztai vándorlása elején!: (II.Móz.3,13-14.)

A következő legfontosabb a „ki vagyok én” beazonosítása; a „kicsoda hát az a tettes, aki a bűnt elkövette, s azzal minden bajnak az okozója lett az ISTEN ÉS AZ Ő ÖRÖK RENDJÉNEK A VILÁGÁBAN” -kérdése. Ennek a felismerésre, és „beismerő vallomásra” kell –lehet– most a tetteseknek –nekem és neked is– eljutni, a ránk „bizonyító eljárás” során! (Jób 39,34-38. 42,1-6. Jer.31,19. János 16,8.) Törvény szerint ugyanis csak ezután történhet meg a „Kegyelmi-kérvény” beadadása, és annak a remélhető kedvező elbírálása!!!… (Zsolt.51,3-17.)  

A „ki vagyok én” kérdésre hiteles választ nem kaphatsz embertársaktól, akik veled együtt a szellemi halál és amnézia állapotában vannak. Ezt ki-ki már „ott” beszerezte saját magának. (Hós.6,7.) Tetézi a bajt még az is, hogy a „beteg” (mint a részeg) nincsen ennek a tudatában; sőt látónak, egészségesnek tartja magát! (Jel.3,17.) Ezért is felfoghatatlan nagy ajándék számunkra mindaz a Szentírásban leadott Kijelentés, amit mi a Világosság által „kibontva” (II.Tim.3,15-17.) már eddig is megkaphattunk. Kérjed azonban Isten vezérlését te is, és nehogy a magad testi, húsi „értelmére” támaszkodva elbízd magad, és még magasabb lóra ülj Biblia-ismereteddel! Mindannyiunknak első lépésként le kell szállni az önmagunkról sokat képzelés hegyéről! (Mt.18,12, lásd a Ford.ban), amire mint utolsó idők tévelygő juha, már te is „magasra” felkapaszkodtál. (Zsolt.119,173-176. Kol.2, 18. II.Tim.3,1-2.).  

Összegzésül: Az e-földön levő emberek mindegyike Istentől elhajlott, elveszett „halott” állapotba került a saját maga által „ott” elkövetett bűne miatt! (Hós.6,7.) Bűn tekintetében „egy kalap alá” vétettünk, így a nemi, faji, vallási különbségek sem számítanak, és személyválogatás sincs Istennél! (Róm.3,23. Csel.10,34.) A bűnlajstromot, a „priuszát” a TELJES ÍRÁSBÓL mindenki felismerheti magában, ha –más belátásra jutva– minden eddig bevett hamis, hazug tanítást kárnak és szemétnek ítél. Amint jó példáink is tették: Fil.3.r. Mt.13,52. Nagy segítséget kaphat az őszintén kereső ember az Isten Szellemétől, Aki, mint Házitanító hívható, és felsegít a bajaidban, megszégyenít a magányodban, rádbizonyít, de minden szükségesre meg is tanítja az övéit. (Ján.14,26. 16,8.13.) Ez az „útja” és az előfeltétel ahhoz, hogy az általunk okozott „tragédia” után végül újra –a Rendnek megfelelően– Isten kezében alkalmasakká és használhatóvá tétethessünk!!…

A „priusz” röviden: Róm.3,10-18. A cél: Jel.2,4-5.

B.L.

Egyik meggondolkoztató énekünk: 173.

NAGY ISTENEM, HA NÉZEM A VILÁGOT, Melyet teremtett szent „Legyen” szavad, Ha itt a földön millió lényt látok, Kiket igazgatsz, táplálsz egymagad. „Szívem Feléd ujjong örömtele: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te!”

Ha Jézust látom itt a földön járva, Alázatos, türelmes szolgaként, Látom, hogy áldást áraszt a világra S Kereszthalálra adja életét; „Szívem feléd óhajt örömtele: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te!”…

Üzenetek: