Akit Isten az Édenben „megbukottak” közül megszánt és KEGYELEMBŐL maga elé emelt, annak Ő a földi léte idejére hústestet is alkotott, hogy abban –mint kapott, és az ő gondjára is bízott ideiglenes lakásában– felkészülhessen, és a tragikus „bukása” dolgában felvilágosítva végül elfogadható „pótvizsgát” tehessen! Ehhez azonban nekünk, akik már ide e Földre felhozattunk, elengedhetetlenül szükséges még igen sokat tanulnunk Őtőle, és okulni a tragédiánkból!… 

Jóakaró Atyánk ugyanis megmentésünkre HATALMASAN CSELEKEDETT a mi Urunk, a Krisztus Jézusban és Általa, hogy a pokol és az örök kárhozat helyett nekünk mentő út adassék, visszajutni „oda”, ahonnan egyénenként, ki-ki a saját maga bűne miatt kiesett!!!  Mi tehát most csak annak alapján, és csak abból a kegyelemből lehetünk itt e földi létben, amellyel Ő megszánt bennünket bukottakat, és még minden szükséges útravalóval is (pl: gyermeki hit) ellátva új kezdetet készített! Te mire használtad és mire használod, és meddig jutottál el az eddigi „zarándokutadon”?; mert ettől függően vagy most abban az állapotban, amiben leledzel!… Gondolhatunk itt a „vetés és aratás” szigorú törvényére is!… (I.Móz.8,22.) 

Nekünk most abban a csodában van részünk, hogy –miután „ott” minden korábbi „igen jó” kiégett és használhatatlanná lett bennünk, a „memória-egységgel” együtt– Isten úgy gondoskodott rólunk, hogy Mózes és a próféták által leíratta mindazt, amire nekünk most már Hit által emlékeznünk lehet és kell!! (Jel.2,5.) Ezt már minden „ébredni vágyó”, és a kárhozat útjáról menekülni akaró ember –nem önfejűen, hanem– a Felülről kért és megkapott értelemmel (meta nous, metanoia) megértheti! (Péld.3,6.) Ördögi tiszteletlenség tehát mindezek után gőgös, „vak” érzéketlenséggel elfordulni mennyei Atyánktól, Aki még a számunkra megírt „Emlékkönyv”-vel is lehajlik még most is mi hozzánk az abban világosságul leadott Kijelentésekkel, megajándékozva mindannyiunkat, akik itt „vakon tévelygők”! (Mal. 3,16. Ján.12,46.) Azért, amiatt és addig olyan reménytelen és céltalan a Te életed is –amit előbb vagy utóbb be kell látnod, s e földi „deportáltak szigetén”, ahol most vagyunk, a földön, az Édentől deportáltak szigetén, lépen nyomon nagyban is megtapasztalhatsz–, mivelhogy elszakadtál Őtőle, az Istentől, aki Szellem (Ján.4,24.), és lelkivé lettél, azaz „meghaltál”!! (I.Móz.2,17. Róm.7,9-10.) Ez a „tényállás”, és ez a mi helyzetünk, amiről meggyőződve most már választ lehet és kell adnunk az I.Móz 3,9. kérdésére, amelyre eddig még egyikünk sem adott igaz feleletet, de a más belátás alapján már őszintén tudhatnánk válaszolni! 

Első itt a „hol vagy”?; „ember, hová jutottál?” kérdése. Az „Állj, ki vagy”! című –ugyancsak a kezünkbe adatott– írásműben levő többi kérdés is szorosan kapcsolódik ehhez. Isten „kihelyezett iskolájában” –amibe bevont, és kézbe vett még minket is a Föld „széleiről”– ezek olyan „főtantárgyak”, amiknek a csalásmentes megismerését csak az Ige képes megadni nekünk! Ezeknek a tényeknek a felismerése és felértékelése szükséges nekünk, és minden zarándoknak is, hogy új értelmet nyerve ezt a meggyőződését, mint a győzelemhez szükséges, ajándékul kapott védőfegyvert, a további élet útján mindegyikünk végig magában vihesse! (Kol.2,2. Ef.6,14-18.) Mivel e megismerés hiánya és a „vaskos sötétség” beállta miatt rólunk még ez is megíratott, hogy: „mi mindnyájan mint juhok eltévelyedtünk” (Ésa.53,6.), emiatt nincsen itt hústestben senki olyan teremtmény, aki használható igaz választ adhatna a kérdésidre te neked sem! EGYEDÜL CSAK Ő képes erre, AKI A MI TEREMTŐNK ÉS ÉLTETŐNK is a kezdettől fogva, és csak olyan ember, akivel Isten a hamisítatlan –lelkiekkel „fel nem vizezett”– Kijelentést megismertethette!! Ilyenekké lettek Pünkösd utánra Urunk tanítványai, Saul, aki „Paulos” –Pál apostol– lett, és mindazok a hithősök, akik végig megálltak a kapott próbáikban. (II.Kor.4,1-6. Gal.1,11-16. Zsid.11,1-40.)

Láthatjuk már, hogy a bajok gyökere mélyebben van, mint első látásra gondolhatnánk, mivel a pótvizsgázó –a totálkáros, sérüléséből kifolyólag– itt „nem egészen beszámítható” állapotban létezik, így még a maga belső embere bajának sincsen a tudatában!! (Mint az a szarvasmarha, melyre a „vámpír denevér” a sötétben rátelepedve már szívja a vérét, de az még ezt nem érzékeli, mivel a gyilkosa különböző érzéstelenítő szereket is képes beleoltani az áldozatába, hogy kellemesnek érezze azt, ami neki a vesztét okozza! Pl: az önfertőzés) Károli Bibliánkban ezekről ezt a helyzetjelentést kapjuk: „…az egész világ a gonoszságban –a Gonoszban– vesztegel”. Katolikus fordításban: „…a világ teljesen a gonoszságban fetreng”. Görögből értelem szerint fordítva: „…az egész világ pedig a Gonoszban hever gondtalanul –egy hamis istennek a karjaiban fekszik–, a Sátánnak a hatalmában van!” (I.Ján.5,19.)

A Kijelentés alapján végiggondolva az eddig velünk történteket, már fel lehet és fel is kell ismernie mindegyikünknek a maga belső embere súlyos, halálos betegségét, amit „ott” kezdetben nem akartunk belátni, hanem hazug, csaló módon másra próbáltuk a bűntettünket „rákenni” (nem én, hanem az asszony; nem én, hanem a kígyó! Ettől kezdve jellemző ránk a „fák” azaz mások mögé való elbújás, és a jónak feltűnni akarás is!! I.Móz.3,8-13.) Hol van ez attól, amit Istenünk a Krisztusban bemutatott és megtett értünk, magára vállalva a minekünk járó halálos ítéletet, ÁRTATLANUL!!! (I.Pét.2,24 I.Ján.3,5.) 

Ilyen és ez az az ISTENI TERMÉSZET, amellyel megáldatott minden Istenből származó, így tehát eredetileg igen jó szellem-teremtmény, egészen a sor végén legalul levő legkisebbig, az emberig. Mi ezt a természetet veszítettük el, s emiatt, így elvadulva ördögi természetűekké lettünk! Ennek a következménye mindaz a sok baj és nyomorúság, amik között itt telik az életünk, ebben a lelki és szellemi sötétségben; amint ez így is megíratott: „Reggeltől estig gyötrődnek s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre!” (Jób.4,20.)

Ez a világ itt „Bábel” (zűrzavar), melynek jellemzője: nem értjük meg egymást, nincs egyértelem, sem testvérszeretet-filadelfia, amire pedig mi kötelezettek vagyunk; helyette filauteia, ön-szeretet van, még mások kárára is!! (II.Tim.3,2.) A másik „rákfene”, ami itt tarol: a nagyság, a „kivagyiság” ördöge, melyet már „ott” befogadott a bűnbe esett ember! (I.Móz.3,5.) Ezzel már azt látta jónak, és „meg is ette” az addig ISTENI TERMÉSZETTEL MEGÁLDOTT IGEN JÓ, de már „áthangolt” és „agymosott vakká” lett, ember!!! Ettől fogva Diabolos uralja! (lásd Bunyan: Szent háború-ban leírt képek.) Ameddig pedig „Emberlélek” ezeknek a tisztátalan szellemeknek –a maga kedvelt bűneivel!!!– otthont ad magában, addig szó sem lehet benne a Békességről, hanem csak családi, vallási, nemzetek közötti és világháborúkról, amiknek az Isten-telenekre törvényszerűen el kell jönniük! A kapott Kijelentés egyértelműen felvilágosít, rámutat az okára: „Nincs békesség a hitetleneknek, az Isten-teleneknek!” (Ésa.48,22. 57,21.). Itt nem elég csak a nyilvánvalóan atheistákra gondolnunk, hiszen az is meg van írva, hogy Isten a „szíveket” és a „veséket” nézi, vizsgálja, és az azokból kiszármazó indulatokat és gondolatokat is (Márk 7,20-23.); így nem fogadhatja el azt a felületes emberi, tehát ördögi lelki ténykedéseket sem, amikkel a látszólag jó vallásos ember fizetni akar! (Jak.3,13-17.) Ez a magaválasztotta Istentisztelet még talán beletartozhat a zarándokút első szakaszába, de ezen az embernek túl kell jutnia ahhoz, hogy a testben már elindítva, a lelki állapotában lezajló „szent háborúján” keresztül végre szellemivé, hármas azaz egész emberré lehessen! Ez a Kijelentés adatott „vezérfonálként” Nikodémusnak, és minden Istentől küldött tanítónak, a zarándokok felkészítésére!! (Ján.3,1-11-21.)

Sorsdöntő itt mindenikünk számára a hármasság, a szellemi emberré létel elérése, mert az anthrópos állapotunkat „ott” nagyvonalúan elvesztegettünk! A megromlott földi, húsi, lelki és ördögi értelemmel pedig lehetetlen Isten Szellemének dolgaiba belelátni és megismerni úgy, hogy abból felülről fogantatás legyen!!! (I.Kor.2,12-16.) Ez csak a kijelölt úton lehetséges, ami most még a mi számunkra is adva van. Legyen hála és dicsőség Istennek, az Ő minden velünk folyó bajlakodásáért! II.Kor.9,15. Ámen.

BL