Ezeket a szavakat Pál apostol mondja annak a „jó vallásos” tömegnek, amely tudatlanságában, őnekik, a Krisztus evangéliuma hirdetőinek –fényes papi segédlettel–bikákat akar feláldozni. Mielőtt páholyból nézve túltennénk magunkat ezen az eseményen, érdemes lenne megnéznünk a Szellem által vezérelt Pál és a vele levők viselkedését is. Mivel a Szentírásban levő események, történések mind a mi okulásunkra írattak meg Rm.15,4., így magunkat és a mi jelenlegi állapotunkat kell megtalálnunk azokban. A Teljes Írás-ból eddig kapott Kijelentés és Világosság alapján már megismerhettük azt az Utat, amelyen tovább mehetünk, ahhoz tartva magunkat, ami kijelentetett felőlünk. Pl. az ilyen józanító, ébresztő szavakat is:

   „Tudjátok /meg/, hogy pogányok voltatok…!” I.Kor.12,2., mondja az Írás azokról, akiket az Ige már felébreszthetett abból a szellemi öntudatlan állapotból, amelybe a Gonoszra hallgatva mindannyian beleestünk. Ez a szellemi vakság, mint fertőzés, az egész világra elhatott, mivel az Átejtőnek (Diabolos) sikerült az egész világot elhitetnie. Jel.12,9. „Az egész világ a gonoszságban vesztegel!” az Írás szerint. Az Isten-telenség egyre inkább nyilvánvaló, a Kígyó átka: az altested alapján álló legyen az életmód folytatásod (a létfenntartás és a fajfenntartás), hogy ezek foglaljanak el és kössenek le teljesen; nem törődve a l é l e k állapotával. Ez a felfogás és gondolkodás nyilvánvalóvá teszi a pogány állapotot.

   Van azonban ennek még egy veszélyesebb fokozata is. Éspedig: a magaválasztotta istentisztelet. Míg az előzőnél nyilvánvaló az antikrisztus, istentelen, atheista jellemvonás, ez utóbbi azonban Isten-esnek vallásosnak, templomosnak mutatja magát, ezzel akarván fizetni Istennek. Ezzel a naiv –vagy akár ravasz– számítással azonban a Mindenható, a szívünket lelkünket vizsgáló Hatalmas Istent nem lehet kifizetni, sem becsapni, legfeljebb csak saját önmagunkat.

   Nézzük meg tehát magunkat, a vezérigénket kissé tovább olvasva, de felülről, az Ő szempontjából. Mi itt a helyzet?: Adva van egy teremtmény, az ember, aki a legkisebb az összes szellem-teremtmények között. Ez, az Ősellenség Istent becsmérlő hazugságainak hitelt adva –s ezzel besötétedve (hüvös alkonyat)–, ő maga is átállt annak táborába. Ezzel a tettével az –eredetileg „igen jó”nak teremtett– ember természete is megváltozott; istentelen gonosszá lett. „Ott” ugyanis foganás történt, a szabadjára engedett kívánságon keresztül bekerült a gonosz mag, ami –mint gaz–, ha nem kerül kiirtásra, akkor teljesen a hatalmába keríti Emberlelket. Gen.3,1-6. Ennek a jeleit fel lehet ismernünk pl. már abban is, hogy itt: „Legszebb öröm, a káröröm”. Ördögi vonás ez!… A másik ilyen pl. az adás kérdése, amit nem tudunk! Mind addig, amíg azt nézem, hogy mit kapok én vissza?! Így pedig ez is csak érdek és számítás! szemben a „jó”-val, hogy:”semmit érte nem várván!”

   Ezzel szemben mit tesz Isten, Akit megbántottunk a lázadásunkkal? Először is megszánt bennünket, és a Fiú ideadásával mindennel megajándékozott minket, a bűnbe esetteket.   A szellemi halálunk jele az az érzéketlenség is, ami az Ő Szeretetével szemben van bennünk. Ennek a kábultságnak legyőzésére kapjuk a H i t e t Őtőle, valamint a Józanság Szellemét is, hogy ne maradjunk vakok, hanem hogy h á l á v a l felismerhessük mindazt, amik az Ő ajándékai. I.Kor.2,12.

   Szükséges, hogy együtt-lássuk a Kijelentést az elejétől, és hogy a Bűn, mint az én bűnöm (és nem az ősszülőké) megnövekedjék jelentőségében!, mert ettől függő lesz a kegyelem is. Ha már legalább értelemmel (de még jobb ha már szívvel is) „rezonanciába” jutottam Istennel, akkor kezdem csak megismerni azt a „kontrasztot”, hogy Ki mire méltó a tettei alapján. Az az Úri viselkedés, ahogy Ő bánik és bánt velünk, még a lázadó állapotunkban is; hogy a bűn rabjaiért a váltságdijat kifizette –a maga örök életét adva– kiváltotta, így Megváltónk lett, Életet és kegyelmet szerzett számunkra, hogy mi –mindazok,akiket Ő itt, az Igazság Igéjével táplálva ébresztget és nevel– más belátásra jussunk, és visszatérhessünk Őhozzá!…

B.L.