Ésaiás 55,6-7: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő utát és a bűnös férfiú (anér) gondolatait, és térjen az Úrhoz és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.”

Istennek ez a tanácsa az Ő egyik prófétája által adatik most ide nekünk, amire még Te is felfigyelhetsz, aki olvasod, vagy hallod ezeket, mivel erre a lehetőség és minden szükséges kellék is ideadatott nekünk, akik kegyelemből kiválasztattunk az Életre, így a Te számodra is. Mérjük fel tehát a lehetőségünket és a „hol-létünket”, de ne a mi magunk hazug, meghamisitott mérőeszközével, hanem az eddig kapott Igék és Kijelentések alapján! Ezek sűrítménye az „Állj, ki vagy!”-ban adatott a kezünkbe, de a jelek szerint -a mi krétai állapotunk miatt (Tit 1,12)- mindeddig nem tudta elvégezni bennünk azt, amire adatott!!  Ezért amíg időnk van, szükséges visszamennünk egészen a „kezdő elemekig”, a fogalmak tisztázásáig, hogy ne csak fejjel, húsi -megromlott emberi természeti- bölcsességgel fogjuk fel ezeket (mint valami tananyagot), hanem a Felűlről való, Krisztustól származó értelemmel és szívvel-szellemmel is!! (Kol.2,16-18. I.Kor.2,16.) Nekünk nem emberekre kell hallgatnunk, sem a számtalan „juhok ruhájában, hústestben itt levő antikrisztusokra  és hamisprófétákra”, hanem egyedül csak az Igére, Aki a Valóságot jelenti ki minekünk!! (Mt.7,15. 24,24. I.Ján.2,18.) Eszerint pedig mi, a hústestben itt levők mindnyájan (!) „vakokká” lettünk, s csak mint ilyenek -akik bevalljuk, nem tagadjuk vak mivoltunkat- kerülhetünk most a Gyógyítónk kezébe! Ezt a lelki és szellemi vakságot és megzavarodottságot már „ott” beszerezte ki-ki magának a bűnbe esésével. (Hós.6,7.)  Ez a fő jellemzője itt minden e földre felkerülő embernek! 

Ebből a földi összevisszaságból a kimenekedéshez csak és kizárólag a Felülről leadott Kijelentés, a „Teljes Írás” Szellemének megértése az Ő vezérlése által adhat alapot! Más senki és semmi! (II.Tim.3,16.) A föld lakói ugyanis „mindnyájan elhajlottak”, és még mint „tévelygő juhok” is veszélyesek még egymásra nézve is, mint bűnre csábítók, kisértők! Ide, az Isten által alkotott hústestbe ugyanis csak az „Édenből kiűzetettek” jöhettek kezdettől fogva, akik mind bűnösök vagyunk, az egy EMBER JÉZUS KRISZTUSON kívül! Akit Pilátus így mutatott be az Őt halálra adó vakoknak: „Íme, az Ember! ” (Ján.19,5.)

Isten az Ő használhatóvá tett eszközeit minden korokban vigyázókká akarja tenni, tehát nem csak az Édenben, mivel Ő nála nincsen terv-változás!  Az „Isten izráele” pásztornép, mi pedig mint a Főpásztor sötétben tévelygő juhai hozattunk fel ide e földi létbe. KEGYELEMBŐL !!!  Itt az Ige által felvilágosítva lehet és kell ráébrednünk a valódi KI-létünkre és a HOL-létünkre, valamint választ kapni a sok MIÉRT-ünkre is. Ezekben kötelezettek vagyunk egymás segítségére is lenni, mert aki nem ezt teszi, hanem érzéketlenül elmegy mellette, (mint a bemutatott pap és a lévita is tette) az nem pásztora, hanem botlatója a másiknak! Akinek JAJ lesz az osztályrésze! 

Erre a célra kaptuk a MÁ-t , a tér és idő világát,  melyben a kegyelemre kiválasztottak az  idők rendjében, mint színpadon szereplők, a „tegnapi” bukás után egyszer az örökkévalóságban  (!)  jelenést kaphatnak a pótvizsgára. Mi ugyanis -ugyanúgy, mint Ádám- „ott” már döbbenetesen „levizsgáztunk”! (Ezék.28,17-19.) Az „eset” után a „fák” mögé bújkálva, majd a legközelebbi hozzátartozót -és végsősoron Istent- okolva, egyikünk sem ismerte el a maga bűnterhét, hogy vállalta volna! (I.Móz.3,8-13.)

Hol van ez már attól az addig meglevő, de már el is felejtett isteni IGEN JÓ természettől, amely az ÉRTÜNK ÁLDOZATI BÁRÁNNYÁ LETT EMBER JÉZUS Krisztusban megmutattatott? Sőt amelyet az Ő gyógyításában részesülő minden hűséges követőinél is, számunkra jó példaként felismerhetünk!? (Róm.9,1-5.)

Láthatjuk mindezekből, hogy milyen mérhetetlen nagy elhajlás és elidegenedés történt bennünk attól az Istentől, Aki mindezek ellenére minden jóval ellátott és ellát bennünket, mind a mai napig. Sőt, a Fiúban még azt is vállalta, hogy Közvetítő Közbenjáró lett, az amnéziába került, sötét és ördögi természetűvé vált ember/roncs, és a hozzáférhetetlen világosságban lakozó Hatalmas Isten között. Az általunk okozott kárt pedig, az ú.n. „10.000 talentumos arany” tartozásunkat Ő A KRISZTUSBAN ÖNKÉNT MAGÁRA VÁLLALTA érettem és érted is!

ISTEN ma még ezekre a tényekre akar bennünket -Téged is- Hit által ráébreszteni, és a bűn álma helyett a menekülés útjára elindítani.  A „zarándok”nem adhatja el magát, de nem is „vásárolhat be” a „Hiuság vásárában”, melyben evilág ura, a Vesztő szellem vég nélkül kínálja a portékáit -a hiábavalóságokat- minden korosztálynak! Ezektől állandóan őrízkedni mindegyikünknek, ez a házi feladatunk! 

Isten a Hazaindulónak ezt a tanácsot is adja: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én VAGYOK az Isten!”  (Zsolt.46,11.)  Nagy ajándék már arra a sötétségre is rálátást kapni, amelyben tév-ismereteinkben tévelyegve élünk (vagy inkább csak vegetálunk) itt a földön. A Kijelentés erről szól, amikor az Emberlélek tragédiáját ismerteti meg velünk; de a kimenekedés utját-módját is feltárja nekünk! Ennek a „vaksötét” állapotnak nyilvánvaló bizonyítéka a sok tévhit és tévtanítás, amit a vesztő szellem bőségesen elhintett, a különbségtételre meg nem tanított, naiv jóhiszemű   föld” pedig simán bevett, miközben az emberek -az „őrizők”- aludtak. (Ezék.22, 23-26-31. Mt.13,24-25. Ésa.56,10.)  Pontosan ez történik a mi mostani korunkban is.

Utunk során azonban van példa előttünk arra is, hogy az Istenre hallgató, Hozzá menekülő nyomorult „betegek, bénák és vakok” az útjukon „kijózanításban” és gyógyulásban részesültek! (Jer 31,8.) A JÓZANSÁG SZELLEMÉRE és vezérlésére nekünk is minden lépésben és mindhárom síkon elengedhetetlen szükségünk van!  (II. Tim. 1,7.) Az Úr Jézust, az Igét  mindenki befogadhatja, s megtagadva minden önfejűsködést és istentelenséget így szabaddá lehet a bűne rabságából, vagyis „Timotheos-szá”, az Isten szabadításával valósággal megszabadított emberré! (II.Tim.3,17. Zsid.13,23.)

Ez a nagy ÖRÖMÜZENET és tanács VAN minden -az örök halálból felszedett- ember számára, hogy Isten ATYAI SZÍVE MEGSZÁNTA AZ Ő szellemi halálba, öntudatlanságba és amnéziába esett legkisebb szellem-teremtményeit, minket! (Tit.2,11-14.)  Sőt, Krisztusban, az Ő ÉLETE ÁRÁN még a törvénynek is eleget tett, s így már senki és semmi sem tarthatja fogságában a minden áron Haza jutni akaró „Zarándokot!”(Gal.3,23.) Éljünk hát e drága lehetőséggel!

    Egy Haza-hívó ének:  206:

  1.   Ott a folyónak túloldalán, Óh, minő kedves szép látomány, Dicsőült lények nagy serege, Szívembe hangzik üdv-éneke: Siess haza, óh, siess haza! Így hangzik azok hívó szava. Tündöklő fényben várnak reád! Siess haza, óh, siess tehát.
  2. A szülők várnak boldogan ott, Gyermekük majdan megjönni fog. A viszontlátás oly üdvteli, Egymást a mennyben köszöntheti. Siess haza, óh, siess haza! Így hangzik azok hívó szava. Tündöklő fényben várnak reád! Siess haza, óh, siess tehát.
  3. Előre mentek testvéreim, Mostan a fényből intnek felém; Óh minő szépek, Óh, mily dicsők, Szeretve várnak énreám ők. Siess haza, óh, siess haza! Így hangzik azok hívó szava. Tündöklő fényben várnak reád! Siess haza, óh, siess tehát.
  4. Vágyom a honba, hol engemet, Aki csak ott van, mind-mind szeret. Üdvözítőmnél van a helyem. Jöjj te is, bűnös, jövel velem! Siess haza, óh, siess haza! Így hangzik azok hívó szava. Tündöklő fényben várnak reád! Siess haza, óh, siess tehát.

Üzenetek: