Az eddigiekben már többször is találkozhattunk ezzel a kérdéssel; a tőlünk megkívánt igaz válaszadás azonban részünkről mindeddig elmaradt. Ha Bibliás vagy, azt is tudhatod, hogy ez a hívó kérdezés legelőbb az Édenben hangzott el, közvetlenül a bűneset után. „Ott” a válasz csak mellébeszélés volt, egymás okolása, a bűntény nem vállalása; ezért kellett megtörténnie a kiűzetésnek abból a kezdeti IGEN JÓ állapotból, és a lázadó rendbontóknak kizáratniuk abból! (Ez.28,13-19.) 

ISTEN URALMA, ORSZÁGA A REND – DIKÉ – VILÁGA; abban minden az Isteni ÖRÖK RENDBEN történik! Mindenek Atyját, a Hatalmas Istent így szólítja meg a Fiú a főpapi imájában: PATÉR DIKAIE! (Ján.17,25.) Itt a „Rend Atyja”, „Rendszerető Atya” megszólítás talán többet érzékeltet velünk. Erre a Rendre kapunk némi rálátást a mi „árnyék világ”-unknak a fizikai törvényeiben is, amelyeket szintén Isten alkotott meg; – az atomok elrendezettségétől a milliónyi naprendszerek, tejutak, extra galaktikák, a pályáikra helyezett forgó-keringő égitestek viselkedéséig! Ezek között van az a kisméretű „Föld”-nevű bolygó, melyet csillagászok a Golgotai Kereszttel is megjelöltek. Ennek a bolygónak a külső kérgén marakodik „vakon” az egész Édenből kiűzetett embervilág minden tagja egyénenként mindaddig, amíg ellenségesen elzárkózva, magát Istentől is elvonva akadályozza az Ő megvilágosító munkáját! De vigyázzunk, mert ez a felismerés Isten hatalmas voltát, az Ő mérhetetlen Nagyságának és az Ő irántunk megnyilvánuló SZERETETÉNEK a meg- és elismerését kell hogy eredményezze bennünk és általunk is! Ahol nem ez történik folyamatosan, ott sikkasztás paráznaság van, ami kizáró ok Isten uralmából! (Róm.1,18-20. Jel.22,15.) Ez a ráláthatás, ez a megismerés tehát KÖTELEZETTSÉGET is JELENT, valamint az Ő javaival megbízott sáfár FELELŐSSÉGÉT is!!…

A felülről megkapott Világosságban láthatjuk meg, hogy milyen „mélységbe” jutottunk. Az Ige ezt is kéri tőlünk: „Lásd meg a Sötétséget!…” (… hogy vágni való sötétség takarja be a földet, borul rá a népekre –valamennyire– és azoknak egyedeire. És.60,2;) Miben nyilvánul ez meg? Például abban, hogy bár a teremtettségben már számtalan olyan csodát láthatunk, olyan tényeket, tetteket, amikre ember képtelen, mégsem Istennek adjuk a dicsőítést és a hálát azokért! – Pl.: a Mag törvényéért, vagy a növekedés csodájáért, vagy a biológiai élet feltételeinek megteremtéséért, amik mind az Ő „HOZZON A FÖLD TÁPLÁLÉKOT az éltetett lelkeknek” rendeletére történnek  miértünk is, az itt e földi létben magunkon viselt „bőrruha” táplálására, mind a mai napig!!! (I.Móz.1,11. és 29 v.) Mi pedig vakon „természetes”-nek tartva mindezeket a SÁFÁRSÁGRA kapottakat, elsikkasztjuk azt a dicsőítést, ami csak Istennek jár egyedül!! Ő az a HATALMAS ISTEN, AKI A VAN – „HO ÓN” –, az ÖRÖKKÉVALÓ, „Aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik!” (I.Tim.6,16.) Ezt az Ő mindenek fölött való „Nevét” – lényét, lényegét – kell megismernie az Ő népének, az „Izráelnek” elsőként Mózesen keresztül, még „Egyiptom”-ban!… (II.Móz.3,13-15.) Isten az, Aki minden láthatót és láthatatlant megteremtett, éltet, kezében tart, elkezdve az egekkel és az „égi, mennyei” állapotban levőkkel, s a „tűz” világától le egészen a „jég” állapotába lesüllyedt „holtak” világáig. (Zsid.3,4. Jób.12,10. 25,5-6. 33,4. 34,14-15.) Ővele számoljon minden „pusztai zarándok út”-ra induló!

Nekünk, tévelygő szellemi vakoknak, akiket Urunk magára vállalt és kiválasztott az Életre, meg kell tanulnunk újra „felfelé nézni és látni!” (antrópos = felfelé néző)… Az a „látás”, érzékelés és értékelés ugyanis, amivel az ide felhozott ember rendelkezik, nem használható a Hazavezető úton, sőt még a megléte is káros a Kijelentés szerint! Paulos mindazokat kárnak és szemétnek ítéli, amiket régen értékesnek látott, és ezt tanácsolja a követőinek is. A gonosz és megtévesztő tulajdonságok mind az Édenben, a bűnbe eséssel – a jó és gonosz összekeverésével – kerültek be az állhatatlan, a gonoszra fogékonnyá vált teremtményekbe, elvégezve az emberekben a „természetváltozást”! Attól fogva, amíg tetszik a gonosz, az „elbűvölt” ember fordítva lát, s így minden maszlaggal „megetethető”.

A „hol vagy” kérdésre ugyanúgy, mint a „ki vagy”, „miért vagy”, „honnan kerültél ide”, „hová kerülsz el innen” kérdésekre értelmes, igaz, hiteles választ földi embertől nem kaphatunk! Isten azonban, Aki a szemeinket is megcsinálta, Aki téged is engem is kiválasztott az Örök Életre, minden szükségessel megajándékozott bennünket, és fel is világosítja mindazokat, akik úgy döntöttek, hogy hittel Őrá akarnak hallgatni, és Őt követni, valahová megy! (Jel.14,4.)  És mi a hit? „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Zsid. 11,1. A hit a reménységeinknek az alapja; munkálója – rugója – a meggyőzetésnek a nem látottakról. (ford)…  „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. ” (Róma 10,17.)

Krisztus Urunk, mint Megváltó az Ő életével vásárolt meg minket a bűn és halál fogságából, amelybe az igazságos törvény ítélete alapján kerültünk. Így most már kétszeresen is jogosan az Ő tulajdonai vagyunk: 1. A teremtetésünktől fogva, hiszen Ő teremtett bennünket, éspedig önmagából és önmagának; 2. és mert Ő önként adta magát Váltságul, megszánva a bűn miatt az ördög fogságába esett gyermekeit! Amit viszont most már a pótvizsgázás előfeltételeként, minekünk „zarándoknak”, a TŐLE KAPOTT HIT által, mint „bűnterhet” el kell ismernünk és hordoznunk kell! Ezt „ott” nem vállalta egyikünk sem, így igen NAGY KEGYELEM számunkra ez a „per-újrafelvétel”, a halálos ítélet végrehajtása előtt!!! Ez azonban csak egyszer adatik meg az örökkévalóságban a kiválasztott bukottaknak, közöttük nekünk is, akiket Isten abban a nagy CSODÁBAN RÉSZESÍTETT, HOGY TESTET ALKOTOTT NEKÜNK, amelyben itt, ebben a látható „árnyék-világban” megjelenhettünk! Csakhogy mi is, míg időnk van, igyekezzünk élni ezzel a lehetőséggel, mivel a „bűn-ügyet” csak itt lehet elintézni! Sem „odaát”, sem az Úr második eljövetelekor nincs rá lehetőség; mert akkor már a bűnügyektől teljesen elvonatkoztatva fog Ő megjelenni! (Zsid.9,28.) Ezért kér Pálon keresztül is így: „Krisztusért kérünk: béküljetek meg az Istennel!” (II.Kor.5,20.)

Nekünk megvakítottaknak egyénenként látóvá, sőt Ővele EGYÜTT-LÁTÓVÁ kell lenni! (Süneidenai, süneidézis.) Hatalmas változás, hatalmas ajándék ez a „szemgyógyítás” annak, akiről ez mondatott: olyanná lett, mint az a névtelen, a kígyó! (I.Móz. 3,22.) 

Azért is nagy ajándék számunkra a testben lételünk, mert itt a nyilvánvaló cselekedeteiből még a vak is megláthatja letagadhatatlanul azt, hogy mire képes, hogy mi telik ki tőle; hogy „mi” és „ki” lakik benne!? Minden cselekedeten rajta van az elkövető tettes ujjlenyomata már itt ebben az árnyékvilágban is! (daktiloszkópia) A megpróbáltatásainkat is azért kapjuk, hogy meg- és beismerhesse mindegyikünk a beteg voltát a valóságnak megfelelően! „…Hogy nyilvánvaló legyen ELŐTTED mi van a te szívedben”! (Ésa.1,2-6.) (V.Móz.8,2.)  Ezek által lehet minket leszállítani a „magas lóról”, amelyre szívesen hagyjuk magunkat felültetni! A helyes önismerethez nagy segítséget kapunk a TELJES ÍRÁS-ból (II.Tim.3,16-17.), és az „Állj! Ki vagy?” c. írás mélyebb megismerésével is. 

BL.

   Régi kis ének egy erdélyi vasárnapi iskolából:

„Nem vagyunk mi magunkéi, de Jézus vére bére!

Testünk, lelkünk Istenéi, az Ő tiszteletére!

Uram Jézus, jövel el, Szellem által segíts fel!

Dicsőítünk mi testünkben, magasztalunk szellemünkben.”

Nagyon ismert mondat ez a nekünk adatott ÚRI IMA kérései között – talán Te még naponta el is mondod –, de azért adjunk helyet e kérdésnek: Vajon  érted  amit mondogatsz?…  A szerecsen pénzügyminiszter nem tartotta rangján alulinak, hogy bevallja a poroslábu tanítványnak: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” ApCsel.8,31. Így vagyunk mi is valamennyien minden mondatával a Kijelentésnek, mivel a bűnünk felületessé és nagyvonalúvá tett bennünket. Ehhez még hozzájön, hogy a tévelyítő Vesztő – az ő eszközein keresztül – meg is nyugtatja a jóhiszemű kereső lelket – akit csak lehet – abban a tévhitben, hogy az az állapot, amiben te most leledzel, már elégséges ahhoz, hogy a mennybe juss.  Urunk azonban, a Bibliánkban található  Kijelentésében ennél sokkal többet akar velünk nem csupán megértetni, hanem a szívünkre helyezni!… A  szív  (nem ez a dobogó hús szív, hanem a láthatatlan legbensőnk), a szellem ugyanis sokkal magasabb rendű még a lelki értelemnél is!…

Az Úri imában, annak kéréseiben, a legszükségesebbekre mutat rá az Úr azok számára, akik a bűnbukásuk után még kézbe vétettek, hogy újra  élőkké  tegye. Sorsdöntően fontos számunkra – a szellemi halálból ébredezőknek –, hogy ez imának mindenik kérése a  megadott sorrendben szívügyünkké legyen! A hitető Vesztő szellem ugyanis nem hagyta abba az altató és félrevezető tevékenységét. Ilyen pl. az is, hogy legyél csak egy jó vallásos ember, végezd el az előírt formaságokat, még a szájjal  sokszor  elmondott „ima-szövegekkel” is, így akkor már te eleget tettél a vallási kötelmeidnek és nyugodt lehetsz. Ezek a külső, testies gyakorlatok – bár lehetnek nagyon tetszetősek, de – mivel félrevezetők, mégis ördögiek!…

Mi hát a helyzetünk valójában? Csak azt vehetjük alapul, ami kijelentetett; függetlenül a tévelygő és Istent megvető emberek véleményétől!… Rólunk pedig – a teremtetésünk és bűnesetünk, valamint Izrael népe nyomorúságainak  megismertetése után – ez íratott meg Mindnyájan elhajlottak Istentől, valamennyien megromlottak… Nincsen különbség, mert mindenki  vétkezett! Róm.3,9-18. 23 v.  A bűn pedig – az a fertőző nyavalya, amit „ott” azzal a gyümölccsel bevettünk  Hós.6,7.  – előidézte az ember addigi igen jó  természetének elvadulását, elfajzását, megrontását. Ezen pedig nem lehet változtatni semmiféle  „szépségflastrommal”; ahogy a vérbaj sem múlik el attól, ha annak a kiütését leragasztják. 

Isten azonban gondoskodott a „poklos” betegekről, akiket megszánt, és testet alkotva nekik felhozot5 ide a kegyelem színpadára, ahol Ő, mint Gyógyító vett a kezébe bennünket. Már a pusztai vándorlás elején így, ezen a néven ismerteti meg magát az Izraelnek: „Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód! ” II.Móz.15,26. Amikor pedig a Krisztusban itt testben is megjelent az Isten, Ő  minden  betegségét magára vette azoknak, akik Őhozzá mentek vagy vitettek. Ő mindhárom szinten gyógyított és GYÓGYÍT ma is. A hozzámenőt azonban megkérdezi: Mit akarsz?… Akarsz-e meggyógyulni?… Akarsz-e már új életben járni; mivelhogy ezt fogadtad!  Teljesítsd hát a Felségesnek tett fogadásodat, és ne maradj „Jákób”! Zsolt. 50,14-15. Harcold meg ezt a „Szent háborút” önmagaddal, önmagadban és légy „Izrael”! 2.Tim.4,7. Ezt ugyanis nem lehet megspórolnia senkinek, aki Haza akar jutni!… Mt.10,34-39.

Ő tehát – a VILÁGOKAT TEREMTŐ ÉS FENNTARTÓ ÚR, A királyok KIRÁLYA – az elveszettek érdekében LESZÁLLT, és mint SÓTÉR – Szabadító, Megváltó, Megtartó, Üdvözítő – mindent elvégzett a megmentésünkre! Tetelestai = elvégeztetett: Ján.19,30.   

Itt azonban, a mi esetünkben egy nagy adósságcsinálás is valamint felségsértés is történt  Ővele szemben. Ezeknek rendezésére mi  most, a földi létünkben kapjuk a lehetőséget, így nekünk ebben még igen sok tennivalónk van, mégpedig  folyamatosan!…  

Az eredetileg igen jó embernek az ISTENI ÖRÖK REND – DÍKÉ – világával szemben elkövetett lázadását – amely az ő szellemi halálát és az abból való kiűzetését is okozta –, a károkozást az Úr a 10.000 Talentum aranyban (Kétezermillió napszámbér) ismerteti meg velünk. Mt.18,23-35. Ezen túlmenően pedig, azzal a ténnyel, hogy az ember hitelt adott a hazug Ellenségnek, a soha nem hazudó Istent hazudtolta meg!!! Ez már kimeríti a felségsértés fogalmát!…  

Mivel a Biblia, Szentírás minden szava is cselekvésre indító IGE, így az sem véletlen, amit a hazatérő elveszett tékozló fiú az őt hazaváró Atyjának mond: „Atyám, én vétkeztem az ÉG (örök Rendje) ellen és TE (a Te Felséged) ellened!…” Lk.15,18. Ezzel nekünk is illene számolnunk!… 

A mi kifizethetetlen nagy adósságunkat ISTEN A KRISZTUSBAN magára átvállalta. Az Ő életét adta azért, hogy kiváltson bennünket abból a szellemi halálból, amibe kezdetben beleestünk. Az Ő tanítványainak összefüggéseiben kijelentette ezeket, és őrajtuk keresztül most minket is – és minden sötétségben levőt – fel akar világosítani a tragédiánk, és a Tőle kapott kimenekedés lehetősége, valamint a  feltétele  felől is. 

Vezérigénk, az Úri Imában levő kérés és az adós szolga példázata egyértelműen ismerteti velünk a dolgunkat: Afezis = adósság elengedés, megbocsátás egymással szemben! Mindnyájan sokszor és sokféleképpen vétkezünk egymás ellen, amiket folyamatosan el kell engedni. Ezeknek értéke sokkal-sokkal kisebb annál, amivel mi Istennek tartozunk. (Képben: száz napszámbér a kétezermillióhoz képest.) Péter apostol a „hányszor kell megbocsátanom” –kérdésére ezt a választ kapja: „még hetvenszer hétszer is!” Mt.18,21-22.  Az Ige érzékennyé akar tenni bennünket egymás iránt is. Ehhez az kell, hogy én lássam magamat és a másiknak a szemszögéből is, és ekkor azt kell belátnom, hogy én még többel tartozom neki, mint ő énnekem. Urunk előtt pedig – Aki bennünket felkarolt – nincsen személyválogatás, sem kivételezés! Mt. 5,23-26. Az első lépést tehát nekem kell megtennem!… Ez az afezis a „kulcsa”, a „nyitja” a Haza jutásnak, a kölcsönös elengedés, megbocsátás egymásnak. Ezzel már oda lehet járulnunk a mi Atyánkhoz, az Ő bocsánatát kérni; „…miképpen mi is már megbocsátottunk egymásnak…!” A „Zarándokok mindegyike a másiknak ruháját látja fehérebbnek.” Aki hit által tudomásul veszi, hogy Isten mit adott én nekem, és hogy milyen nagy halálból emelt ki engem, az már nem maradhat érzéketlen a másik fuldoklóval szemben sem! Isten ugyanis azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az Igazság – a valóság – megismerésére! I.Tim.2,4.  A mi Megmentőnk szavai ezek is: „Én Világosságul jöttem e világra, hogy  senki  ne maradjon a Sötétségben, aki én bennem hisz! Ján.12,46”. Ugyanis aki nem hisz, az a Sátánban, a Sötétségben fekszik, gondtalanul, mint a bűne rabja, elaltatva, elhitetve… Jerémiás prófétán keresztül pedig ezt is mondja (3,25): „Gyalázatunkban heverünk, és elborít minket a mi szégyenünk, mert vétkeztünk az Úr ellen a mi Istenünk ellen, mi és a mi atyáink, gyermekségünk óta mind a mai napig, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára!” Ezért szól így Pál apostolon keresztül is: „Serkenj fel, aki aluszol, támadj fel a halálból és felragyog tenéked a Krisztus. ” Ef.5,14. Ez a nagy  lehetőség  adatik ma még – egyszer  az örökkévalóságban – nekünk, egyformán, mindannyiunknak!!!  Nagy evangélium ez nekünk, akik számára Ő –már „ott” (Gen.3,15.) – életet és kegyelmet szerzett: Jób 10,11-12., hogy itt hústestbe felhozatva a „pótvizsgánkat” az Ő világosságában letehessük; a más belátásra jutásnak (metanoia) és az önismeretnek azzal a kegyelemajándékával, amit végül Péter is megkapott. Ján.21,15-17. (Lásd:az eredeti szövegben.). 

B.L.

(64)     Ének:

1. Od’adtam életem, Kiontám vérem én, Istent békíteni javadra ezt tevém. Od’adtam életem, Mit adsz te énnekem?
2. Örök fényből jövék, Elhagyva trónomat, Mint szolga szenvedék Gúny s megvetés alatt. Mind érted tettem ezt. Te értem mit teszesz?
3. Hordoztam a tövist, Kín s gondnak martalék, Kiittam a kehelyt, Halálig hű valék. Te érted tűrtem el, Mit tűrsz te értem el?
4. Nos, felkínálva ma, Bűnöd bocsánatát, Üdvöt, békét neked Őrök kegyelmet ad. Mind ezt adom neked: Add nékem szívedet!

Ez a két szó első látásra talán már csupán fogalomtisztázásra szorul még nálunk, és máris tovább mehetünk; ez azonban ide kevés!  A bennünk is megtalálható hitető csaló szellem (a Kain) ugyanis mindig megnyugtatni igyekszik, pl. ilyenekkel is, hogy „te már így is elég jó vagy, hiszen már annyi jót tettél; hol vannak a többi jó vallásos lelkek hozzád képest”!?… És amíg te ezt jólesően elhiszed neki, és tovább „alszol” értelmedben megsötétedve, ezzel máris egy újabb nagy lépést tettél, de lefelé! (Ef.4,18)

Ezzel szemben Urunk, aki mint JÓ PÁSZTOR még ide is lejött a mi nagy és „sötét mélységünkbe”, az Ő megkergült juhai után, még most is ezt mondja nekünk: „Én Világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a Sötétségben –a Sátánban–, aki én bennem hisz!” (Ján.12,46.) 

Mi is hát itt a mi helyzetünk a valóság szerint, a többi „Föld” nevű Bolygó kérgén ideiglenesen hústestben levőkkel együtt?  Kik és mik vagyunk mi egyáltalán … és ugyan miért hozattunk fel ebbe a létbe, ahol most még használható, automatikusan működő „eleven gyártelep” testben itt tartatunk?… (Ján.8,23.) Ki az a Hatalmas Valaki, aki mindezeket a látható és láthatatlan világokat is megcsinálta (amikhez a magát bölcsnek tartó Istentelen ember még hozzá sem szagolhat, hanem csak ördögi módon, önmagát képzelve nagynak, kritizálja a mi Urunkat!), Aki az atomok elektronjaitól az égbolton látható sokmillió Naprendszeren át az Extra-galaktikákig mindent elrendezett, törvényekkel megszabva a maguk pályáira állított, és már évmilliók óta működtet?!… (I.Móz.1,14-18. Zsolt.148,6.) Ő még azt is megtette, hogy a mi szemünkkel láthatatlan belső emberünk (a szellem és a lélek) számára egy piciny MAG-ból (sperma) az ittlétünk idejére testet alkotott, amelyen keresztül módot és lehetőséget kaptunk arra is, hogy a szívünk indulatait meggondolva – a jót vagy a gonoszt is egyaránt –, itt a nyilvánvaló cselekedetekben is és letagadhatatlanul meg is tehessük!! Minden tettünkön rajta van az elkövető ujjlenyomata, amit a daktiloskópia felismerése is megbizonyít már itt az árnyékvilágban is! (Péld.4,23. Préd.12,1-9.15-16.) Azt is láthatjuk, hogy Isten nem erőszakol senkit semmire, hanem csak SZERETETTEL TANÁCSOLJA ezeket; add át magadat Őneki egészen és bízzál Őbenne! (Péld.2,11. I.Pét.4,17.) Ezeket is együtt kell látnunk! 

Bármerre nézünk (kifelé vagy befelé, közelre vagy távolra), mi mindenütt Őt, az Ő keze nyomát láthatjuk, vagy kellene már legalább hiányolni, hogy láthassuk!… Ez a szellemi és lelki „vakság” ugyanis, amikkel terhelten ide kegyelemből felhozattunk „hívők” és hitetlenek egyaránt – a kapott „szemgyógyító” Igéknek itt és most kitartóan engedelmeskedve –, Őáltala kigyógyítható, megszüntethető!! (Jel.3,18. II.Móz.33,23. Róm.1, 18-22.) Döntően fontos, hogy ne tartsuk „látásnak” és „értelemnek” azt, amivel most – a „hús” (megromlott emberi természet) uralma alatt – rendelkezünk; mivel ezekből mi már „ott” megszégyenítően „levizsgáztunk”!  Az „igen jó”-ra azt mondtuk: „nem jó”, a „halálost” pedig, ami a szellemi halálunkat okozta „jónak” láttuk! (I.Móz.2,16-18. 3,6.)  Mózes azt a tanácsot kapja, Pál apostol is azt erősíti meg, hogy a „vak” vegye már észre az Ő lába nyomát, Isten keze nyomát, az Ő kezének minden munkáját, amit Ő elvégzett értünk, földhöz (matéria) ragadt „vakokért” is!  (Ján.19,30.) Akarjunk tehát tovább-gondolkozni és „messzebb” látni, mert mi „vakok” vagyunk!; sőt még olyan „nyomorult bénák és vakok”, akik nincsenek még a tudatában sem az állapotuknak! Az pedig kész tragédia, ha valakit nem is érdekel, hogy ő kicsoda, hogy „hol” van és „honnan” került ide, hogy hogyan és „miért” van itt, ahol van?!… Amíg te csak az itteni u.n. embereket és a testeket látod, Istent pedig – Aki az Ő védőszárnya alatt tartott mindeddig – figyelmen kívül hagyva  ezekhez igazodsz; ezzel a a makacs önfejűségeddel menthetetlenné teszed magadat örökre!…  Ha pedig te (homo sophiens) értelmes teremtménynek, embernek (antrópos) tartván magad nem csinálsz semmit ok és cél nélkül, miért nem érdekel annak a téged is létre hozó Leghatalmasabb Valakinek a veled kapcsolatos akarata, Aki – mint Jótevőd – úgy téged, mint a Világokat és a bennük levőket is a maga kezében tartja, megeleveníti és élteti! (?)… De meddig teheted ezt és mi lesz a végén?!… Mert „elvégezett dolog, hogy…ítéletre Ő elé kerülünk mindannyian! (II.Kor.5,10.Zsid.9,27.)   

Mi, akik ma még itt tartatunk e „Sárgolyón”, a Nóé és Lót-napjaihoz hasonló helyzetben és állapotban leledzünk a Kijelentés szerint! Még akkor is, ha már gyötröd igaz lelkedet, mint Lót, amiatt, hogy milyen gonosz a világ, az emberek – a többiek – „sodomai” viselkedése miatt. (Mt.24,37-39. Luk.17,26-27. II.Pét.2,5-8.)  

Az Úr Jézus Krisztus megismerése, elismerése és az Ő „Nevébe” való belemerülés – ez a „baptizma” (!) – dönti el ugyanis a jövőjét minden itt testben levő embernek, tehát neked is, testvér! A mennyeiek és az itt és most „jól vizsgázók” – akik mint elveszett tékozló fiak haza indultak és akiket Haza várnak – mind ennek a csalásmentes IGAZ ismeretnek a birtokában vannak!… Istentől, Aki minket drága áron visszavásárolt és kiváltott az Ördög fogságából – amibe az egyénenként elkövetett bűnünk miatt kerültünk (!) –, és most a földi létünk idejében mi is erre, ennek a megragadására kapjuk a jó lehetőséget! Ő ezt akarja megértetni velünk, felvilágosítani az „alvókat”, s erre a kifejezhetetlen és szinte hihetetlen nagy – ajándékul adatott – lehetőségre ráébreszteni!… Ezt akarja elvégezni Isten veled is most, ma.

Azzal kell kezdenünk, amivel az Egyedül bölcs Isten a nekünk szóló Kijelentését elkezdi velünk a Szentírásban: a teremtéssel, amivel – mint az útra kapott „remanens mágnesességgel” – a hitünk Alapját adta meg nekünk. Ennek az útravalóul kapott gyermeki hitnek a felgerjesztésével már élő reménységgel, „Teljes tejjel” táplálkozva lehet tovább jutnunk a Pünkösdbe, a Szeretet Szelleméhez, a megígért új szívhez és Szellemhez. (II.Tim.1,6. Mt.18,3. I.Kor.3,1-2.) Ennek a hamisítatlan tej tanításnak azonban, amiben Ő most minket részesít(!), igen sok ellensége van még bennünk és körülöttünk is, a már „ott” megromlott gusztusunk miatt, amin minden zarándok-útra indulónak parancsoló urrá kell – lehet – lennie önmagában!…(Hós.6,7. II.Kor.3,17.)  A hármasság – trinitatis –, a hármas teremtés ténye, valamint annak „Rendező törvényei” már a Bibliánk első lapjain megírattak; csakhogy nekünk még meg kell tanulni „olvasni” és helyesen értelmezni is az olvasottakat!! (az anaginoskein ezt is jelenti: felismerni, készségesen és örömmel engedelmeskedni a levél Írójának; ezt a gyermeki bizalmat őrízni, meggyőződve arról, hogy rajtam egyedül csak Ő tud, akar és képes segíteni!)…   Az eredetünkről még ez is megíratott: Zsolt.100,3!  Tehát „nem mi csináltuk magunkat, sem nem az evolúció”, hanem a növekedést adó Hatalmas Isten! (I.Kor.3,5-7.); éspedig mindent az Általa megszabott MAG-Törvényének megfelelően! (40 hét, 9 hónap, a 21, a 28! nap stb.) A törvény szellemi, meg nem változtatható egyik világban sem; ezért az árnyékvilágbéli csaló ember a létre hozott és működő tényeket inkább bezsebeli, vagy igyekszik egy üres „fogalomnak”, az u.n. „természet”-nek tulajdonítani, s az EGYEDÜL ISTENT ILLETŐ dicsőséget elsikkasztani; Őt pedig elfelejttetni igyekszik velünk.    Az Örökkévaló Egy Igaz Isten soha meg nem változik s ez egyértelműen ki is jelentetett Felőle. (Mal.3,6.) Mi, szellem-teremtmények pedig nem szűnhetünk meg! (Az éltetett lelkek, a „kettes” lények igen, így nekik nem lesz számonkérés; de a „hármas” lényeknek, a szellem-lélek-test embernek, igen! (II.Kor.5,10. Zsid.9,27.) Nekünk egyedül a Szentírásra, Istennek a Felülről leadott Kijelentésére kell figyelnünk, ahhoz, hogy ebből az itteni, súlyos bűnökkel megterhelt „Bábelből”, ebből a bábeli állapotból az Életre vezető Útra felkerülhessünk. Ezt „kevesen találják meg”, mondja az Úr. Miért? Mert kevesen keresik. Szégyelhetjük magunkat ezért is! A „jó lelki vallásosság” adta hamis nyugalom pedig csupán jóhiszemű önbolondítás, amire most kell ráébrednünk, s ez jele lehet az „első feltámadásnak” is, aminek most kell megtörténnie bennünk! (Ésa.35,8-10. Mt.7,13-14. Jel.20,6.) Ehhez a „helyzetfelismeréshez” elsőként elengedhetetlen feltétel: gyermeki hittel bevenni, amiket Isten már az első oldalakon (a Biblia első oldalain) fontosnak tartott kijelenteni. Aki ezt elmellőzi, vagy nem tartja fontosnak s csak, mint „nem üdvösség-kérdést” tekinti, annak kevés lesz a vonzása a bejutáshoz! (vagyis kívül marad: Mt.5,19 értelem szerinti fordításban.) A Kijelentésből megtudhattuk, és részben már meg is győződhettünk arról is, hogy „ki vagyok én és hol vagyok én?” ezen a forgó „színpadon”, de a „miértekre, a mi okból és mi célból-kérdésekre” az élettel történő jó válaszadáshoz még igen sok a tennivaló! Ez a menekülés útja adatik ma a mi számunkra, melyet nagy-nagy hálával igénybe vehetünk. Akard hát te is, teljes gyermeki bizalommal és éhséggel kívánva-kérve: „MI ATYÁNK! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!” ÁMEN. 

B.L.

Az eddig kapott Kijelentések alapján már Hit által beláthatjuk, hogy a mi bajunk – bűn-betegségünk – sokkal nagyobb annál, mint amilyennek eddig gondoltuk, vagy elképzelhettük volna; sokkal nagyobb annál, amin valami látványos felületi kezeléssel, vagy „marokköpéssel” mégis úrrá lehetnénk!  Észre kell vennünk, nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, amit Urunk a Szent Írásnak már az elején megíratott, az IGEN JÓ ALAP eredetünkről, és a mi „rovott múltunkról”. (I.Móz.1,31. Ezék.28,11-19.) Ettől fogva és emiatt ér és üldöz bennünket mindaz a baj, kár és nyomorúság amiben részünk van már itt a biológiai életünk folyamán is!  Az a vesztő szellem ugyanis, melyet én, te, ő és az e-földre felkerülők mindegyike beengedtünk magunkba, az mindent, ami eredetileg jó volt megrontott bennünk: ELIDEGENÍTETT AZ EGYEDÜL JÓ ISTENTŐL !!… Ez pedig a legnagyobb tragédia számunkra, hogy akiket Ő SZERETETBŐL LÉTREHOZOTT, minden Jóval megajándékozott, védett, táplált és hordozott kezdettől fogva mind eddig; hogy azok milyenekké lettek!…  És te mivel viszonoztad Őneki mindazt a jót, amit veled tett?

A mi belátnivalóinkat, az Istennel és a mennyei világ örök RENDjével szemben elkövetett károkozás-ad ósságunkat hitelesen egyedül a Szentírásból lehet és kell megismernünk; nem pedig a Diabolos által megszállt emberek félreértelmezett magyarázataiból!… Krisztus, a Mi Urunk a Hatalmas Isten, Aki Közbenjáró Védőügyvédként felvette a mi bűn-ügyünket, és mint készfizető kezes átvállalta magára a kedvezményezettek kifizethetetlen nagy adósságát is!  Istennek ez a hatalmas munkája és áldozata – valamint annak a jogosan elvárható vonzata tőlünk – egy Paulos által így is leíratott nekünk: „Mert Krisztusnak szerelme kézen fogva vezet, vezérel minket. Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott!” (II.Kor.5,14-15.)  

Nekünk és minden Haza igyekvő zarándoknak a „Felülről” kapható világosságban, az értelem meggyőződésével kell látni, és „magunkban helyükre tenni” minden eseményt is, ami bennünk, velünk és körülöttünk is történik. Azok ugyanis nem véletlenek, hanem mind csak okozatok; azoknak az „aratása”, amiknek okozója az a „vetés” volt, amit mi a múltban elkövetettünk!…  Most tehát annak a törvényszerű következményeit aratjuk!… Így, ennek tudatában már nem kell meglepődni a bennünk és körülöttünk – a népek között – történő „bábeli” eseményeken sem! Már Mózes által is leközöltetett a tájékoztatás, csak mi megvetők (!) nem figyeltünk fel rá! (V.Móz.28,15-45.)

Nem szabad és nem illik tehát „páholyból” néznünk ezeket az itt zajló eseményeket sem, mivel ezek nem tőlünk függetlenül álltak elő, hanem ennek mi is egyénenként részesei, sőt aktív előidézői is voltunk, vagyunk!  Erre mutat rá a Kijelentés: „Mindnyájan elhajlottak, megromlottak, nincs, aki jót cselekednék egyetlen egy sem”. (Róm.3,10-12.) Aki csak kinyújtja kezét, hogy a világ kínálatából a „hiúság vásárán” valamit is a magáévá tegyen, az már ezzel a kívánsággal a szívében, ellenségévé lesz az Istennek, akként lép fel! (Jak.4,4. Ford.) Itt pedig éppen a paráznaság és a „bír-vágy”, a birtokolni vágyás a leghatásosabb leragasztó a múlandóban, „Romlás városában”, amelyből Zarándok ma még – a más belátás útjára lépve – kimenekülhet!… Holnap már késő!…

Láthatjuk már az IGE Világosságában, hogy azt a „gazmag”-ot, amitől Isten meg akart óvni, ezért már előre is figyelmeztetett: „abból ne egyél, mert az halálos!”, mi mind „megettük”: befogantunk tőle. Sőt az mára már termőre fordult a lelkekben, és kölykedzi a vad gyümölcsöket; nem csak a szívből származó gondolatok világában, hanem a szavakban és a letagadhatatlan tettekben is. Ezt mindenki felismerheti és megtapasztalhatja, úgy magában – a maga láthatatlan (lelki, szellemi) világában–, mint a népeknek a békétlen, soha véget nem érő csatározásaiban is. Ezeken az ordító tényeken pedig itt már nincs mód változtatni másként, csak visszamenve ezeknek az okozójához: a váltóhoz, „oda” ahonnan mi „tegnap” letértünk, kiestünk! (Hós.6,7.) Nem nekünk kell tehát ezeket sem kitalálni, sem a világosság nélküli vezetőkre hallgatni, mert a Teljes Írás figyelembe vétele, megértése a Szent Szellem vezérlésével elegendő lehet mindenre nekünk és az Ő minden tanítványának is a vissza – HAZA – jutáshoz.

Végül még egy fontos támpont-Ige a jelenlegi hollétünk (állapot) felismeréséhez, amit minden zarándoknak szem előtt kell tartania: Jel.2,4-5. „Az a mondásom ellened, hogy az Első Szeretetedet elhagytad!” Vagyis, Istent hagytad el, Akivel együtt voltál, akinek a szeretetével dolgozhattál az Ő „kertjében”, az abban levők gyarapításában. Ezzel szemben most mi a helyzet? A Szeretet nélkül való „gondozó pásztor” már csak önmagát legeltetheti, a JÓ PÁSZTOR INDULATA NÉLKÜL! (Ezék.34,1-16. Ján.10,1-15.)… Láthatjuk már ezt a tragédiát, amelynek részesei lettünk; de azt az önmagát feláldozó Szeretetet is, amelyet Urunk emlékeztető példaként bemutatott és követhetővé tett és tehet a mi számunkra is. De szükséges (be)látni azt a mélységet és hidegséget is – a végleteket –, amikbe bele estünk: a másiknak – az ellenségnek is – a javát munkáló szeretettől a sötét, önző, a másikat lenéző, letaposó, egymást is leölő gyilkos indulatokig. Mind a kettőt láthatjuk. Óriási különbség a kettő között! Miközben mi mindannyian „egy hajóban úszunk”, egy okból és egy célból, egymásra is rábízva; s így most ezekben a kérdésekben is vizsgázunk!!!… Magad alatt vágod le a fát, amíg fent lévén nem hallgatsz az Ő érted is aggódó, téged is mentő tanácsára!… Jel.2,5. „Emlékezzél meg honnét estél ki és térj meg és az előbbi cselekedeteket cselekedd…”; „de ha nem ezt teszed, akkor kimozdíttatsz a helyedből”, még ha már, mint irányt mutató csillag világítottál is a „Sötétségben vakon” tévelygőknek!… 

A Földre kerülők nemzedékei, felvilágosítás nélkül növekedve, előbb-utóbb az itteni szokások rabjaivá lesznek. Ezt az életvitelt a Biblia „atyáinktól példa útján átvett hiábavaló élet”-nek nevezi; mivel az Örökkévaló Isten – Aki a Leghatalmasabb, Aki a világmindenségeket és azoknak lakóit is létrehozta és folyamatosan élteti –az Ő bukott, de felkarolt gyermek-teremtményei számára ennél valami sokkal jobbról gondoskodott. (I.Kor.2,9.) Annak elérése azonban feltételhez köttetett, melyet a Szentírásból, annak a helyes megértésével (anaginoskein) lehet és kell Őt megértenünk. A korábban bevett felületes és téves ismereteket pedig ki kell dobni magunkból! (Mt.13,51-52.) Ez a kis „vihar előtti szélcsend”, amiben most részünk van még, Isten türelmét és szeretetét bizonyítja meg irántunk; Aki még ennyi megvetés, hűtlenség és tagadás után is – mint más belátásra jutott, megbánó bűnös egyéneket – Haza vár mindegyikünket!  

„Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért Felséges Ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, akik Őt szolgálják!” (Ésa. 30,18.). Ebbe a munkakörbe, az Ő munkájába lehet nekünk most az utolsó órában belekerülnünk, és csak ezen a keskeny úton végig menve(!); mivel a másik út – a széles út – a pokolba vezet!…

   Ének:  147.

1.„Megyek már, óh, Uram, Megyek Feléd, Fájdalmas szent úton, Mindig Feléd. Óh, sok keserve van, de ez az én utam, Hisz hozzád visz, Uram, mindig Feléd.

2. Ha este száll reám s csendes helyen Álomra hajtanám fáradt fejem, Nem lesz hol nyughatom, kő lesz a vánkosom, De álomszárnyakon szállok Feléd.

3. Szívemtől trónodig, mily szent csoda, Mennyei lépcsőknek fényes sora,  s  A szent angyalsereg  mind nékem integet, Óh, Uram, hadd megyek én is Feléd!

4.  Csillagvilágokat elhagyva már, Elfáradt lelkem is Haza talál. Ha majd Hozzád jutok, lábadhoz roskadok, ottan megnyughatok örökre én!”                     

Úgy legyen!  Ámen.

BL

Amikor a Csodálatos és Félelmetesen Hatalmas Mindenható –Panto-krator, All-mighty– Isten valamilyen teremtő, vagy rendező munkába kezd, első lépése: Legyen, álljon elő Világosság! A továbbiakban pedig Őneki –az Ő Szellemének– az egész munkafolyamat során végig ott kell lennie!  Nekünk –mint Otthonról elcsavargott tékozló, elveszett fiaknak, tehát úgy nekem, mint neked–, akik kegyelemből a pokoli állapotból kiemeltettünk és mind eddig hústestben itt lehettünk, sürgősen és elengedhetetlenül szükséges számolni mindazokkal, amik a teljesen használhatatlanná vált belső emberünk megmentésére Felülről leközöltettek, tudtunkra adattak!

A Bibliánk már az első soraiban tájékoztat a „harci helyzetről”, amely a belső állapotunkat mutatja be: „A Sötétség szabadlábon van, fölötte van a feneketlen mélységnek…”  A Sátán, akit „ott” te is beeresztettél és hagytad magad őtőle „áthangolni” a vele való együtt-látásra, azzal a „lefekvéssel” a gonosz mag befogant, a nemes mag elfajzott, a természet és a gusztusváltozás megtörtént, s a szellemi halál: a lelki és szellemi megsötétedés, az „Istenvakság-süketség”: a poklos állapot beállt, beállott. (I.Móz.3,6. Ésa.1,2-9. 5,1-7.) Így nézünk ki mindannyian, akiket Ő, a Gyógyítónk kézbe vett!… ISTEN ATYAI SZÍVE ugyanis MEGSZÁNTA A BUKOTTAKAT, ÉS A KRISZTUSBAN FELVETTE ÜGYÜNKET. Ennek, az Ő nekünk most még felfoghatatlan nagy tettének bizonyítéka mindaz, ami a Szentírásban kijelentetett, és az a tény, hogy a „rémségessé lettél és többé örökké nem leszel” állapot után mi most –már és még– egy világűrben száguldó Bolygó kérgén KEGYELEMBŐL hústestben itt találtatunk, bár még elidegenítve és elidegenedve Istentől. (Ezék.28,13-19.) Erre Hit által ráébredve máris beláthatjuk, hogy „kijózanításra” és mindhárom szinten történő gyógyításra: –gyógypedagógia– nevelésre szorulunk!… Ez a belső állapotunk van bemutatva az Ezék.37,1-11-14-ben, testi képekben, okulásunkra. 

A Szentírás tájékoztat bennünket a „múltunkról”, de a jövőnk felől is kijelentés adatott mind arra, amire örökre szükséges emlékeznünk! Amiket már ott a „demagnetizálás-katasztrófa” során –amnézia– elveszítettünk, vagy eldobtunk. (Jel.2,5. amiben azt olvassuk, hogy emlékezz meg honnan estél ki! Hát ezt honnan tudnánk? Embertől erre választ nem kaphat senki, csak a Kijelentés alapján tudhatjuk ezeket; és ezt nekünk nagyon szem előtt kell tartani, hogy mostmár hit által megemlékezhetünk a múltunkról; mert  nekünk múltunk van. ) Az Ördög, amíg a feneketlen mélység fölött kószál, az egész föld lakosságát elhiteti. (ezt láttuk az I.Móz.1-ben és a Jel.12,9-ben, de a mi mostani hétköznapjainkban is)  Végül azonban úgy a Fenevad, mint az ő félrevezető eszközei: a tévtanítók és az őket követők is a „mélységbe”, a tüzes mocsárba vettetnek örökre! (Jel.19,20. 20,10.) És mi van a Teljes Bibliánk első és utolsó három fejezete között? A felkészítés, a tanítványság kora a gyermeki állapotból kiindulóan; ránevelés az Emberlélekben okvetlen szükséges „szent háborúban” való következetes helytállásra, mindhárom szinten (!), melyet minden „Timotheos-jelöltnek” meg kell vívnia magában – a földi utunkon mindig félrevezetni akaró, belül és kívül támadó gonosz ellen!  (II.Tim.3,14-17.) 

A Világosság munkája az is, hogy a Kijelentés alapján megismerteti a Haza-igyekvő Zarándokokat az ő útjukra rejtetten kihelyezett botlató csapdákkal is. Okításunkra írattak meg a Bibliában szereplők jó és rossz lépései, valamint azoknak a törvényszerű következményei is. (I.Kor.10,1-14.) Nagy ajándéknak kell látnunk azt az útleírást is, ami az Ábrákban is a mi kezünkben lehet! (Pl. a „lépcsők”, amiken keresztül vezet utunk, és az azokról szóló tanítások) Ez sokat segíthet abban, hogy végre megtaláljuk magunkat, a „hol” létünket a „Romlás-városa” és a „Mennyei Jeruzsálem” közötti zarándokúton. De vigyázzunk, és ne hagyjuk magunkat túlemelni, még a Biblia ismeretével sem, mert a csak fejjel való tudás, ismeret inkább a kárunkra lehet; teneked is, ha mint rövidlátó vak, hagyod magad „felültetni”! (I.Kor.13,8.) A „jólértesültség” ugyanis még nagyobb felelősséget és még több munkát is jelent!… Fel kell értékelnünk Istennek azt a nehéz munkáját, melyet mint „Gyógypedagógus” végez bennünk, az elkábított félrevezetettekkel, akiknek még ki is kell józanodniuk és értelmessé kell lenniük ahhoz, hogy végül Hazavihetők legyenek! Ehhez már a „Start-helyről” törvényszerűen (nomimos) kell elindulnunk! (II.Tim.2,4-5.) Nekünk, akiket Urunk a „romokból” kiemelt és kézbe –nevelőbe– vett, az elfelejtett ISTENI ÖRÖK RENDET (Diké) újra meg kell tanulnunk ahhoz, hogy abba bekerülhessünk, és nehogy az Áhár sorsára jussunk. (Józs.7,1-26.)  Ezekből is láthatjuk, hogy a csak lelkesedésből fakadó elindulás mennyire felszínes és alaptalan, mind addig, amíg Diabolos ott lehet a szívben a filargüria-vágyán keresztül. 

Vissza kell tehát mennünk egészen a Kezdet-i igen jó alapokig, amelyre az apostolok és próféták is felépíttettek, mindenben a Sarokkőhöz igazodva. (Ef.2,20.) Az önmagáról sokat képzelő „hamis öntudatnak” és önfejűsködésnek végleg ki kell vettetni Emberlélekből, a Felülről megkapott más belátás alapján. 

A vesztő szellem tanítása bennünk és körülöttünk mindaz a gondolat és indulat is, amely a figyelmünket igyekszik elterelni a kijelentett lényegről, és könnyebb utat ígér annál, ami mint „kotta” éppen nekem –de neked is– Felülről megadatott; (Ef.2,10.) mivel ezt a féltő tanácsot is megkaptuk: „Vigyázz magadra és ne pártolj a bűnhöz, bár azt a nyomorúságnál jobban szereted.” (Jób 36,21.)  A „zarándoknak szükséges a Hazajutáshoz kipróbáltatnia a szilárd állhatatosságot illetően!” (Jel.7,13-17.)  Ő, a Mindenható jól ismeri minden teremtményét, azoknak állapotát, ahogy a Jákób fiait, így bennünket is. (I.Móz.49,1-4.) Ezt a szilárdságot, amire szükségünk van csak Ő képes megadni minekünk is, ha gyermeki módon és csak jóra kérjük, hiányoljuk Őtőle. (I.Pét.5,10-11.) De ennek a kitartó hiányolásnak és „éhségnek” mindvégig jelen kell lenni a szívünkben! 

Döntően fontos, hogy ne csaljuk meg magunkat!  Mi hármasság vagyunk, nem csupán „kettes” éltetett lelkek, mint az egész állatvilág! (Csak a látható testünk az, amibe, mint „bőr ruhába” be lett öltöztetve a kegyelem időtartamára, a mostani szemünkkel nem látható, de megszűnhetetlenül létező belső ember. Hatalmas kijelentés ez. I.Móz.3,21. Jób 10,11.) Ebben a hármasságban a legelső és legfontosabb: a szellem, az örökké megmaradó, megszűnhetetlen felelős személy, a valaKi (nem valaMi). Ennek a láthatatlannak a központja az a szív, amelynek az állapotával számolnia kell mindenkinek! Mérhetetlen sötétségre és vakságra vall amíg valaki –én vagy te, bárki– azonosulva összetéveszti magát a bölcső és koporsó közt ideiglenesen magán viselt testével, és ennek dolgait, gondjait az örökkévaló szellem Felülről kapott programjának dolgai fölé helyezi!!

Láthatjuk, de lássuk is meg, hogy csak a „Teljes Szentírás” és annak csalásmentes megértése az, amire érdemes figyelnünk, a Felülről kapott más belátás (metanoia) alapján, és az Ő Szelleme által vezéreltetve. (Róm.8,14.)  A minden jó lépésnél mást akaró szellem pedig vettessék ki belőlünk!!…

   260. Ének.

(Felőlünk nézve. Pénzt vagy Életet 43.) KIVÁNDORLÓK… Új világ felé… Új életet, más életet kezdeni… Új környezetbe, más viszonyok közé beilleszkedni… Elölről kezdeni mindent! Hogyan?… Mivel?… Miből?…

Ezek a kérdések merednek a régi hazájukból új otthonuk felé tartó kivándorlók elé. Felelet nincs ezekre a  nyugtalanító kérdésekre, hisz számára vadidegen világrész felé tart, amelyről nem tud semmit. Ismeretlen világ, ismeretlen viszonyokkal. Miért is jött el, miért is hagyta ott a megszokott régi világát?!…

Hm! Igen. Hát kellett… „muszáj” volt!… Kiűzetett az atyai házból, mennie kellett… Amerre lehetett. És csak erre lehetett. Jobb lett volna talán még meghalnia is, mint ez a bizonytalanság, de nem sikerült. Jobb lett volna elmúlni, megsemmisülni, elenyészni, de nem ment, nem mehetett… Rá kellett döbbennie – sajnos, már későn – hogy múlhatatlan, elpusztíthatatlan, megsemmisíthetetlen, örökkévaló lény, akinek örökkön-örökké léteznie kell – ha akar, ha nem   akar – és végig küzdeni, szenvedni, kóstolni mindent, akármi vár rá ott az új hazában, haza többé nem mehet, el nem múlhat, meg nem szűnhet…

Hová is tart hát? Valami „KOSMOS” nevű, általa eddig ismeretlen világba… a „világba”, mert oda szól az útlevele. Régi állampolgárságát elveszítette, azt mondották róla, hogy a „világ”-fi-a lett, az az ő új hazája, már odavaló…

Végig nézett magán. Valami állati testhez hasonló páncélszerű „ruhát” fedezett fel magán, amiben igen kényelmetlenül érezte magát – mint valami börtönben -, ami módfelett gátolta az eddig megszokott szabad mozgásában. Egy cseppet sem érezte jól magát ebben az új „bőrben”. Akárhogyan törte a fejét, nem tudott visszaemlékezni rá, hogyan került ő ebbe a börtönruhába, amit most vonszolnia kell magán, akárhová megy. Bezzeg, milyen könnyen járt-kelt ide-oda a tüzes kövek között „azelőtt”… Arra még homályosan emlékezik, „az után az eset után” úgy érezte magát, mintha moccanni sem tudna többé, teljesen tehetetlen volt; már azt hitte, hogy neki szól az átok, nem is a „kígyónak”, hogy: „Hasadon járj és port egyél…” (I. Móz. 3,14.).

Egyszerre azután – érthetetlen módon – mégis tudott mozogni, ha igen nehézkesen is, és íme, most látja csak, hogy milyen új bőrbe került, s bár a régi állapotához képest bizony elég rossz bőrben van, de mégis tud valamelyest mozogni. Nem is értette, hogy tulajdonképen ő viszi-e az irháját, vagy ez a furcsa bőrruha hordozza őt?… Végül is a felesége révén tudta meg – aki mindig jószemű asszony volt, mindent meglátott és mindent észrevett -, hogy hogyan is jutottak mindketten ehhez az új ruhához. Asszony és újruha… Hát persze, hogy érdekelte. A sorsuk már akkor eldőlt – a kiutasító végzés már alá volt írva -, ott álltak meztelenül dideregve magukgyártotta falevél-körülkötőkkel, amikor megszánta, „és csinált az Úr Isten az embernek és az ő feleségének bőr ruhákat és felöltözteté őket.” (I. Móz 3,21.) Nem valami örökös darab, mint a „régi” volt, sőt nagyon is romlandó, de rövid használatra egészen megfelel. Különösen azt nem izgathatja ez a kérdés, aki visszavágyja a „régit” – ruhában is, otthonban is, az Atyával való viszonyban is -, aki tudatában van – ha csak hit által is – annak, hogy mielőtt a kiutasítás megtörtént, egy csodálatos Főpap közbelépett (És. 9,6. Zsid. 7,21-27.), aki imádkozott a bűnösökért (És. 53,12.), és mint áldozati Bárány megöletett a világ levettetése előtt (Jel 13,8. I. Pét 1,20.), és így van Megváltója a világnak! (És. 63,16.). Az ilyen ember nem tulajdonít felettébb való fontosságot a bőrruha romlékonyságának. Ha kérdezed miért? azt feleli rá: „Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják, hústestem nélkül látom meg az Istent! Akit magam látok meg magamnak, az én szemeim látják meg, nem más.” (Jób 19,25-27.).

Ez a bőr ruha: „hús” (sarx), hústest, nem odafelvaló, romlandó, ideigvaló (1 Kor. 15,50.), mégis valami egészen különös jószág. Szaporodik! Növekszik! Elöregszik! Elhal! Csupa különös tulajdonság. Mintha „valaki” lenne, de nem az, hanem csak „valami”: hús… test…

Szaporodását úgy nevezik általánosan: születés, elhalását: halál – helyesebben: elhunyás, meghalás – és mivel a hús, a test NEM AZONOS az emberrel, ha nem az embernek eszköze, szerszáma, csak „használatra kapott tulajdona”, igazság szerint nem is volna szabad beszélni itt a földön ember születéséről, és ember haláláról. Az „ember” eredetileg nem született soha – egyedül a Fiú „született”, ezért a neve: EGYSZÜLÖTT -, az ember teremtetett, azután formáltatott, alkottatott. (I. Móz. 1,27. 2,7. 22.). Majd születhetik azonban (Mt. 19,28.), ha előzőleg felülről fogantatik. (Jn. 3,3-5.) „Ami hústól – testtől – született, az csak hús-test” és nem ember -; az embernek a teste. És amint az embernek a kalapja sem maga az ember, azonképpen a teste sem. Az „ember” még egyszer „haza”-mehet, örökölheti az Isten országát, – „azt pedig állítom, atyámfiai, hogy hús – test – és vér nem örökölheti az Isten országát!” (I Kor 15)

Ezt a hústestet kapta egyik útravalójaképpen a kiutasított ember. Erre vonatkozik az ítélet: „…fájdalommal szülsz magzatokat…” (I. Móz. 3,16.), ahol a hangsúly azon van, hogy szülsz, a fájdalom csak természetes velejárója minden szülésnek. Az az új, a rendkívüli: hogy szülni kell az embernek az Isten rendeletére, aki szűlet (És. 66,9.), holott „azelőtt” ez nem volt, és majdan sem lesz, ha visszakerül oda: „Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.” (Mt. 22,30.). A hústest – a velejáró szüléssel, születéssel és elhunyással – csak útravaló tehát.

Egyik idevonatkozó énekünk (199)

Óh, miként fogadjalak, világ Megváltója, Méltóképp mint áldjalak, lelkem Megtartója!  Óh, Jézus gyújtsd szívemben Te szövétnekedet, hogy érthessem mindenben Te szent tetszésedet!

Óh, mit nem cselekedtél, hogy megtartsd lelkemet Inségemből kivettél, megváltván engemet. Én, aki országodból méltán kiűzeték, Ím, abba irgalmadból  ismét belépheték.

Valék nehéz fogságban, Te megszabadítál. Valék rút szolgaságban, Te fölmagasztalál. Jöttél, hogy fölemeljed a porból lelkemet, Adtál kincset, amelyet világ el nem vehet…

(Ez énekszöveg írója is rálátást kapott a Kijelentés lényegére.  Kövessük mi is az ő Hitüket!!…)