„Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket tőlem…!” Mt.19,14.

   „Írok néktek gyermekek (teknia); atyák; írok néktek ifjak (neaniskoi törvénytanulók); megírtam néktek gyermekek, nevelés alatt levők (paidia) I.Ján.2,12-14.”

   „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok…” Mt.11,28-30.

   Az idézett sorokból már láthatjuk azt is, hogy a mi Urunk mindenkit –öreget, fiatalt– magához hív, akiknek Ő testet alkotott, minden korosztálybelit, személyválogatás nélkül. Tudatában kell azonban lennünk annak is, hogy mi, akik a 21. században ma még hústestben itt lehetünk, igen nagy lemaradásban vagyunk az Igazság megismerésének dolgában, amit be kell pótolnunk. Nagy bajunk még az is, hogy a bűnesetünkkel a kezdetbeli igen jó érzékenységünket is elveszítettük a jó és a gonosz megkülönböztetése iránt. Szavaink vannak, de mást értünk alattuk, nem azt, amit az Atyai Házban levők. Nekünk –hazakészülőknek– pedig elengedhetetlenül fontos nem csak az, hogy egy nyelven beszéljünk, hogy egyetértsünk, hanem hogy még az indulatban is JÉZUS KRISZTUSHOZ legyünk HASONLÓKKÁ!

   A Szentírás –az egyedül megbízható „Idegenvezetőnk”– tudatja velünk a tényállást: Ésa.53: „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk…” Az ide –e létbe– kerülők, mint „Pásztornélküli juhok”, szellem szerint eltévelyítetten kószálnak önfejűen a sötétségben; mind addig, amíg nem hagyják magukat megtaláltatni az értük aggódó Jó Pásztor által. Addig viszont a Vesztő nagyszerű prédája itt minden ember!… akár hiszi, akár nem!.. Urunk –Nagy Megmentőnk, a Sótér, a Salvador– világosságot hirdet a „részeg alvóknak”, és a Hazavezető Utat is megismerteti velük. Amíg ennek, az Ő kijelentett Igéjének nincs helye –-tebenned is, testvér– addig TÉVESEK az ISMERETEINK úgy az Isten felől –az Ő természete felől, amiben nekünk is részünk volt–, mint az ember kilétéről, a hármasságról, az élete igazi céljáról és értelméről, de a „honnan hová” kérdésről, így az „Élet” és „Halál” stb. felől is. Tudunk és tudhatunk mi mindezekről valamit, de nem biztos, hogy az megfelel a Valóságnak; inkább csak azt és úgy, ahogy azt a Vesztő, aki az egész Földet elhitette, és az ő eszközein keresztül elhintette a köztudatban is. Mivel itt csak olyanok vannak –vagyunk–, akik felől ez íratott meg: „mindnyájan vétkeztek!”, így a bűnbeeséssel a Gonosztól befoganva megkritizáltuk a Teremtőt s az Ő igen jó munkáját, és ezzel a természetünk az ördögéhez lett hasonlóvá! (A nemes szőlő elvadult, Ésa.5., jónak látja a gonoszt, Gen.3., a Gonosztól „átmágnesezve”, a példaadásával már ő maga is bűnre kísértővé lett a másik (neműek) számára. Róm.3,10-23.).

   Ezt a veszedelmes állapotot mutatja be J. Bunyan a megégetésre ítélt „Romlás városa” képében, a neki adatott bölcsesség szerint, amelyből a felébredt Zarándok útját írja le képekben, egészen a Mennyei Városig. (Ezek az írásai is sokat segíthetnek ma, minekünk is.)

   Nekünk a Szentírás szellemét, a most szóló mondanivalóját kell értelemmel és szívvel is megérteni. Ezt is jelenti a mindnyájunknak szükséges víztől és szellemtől való foganás.  Ján.3.

Az Úr Krisztusunk munkaterülete itt is szellemi volt akkor is, ha gyógyításait a szellemi vakságban leledző földiek csak a testi síkon képesek érzékelni. A betegek gyógyításai is hármas szinten történtek. Ján.7,23.

   Mivel eleinte csak térben és időben tudunk gondolkozni, emiatt Ő gyermekhez szabottan, anyagi képeken és példázatokon keresztül szól hozzánk, utalva a szellemiekre. Már a teremtés leírásában is testi képeket találunk, holott az LXX-szerint az is láthatatlan –aorátos– volt. Ugyan úgy az Éden-kert, a négyszakaszos folyó, a fák, a kígyó, az elkábító gyümölcs megevése, majd (mivel az ember olyanná lett, mint a kígyó) a kiűzetés, és a KEGYELEM útja megmutatásával. Gen.1-3,24. Okulásul adatott elénk a testi Izrael népének esete is, amelyet Egyiptomból kell kiszabadítani. (Aigüptos: a dögkeselyűk tanyája; ördögi megkötözöttség állapota, amelyben szellem szerint a mi Urunk megfeszíttetett: Jel.11,8.) Abból kellett minket kiszabadítani, hogy a p. vándorlás nekünk Hazavezető Zarándok-útunk lehessen: Ex.20,2.

B L