Nagyon ismert mondat ez a nekünk adatott ÚRI IMA kérései között –talán Te még naponta el is mondod–, de azért adjunk helyet e kérdésnek: Vajon é r t e d- e amit mondogatsz?… A szerecsen pénzügyminiszter nem tartotta rangján alulinak, bevallani a poroslábú tanítványnak: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Így vagyunk mi is valamennyien, minden mondatával a Kijelentésnek, mivel a bűnünk felületessé és nagyvonalúvá tett bennünket. Ehhez még hozzájön, hogy a tévelyítő Vesztő –az ő eszközein keresztül– meg is nyugtatja a jóhiszemű kereső lelket, akit csak lehet, a maga tévhitében; nevezetesen, hogy az az állapot, amiben te most leledzel, már elégséges ahhoz, hogy a mennybe juss. Urunk azonban, a Bibliánkban található Kijelentésében ennél sokkal többet akar velünk nem csupán megértetni, hanem a szívünkre helyezni!… A  s z í v (nem ez a dobogó hús, hanem a láthatatlan legbensőnk), a szellem ugyanis sokkal magasabb rendű még a lelki értelemnél is!…

   Az Úri Imában, annak kéréseiben, a legszükségesebbekre mutat rá az Úr, azok számára, akik a bűnbukásuk után még kézbe vétettek, hogy újra  é l ő k k é  tegye. Sorsdöntően fontos számunkra –a szellemi halálból ébredezők számára–, hogy ennek az Imának mindenik kérése a megadott sorrendben, szívügyünkké legyen! A hitető Vesztő szellem ugyanis nem hagyta abba az altató és félrevezető tevékenységét. Ilyen pl. az is, hogy: legyél csak egy jó vallásos ember, végezd el az előírt formaságokat, még a szájjal  s o k –  s z o r elmondott „ima-szövegekkel” is, így akkor már te eleget tettél a vallási kötelmeidnek és nyugodt lehetsz. Ezek a külső testies gyakorlatok bár lehetnek nagyon tetszetősek, de –mivel félrevezetők!– mégis ördögiek!…

   Mi hát a helyzetünk valójában? Csak azt vehetjük alapul, ami kijelentetett, függetlenül a tévelygő és Istent megvető emberek véleményétől!… Rólunk pedig –a teremtetésünk és bűnesetünk, valamint Izrael népe nyomorúságainak megismertetése után– ez íratott meg: „Mindnyájan elhajlottak Istentől, valamennyien megromlottak…” „Nincsen különbség, mert  m i n d e n k i  vétkezett”! Róm.3,9-18. 23.  A bűn pedig, az a fertőző nyavalya, amit „ott” azzal a gyümölccsel bevettünk (Hós.6,7.), előidézte az ember addigi igen jó  t e r m é s z e t é -nek elvadulását, elfajzását, megrontását. Ezen pedig nem lehet változtatni semmiféle „szépségflastrommal”, ahogy a vérbaj sem múlik el attól, ha annak a kiütését leragasztják.

   Isten azonban gondoskodott azokról a poklos betegekről, akiket megszánt és testet alkotva nekik, felhozott ide a kegyelem színpadára, ahol Ő, mint Gyógyító vett a kezébe bennünket. Már a pusztai vándorlás elején így, ezen a néven ismerteti meg magát az Izraelnek: „Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód!” II.Móz.15,26. Amikor pedig itt a Krisztusban testben is megjelent az Isten, Ő  m i n d e n  betegségét magára vette azoknak, akik Őhozzá mentek vagy vitettek. Ő tehát mindhárom szinten gyógyított és GYÓGYÍT ma is. A hozzámenőt azonban megkérdezi: Mit akarsz?… Akarsz-e meggyógyulni?… Akarsz-e már új életben járni; mivelhogy ezt fogadtad! Teljesítsd hát a Felségesnek tett fogadásodat, és ne maradj „Jákób”! Zsolt.50,14-15. Harcold meg ezt a „Szent háborút” 1.Tim. 6,12. 2.Tim.2,22. 4,7. önmagaddal, önmagadban, és légy „Izrael”! Ezt ugyanis nem lehet megspórolnia senkinek, aki Haza akar jutni!… Mt.10,34-39.

   Ő tehát –a VILÁGOKAT TEREMTŐ ÉS FENNTARTÓ ÚR, a királyok KIRÁLYA– az elveszettek érdekében LESZÁLLT, és mint SÓTÉR –Szabadító, Megváltó, Megtartó, Üdvözítő– mindent elvégzett a megmentésünkre! Tetelestai= elvégeztetett: Ján.19,30.

   Itt azonban, a mi esetünkben egy nagy adósságcsinálás is történt, valamint felségsértés is Ővele szemben. Ezeknek rendezésére mi  m o s t,  a földi létünkben kapjuk a lehetőséget, így nekünk ebben még igen sok tennivalónk van, mégpedig  f o l y a m a t o s a n!…

   Az eredetileg igen jó embernek az ISTENI ÖRÖK REND –DÍKÉ– világával szemben elkövetett lázadását –amely az ő szellemi halálát és az abból való kiűzetését is okozta– és a károkozást az Úr a 10.000 Talentum aranyban (Kétezermillió napszámbér) ismerteti meg velünk. Mt.18,23-35. Ezen túlmenően pedig, azzal a ténnyel, hogy hitelt adtunk a hazug Ellenségnek, a soha nem hazudó Istent hazudtoltuk meg!!! Ez már kimeríti a felségsértés fogalmát!…

   Mivel a Biblia, Szentírás, minden szava cselekvésre indító IGE, így az sem véletlen, amit a hazatérő elveszett tékozló fiú az őt hazaváró Atyjának mond: „Atyám, én vétkeztem az ÉG (örök Rendje) ellen és TE (a Te Felséged) ellened!…”  Ezzel nekünk is illene számolnunk!…

   A mi kifizethetetlen nagy adósságunkat ISTEN A KRISZTUSBAN magára átvállalta. Az Ő életét adta azért, hogy kiváltson bennünket abból a szellemi halálból, amibe „ott” beleestünk. Az Ő tanítványainak összefüggéseiben kijelentette ezeket, és őrajtuk keresztül most minket is –és minden sötétségben levőt– fel akar világosítani a tragédiánk, és a Tőle kapott kimenekedés lehetősége és  f e l t é t e l e  felől is. Vezérigénk, az Úri Imában levő kérés, és az adós szolga példázata egyértelműen ismerteti velünk a dolgunkat: Afezis: adósság elengedés, megbocsátás egymással szemben! Mindnyájan sokszor és sokféleképpen vétkezünk egymás ellen, amiket folyamatosan el kell engedni. Ezeknek értéke sokkal-sokkal kisebb annál, amivel Istennek tartozunk. (Képben:100 napszámbér a kétezermillióhoz képest.) Péter apostol, a „hányszor kell megbocsátanom” kérdésére ezt a választ kapja: „még hetvenszer hétszer is!”… Az Ige érzékennyé akar tenni bennünket egymás iránt. Ehhez az kell, hogy én lássam magamat a másiknak a szemszögéből is. Ekkor, lehet, azt kell belátnom, hogy én még többel tartozom neki, mint ő énnekem. Urunk előtt pedig –Aki bennünket felkarolt– nincsen személyválogatás, sem kivételezés! Mt. 5,23-26. Az első lépést tehát nekem kell megtennem!… Ez az afezis –a kölcsönös elengedés, megbocsátás egymásnak– a „kulcsa”, a „nyitja” a Haza jutásnak. Ezzel már oda lehet járulnunk a mi Atyánkhoz, hogy az Ő bocsánatát kérjük; „…miképpen mi is már megbocsátottunk egymásnak…!”

   Aki hit által tudomásul veszi, hogy Isten mit adott énnekem, és hogy milyen nagy halálból emel ki engem, az már nem maradhat érzéketlen a másik fuldoklóval szemben sem! Isten ugyanis azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az Igazság –a valóság– megismerésére! I.Tim.2,4. A mi Megmentőnk szavai ezek is: „Én Világosságul jöttem e világra, hogy  s e n k i  ne maradjon a Sötétségben, aki én bennem hisz!” Ján.12,46. Addig ugyanis a Sátánban fekszik/heverészik gondtalanul, mint a saját bűne rabja, elaltatva, elhitetve… Jerémiás prófétán keresztül pedig ezt mondja (3,25): „Gyalázatunkban heverünk, és elborít minket a mi szégyenünk, mert vétkeztünk az Úr ellen, a mi Istenünk ellen, mi és a mi atyáink, gyermekségünk óta mind a mai napig, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára!” Ezért szól így Pál apostolon keresztül is: „Serkenj fel, aki aluszol, támadj fel a halálból és felragyog tenéked a Krisztus.” Ef.5,14. Ez a nagy  l e h e t ő s é g  adatik még ma –e g y s z e r  az örökkévalóságban– nekünk, egyformán mindannyiunknak!!! Nagy evangélium ez nekünk, akik számára Ő –már „ott” (Gen.3,15.)– életet és kegyelmet szerzett, hogy itt hústestbe felhozatva Jób 10,11-12., letehessük a „pótvizsgánkat” az Ő világosságában; a más belátásra jutásnak (metanoia) és az önismeretnek azzal a kegyelemajándékával, amit végül Péter is megkapott. Ján.21,15-17. (Lásd: az eredeti szövegben.)

B.L.

(64) Ének:

Od’adtam életem, Kiontám vérem én,

Istent békíteni. Javadra ezt tevém.

Odaadtam életem, Mit adsz te énnekem?

Örök fényből jövék, Elhagyva trónomat,

Mint szolga szenvedék, Gúny s megvetés alatt.

Mind érted tettem ezt S te értem mit teszesz?

Hordoztam a tövist, Kín s gondnak martalék,

Kiittam a kehelyt, Halálig hű valék,

Teérted tűrtem el, Mit tűrsz te értem el?

Nos, felkínálva ma Bűnid bocsánatát,

Üdvöt s békét neked Örök kegyelmem ád.

Mindezt adom neked, Add nékem szívedet!…