Urunknak ez a mondata (is) sokkal többet akar nekünk mondani annál, amit mi első hallásra gondolnánk; mivelhogy az Igében Isten jelenti ki az Ő akaratát, Aki sokoldalú és sokrétű:polüpoikilos. Bennünket azonban a bűnbukásunk –melyet az Ő óvó figyelmeztetése ellenére már „ott” elkövettünk– felületessé és nagyvonalúvá tett, s így elfogadtuk, befogantuk a Vesztő hazugnak az Istent gyalázó hazug rágalmait. Igaznak és jónak láttuk azokat: „úgy látta az „asszony”, hogy jó az…”, a halálfa, amitől Isten óva intette az embert. Ezt megelőzően már megkritizáltuk az Ő teremtő munkáját (az agyag a gölöncsért) is, hogy az pedig nem jó. (Gen.2 és 3 rész.) Istennek –Aki a gondolataink rezdülését is látja– ezt kellett megtapasztalnia az embernél, ezt a döbbenetes elváltozást!… Isten országa: a Rend –Diké, Dikaiosüné– világa, melyben ilyen esetben a Törvény, mint szeparátor, azonnal kivágja abból a törvényszegőt. Ezt történt mivelünk is, az Édenből eltávolítottakkal, a hüvös alkonyattal! Ebből a mi korunkra már vágnivaló sötétség lett, így most már az Ige ezt jelenti ki rólunk: Róm.3,9-23. Ezt is mondja: Ésa.60,1-2. Idou skotos=lásd meg a sötétséget! (belső látással, a mennyek világának szempontjából.) Isten ebből akar kivinni a Világosságra bennünket, de ehhez előbb fel kell ismerni, és bűnbánattal beismerni, hogy hol és milyen állapotban vagyok!

   Ezen az úton igen sok félrevezető buktatóval és csapdával találjuk szembe magunkat, amiket a Vesztő –az ő eszközein keresztül– szemfényvesztő módon elrejt a tőle menekülni akarók szemei elől. Legdurvább eszközei: a testi, húsi bűnökre való csábítás. Ennél sokkal ravaszabbak a tanításbeli félrevezetések, a Bibliai fogalmak emberi –bábeli– értelmezése, a könnyebb utak felkínálása stb. Urunk, Aki végig ment ezen az úton, minden próbában megállt mindhalálig, és a zarándokokat is ellátja ehhez minden védőfegyverzettel, sőt az ördögi részegség ellen a Józanság Szellemének vezérlésével is Csak azt kéri tőlem, tőled: „Legyetek nékem tanítványaim, oltványaim!”…

   A bennünket hazaváró Atya, a távoli istentelen utakon tévelygő elveszett fiú számára egy Emlékeztető Könyvet –Biblia– küldött, hogy megismertesse abból azt az Otthoni rendet és nyelvet, amelyből ő kiesett, és az ördögi agymosás során teljesen el is felejtett. Mal.3,16. Az eredeti állapothoz való visszatérésünkhöz pedig elengedhetetlen a Szentírás első oldalain képekben megírtak szellemének a megismerése! Jel.2,5. Ez a mi korunkban már –ördögi módon, fényes papi segédlettel– „Ádám-Éva-almafa mesévé” züllesztetett. A „Könyvek” összefüggő tanításának vonata ezzel már az út elején kisiklatott és tévútra került. Minekünk tehát a Világosságra jutáshoz, az Őtőle való hit által, addig –a váltóig– kell visszamennünk!

   Urunk, akiket felkarolt és akiknek testet is alkotott, azoknak az Ő életével kifizette azt a kárt amit okoztunk az ég törvénye és az Atya ellen (a felségsértést) is. Luk.15,21. Ehhez mi nem tettünk és nem is tehettünk semmit. Csak örök hálával elfogadhatjuk Urunktól, Aki most már kétszeresen –a megteremtésünk és a Halál fogságából való kiváltásunk jogán– is a magáéivá tett bennünket. Életet és kegyelmet szerzett számunkra: Jób.10,12.

   Atyánk, a Hatalmas Isten, az Egyszülött Fiúban Krisztus Jézusként, az idők végén még erre a mi sötét Földünkre is lejött az Ő tévelygő juhai után. Ő vállalta, hogy itt ebben a „részeg” és szellemi kábultságban levő hitetlen embervilágban –akiben csak lehet–, aki átadja magát Őneki, abban kiformálja az értelmet.. Erre indította el a tanítványait Ő maga előtt akkor, és azóta is: a Haza vezető út megmutatására, de nem a tévelyítőnek, hanem a Kijelentésnek megfelelően!!…

   Most tehát Rajtad múlik, Testvér, hogy Te kire hallgatsz? Őrá, vagy arra aki könnyebb utat ígér?, pl. hogy te már így is elég jó vagy, eleget jókodtál, teljesíted a vallásos kötelmeket stb., mivel Krisztus mindent elintézett, bizton üdvözít is… Ezzel szemben Ő a vezérigénkben ezt mondja, hogy Ő „Izráel házának” eltévedt juhaihoz küldetett, máshoz nem! Ábrám; Héber, amikor meghallja a hívást még messze van attól, hogy szüksége lenne a Szabadítóra. Megtesz viszont minden tőle telhetőt, mert hisz az Elhívónak, és egyre délebbre húzódik (világosság!). Áldásban részesül. Megszületik Izsák, majd Jákób, aki miután megharcolja harcát önmagával, „Izráel” lesz, Messiás-váró, és ha igazán izraelita, akkor megtaláltatik és judaios, „zsidó” lesz. Ezek a nevek belső állapotokat jelentenek (nem pedig a magunkon viselt „bőr ruhákat”). Utunk során ezeken nekünk is végig kell –lehet– mennünk, mert a megtartatás –Sótéria– a „zsidóság folytán van”. Ján.4,22. (ek ton ioudaion estin.)

   Az „egész Izráel” fogalma tehát mindazokat jelenti, akik Isten irgalmából felhozattak ide, és itt a héber Ábrámhoz hasonlóan meghallják és felismerik a Jó Pásztoruk hangját, és az Ő követői lesznek, valahová Ő megy. A hithű, kóser zsidó Péter apostollal is ezt láttatta meg Isten legelőbb, hogy „Nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves Őelőtte az, aki Őt féli és igazságosságot cselekszik.” Csel.10,34-35. Ezek már ismerik és tisztelik az Ótestamentumban foglaltakat, elismerik a maguk beteg, bűnös, pokolravaló voltát, és igénylik a Szótér eljöttét a maguk szíve számára!…

   Idevonatkozó ének:

„Jöjj, ments meg, óh Immánuel. Rab Izráel így hív: Jövel.

   Bús fogságban kell várnia, Míg eljő Isten szent Fia…”.

BL