„Mi pedig nem e világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből való Szellemet, hogy megismerjük mindazokat, amikkel Isten megajándékozott minket.” I.Kor.2,12.

   A kegyelmi időnk lejárta és a számadás előtt, talán még nem lesz hiábavaló felmérni és felértékelni azokat, amikben Urunk itt részesített minket. Szem előtt kell azonban tartanunk azt a tényt, hogy a földön létező ember tragédiája nem az, amit erről szépíró költőink leírtak, hanem a mi állapotunk és helyzetünk aszerint van, amint és amilyennek Isten azt a Szentírásban kijelentette nekünk, megmentésünkre!… Az Egy Ember Jézus Krisztus kivételével minden „Emberlélek”,  aki lehetőséget kapott arra, hogy a Föld-nevű Bolygóra egy kis időre anyagi testbe felkerülhessen, az mind olyan valaki, aki „ott” már egyénenként „átesett a rostán”. Az Ég Törvénye −mint a szeparátor− kivetette a mennyei állapotból a lázadókat, akik helyet adtak magukban az Ördög hazug és Istent gyalázó rágalmazásainak.  Kiűzettünk az Istennel együttlátó értelmes lények közül az élők világából, és szellemben halottá lett az eredetileg „igen jó”-nak teremtetett ember! A vesztőszellem pedig −akire mi itteniek mind hallgattunk− nemcsak „átejtette”, hanem „át is hangolta és át is programozta” a hiszékeny embert −annak a rádióvevő rezgőkörét−, és olyan szellemiséggel töltötte el, amelyre ha hallgat és nem veszi igénybe a kapott megváltozás drága lehetőségét, akkor mindmáig folyamatosan jónak látja a gonoszt. Ezzel pedig, a Megváltó munkáját és az érte is meghozott áldozatát veti meg, így örökre menthetetlenné teszi magát!… Marad a halálban! Ján.3,36.!

   Ezzel szemben mi nézzük meg, mérjük fel és gondoljuk át értelemmel, hogy Isten miket, milyen kegyelem ajándékokat adott ide nekünk, hogy el ne vesszünk ezzel a vesztébe rohanó világgal együtt. A Föld lakóinak többsége ugyanis ma (J.Bunyan szavaival élve) az őt megszállva tartó „Diabolos óriás sípjára táncol!”…  A mi Urunk, a Hatalmas Pantokrator, a Mindenséget teremtő és éltető MINDENHATÓ jól látja azt a mérhetetlen értelmi−lelki− és szellemi sötétséget, amelybe „ott” beleestünk. Erről, az eredetileg igen jó emberről, a bűnbeesés után már ezt a tragikus elváltozást olvashatjuk a Kijelentésben: És mondá az Úr Isten: „Íme (idu: ez a belső állapot felismerését jelenti: Lásd meg te is!), az ember olyanná lett, mint az a mi közülünk való egy, jót és gonoszt tudván!” I.Móz.3,22. Ettől óvott Isten az előzőekben, de az ember inkább a Vesztőnek hitt, aki ezt ígérte: Bizony nem haltok meg. Itt jött be ez az ördögi természet, a szellemi halál, a „hűvös alkonyat” utáni besötétedés és az Isten melletti állapotból való kiűzetés…

   Ugyanakkor azonban, a kellő pillanatban −az Ördög fogságába jutottak kiszabadítása céljából− egy addig elképzelhetetlen nagy dolog is történt: A Bűn és halál törvénye érvényben maradása mellett, az üdvösségre kiválasztottak számára létre hozatott a Kegyelem törvénye is! Mindez a döntés Istennek az Atyai Szívében történt, Aki megszánta a bukottakat −minket−, és magára vállalta azt, hogy a Fiúban, az Ő (ön)feláldozása árán, kifizeti azt a kárt, amit „ott” okoztunk, a REND világában Ő ellene! Ez a lehető LEGNAGYOBB AJÁNDÉK a számunkra, ami csak létezik a világmindenségben! Ez a tény olyan nagyjelentőségű, hogy a látók, a mennyei világok lakói, nem tudnak betelni vele, hogy ezért dicsőítsék Őt. Jel.5,9-10. (Itt ford. hiba van; helyesen: minket helyett „megváltottad őket”)

   Erre a döbbenetes tényre lehet nekünk hit által  m o s t  ráébredni, hogy ennek az új kegyelmi helyzetünknek megfelelhessünk. Istennek ugyanis minden kegyelmi ajándéka feltételhez köttetett, sőt a kedvezményezettnél még annak a felhasználási módja is megszabatott. (Nem lehet tehát össze-vissza még jókodni sem!)  A Teljes Írás ezekről is tájékoztat bennünket.

   II.Kor.5-ben pl. olvashatjuk az első sorokban az emlékeztetést a hármasságunkra, mert itt van utalás a sárház, sátorház és a mennyei hajlékra is. Tragédiánk az a sötétség és értelmetlenség, amiben leledzünk, amelyen keresztül a Sötétség fejedelme van uralkodó helyzetben még az u.n. hívő, vallásos lelkekben is! Jel.2,13.  Emiatt Isten minden teremtő és rendező munkáját a rávilágítással, a „Legyen Világossággal” kezdi el. Gen.1,3. Amikor Ő, A HATALMAS ISTEN itt megüresítetten, emberi testben megjelent, ezt is kijelentette: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon (ebben a vágni való értelmetlenségben, vakon) sötétségben, aki én bennem hisz!”  Nekünk tehát, akiket Ő kikönyörgött és meg is kapott az Atyától, szánkba adja a kérését is annak, amire szükségünk van, amit kérhetünk az Atyától: „Jöjjön el a Te uralmad!…” (mert mindaddig az ördög uralkodik és diktál „Emberlélekben”; és ha még az olykor tetszik is, úgy látja ay ember, hogy  jó az…, ez biztos jele annak az áthangolódásnak és elfajzásnak, amibe „ott” beleestünk!) KEGYELEMAJÁNDÉK ez a  l e h e t ő s é g, amiben a pótvizsgázók a földi létük során részesülnek! Amit ott nem akart belátni a bűnt elkövető ember, nem tett beismerő vallomást, hanem másra próbálta ráfogni, arra most −e g y s z e r  az örökkévalóságban− még módot kapott, hogy más belátásra jutva vállalja azt. A bújócskázás itt már nem hoz megoldást, hanem csak végleges bukást! Luk.14,26-27. Láthatjuk, hogy a végítélet a Bibliánkban megírottak alapján fog történni: Jel.20,11-12. A Kijelentés alapján szükséges tehát elszakadni minden hamis tanítástól, és kivetni amiket a vesztő szellem, az ő eszközein keresztül, bőségesen elhintett, és hamis békét-nyugalmat ígérve, mint kábítószert folyamatosan most is hint a lelkekbe!… Jer.6,14. 8,11. Elkezdve a bűnesetünk tényének „elkenésével”, komolytalan „Ádám-Éva-almafa mesévé” tevésével. Ebből −de a Kijelentésnek számtalan más pontjánál is− nyilvánvalóan látható a Vesztő szándéka, a hamis tanítás, a „legyen sötétség”…  Vegyük észre már ezt ezekben  is!… II.Kor.2,11.

   Saulus −a Krisztus követőit üldöző− miután megvilágosíttatott és Pál apostol lett, újra érzékennyé tétetett a „Nagyadó” adásának vételére. ApCsel.9. Őrajta keresztül ezek is leírattak számunkra:  „Én pedig „éltem” régen…”, „…felelevenedék a bűn, én pedig meghalék…”, „…mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek…” (Tehát nem az ősszülők a tettesek, hanem mi mindnyájan!) Gen.2,17. Róm.7,9-10. 3,23. A már „felébresztett” Pál az Efézusbelieknek pedig ezt írja: 2,1: „Titeket is megelevenített, akik holtak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt”. Az Odafelvalók iránt nagy érzékenységű János apostolon keresztül pedig ez a tényállás közöltetik velünk Felűlről: „Én tudom a te dolgaidat. Az a neved, hogy élsz és halott vagy!” Jel.3,1 Szokjuk meg már, hogy ne a magunk „értelmére” támaszkodjunk! Az Ítélő Hatóság nem a konokul tagadó bűnös véleménye szerint hozza meg az ítéletet! Péld.3,5. Az ördögi természetűvé lett „agymosott”, így Istennel ellenséges viszonyba került, teremtménynek gyökeres megváltozásra, „szívcserére” van szüksége ahhoz, hogy a Rend világába vissza juthasson! Isten pedig ezt a célt tűzte ki a mi számunkra! Mindez egy mondatban így is elhangzott körünkben: „Ahhoz, hogy végleg elvesszünk, már semmit sem kell csinálni nekünk, de ahhoz, hogy ne vesszünk el, még nagyon sok a tennivalónk!”

   Első dolog: Hit által belátni, hogy erre nekem szükségem van, mert Ő nélküle üres és káros romterület az életem. Ezt azonban az Ő világosságában lássam be (nem ahogy az ördög tálalja!), mert egyedül csak Ő képes és akar segíteni rajtam is. Ezt a mentő Szeretetét Ő már letagadhatatlanul be is bizonyította a Kranionon, a Golgotán, az egész világ −sőt mindhárom világ− számára. Felfoghatatlan, hogy: „KI KEZÉBEN TARTOTT MINDENT, HAGYTA MAGÁT S NEM ÁLLT ELLENT!”… (egyik énekünk szövege)

   A „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is!” kérése azért adatott nekünk, mert nálunk még nem az Ő akarata érvényesül, hanem a szívekben trónoló Vesztőé, aki az ő terveit jónak és kívánatosnak állítva, az általa megmámorosított „részeggel” megeteti, az pedig adoptálja azokat. Ezek is megharcolnivalók nekünk, az AJÁNDÉKUL KAPOTT HIT (Rm.10,17.!) védőpajzsával, mindaddig míg ki nem kerülünk a Sátán lőtávolából. Ef.6,16.

   Isten irgalmából erre a bennünk történő Szent Háború megvívására, e nemes harcra kaptunk mi lehetőséget a Haza jutásunk érdekében. Legyünk hálásak, hogy Urunk ebben részesít! Tartsunk össze és kövessük azokat, akik ebben jó példát hagyva számunkra, már végig mentek ezen az úton előttünk! II.Tim.4,1-9. Zsid.11,1-40.

Ajánlott ének: H.261. „Itt jövevény vagyok, Hazám a menny…!”        

B.L.