Ennyi előzmény és Kijelentés után, amikben Ő már eddig részesített bennünket, hasznos lenne összegezni a kapottakat, hogy azok a méltó helyükre kerüljenek bennünk, és továbbléphessünk. Az Élet útján nincsen megállás, az áldás: folytonos gyarapodás és növekedés! A fa évgyűrüjében a fekete vonulat éppen annak a téli álma alatt létesül. „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” −mondja a Fiú− mindig, minden korokban… (Ján.5,17.) Képül kapjuk a fogságból kiszabaduló Izráel templom-építését is, melyet az ellenség folyton meg akar akadályozni. (Ld: Esdrás, Nehémiás könyveit.)  Minekünk is, így Neked is, Testvér, fel kell épülni romjainkból „szellemi házzá, szent papsággá” ahhoz, hogy a felviendő áldozatunk −saját önmagunk− elfogadható lehessen! (I.Pét.2,5.)  Az erős, erőszakos, öntelt „Kain” természetű ember áldozata (amíg a Kain útján mégy) nem fogadható el. (I.Móz.4,3-5.) Gyökeres, szívbeli változásra van szükség; mert a lelki „marokköpés” képtelen a Jó Pásztor Szellemét pótolni. Az új élet −az „új ének”− megtanulásának útja, módja van: Jel.14,1-3. Csak a kapott „útravaló”, az „Ábel” természet felgerjesztése, és a „Kain” természet kétvállra fektetése tesz, tehet alkalmassá erre! Az Isten Uralmában levők a Jó Pásztor Szellemének vezetésével mind ilyenek, és a Haza jutáshoz mi mindannyian erre kaptuk a Szellem zálogát  (II.Kor.4,16-5,9.), és most a „szent háború” megvívásának lehetőségét. Ef 6,12. Erre bíztatnak, buzdítanak azok is, akik már győztesekként kerültek ki e nemes harcból: II.Tim.4,5-8.

Nekünk, akik Isten irgalmából hústestben itt lehetünk, az első dolgunk: ráébredni a valóságra. Ez első hallásra, olvasatra azért is olyan nehéz feladat, mivel mi −a kegyelem színpadán levők− valamennyien, már tegnap felülttettünk a magas lóra, és ez meg is felelt a gusztusunknak. (Úgy látta…, hogy JÓ: I.Móz.3,6.!)  Ez a helyzet, állapot az, amivel most itt a harcmezőn, ezen a világon szembe találjuk magunkat: Isten törvényének igazságos ítéletével, és a magunk romlott természete harcával. (Róm.7,21-25.) Ebben a harcban dől el, hogy „hol” töltöd az örökkévalóságot; aszerint, hogy a más belátás kegyelem-ajándékát kérve és megkapva, beismered-e, vállalod-e tettedet, amit „ott” (Hos.7,6.), a besötétedésünk miatt nem vállalt egyikünk sem!… (Jer.8,6.)

Ebben az általunk előidézett tragikus vészhelyzetben Isten hatalmasan cselekedett; amit nekünk −érdekelteknek− illene nagyon felértékelnünk! Az I.Móz.3,13 és 14 között: a kellő pillanatban −kairosban−, tehát még a kronos (a tér és idő világa) létele előtt. (Róm.5,6-8. Jel.13,8.) Ő  megszánta a bukottakat, és egyeseket kiemelt közülük, halálra ítéltek közül. Ezek vagyunk mi, akiknek Ő A VÉRE ÁRÁN megszerezte a „kijózanodás” és visszajutás lehetőségét az Atyához. Akinek Ő hústestet alkotott, az mind erre a célra kapta: hogy a halálból az Életre jusson!… Jer.2,31.  Ezekről, az Ő tetteiről adatott Kijelentés, és még arról is, ahogy Ő megvalósította azt, ami lehetetlen.

Nem valami más Isten jelent meg a Fiúban, hisz EGY az Isten, hanem az egy igaz Istennek a Szeretete, az üdvözítő kegyelme jelent meg, mint „személy”. Harározott céllal jelent meg az Üdvözítő; fontos, nagy horderejű és hatalmas célkitűzése az Isten Szeretetének jelent meg a Fiúban, Aki dolgavégeztével visszamegy az Atyába, és megint az Isten lesz minden mindenben! I.Kor.15,21-28. Csak előbb „foglyokat” ejt, és ilyen „foglyul ejtetteket” visz magával. Ef.4,8-10. Addig kell uralkodnia, míg minden a lábai alá vettetik I.Kor.15,25; addig kell, hogy az Atya jobbján üljön. Addig kell, hogy az Egy, örök és igaz Isten külön személyként munkálkodjék az Atya, a Fiú és a szent Szellem „személyében”. Nem ment még be az Ő nyugodalmába, mivel megrontotta az ember a „hetedik napot”, amit pedig Isten megszentelt. „Én és az Atya egy vagyunk!” Ján.10,30. „Aki engem látott, az látta az Atyát!” Ján 14,9.− mondja Jézus.

A reménytelen helyzetben megjelent a Fiú, mint „Melkisédek rendje szerint való örök Főpap”, és a bűnösökért imádkozott! Ésa.53,12. Megjelent, mint „Engesztelő Áldozat” a bűnökért, mint „Áldozati Bárány”, Aki megöletett. Megjelent, mint „Váltságdíj”, az ördög, bűn és halál rabságában sínylődő rabszolgák, foglyok kiszabadításáért fizetendő váltságdíjként, hogy életével kifizesse az Isten igazságát −a bűn és halál törvényét−, hogy ehelyett az Isten igazságossága (dikaiosüné) nyilvánulhasson meg a világban. Ezeket a szegény nyomorult rabokat nem lehet megváltani aranyon, vagy ezüstön, hanem csak drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén −a Krisztusén−, aki el volt ugyan rendelve a „világ levettetése előtt” (pro katabolés kosmou), megjelent pedig az idők végén ti érettetek. (I.Pét.1,19-20.)

Megjelent, mint ”Jó Pásztor”, aki élete árán is meg akarja menteni az eltévelyedett, mélységbe zuhant juhait (Ján.10,11-18.); megjelent mint igaz Barát, aki életét adja barátaiért, csak hogy azok élethez jussanak (Ján.15,13-16.); megjelent a drága Főpap, és esedezik értünk, bűnösökért. Önmagát kínálta fel engesztelő áldozatul, váltságdíjul. Hajlandó volt bűnné és átokká lenni a bűnösökért és átkozottakért, hogy azok ne legyenek többé átkozottak. Könyörgött a világ salakjáért, hamujáért, szemétjéért, kivetettjeiért, hogy azokat a tulajdon élete árán megválthassa. A „Szerelmetes”, akiben az Atya gyönyörködött, hajlandó volt eltaszítottá lenni az imádott Atyától, csakhogy a bűnösök visszafogadottak legyenek… Óh, Szeretet!!!

Mi mindenre képes a Szeretet!… Az Atya szeret… Szereti az Ő Egyszülöttét, Egyetlenét, de szereti a gonosz bűnös ember-gyermekeit is: szereti a világot… Ez a két ellentétes tárgyú és irányú szeretet rettenetes viharral dúl a szerető Atyai szívben. Ezt is szereti, azokat is szereti. Ha a Fiút nem adja oda erre a gyalázattal járó rettenetes szerepre, azok fognak elveszni; ha a Fiút odaadja, akkor azok igaz hogy megmentetnek, de a Fiút veszíti el, adja oda gyalázatra, kárhozatra. Ilyen rettenetes csatát csak Isten szíve bírhatott ki … ha ugyan meg nem szakadt bele… Mit tudjuk azt mi?!…

Az Atya előtt könyörög szerelmetes Egyszülötte, az Egyetlenegye, akit szeret, akiben mindig csak gyönyörűsége volt, aki az Ő dicsőségének a kisugárzása, ama Szerelmetes… Vállalja otthagyni Isteni dicsőségét, megüresítve önmagát szolgai formát hajlandó felvenni, emberré hajlandó lenni az Isten, mert szeret… A „gyönyörűségesből” hajlandó emberektől is megvetetté, rúttá lenni, szenvedést, gyalázatot, keresztet szenvedni, mert szeret… Hajlandó bűnné és átokká lenni, az Atyától eltaszítottá, elhagyatottá lenni, kárhozatra menni, mindent odahagyni, mert szeret! …

Az áldott Főpap nagyon nagyon tudhatott esedezni értünk, mert végre győzött: az Atya odaadta Őt… „Mert úgy szerette Isten a világot (kosmos), hogy Egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” Ján.3,16. Ez a KEGYELEM törvénye! Ez a kimenekedés útja a törvény átkából. Győzött a Fiú és győzött az Atya emberszeretete: „De amikor a  jóakarata és az ember-szeretete megjelent az Üdvözítőnek, a mi Istenünknek, nem az igazságosságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő tulajdon irgalmassága szerint szabadított meg minket az újjászületésnek fürdője és a szent Szellemnek megújítása által, akit kitöltött mireánk gazdagon Jézus Krisztus a mi Üdvözítőnk által, hogy megigazultakká legyünk, s ama további kegyelméből, mint reménység szerinti örökösök részesüljünk örök életben!” Tit.3,4-7. „És az Ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett!” Ján.1,16-17.

Hát ezt cselekedte a Fiú! Kikönyörögte az Atyától a levetett szemetet, a bűnbeesett embereket, hogy élete árán ismét élővé tegye a holtakat. Ez egy csodálatos Főpap! A Törvény, az igazság ítélete azt mondta: Hamuvá tevélek a földön… rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel. Ez.28,19; de a Főpap még ezek után is elmondhatja: „Megjelentettem a Te nevedet (Lényegaz embereknek, akiket e világból nékem adtál: a tieid voltak és nékem adtad azokat” ) II.Móz.33,19. 34,5-7; Ján.17,6. A KEGYELEM lett általa, és az emberekhez jóakarat a törvény szigora helyett. Ezt művelte a Szeretet! Mert Isten SZERETET!   I.Ján.4,8.

BL 

Ének: (30).

l. Azt az éltet vágyom élni, hol üdvöm lelem; Küzdni egyre, nem henyélni, míg el nem nyerem. Bűn habár megtántorít, Szent Igéd így bátorít: Meg ne restülj, törj keresztül! Ég jutalma int!

2. Elhívatva állni majd a trónnak lépcsején, Úgy futok, hogy elmaradva kárt ne valljak én. Elveszíti szent jogát, nem nyer égi koronát, Aki késve, hátranézve hagyja el magát.

3. Csak a Célra nézzen arcom, mely felé török. Jézus támogass a harcban hogyha gyengülök. Vonj, ha csábít a világ, Vígasztalj meg hogyha bánt. Szent kegyelmed úgy vezethet, nincs mi nékem árt!

4. Vonj, hogy el ne essem én itt még a cél előtt. Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt. S mert Igéd éltet szerez, Szellemtől szív ébredezz! Célt, ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!”