Amióta a testi szemmel láthatató hústestében a „belső” ember itt tartózkodik a földön, végig nyitott kérdés számára mindaz amit a szemével lát, valamint ezeknek a valóság világának megfelelő értelmezése.  Fontos, hogy Istennek minden tettét, s ebben a mi életkörülményeink rendezését is jónak és célravezetőnek lássuk a magunk számára, mivel mi csak hálásak lehetünk Urunknak, hogy azok után, amiket én, te, ő a „múltunkban” elkövettünk, Ő a MÁ-ban még egy új kezdetben részesít minket. Ahhoz azonban, hogy a „ma” dolgait megérthessük, okvetlenül szükséges az előzmények megismerése, mivel törvényszerű szoros (ok-okozati) kapcsolat van a „tegnap” és a „ma” dolgai között. (I.Móz.8,22.) Amit tegnap vetettünk, ma azt aratjuk, amit ma teszünk vagy nem teszünk meg, annak az elkerülhetetlen következményeit holnap kapjuk meg! (Gal.6,7-8.) Ezt a TÖRVÉNYT már itt az árnyékvilágban mindenki megtapasztalhatja, kicsiben-nagyban egyaránt.

Ennek az itteni „bábeli” állapotunknak az okát is a „tegnapban” kell felismernünk, mivel mi ezt „ott” szereztük be magunknak A KIJELENTÉS SZERINT. (Hos.6,7.) Emberektől –vagy azoknak bármelyik „szervezetétől” is– ezek felől hiába érdeklődsz, akármilyen nagy is valaki itt, mivel ő is csak egy kis tehetetlen állatka testéhez hasonlóban, teljes emlékezetet vesztett tudatlanságban került ide e számára ismeretlen földi létbe. Azt, hogy „honnan jött” ide, „hová megy” el innen, hogy „miért van itt”, a szüleitől, vagy bárkitől hiába kérdezi, mivel ők maguk is csak a bölcsőtől a koporsóig látnak. Mindazok akik itt hústestben megjelenhetnek, még az önmaguk kilétét sem ismerik, így csak gondolkodás nélkül tudomásul veszik mindazt, amivel a világ szelleme betölti őket. Ezek után a náluk megfogant hústestbe helyezett rájuk bízottaknak is többnyire csak a földi test, fizikai életének elindításában képesek segíteni, tovább nem! Azonban a hármasság és a továbbmenés sorsdöntő fontosságát, és a messze célt is meg kell még mutatnunk, nem tévesztve szem elől azt sem, ami az idők folyamán már eddig kijelentetett számunkra! (V.Móz.29,29; Ján.3,1-7.) Mindnyájunk célbajutásának ezt az elengedhetetlen feltételét, a mennyei világ igényét, Urunk „Izráel tanítójának”, a teológus hittantanárnak jelenti ki, hogy ez által én, te, ő és minden „pásztorjelölt” számolhasson vele!! (Jn. 3,3.) Ha ezt én, te, ő elmulasztjuk, akkor csak az „atyáinktól átvett hiábavaló életet” tudjuk átadni a ránk bízottaknak, félrevezetve őket is azzal!…(I.Pét.1,17-18.)  Ezért kapjuk az intelmet: „Lásd meg a sötétséget…!”, éspedig  első sorban magadban! (Ésa.60,1-2. Itt az Idu- szó „lásd” helyett „íme”-nek van fordítva, ami éppen az Ige „élét” veszi el!)…

Fontos tehát, hogy HIT által együtt-lássuk mindazt, amit Isten megíratott mindannyiunk számára, akiket Ő a rémségessé lett állapotunkból kiemelt és előszólított! (Ezék.28,19. Róm.4,17.)…  Mi, akik már és még hústestben itt lehetünk, előzőleg mind bevettük és megettük a lázadó Gonosz magját, aki Istennek és minden Rendnek is az ellensége (Csel.13,10.) Ezt a „mag”-ot vette be minden bűnbe esett ember, és ez burjánzik most is az emberlelkekben egymás kihasználására és elpusztítására. A Vesztő örömére!… Vágnivaló sötétségben leledzik itt minden emberlélek, de ma még Hit által feleszmélhet és kimenekülhet mindenki, aki végre már nem csak szájjal mondja (akárhányszor is!), hogy „Legyen meg a te akaratod”, hanem valóban az iránta jóakaró Istennek akar engedni, engedelmeskedni. A felébredés és Isten oldalára „átállás” csak itt, a „Kegyelem színpadán” lehetséges nekünk, amelyre mi egyszer az örökkévalóságban  egy biyonyos időre, bölcsőtől-koporsóig, „pótvizsgára” felhozattunk! Mert a világokat teremtő Isten a Logos, az Ige által (!) nem ok és cél nélkül hozta létre a „tér és idő világát”, és az anyaméhben atomokból csodaként felépített látható anyagi testünket, hanem mert Ő Atyánk maradt, és megszánta a bukott „gyermekeit”.  Istennek ez a mindnyájunk sorsát és a földi életprogramját is ismertető Kijelentése egyik „hűnek  ítélt” szolgáján keresztül íratott le (I.Tim.1,12.), hogy ő egy arra alkalmassá tett nyelven leírva (görög LXX), és minden nép nyelvére lefordítva ismertté tétessen minden a földre felhozott ember számára. (Csel.17,24-31.) Nagy baj és súlyos mulasztás, hogy ezt, a mi „kottánkat” nem vesszük igénybe, hanem ezzel szemben a Diabolos sípjára táncolunk!… (J.Bunyan használta ezt a képet a Diabolos által megszállt Emberlélek állapotáról. Az ő szeme nyittatott meg már 400 évvel ezelőtt, és le is írta, hogy ez a felismertetés még sok tévelygőnek segítségül lehessen.)  De meddig, és mi lesz majd utoljára?  (Jer.5,31.) Mert az egész teremtettség számára még az is kijelentetett, hogy „Elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet!” (Zsid.9,27. 12,25-27.)

Isten Uralmában mindenki élő, élénk, aktív, munkaképes; így a velük „közös Nevezőre jutáshoz” minekünk is mindenek előtt a Gyógyítóra, gyógyításra van szükségünk!  A baját, a betegségét a bűnével együtt mindenki maga szerezte be magának a belső emberében (szívében-lelkében); ki többet, ki kevesebbet. Nem egyformán merült bele mindenki a bűnbe, a Sátán mélységeibe, de a start a „jég”-állapotból van minden földi ember számára, mely a minuszban 0-fok alatt még különböző fokú is lehet.  (Jel.2,24.)  

A Kijelentés tájékoztat bennünket a hol-létünkről, és arról a káotikus állapotról, amiben itt találja magát minden  ideszülető. A Biblia, mint „Iránytű” mindenkit el tud igazítani, ha az „útravalóúl kapott értelmét” arra használja, amire az –elszámolási kötelezettséggel, közhaszonra– odaadatott őneki! „Más célra használni a kegyelemajándékot, mint amire az adatott = sikkasztás, paráznaság!”…

„A test lámpása –világossága– a szem.” (Luk.11,34.) Mi, akik itt vagyunk, mind megbuktunk a „látás-vizsgán!” Így szellem szerint „vakokká” lettünk azzal, hogy én, te, ő jó-nak láttuk a gonoszt. „Isten-vakok” lettünk; akik jól tesszük, ha nem bízunk már a magunk „látásában”, sem a „vak-Vezetőkben”!… Urunk, Aki jól látja minden Emberlélek zűrzavaros állapotát, gondoskodott megbízható vezetőről, hogy a KRISZTUSHOZ VEZÉRELTESSÜNK! (Gal.3,24.) Ennek azonban sok ellensége van, belül és kívül is, amiket meg kell harcolnia mindegyikünknek, amíg nem késő!… A hústestből kikerült („meghalt”) és rögtön a pokolban levő „gazdag” már nem képes a hozzátartozóit sem figyelmeztetni az őrájuk is váró veszélyre! (Ésa.30,33.) Egy nagyértékű tanácsot azonban kap, ami nekünk, még itt levőknek szóló figyelmeztetés: Hallgassanak Mózesre és a Prófétákra, akik még itt a Krisztushoz vezérelhetik őket! Luk.16,19-31… Ezt az utat ismerteti meg velünk a Szentírás a mi megmentésünkre!  (II.Pét.1,19-21.) Jól tesszük tehát, ha csak ezt vesszük irányadónak, és nem a könnyebb utat ígérő, alulról való, félrevezető emberi okoskodókat! Ezek –akiket a Tévelyítő a saját eszközeiként használ– ugyanis olyanok, mint akik Pál apostolt, munkatársait is és a követőiket is „szektások”-nak nevezték; miközben éppen ők azok, akik letértek az Igazság útjáról! (Ap.Csel. 24,14; 28,22.)

Itt most valamennyien abban a kegyelemben részesülünk, egyénenként mindenki(!) –amíg el nem játsza, és a bűneivel végképpen ki nem égeti magát valaki, hanem az útravalóul kapott felfogóképességét, a szíve Istenre hangolt rezgőkörét arra használja fel, amire az adatott–, hogy az örök kárhozattól megmentve: megbéküljünk Istennel!… Ennek útja az, amelyen Krisztus a Jézusban végigment, és most minden látni vágyó „vakot” mentő szeretettel hív az Ő követésére. Mi –mind az itteniek– ilyenekké lettünk:   nyomorult bénák és vakok vagyunk, akik életünk elfolyt idejében a pogányok módján éltünk, míg megtalált a JÓ Pásztor és maga elé emelt, hogy hamisítatlan tejjel táplálva ráébresszen a „hollétünkre” (valóság világa szerinti állapotunkra) engem is, Téged is (amint Jóbbal is megtette Jób 32,1-37,23; 38,1-41,34; 42,1-6) oda, ahonnan startolnunk lehet Ő általa és az Ő „terhére”! Adja meg Isten a más belátás kegyelemajándékát, hogy TELJES SZÍVÜNKKEL LEHESSÜNK HÁLÁSAK Őneki mindezért!

BL

   Egy Zarándok-ének:  81.

1.  Hazafelé tart szüntelen a keskeny út kis nyája, Nincs e világban idelenn maradandó hazája. Vándor! Mi vágy kötné ide? Csak hazasóvárgó szíve, Egyebe nincs a földön.

2.  Hazája fenn a mennybe’ van, Ragyogva várja távol. Siet feléje untalan, e holt, hiú világból. Ott fénylik már a tiszta part, az útja egyre arra tart,  És arra vonja vágya.

3.  De ez az út merő tövis. Szoros kapu a kezdet, szorongatásba, harcba visz, ád könnyet és keservet. Rajt’ akadály ezernyi vár: szakadék, láp, hegy, völgy, mocsár, ahányat lép a vándor.

4.  Az ellenség is lesben  áll és győzedelmet vészen, Hogyha egy vándort nem talál a bátor harcra készen. Sötéten zúg a rengeteg, hogy vándorok tévedjenek  veszélybe vad viharban.

5.  Ó drága Jézus, nézz le ránk  irgalmazó szemeddel! Ki más felé sóhajtanánk? Ügyünket, Ó, Te vedd fel! Te látod mind a vészeket, hallod ha zúg a fergeteg, tudod ha jő a ellen.

6.  Mi gyarló földi vándorok kiáltunk, Jézus, hozzád. Nyomorult bénák és vakok, keressük fényes orcád. Tekints le ránk, szánj meg, Urunk! Nincsen erőnk, ó, nem tudunk a szent ösvényen járni!