„Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr” az Ésa.55,8. szerint.   „Az az indulat legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézusban is!”   Fil.2,5.

   Az eddigiekben az Ige már a cselekedeteinkből megláttatta velünk azt, hogy milyenek vagyunk. A fenti két Ige pedig a láthatatlan belső embere állapotát ismerteti meg mindenkivel, a l é l e k és a s z e l l e m állapotát, azt, amely a jelen és a jövő életét is meghatározza.   Isten, a mi Teremtőnk, irántunk való Szeretetéből „igen jó”-nak, Őhozzá hasonlónak hozott létre bennünket. A Háromság Isten hármasság-embereket (szellem-lélek-test) teremtett, akik Őhozzá hasonló természetüek. Ezt jelenti az, hogy az Ő képére és hasonlatosságára:Gen.1,26.

   Mi emberek, a bűnbukás során valamennyien megromlottunk, és elveszítettük az Isten képmást. Erről tudósít a Kijelentés; valamint arról, hogy az utolsó idők itt a Nóé és a Lót napjaihoz lesznek hasonlók. Gen.6,5: „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása (tehát mindhárom szinten) szüntelen csak gonosz.” Az akkori állapotok –a vég jelei– a mi időnkben már ordítóan megmutatkoznak, vegyük hát a mi Megmentőnk hívó szavát figyelembe, és meneküljünk, ahogy Zarándok is tette. (John Bunyan: The Pilgrim’s Progress)

   A kezünkben levő Biblia: Szentírás, amelynek minden szava, minden mondata nekünk szól, rólunk szól, hogy az ajándékul kapott hit által a vaksi szemünk látóhatárát kitágítsa, és értelmessé tegyen bennünket. Urunk a gyógyulni akaró vak szemeit meggyógyítja az Ő követéséhez. (Amíg valaki csak a földi, testi létét látja, és csak ezzel törődik, az még szellemben vagyis valóságban vak, és mivel nem számol az örökkévalókkal –a bölcső előtti és a koporsó utáni léttel–, összetéveszti magát a külsejével, a testével; ennek az elhunyását nevezi halálnak. Ez pedig roppant nagy félreértés, amiből Urunk ki akar szabadítani minket.) Mk.8,22-25. 2 Kor.4,18. Az igazság, a valóság megismerése szabaddá tesz!…

   Másik súlyos félreértés és félreismerés az, ami a szeretet és gyűlölet kérdésében van elterjedve közöttünk és bennünk. Az Ige ebben is világosságot ad nekünk. Legyen hála érte! Bemutat egy lelkes, jó szándékú embert –Jézus tanítványát Pétert–, aki abban a tévhitben van, hogy ő már jobban szereti az Urat mindenki másnál, aki így fogadkozott: „Ha mindenki elhagy is, én akkor sem!”… Ennek az önmagát túlértékelő téves önismerésnek magvát a Vesztőnek minden bukott Emberlélekbe sikerült elhintenie. Ezeket Urunk, aki minden embert meg akar menteni, a Péter „pótvizsgáján” és annak a precíz leíratásán keresztül, megismerteti velünk is mindnyájunkkal, de megadja a kimenekedés útját-módját is ebből a „fertőző ragályos nyavalyából”.: Ján.21,15-19.(gör.)

   Urunk a szívek és vesék vizsgálója, akit nem lehet átejteni képmutató cselekedetekkel, hazug szavakkal, mert Ő már a gondolat és az indulat szintjén ismeri azokat. Ján.2,24-25. Mi azonban nagyon híjával vagyunk ezeknek az ismereteknek, amíg a Szellem meg nem taníthat. Példaként adatott elénk Izráel népének pusztai vándorlása is. A 40 év alatt velük történt események, mint próbák –hasonlóan a bennünket ma érő megpróbáltatásokhoz– alkalmasak arra, hogy megismertessenek minket végre önmagunkkal, a mi szívünk rejtett állapotával. Deut.8,2. Nagy tanítást ad az Ige tehát nekünk a Péterrel történt eseményeken keresztül arra nézve, hogy ebből a jóhiszemű de lelki állapotból hogyan emelte ki és vitte tovább őt a kegyelem. Amikor az Úr rátekintett a kakas szónál, miután háromszor megtagadta Őt, akkor megemlékezett, és megbánásra jutva keservesen sírt. Ez a „felvételi előkészítő a pótvizsgára”, annak 3 lépcsős kérdésére. Ez a Szent Szellem által most már kijelentetett okulásunkra, s így az út járhatóvá lett, számunkra is. (A magyar szövegben –sajnos- összemosattak a filia és az agapé fogalmai, így a kiút lépcsői –a Nagyok elől Rómától Bizáncig– elrejtettek, és csak a „szeretsz-szeretlek”, „szeretsz-szeretlek” került be a folyó szövegbe.)… Az Úr 3 kérdésére, Péter 3 jó válaszára, ami az eredeti szövegben jól látható, 3 egymásra épülő megbízatást is kap a jól vizsgázó. Mivel ez mindnyájunk ügye, lássuk meg e sorokat értelem szerinti fordításban is:

   Ján.21,15. „Miután megebédeltek, ezt mondta Simon Péternek a Jézus: „Te Jónafi Simon”, Szeretsz te engem valóban jobban ezeknél? Mire az ezt mondta neki: „Igen bizony Uram, Te tudod helyesen, hogy én csak kedvellek Téged, csak éppen hogy barátságos vagyok irántad!” Monda erre neki: „Pásztorold az én bárányaimat!” (pulikutya, de amely már képes arra, hogy tereljen és ugasson, ha jön a „farkas”, és nem marad „néma kutya”!: És.56,10-12.)

  16 v. Monda neki ismét másodszorra: „Te Jónafi Simon, valóban szeretsz te engem igazán?” Mondotta erre neki: „Igen bizony, Uram, valóban Te tudod helyesen, hogy én csak kedvellek téged, csak éppen hogy nem vagyok ellenséged. ”Monda neki erre: „Pásztorold az én növendék juhaimat!”

   17 v. Monda neki most már harmadszorra: „Te Jónafi Simon, de legalább valóban kedvelsz te engem?” Megszomorodott azon a „Péter”, hogy harmadszorra is csak azt mondta neki: „Egyszóval tehát csak kedvelsz te engem?…” Erre az ezt mondta neki: „Uram, valóban mindent te tudsz helyesen, te tudod tehát azt,   hogy én csak kedvellek, de valóban kedvellek Téged.” Erre azt mondta neki Jézus: „Pásztorold az én anyajuhaimat!’ (öregbojtár)

   Az elveszett állapotunknak ez a felismerése, ez a más belátás és harcos éberség szükséges ahhoz, hogy az Ő Szellemét megkaphassuk, és az Ő Szeretetének eszközei lehessünk. Az Ő Szeretetének megléte adhat bizonyosságot arról, hogy átmentünk a halálból az életbe. I.Ján.3,14. Ennek a megelevenedésnek pedig már itt meg kell nyilvánulnia bennünk –mint első feltámadásnak– azokból a halálokból, amiket mi „ott” (Hóseás 6,7. 1.Mózes 3.) beszereztünk magunknak. Urunk ezt a gyógyítást ma és holnap el akarja végezni bennünk. Ehhez azonban szükséges, hogy mi az egész valónkat az Ő rendelkezésére bocsássuk!… Ján.3,1-7. Luk.13,31-32.

   Péter, miután a pótvizsgát sikeresen letette a filia és agapé kérdésében, tanítványként továbbvitetve, „vén”, presbüteros lett, aki már nem keveri össze a felülrőlvaló Szellemit az alulrólvaló lelkiekkel; érzékennyé lett a mérleg benne. Urunk így már őrajta keresztül írathatta meg az alábbi sorokat levelében a mi számunkra:

   I.Pét.5,1-4. (Értelem szerinti fordításban.)

1. „Véneiteket”, tehát azokat, akik tiközöttetek „Vének” –a hitben öregebbeket s nem a „Synhedrion” tagjait–, kérem én, mint az ők presbitertársuk, és mint élő tanubizonysága a Krisztus szenvedéseinek, és így mint az Ő megjelenendő dicsőségének is részestársa;
2. Pásztoroljátok –őrizzétek, ápoljátok, gondozzátok vezessétek, tápláljátok– a ti közöttek levő „nyáját” –„juhait” (Zsolt.95.6-7. 100,3. 79,13.)– az Istennek, gondviselve, felügyelve arra –amint az néktek megparancsoltatott s ami kötelességtek ugyan–, azonban nem kénytelen-kelletlen –nem „muszályból”, rákényszerítetten–, nem kedvetlenül, hanem önként, kényszer nélkül, Isten szerint (Eszter 1,7-8. V.Móz.16,9-11. II.Kor.9,7. Filem.14.), jó kedvvel; sem nem aljas nyerészkedési vágyból, rút nyerekedés kedvéért, hanem készséges jóindulattal, szívesen, önzetlenül;
3. sem nem úgy, mint akik leigázói a gyülekezetnek, akik uralkodói akarnak lenni, akik önkényesen basáskodnak felettük, hanem követendő példaképei legyenek a nyájnak, mintaképei legyenek a hívők gyülekezetének;
4. és amikor megjelenik majd a Főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek elhervadhatatlan örökkévaló győzelmi koszorúját, a dicsőségnek el nem múló koronáját.”

   Istené legyen örök hála és dicsőség mindenért!…  2.Kor.9,15.

B.L.