Nem véletlen, hogy a templomok szóval itt idézőjelek között találkozunk. A továbbiakban ugyanis, ahhoz, hogy Isten üzenetét megérthessük, szükséges megtanulnunk a szavaknak az értelmét, azt a nyelvet, amelyet Ő használ és közös nevezőre hozva, vezérelni akar minket. A Korintusbeli kezdőknek pl. ezt mondja az Ige: „Avagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a bennetek lakozó szent Szellemnek a temploma, amelyet Istentől nyertetek, és nem a magatokéi vagytok?!…” Láthatjuk, hogy a Korintusiakéhoz hasonló állapotban vagyunk.

   Amikor magatehetetlen kis gyermekként, teljes tudatlanságban, anyagi testbe ide megszületünk, mindannyian az Isten által megszabott törvények alapján gyarapodásban és növekedésben részesülünk; a továbbiakban pedig neveltetésre és taníttatásra szorulunk. Aszerint, hogy itt ki-ki milyen irányultságú vezetésben részesül, és hogy a múltjában mennyi bűnterhet (mérget, fertőzést) szedett fel magába, elindul a mindenki számára megadatott két út egyikén. Vagy megeszik mindent, amit a Vesztő felkínál neki –ahogy azt az Úr Jézusnál is megtette, de Ő visszautasította annak minden hazug ajánlatát–, amikre viszont mi ráharaptunk. A másik út az, amely most a Mennyei Atyánk irántunk való irgalmából adatik elénk, az örök kárhozattól való megmentésünkre. Ennek, „bár sok keserve van, de ez az én utam!…” (Ezt az ének-dallamot játszotta a süllyedő Titanic hajó zenekara is mindaddig, míg el nem nyelte testüket a jeges Atlanti Óceán a sötét éjszakában.) Olyanformán vagyunk mi itt, mint az az űrrepülő, amely már kikerült a Föld vonzóköréből, és pillanatnyilag két égitest vonzása hat rá. John Bunyan az írásában így beszél erről: „Ó,Emberlélek, két Úr vágyik rád: ez h a l á l t, az   ü d v ö s s é g e t   ád!” Ebben az átmeneti semleges zónában, ahol most vagyunk, mindenki megkapta a szabad választás lehetőségét, eldönteni „hol” akarja tölteni az örökkévalóságot?! Ez a választás nem valami jóhiszemű elméleti kérdés, hanem nagyon is kemény gyakorlati és hétköznapi h a r c, amelyet önmagávall szemben kell megvívnia mindegyikünknek. Nagy a tét tehát, melynek ez a kérdése: „Ragaszkodsz-e tovább is a kedvelt bűneidhez, bűnös szenvedélyeidhez, szokásaidhoz, saját igazadhoz és a pokolba kerülsz, vagy megutálva megtagadod azokat és a Gyógyítóhoz menekülsz?… Az Ige ilyen bíztatást is ad nekünk az Ő eszköze által: „Ezt is mondjad nekik: Úgy estek-é el, hogy fel nem kelhetnek? Ha elfordultak, nem fordulhatnának-é vissza? Miért fordult el ez a nép örök elfordulással? A csalárdságnak adták magukat, visszafordulni nem akarnak… Senki sincs, aki megbánja az ő gonoszságát, ezt mondván: Mit cselekedtem!?” Jer.8,4-9.”

Lehetőséget kaptunk tehát arra, most -még egyszer az örökkévalóságban-, hogy a Világosságban átértékeljük az Éden óta megtett dolgainkat, együtt azzal, ami miatt kiestünk abból. Jel.2,5.

   Isten volt a Krisztusban! Ő jól látja, ismeri hogy „hol”, milyen állapotban vagyunk, és mégis vállalt bennünket: „a latrok barlangjává tett templom” megtisztítását. Máté 21,12-17.  A Kijelentésből eddig kapottakat értelemmel megfigyelve és továbbgondolva, beláthatjuk már, hogy igen-igen mélyre kerültünk ahhoz az állapothoz képest, amilyeneknek teremttettünk. A bajt még tetézi az a tény is, hogy mi is úgy vagyunk, mint az árokban részegen fekvő, aki nincsen tudatában az állapotának, de még csak el sem hiszi ha rá akarják ébreszteni őt arra, még mielőtt megfagyna. A szellemi és lelki elkábítottság jele az is, hogy az ember öntudatlan, így nem számol a maga teremtmény mivoltával. Azt hiszi a maga hipnotikus álmában, hogy ő képes arra is, hogy teremtsen, vagy arra, hogy megnöveljen!. Ugyan mit tehettél volna te azért, hogy pl. a felnövekedett gyereked „kocsijában” 60.000 miles (mintegy 90.000 km) hosszú érhálózat növekedjen?… vagy azért, hogy a szíved –a földi léted kezdetétől a végéig éjjel-nappal működve– naponta mintegy 100.000 dobbanással pumpálhassa a vért azokban?…

   Ezt a mérhetetlen gőgöt és beképzeltséget, amivel Emberlélek betelt, az Ördögtől vettük át „ott” (kezdetben) az ő magvával együtt. Ebből sarjadt ki mindaz az Istentelenség és gyalázás, ami a korábbi időkben még csak rejtve volt meg a szívekben, de ma már az Isten megcsúfolása, az atheista világnézet polgárjogot nyert ebben a világban… Fődolog azonban számunkra: arra figyelni, amit Urunk kijelentett!

„Azért várt az Isten béketűrése a Nóé napjaiban, –és azért vár még ezekben a mi napjainkban is–, hogy könyörülhessen rajtunk. Ő ugyanis nem erőszakol senkit semmire, de az értelem meggyőzésével   S z e r e t e t b ő l , magához akar téríteni, akit csak lehet!…. „Mert szánt és szeretett minket”, megesett a szíve a bukottakon. Ezért, „A bűn zsoldja halál!” törvényének megfelelően, Ő önmagával fizette ki a váltságdíjat, „meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért” Zsid.9,15. és 27-28. a mi érdekünkben! Mert: Zsid.10,11.

   Miközben mi felemésztjük az esztendeinket, az Ördög, a vesztő szellem letarolja itt a „mezőket”, és elviszi a kegyelemre kiválasztottakat. Ugyanis a „kegyelem színpadán” levőkben még van valami a kapott útravalóból: Haza vágyás, vonzalom, „parázsló mécsbél”, amit Isten nem olt ki, hanem éppen fel akar gerjeszteni mindegyikünkben. Ilyen kérés is van az egyik énekünk szövegében: „Bár szent tüzed lánggal lobogna! Ébredne fel sok nemzet, fényinél! Ó, bár sok szolga sarlót fogva aratna míg le nem borul az éj!”… A II.Tim.1,6-ban pedig ezt a tanácsot kapja minden „Timotheos-jelölt is (Timios+Theos: Istent félő, Istent tisztelő; olyan valakik, akik már maguk is azzá, olyanná akarnak lenni.): „Emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van…” Mit tesz erre az, aki engedelmeskedni akar Őneki? Elmegy a templomba, mert meg van írva: „A pap ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak a népek, mivel a Seregek Urának követe ő: Mal.2,7”. Elengedhetetlenül fontos tehát a “tudás”, gnózis, de az, ami felülről való és nem emberektől!

   Mivel a Nap alatt minden és mindenki lehet –létezhet– jó vagy gonosz állapotban, az Ige rámutat, és meg akar tanítani minket is ezeknek a felismerésére, nehogy –a kegyelemből kapott pótvizsgán is, de itt most már örökre, menthetetlenül– elbukjunk!…

   Pál apostol pl. nem volt pap, de Istentől küldetett, mint az Ő választott eszköze. Jó v e v ő volt azokra, amiket felülről kapott –nem emberektől vett–, és hűségesen gazdálkodott azokkal. Istennek a  t e l j e s akaratát hirdette a  t e l j e s Írás alapján, tehát nem csak valamit kiragadva abból. Csel. 20,27. Amíg és ahol E Z az Evangélium a Kijelentésnek megfelelően hirdettetik, annak a helynek van Felülről való létjogosultsága; így van ez a „kézzel csinált templomok” esetében is. Csel.17,24-34. Okulásunkra megírattak a testi Izráel népének dolgai; az Istentiszteleteik és egyéb dolgaik, a tetteik következményeivel együtt: Amikor a hitéletük –a prófétai intelmek ellenére– megszokásos ceremóniális hagyománnyá üresedett, Isten rájuk eresztette az „északi népet!” Erre a szerepre –egy másik ember vagy nép letaposására– mindig bőven akad jelentkező a Gonosz magvával befertőzött földiek között. Isten pedig, aki a történelemnek is Ura, világosságot ad az övéinek ebben a kérdésben is. Amikor az akkori nagy világbirodalomnak megengedte, hogy az eltapossa a testi Izráelt, de N. felfuvalkodva a nagyságot a magáénak tulajdonította; megaláztatott és állati sorba került. Ez az állapot addig tartott, amíg értelmet nem kapott, és fel nem fogta a l é n y e g e t, hogy egyedül Isten Kezében van minden hatalom mennyen és földön, és Ő teheti naggyá vagy kicsivé azt, akit Ő akar. Dán.4,2 5-34. Ezután Dárius királyon keresztül ugyanennek kellett kihirdettetnie, a birodalomnak mind a 127 általa megszállt tartományában. Dán.6,25-27.

   Mit kell tehát hirdetnie annak, aki az Úr előtt, „ az Ő papja”-ként küldetik el? Azt a gnózis-t, az apostolok tudományát, amit Urunk ővelük megismertetett, ami megíratott! Csel.2,42. Mózes és a Próféták által  i g a z  Kijelentést kaptunk a múltunk felől. (Hazug, ördögi módon ez is Ádám-Éva-almafa gyermekmesévé zülleszttetett, s ezzel a vonat máris rossz vágányra került, emiatt kell visszamenni a „váltóhoz”!) Ha az Igazság Hite által ráébreszttettünk az Isten ellen fellázadt állapotunkra, akkor a tanítás és a nevelés által elkezdődhet az Istennel való megbékélés is. Ennek azonban –mint mindennek az Ő Uralmában– Istentől megszabott törvényes útja van. Az Ő Rendjétől (Diké), az „Isteni élettől elidegenedettekkel: Ef.4,17-21”, mivelünk Ő most ezt az utat ismerteti meg. Ezért hív magához bennünket a kárhozat útjáról, mert megszánta a bukottakat és hatalmasan cselekedett, hogy minket a szellemi halálból feltámasztva, megtisztítva és megszentelve az Ő templomává tegyen. Luk.2,37.

LEGYEN ÖRÖK HÁLA ÉS DICSŐSÉG ISTENNEK !