Elválásnál, az indulás előtti percekben már nem szokás vicinális dolgokról beszélni, hanem inkább csak a legfontosabbakról. Ez a hagyomány hasznos lehet a mi esetünkben is, akik mint átutazók itt vagyunk még a Földön –egy gondolkodó költő szavaival élve „egy ismeretlen Hatalmas Úr vendégeiként” –, az itteni földi létből való eltávozás előtt.

   Isten, Aki a mi egyedüli Jóakarónk, fel akar világosítani bennünket –Téged is, testvér– a ránk váró, és a mindannyiunkra elkerülhetetlenül bekövetkező eseményekről. Ezek mitőlünk függetlenek és eldönttettek Attól, Aki ezt az egész világmindenséget is létrehozta, fenntartja, és az egészet –a mikro- és a makrokozmoszt is, az atomok világától az extragalaktikákig– a pályáikra téve működteti és élteti, azoknak a lakóival együtt. Mi is Őtőle kaptuk meg ezt a nagy lehetőséget, hogy e látható hústestben megjelenhessünk, és Őneki higgyünk, Aki AZ IGAZSÁGOT ÉS A VALÓSÁGOT AKARJA VELÜNK MEGISMERTETNI!… Mindezt pedig azért teszi Ő, hogy megmentsen bennünket, akik elidegenedtünk az odafelvalóktól.

   A Kijelentés tudósít bennünket ezek felől. „Isten azt akarja, hogy –akinek Ő testet alkotott– minden ember üdvözüljön és az igazság fel-, el- és megismerésére eljusson!” I.Tim.2,4. A földi ember ugyanis olyan megvakított és értelmetlen lett, hogy amíg hitetlen, nem akarja belátni még a nyilvánvaló tényeket sem. Ilyen pl. a Mag csodája, vagy a magunkon viselt testünk organizmusának működése, a növekedés csodája, a kásaszemnyitől az érett férfiúság koráig. Mindezekre egyedül csak a NÖVEKEDÉST ADÓ ISTEN képes a „piciny fűszáltól az óriási tölgyig”. Őt pedig a mi ellenségünk el akarja teljesen feledtetni velünk, még az Ő Nevét is, helyette behozott ördögi módon egy üres fogalmat, hogy mindezt a temészet végzi. Az ember pedig –amíg hitetlen és Istentelen– gondolkodás nélkül bevesz, megeszik mindent, ahogy már az Édenben is tette. I.Kor.3,5-7. Ma pedig már ez a tényállás: Jel.12,9.

   Isten azonban mindezideig még nem mondott le rólunk; még dobogtatja a szívedet, még meg is gondolhatod magadat, és visszafordulhatsz ezen a lejtőn, amelyre mi mindannyian –mint a tékozló elveszett fiú– igen messzire elbitangoltunk az Atyai háztól, a minket hazaváró Atyánktól. Luk.15,11-24. Ő azonban megszánt minket, és a KRISZTUSBAN, AZ Ő ÉLETÉNEK FELÁLDOZÁSÁVAL kifizetve a kárt, amit okoztunk, elkészítette a kegyelmet minden Hozzá visszatérő, megtérő bűnös gyermeke számára; aki végre már beismeri és elismeri azt, amit elkövetett. Jó példát kapunk erre a jobboldali lator bemutatásával is, aki a kereszten még ezt mondja: „én, mi ugyan méltán, de Ő ÁRTATLAN!”  „É n v é t k e z t e m a z é g e l l e n é s T e e l l e n e d, a REND VILÁGA ellen!”… Isten más gondolkodásra, más belátásra (nous, meta nous, metanoia) akar juttatni Téged is, Testvér, hogy most, amikor Ő még nyitott ajtóval vár bennünket: Őneki higgyünk, és ne annak aki bűnre csábítva félrevezetett, és a hiábavalóságaival sötétségben tart bennünket! Itt ugyanis a Szentírás valami világméretű sötétségről tudósít bennünket, amely ráborult a föld lakóinak lelkeire! Erről a nyilvánvaló tényről ma már minden józanodni vágyó ember meggyőződhet. A diké (az Isten Rendje) világából a kitelepített „fegyencek” –akik nem akarnak megváltozni, mert jónak tartják magukat– tovább is egymás kihasználásában mesterkednek.

   Nekünk csak most lehet szabadulnunk, h i t á l t a l, amíg VELÜNK VAN A VILÁGOSSÁG, amíg kapjuk ehhez, kegyelemből (!) az Ő JÓZANÍTÓ SZELLEMÉT! Ján.12,35-36. Aki ezt nem veszi igénybe: menthetetlen Rm.1,18-21.

Ésa.30,18. Itt ezt olvashatjuk: „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok!… Mert az ítélet Istene az Úr!” Lesz tehát ítélet, mert ez is elvégezett dolog, függetlenül a beképzelt nagyképű emberek –vagy akár angyalok– „hitétől”! Zsid.9,27. Reinkarnáció, ismétlés pedig nincsen!…

   Énekszövegek, könyörgések régi erdélyi (majd Filadelfiai) Énekeskönyvből:

   „Jézus, taníts Igéddel Múlandóságunkra, Vezérelj Szellemeddel Mennyei jussunkra!”

   „Örök Isten, Kinek esztendők Nincsenek éltedben; Jelen vannak múltak, jövendők Egy

     tekintésedben…”

BL