Új év és Epifánia időszakában, ha hálával és Istenfélelemmel visszatekintünk az elfolyt életidőnkre, egyre inkább látnunk kell azt is, hogy mit tett és mit tesz Isten folyamatosan értünk és velünk. Ebben a hiábavalóság-tengerben, amelyben itt létezünk, mindenki igyekszik magát a lehetőségéhez képest megalapozni, biztosítani. (Ebből élnek pl. a mindig jót ígérő Biztosítók is.) Az ezzel kapcsolatosan fellépő aggodalmaskodás a fokmérője ennek az állapotnak, amely törvényszerűen beáll ott, ahol a test egy tagja „önállósul”, és elszakad a Fejtől. Mi –az Édenből eltávolítottak– most ebben az állapotban vagyunk, átmenetileg itt e földön; azonban egy sokak által irigyelt helyzetben!… Ugyanis: mindenkinek, akinek Urunk hústestet alkotott –amelyben itt a „kegyelem színpadán”, a tér és idő világában megjelenhetett–, Gondviselő Atyánk irgalmából út és mód adatott az ŐHozzá való visszajutásra!

Ezt azonban nagyon fel kell értékelni nekünk a hitünkben, mert ez a nekünk adatott nagy lehetőség az Igazságos Istennek igen „sokba került”: az Ő Egyszülött Fiának életébe!…  Erre a célra hozatott létre ez az egész mulandó anyagi világ, és erre, a mi kárhozatból való kimenekedésünkre kapunk most kegyelemből bíztatást és utasítást is: Jel.2,5.

Mivelünk, akik a benső „halálos katasztrófa” és teljes emlékezetvesztés után KEGYELEMBŐL új kezdetet kaptunk, Őneki mindent elölről, az a-b-c-d és az elemi dolgok megismertetésével kell kezdenie. Ehhez szükséges az „Állj, ki vagy”, és az abban foglaltak megismerése. Amiatt is fontos ez, mert a Vesztő ezeknek a korábbi ismeretét is „demagnetizálta”, kitörölte belőlünk, és helyette az Emberlelkeket téves, hamis és hazug ismeretekkel töltötte be!; amiket pedig ki kell dobni magunkból, mint haszontalan hordalékokat, amikre nem tanácsos építkezni!…  Egyedül a „Krisztus értelme”, a Kijelentés és a „józanság Szelleme” adhat nekünk a valóságnak megfelelő  értelmet és rálátást a Hatalmas Istenre, és az Ő –már nekünk ideadott– ajándékaira is. I.Kor.2,12. Az ember eredetileg az Ő képére teremtetett, de itt nem valami külső hasonlatossságról van szó, hanem a szellemi, szívbéli hasonlóságról, ami a teremtmény természetét is meghatározza. Ez az „igen jó” állapot, amibe teremttettünk, ez az állapot a felismerhetetlenségig tönkrement bennünk; erről a Szentírás tudósít is, de efelől már mi is győződhettünk a hétköznapi életünkben. (John Bunyan: A Zarándok útja részl.:) „Amikor Diabolos és az ő ördögi serege megszállta Emberlélek városát, Saddai képét –az Atya képét– és mindazt, ami Istenre emlékeztetett, eltávolíttatta, és helyette az ő –az Ördög– képmása tétetett rá mindenre”. Ezzel sikerült elérnie, hogy a bűnbukott emberek, az ő alattvalói mindent és mindenkit csak „alulról”, földi, lelki szempontokból lássanak és értékeljenek; úgy, ahogy azt ő teszi… A hírszolgálatnak és a nevelőknek pedig megparancsolta, hogy csak azokat hirdessék és ültessék be a lelkekbe, amik az ő uralmát, az Ördög uralmát fogják állandósítani. Ezék.28,11-19. Gen.3,22. Ez az Isten megállapítása rólunk!!… Már ez elég kellene, hogy legyen ahhoz, hogy engem, Téged a „starthelyre”: a por és hamu állapotunk belátására vigyen; ahova Jób is elérkezett. Jób 42,1-6. Most tehát foglaljam, foglaljad is el ezt az „utolsó helyet”, és bízzam Őrá magamat, és Te is Testvér bízd Rá magadat, Őrá, Aki felkarolt és hív bennünket! Ha az eddig kapott Igék jó talajra találtak bennünk, akkor foganás történhetett, s így a belső emberben, a gondolatok és indulatok világában új életet, élni akarást kellett hogy kezdeményezzen. Kép ehhez a negyven hét ideje, amíg a magzat a méhben fejlődik; ez megszabja az anya viselkedését is, pl. nem ehet és nem is tehet akármit.

Az Ige minden helyzetben képes tanácsolni, utat, megoldást mutatni bajainkban, de figyelembe kell vennünk a kijelentésben kapott szolgálati utat és a lépcsőket is. Mt.4,23. 10,1. A minket hordozó Urunk első neve=lényege: „Csodálatos!” Ésa.9,6.; és csak ezután jön a második neve, a Tanácsos. Ha már megnyithatta a szemedet, Testvér, akkor Őt –az Ő csodás tettei és művei alapján, amiért a mennyei állapotban levők nem szűnnek meg Őt magasztalni– Te is csodálatosnak fogod tartani… Tehát, nem bízhatunk magunkban. A magabiztos vakmerőség nem azonos a bátorsággal!… Ne felejtsük el, hogy a mi látásunkat, „gusztusunkat” a bűn, a gonosz iránti –már „ott” belénk került– affinitás, és a szellemi kábulat teljesen megrontotta; ennek lett az eredménye az, hogy már „ott” jó-nak láttuk a gonoszt. Hós.6,7. Ettől fogva nemcsak a szem, a látás, hanem valamennyi érzékszerv, így az értelem is megbízhatatlan, gonosz lett, amint meg van írva: Ésa.1,6. Az Igazság ismerése és elismerése helyett, a szellemi halott ember nincs tudatában a maga állapotának. Sőt, abban a tévhitben van, hogy csakis ő lát jól, ezért ő alkalmas és méltó mindenre; a többieket pedig semmibe veszi… ez egyetemes közfelfogás. Luk.18,9-ben ezt olvashatjuk: „Némelyeknek pedig, akik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot mondta… ”  Tehát, van ilyen állapot, és az Epifánia világosságában ezt is meg kell látnunk, mint egy súlyos belső fertőzöttség tünetét, legelső sorban önmagunkban! Ez az egyetemes közfelfogás, hogy tökéletesnek tartja magát, egyedül a saját véleményére épít, és senkit, semmi mást nem vesz figyelembe, nem is értékel. Ezt a hajlamot, ezt az affinitást is meg kell látnunk. Az Epifánia világosságában ez kell, hogy a szemünk elé kerüljön, hogy vegyük észre magunkban. A beképzeltség hamis magaslatáról nekünk le kell szállni ahhoz, hogy az Ige vezethessen bennünket. Urunk, a Jó Pásztor jól látja az Ő „hegyeken” tévelygő juhát is, és megkeresi. Mt.18,12. (Talán még ezzel a levéllel is Ő keres bennünket.) Szokjam meg, hogy mindig foglaljam el az utolsó helyet, ami a példázatokban bemutattatik! Az Úr ezt tanácsolja, hogy ha meghívnak, akkor menj és ülj le az utolsó helyre… ezt kell megszoknom, megszoknunk, megtanulnunk, hogy ne tartsam többre magamat.

Ennek a „leszállásnak” a más belátás és az önismeret alapján kell megtörténnie, mint útkészítésnek, mielőtt „Immánuel bevonul Emberlélekbe”. „Bemerítő János”, Keresztelő János az Úr előtt küldetett el, hirdetni, hogy „minden hegy és halom alászálljon!” Ésa.40,1-8. Luk.3,5. Ez tehát az előfeltétel! Hogy ez a leszállás mennyire nehezen megy, bizonyítja, hogy „hol” vagyok!., és hogy milyen esélyt kap a MAG Lk.8,11. bennem!?… Aki ezt az Igében kapott személyleírást az állapotáról „rangján alulinak”  tartja, és önfejűen indul el a futópályán, annak a „futása” hiábavaló és érvénytelen!… Tehát ehhez le kell szállni, a starthelyre kell lemenni; onnan indulni a por és hamu állapot belátásával.

Ezeket, mint alapot, együtt kell látnunk a „starthelyen”, ahonnan a jó bizonyságot nyert hithősök is mind elindultak a versenypályán… és végig győztesként megálltak harcaikban a hithősök. Zsid.11, 1-31. 32-40. I.Kor.9,24-27. II.Tim.4,7-8. (Itt Pál apostol beszél önmagáról, aki ezt a harcot végig megharcolta.) A Világosság útján elinduló és kitartó „zarándokok” ilyen biztatást is kapnak: „Az égen és a földön levő minden jogosult hatalom timellettetek van!” Isten angyalai felől is ez íratott meg: „Szolgáló szellemek ők, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget.” Zsid.1,14.

Ezeknek tudata és hite már elég lehet ahhoz, hogy a „Romlás városából” kivezető, s csak Őtőle kapható „Bátorszívre” bízzuk magunkat!; és ahhoz hogy Ő, a Világosság, mint uraknak Ura, otthonosan lakhasson a szívünkben, egyedül!… mert Ő társbérletbe nem megy az Ördöggel!

BL

A lelki-útszakaszra ajánlott olvasmány: John Bunyan: „A Zarándok útja”              

              Zarándok-ének:

 Menj elöl, Urunk, Merre indulunk.

  Ím előttünk áll az élet, Hadd kövessünk benne Téged,

 Míg majd szent kezed Mennybe fölvezet.

Adj bátor szívet, Hogy legyünk hívek.   

Így, ha terhet kell viselnünk, Mégsem ejt panaszt a nyelvünk          

S bár nehéz utunk, Hozzád így jutunk.          

Hogyha szívünk majd Önsebétől sajg,

Vagy ha mások búja éget, Adj türelmet, békességet!

Ó, taníts tehát Föltekintni Rád!

Kísérd lépteink Éltünk végéig,

S hogyha roskadozna lábunk, Benned támaszt hadd találunk

Míg csak tart az út, és akkor nyiss kaput!