Amióta ez a föld létezik, azóta a rajta otthonosan lakóknál ez a kérdés mindig a felszínen van. Ez kicsiben és nagyban −két személy között, a családon belül, a vallásfelekezetek között, de a népek és nemzetek között is− letagadhatatlanul jelen van. Semmiféle emberi intézkedés, sem pedig jóhiszemű vallásos lelkesedés nem képes ezt az ellentétet megoldani, mivel ez a mi gyökérbajunknak egyik vad hajtása, melynek a csiráját mindenki magában hozza fel ide „alulról”. Ján.8,23. Ez a vad elfajzás és befoganás, amit „ott” bevettünk, ha szabadjára engedik, törvényszerűen elburjánzik, és minden mást igyekszik elfojtani a lélekben. Sőt, a körülmények alakulásától függően a „fa” még tetszetős „koronát” is hajlamos növeszteni, így előáll a mindenki mást semmibevevő és lekezelő „emberfeletti ember típusa”, az übermensch…Luk.18,9. Csak a gyökeres megoldás: a vad fa természetének megváltoztatása segíthet rajtunk! Ezt kellett és kell a „bemerítő Jánosnak”  −Keresztelő Jánosról van szó− tudósítania a „vadakkal”, még a gyökérbajt is gyógyítani képes Mag eljötte előtt: Mt.3,1-10-12. És azt is tudósítani kell, hogy azok ne higgyenek a hamis kuruzslóknak, akik a bajban nem tudnak segíteni!

Istennek az irántunk való Szeretete a Szentíráson keresztül ezekről tájékoztat bennünket, elkezdve már az első oldalakon. Meg akar tanítani, hogy tudjuk hova tenni a velünk és körülöttünk történő eseményeket; nehogy belekeveredjünk és felbotoljunk azokban! II.Tim.3,13. Ő azt akarja, hogy mi Ővele, az Ő erejével győzelmesen kimenekülve átjussunk azokon: Luk.21,36. −Tehát nem elkerülve, kibújva, hanem győzelmesen kikerülve az eseményekből, próbákból.− Ezért Urunk megtanítja az övéit számolni a dolgok törvényszerű következményeivel is; pl. hogy egy tett vagy akár csak egy kimondott szó, sőt még egy másikkal kapcsolatos gondolatom is mit fog kiváltani a másikból, épülhet-e abból vagy kárt okozok neki azzal?! Mt.12,36. A kimondott szavaink tehát vagy építenek vagy pedig rombolnak; ezek szerint még a munkátlan (aergos) szavainkért is felelősséggel tartozunk!

ISTEN ÉPÍT, építí az Ő egy Egyházát, a mennyei Jeruzsálemet. −Itt sok egyház van, de ez egyik sem az; itt az Ő Egyházáról, a fennmaradó, örökkévaló EGYházról van szó, nem ezekről a mulandókról, amik között  vagyunk.− Ő a mennyei Jeruzsálemet építi, amelybe minket, a durva faragatlanná lett köveket is alkalmassá akar tenni arra, hogy abba beépíthessen. Péld.9,1. I.Pét.1,1-2. ford. Ezért adja ezt a tanácsot: Ef.4,29. … Komoly és szigorú önfegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy „Emberlélek-város” úr lehessen az ő „kapui” (az érzékszervek, receptorok) felett, hogy azokon csak az oda illő mehessen be vagy jöhessen ki. A „száj-kapuján” pedig csak az jöjjön ki, amit akkor, ott és úgy szóval is meg kell mondania! Ehhez elengedhetetlen az, hogy a „Teljes Írás” felvilágosításait vegyük figyelembe a Szent Szellem irányításával. Amíg én nem Isten szemszögéből, Ővele azonosan látom és ismerem fel magamat elsősorban (Vele együtt-látás = süneidenai, süneidézis, Károli-ban: lelkiismeret) −nekem mindent és mindenkit az Ő szemével kell látnom, Isten szemszögéből−, amíg nem így látok, addig én „vak” vagyok! Ennél mégrosszabb az, ha fordítva látok (pl: a gonoszt jónak), és azt hiszem, hogy én látok jól. Gen.3,6. (Az elmeosztályon levő beteg mindenki mást bolondnak néz, a maga bukásáért is mást okol, s csak önmagát látja jónak, egészségesnek, igaznak.) Erre a Kijelentés ezt közli, hogy nincsen egy igaz sem. Rm 3,10.  De a bolond nem így látja, ezért szükséges, sorsdöntő számunkra a más belátás, hogy Isten nyithassa meg a szememet, hogy ne gonosz szemmel nézzek, hanem Isten szemszögéből!

Mi tehát, e földön levők, már „ott”, téves ismeretekkel terhelten, a magunk „látására” építve mind „szellemi vakokká”, öntudatlan érzéketlenekké lettünk a szellem, a VALÓSÁG iránt! Magyar Bibliánk sajnos még a „szellem” szót, mint fogalmat is nélkülözi. Isten, a Gyógyítónk, mint ilyeneket vett a kezébe minket, mert megszánta az Ő tévelygő juhait.  Ameddig én csak lelki állapotban vagyok, alaptalan hazug nyugalomban (!), amíg hat a Hitető „kábítószere” rám, így neki hiszek és nem Istennek, addig reménytelen a helyzetem! „Az egész világ a Gonoszban vesztegel!” ezt olvassuk a „szeretett tanítvány” által írt levélben: I. Ján.5,19. A Szellem értelmezésében pedig: Az egész világ, tehát minden itt levő ember, egy hamis isten karjaiban fekszik jólesően, abban érzi jól magát. Ez az a „szellemi halál”, amibe „ott” beleestünk, amiből most Isten irgalmából, Krisztus önfeláldozása árán út és lehetőség adatik a „kábulatból” való felserkenésre és az „első feltámadásra”! Ez a „program”, mint feladat, elérendő célként adatott ide nekünk a földi létünkre. Tehát az első feltámadás elérése a földi létünkre adatott cél.  Ef.5,14. Jel.20,6.  Ezekre nekünk most kell most lehet Hit által ráébrednünk! Ez a kültelki előiskola erre adatott nekünk; nehogy másra használjuk az erre kapott kegyelmi időt!!        

A földi lét után ugyanis, a „kegyelem színpadáról” leléptetve már nincs többé változtatási lehetőség! (Aftharsia!) Luk.16,19-26-31.

Pál apostol által pedig ezek is leírattak nekünk: „Mert Isten munkatársai vagyunk.” I.Kor.3,9. Akik az első feltámadáson −a Kranionon− átmentek, azok már mind ilyenek, Ővele együttmunkálkodók (sünergoi). Ezek az Ő papjai, akik nem „altatók” már, hanem „ébresztők”, mint a finn Pavel Ruotsalainen is, aki még a tűzjelző harangot is félreverte, hogy menekülésre serkentsen a pokol tüzétől. Isten munkatársai ilyenek, akik Ővele együtt-uralkodnak (sümbasileusomen), vagyis Vele együtt-szolgálnak, az Úrral Krisztussal együtt-munkálkodnak az Ő mentő munkájában. II.Tim.2,12. 

A szolga azonban nem lehet nagyobb az ő Uránál, Aki A LEGNAGYOBB SZOLGÁLATOT VÉGEZTE EL a mi érdekünkben, jó példaként az Ő követőinek. Igen nagy szükségünk van nekünk, „jóésgonosz”-szá letteknek, a Sótér-ra, elsőként mint Szabadítóra a bűneinkből, hogy a leendő jók közé számíttassunk  Zsid.9,11., akiknek Ő A „MINDENE”: Közbenjáró Főpapja, Tanítómestere, Gyógyítója, aki képes arra is, hogy az Ő VÉRÉVEL megtisztítsa a bensőnket is! Nem elég tehát a külső, a vallásos „jó-emberi” cselekedetek, a látványos felületi kezelés, mert Diabolos, az ördög attól még nyugodtan bennmarad Emberlélekben! A „látványos gyümölcs” pedig nem a „megtéréshez méltó”, mivel „gonosz földben” terem, és csak érdek és számítás az!  Keresztelő János már közli, hogy teremjetek a megtéréshez illő, méltó gyümölcsöket; ezek a látványos gyümölcsök pedig, amik csak külső látszati, azok csak érdek és számítás.

A bűnbeesés igaztalanokká, „kificamodottakká” tett bennünket az ízlésünkkel és gusztusunkkal együtt, s ezzel legfeljebb a „jó lelki”, képmutató szintig lehet eljutni, ami elégtelen a bejutáshoz. A mennyei világok állapotában levőkre a szüntelen való gyarapodás és növekedés a jellemző, aminek itt kell elkezdődnie bennünk. Isten már a teremtéskor ezzel indította el, ezzel a munkával bízta meg az embert Gen.1,28., de mi már „ott” munkakerülőkké lettünk. Ezért kapjuk az Ige biztatását, hogy legyünk éberek és józanok a most is altató vesztő szellem ellen. Dán.12,3. Mk.14,37-38. I.Kor.15,58.

Isten a más belátás kegyelemajándékát adja a visszatérítésünkhöz; annak adja, aki ezt kéri Őtőle.  A „Józanság Szelleme” kell már ahhoz is, hogy Őt hiányoljam, hogy Ővele rezonáló, az Ő „adására” felhangolt, Vele együtt-látó lehessek. Ján.5,19. Az együttmunkálkodáshoz ez okvetlenül szükséges!

Akiben a Józanság Szelleme él, az soha nem hagyja magát naggyá tenni, mindig tudatában van annak, hogy „ki vagyok én”, hogy én a „por és hamu” állapotból emeltettem ki, és még titokban sem vágyik nagyságra az ilyen, az elölülésre! Az Úr azt mondja a vallásosoknak: ti szeretitek az elölülést. Nem ültök előre, annyira képmutató is tud lenni az ember, hátrább ül, de oda tartja magát méltónak. Isten hűséges eszköze pedig, akit a józanság Szelleme vezérel, az nem vágyik titokban sem a nagyságra, az elölülésre bármilyen nagy megbízatást is teljesít. I.Kor.15,10. … Józanul látja a dolgokat, és a már megnyert koszorúját is a Királyi Trón elé teszi, a mennyben levő vénekhez hasonlóan. II.Kor.12,11. Jel.4,8-11.

Urunk a bűnesetünkről szóló kijelentésével ezt a szívbeli elfajzást akarja hogy megismerjük és elismerjük egyénenként!; senki mást nem okolva, sem senki mögé nem bújva. Az ősszülők, kígyó, hamistanítók, ezek mögé sem bújhatunk, és nem okolhatjuk őket, hiszen a mi kezünkben is ott van ott lehet már a Szentírás, és kiolvashatjuk belőle azt, hogy mi az Igazság, és kinek van igaza. Ezék.18,1-3. J.Sir.1,22. Ezt a betegség-terhet hordozza minden Haza jutni akaró „zarándok” mindaddig, amíg a Gyógyító kezére bízza magát, mint Natanael. Erről olvashatunk Ján.1,46-52-ben.  Róm.3,9-18-ban pedig a mi „priuszunk” van leírva, a jelenben az Újtestamentumban olvassuk ezeket, hogy minden baj és nyomorúság, amiben vergődik ez az egész kitelepített embervilág annak a következménye, ami már a Törvényben megíratott Mózes által az áldás és átok felől; az t.i., hogy mi lesz veled ha hallgatsz és mi lesz ha nem hallgatsz a Teremtő és éltető Istened szavára: V.Móz.28.  Végül még egy bíztatás: „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint, szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat −önfejű vakbuzgó cselekedeteket, magaválasztotta jókodó „Istentisztelet” nem akar látni Isten! Ez fizetni akarás, amire a Gonosz biztat bennünket. Ne erre építsünk, csak a könyörülő irgalomra−,  mert könyörülő és irgalmas Ő, nagy kegyelmű és bánkódik a gonosz miatt! Jóel 2,12-13.”

Ezt a drága lehetőséget kaptuk Krisztus élete árán; éljünk ezzel a drága lehetőséggel!

BL

Ének: „Ki vagyok én, Ó add jól megértenem;           

Megfontolnom e nagy kérdést, Istenem…!”