Ember-testvér! Aki eddig ez ideiglenes földi léted során, ebben a taposómalomban talán még soha nem gondoltál bele ebbe a kérdésbe; most azonban −talán utoljára!− itt lenne az alkalom, hogy szembenézzünk vele.

Lehet, hogy ismerősek ezek a dolgok Neked, mivel Te még hittant is tanultál az u.n. „keresztény Európában”, de az utánad ide jövő nemzedék számára, ezeknek már az ismerete is kialvófélben van, s emiatt az ide felkerülő nemzedék, egyszerűen istentelen!…

Isten azonban nem hagyja ezt annyiban! Ő a már éppen csak parázsló gyertyabelet sem oltja ki, hanem FEL AKARJA GERJESZTENI azt! Ésa.42,1-4. Ő a KRISZTUSBAN emiatt, ebből a célból jött, „hogy az Ördög munkáit lerontsa!” I.Ján.3,8. Ezért jön hozzánk ma is a Szent Szellemben, hogy emlékeztessen. Minket kell ráébresztenie azokra, amiknek mi szíves elfelejtői lettünk! „Ő, mikor eljön, eszetekbe juttatja mindazokat, amiket én megmondtam néktek”, mondja az Úr Jn.14,26-ban.  Ezt végzi Ő bennünk ma is ISTENI TÜRELEMMEL, hogy azokat az élő Igéket, amiket mi hagytunk a porba esni, demagnetizálódni, az emlékezetünkbe idézi most! A többi már rajtam és Rajtad múlik!… Azonban ne tartsuk véletlennek, ha a kavargó gondolatvilágunkban egy-egy jó gondolat is előfordul. Tudhatjuk ugyanis, tudnunk kell, hogy minden mi JÓ csak Tőle jő, felülről nekem és Neked, de közhaszonra, gyarapításra! Jak.1,17. 1.Kor 12,7.… Sok olyan dolog van bennünk −vágyak, tervek, elgondolások−, amiket eddig bevettünk „alulról”; azokat most már meg lehet tagadni, ki kell dobni magunkból; és mint halált okozó ellenséget megöldökölni!…  Ez az előfeltétele a továbbjutásunknak!!  Ennek teljesítése aszerint lesz könnyebb, vagy nehezebb, hogy én, Te mennyire merültünk bele azokba a bűnökbe, amiket az Ördög feltálalt nekem és Neked. I.Moz.3,1-6. V.Moz. 8,2. Kol.3,5. Ez, mint fokmérő megmutatja nekem a természetemet, az állapotomat!…

Sötét földi pályánkon Urunk ezzel kezdi a munkáját velünk, bennünk: LEGYEN VILÁGOSSÁG!… Ismerd meg, lásd meg a Sötétséget, amely elborítja a népeket, vedd észre a sötétség fejedelmének a romboló munkáját, amit ő az Igaz Valóság megismerése ellen folytat itt a lelkekben, a megkegyelmezettek végleges elvesztésére!  A Vesztő mindent beígér, hogy eltereljen, és elüssön mind attól a jótól, amit Isten készített az Őt szeretőknek. I.Kor.2,9. Ésa.60,1-2. Jel.12,9. stb.  

Képekben szólva: „Tegnap” Jób 8,9. a bűnbukással, Emberlélek-városában rendszerváltozás történt: Diabolos, az ő hazug ígéreteivel, amiket mi „megettünk”, bejutott és úrrá lett bennünk. Beállt a szellemi halál, amitől a féltőnszerető ISTEN MEG AKART ÓVNI, DE ŐNEKI MI NEM FOGADTUNK SZÓT!, s ezzel minden, korábbi „igen jó”, elrontatott bennünk!  I.Moz.2,17. Róm.7,9-11. stb. Ezek a tények az előzmények, a mi „priuszunk!”, amivel számolnunk kell; mégpedig kinek-kinek, mint egyénenként okozott, nevére szóló adósságával! Ezt az adósságot –tehertételt– csak itt és csak „ma” lehet rendezni, éspedig az igaz megtérés (metanoia: más belátás) és a bűnbocsánat megnyerése útján! Így nekünk –a tízezer talentum adóssággal terhelt, és jogosan halálraítélteknek– „most kegyelme napja van” …! Aki ezt most végre már vállalja, és nem mást okol vele, amint az Édenben tettük; az adhat be „kegyelmi kérvényt”. De ha én most is azt mondom, hogy nem én vétkeztem –hanem Ádám-Éva–, akkor ezzel én hazuggá teszem Őt, Aki kijelentette, hogy mindnyájan vétkeztek, vétkeztünk! Azért íratott meg a bűneset egyes számban, hogy az mint „típus eset” egyértelművé lehessen számunkra. Róm.3,23.  I.Ján.1,10. 

Nagy ajándék, hogy a visszatérésünkhöz megadatott a Kijelentés az „igen jó” eredetünkről, a  teremtésről, de a bűnbeesésről, és az Édenből való kiűzetésről is: Mal.3,16. Így már lehet emlékeznünk Hit által arra, ahonnan kiestünk; mivelhogy Bibliánkban ez is megíratott: „Emlékezzél meg honnan –hogyan és miért– estél ki, és térj meg…!” Jel.2,5. Enélkül nincsen megtérés! De ezzel a hittel még lehet! Pál is ezt teszi: Csel.24,14/b.   

A Teremtő Istenünk nagysága és hatalma felfoghatatlan a mi számunkra. Csak valami halvány sejtelmünk lehet erről azokból a műveiből, amiket a testi érzékszerveinkkel felfoghatunk. (Elég ha csak a csillagvilágok, Extra-Galaktikák egymástól fényév-milliókra levő tagjaira gondolunk is!… És ha még arra is, hogy ez az egész végeláthatatlan anyagi világ csak annyi, mint egy porszem az Ő tenyerében! Ésa.40,15.) Ez a Hatalmas Valaki a mi Teremtőnk, Akinek gondja van ránk, még a hajszálainkra is, akik az Ő legkisebb szellem-teremtményei vagyunk. Ő még azt is elrendezte a bűnbeesés pillanatában, hogy a kárhozatba zuhanók közül a kiválasztottak számára legyen egy „tér és idő világa” (I.Moz.3,17-19), amelyben annak a „Föld” nevezetű Bolygóján hústestben megjelenhetnek –megjelenhettünk–, hogy új értelemhez jutva visszatérhessünk Őhozzá.

Ehhez azonban Őneki nagy árat kellett fizetnie! Isten nagy árat fizetett ezért! Azt a képletesen „10.000” talentum kifizethetetlen adósságot teremtmény képtelen kifizetni. Erre egyedül csak Ő képes, Aki a Mindenség Ura és Éltetője!  Ennek az adósság „Átírásnak” azonban Törvény szabatott! A mennyben behajthatatlan követelés nincs, ettől még a Törvényadó sem térhet el! Zsolt.148,6. Ilyen „A BŰN ZSOLDJA: HALÁL”-törvénye is! Ez minket halálra, az örök kárhozatra ítélt már a bűneset pillanatában!…

Az eddigiekben többnyire a mi oldalunkról próbálkoztunk felfogni a tragédiánkat, de valljuk be nem sok sikerrel, mert  csak a lelki szintig –ismeret, lelkesedés– jutottunk. Ezentúl igyekezzünk „Felülről” nézni, Ővele együtt látva vizsgálódni –süneidésis (Károli: lelkiismeret)–; azt felismerni, amit Ő megvalósított értünk a Krisztusban. Nem valami új, vagy más Isten jelent meg a Fiúban, hisz EGY az Isten, hanem az egy igaz Istennek a Szeretete, az Üdvözítő jelent meg személyesen, mint személy. A reménytelen helyzetben megjelent tehát a Fiú, az Egyszülött, mint „Melkisédek rendje szerint való örök Főpap”, és a bűnösökért imádkozott! Ésa.53,12. Megjelent, mint „Engesztelő Áldozat” a bűnökért; mint „Áldozati Bárány”, aki megöletett Jel.13,8.; mint „Váltságdíj”, az ördög, bűn és halál rabságában sínylődő rabszolgák, foglyok kiszabadításáért fizetendő váltságdíjként, hogy életével kifizesse az Isten igazságát –a bűn és halál törvényét–, hogy Isten igazságossága (dikaiosüné) nyilvánulhasson meg helyette a világban. Megjelent, mint „Jó Pásztor”, aki élete árán is meg akarja menteni a mélységbe zuhant juhait. Önmagát kínálta fel engesztelő áldozatul, váltságdíjul. Hajlandó volt bűnné és átokká lenni a bűnösökért és átkozottakért, hogy ők ne legyenek többé azok. Könyörgött a világ salakjáért, hamujáért, kivetettjeiért, levetett szemétjéért, hogy azokat a tulajdon élete árán megválthassa. A „Szerelmetes”, akiben az Atya gyönyörködött, hajlandó volt eltaszítottá lenni az imádott Atyától, csakhogy a bűnösök visszafogadottak lehessenek… Óh, micsoda Szeretet…!

Mi mindenre képes a Szeretet!… Az Atya előtt könyörög a szerelmetes Egyszülötte, az Egyetlenegye, akit szeret, akiben mindig csak gyönyörűsége volt, aki az Ő dicsőségének a kisugárzása. Ott akarja hagyni Isteni dicsőségét, megüresítve önmagát szolgai formát hajlandó felvenni, emberré hajlandó lenni, mert szeret… Hajlandó emberektől is megvetetté, rúttá lenni, szenvedést, gyalázatot, keresztet szenvedni; bűnné és átokká lenni, az Atyától eltaszítottá, elhagyatottá lenni, kárhozatra menni, minden odahagyni, mert szeret. De az Atya is szeret!… Szereti az Ő Egyszülöttét, Egyetlenét, de szereti a gonosz bűnös ember-gyermekeit is: szereti a világot… Ez a két ellentétes tárgyú és irányú szeretet rettenetes viharral dúl a szerető Atyai szívben. Ezt is szereti, azokat is szereti. Ha a Fiút nem adja oda erre a gyalázattal járó rettenetes szerepre, azok fognak elveszni; ha a Fiút odaadja, akkor azok igaz hogy megmentetnek, de a Fiút veszíti el, adja oda gyalázatra, kárhozatra. Ilyen rettenetes csatát csak Isten szíve bírhatott ki, ha ugyan meg nem repedt bele…. Mit tudjuk azt mi?!…   Az áldott Főpap nagyon tudhatott esedezni értünk, mert végre győzött: az Atya odaadta Őt. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hiszen Benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” Ján.3,16. Ez a KEGYELEM törvénye! Ez a kimenekedés útja a törvény átkából. Győzött a Fiú és győzött az Atya emberszeretete: „De amikor a jóakarata és az emberszeretete megjelent az Üdvözítőnek, a mi Istenünknek, nem az igazságosságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő tulajdon irgalmassága szerint szabadított meg minket az újjászületésnek fürdője és a szent Szellemnek megújítása által, akit kitöltött mireánk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy megigazultakká legyünk, s ama további kegyelméből –mint reménység szerinti örökösök–  részesüljünk örök életben!” Tit.3,4-7.

Ezt cselekedte a Fiú, ezt mívelte a Szeretet! Mert az Isten: SZERETET!  I.Ján.4,8.

BL 

Ének: 119.

„Jövel, Jézus, lelkem hő Szerelme,

Te nélküled szívem hová lenne?

Óh, jöjj, Királyom!

Más egyebem nincsen a világon”