Útban a Valóság felé (Mk.16,14-20. A Fordítás és a kimaradt rész alapján.)

Ez a levél nem valami szépirodalmi olvasmány akar lenni, amit mi átfutva félre szoktunk tenni a többi közzé, míg végül beporosodva ez is a tűzre fog kerülni. Sokkal többről van szó!!… A Márk Ev. vége ugyanis Isten félelmetesen nagy művét, a Kraniont –valamint a mi gyalázatos hozzáállásunkat– mutatja be nekünk, akikért Ő mindezt elvégezte. A Földön levő emberek mindegyike ugyanis, akik itt kegyelemből hústestet –évtizedeken át magukon viselt önműködő „bőrruhát”– kaphattak és kaphatnak, az ISTEN ÁLTAL KITŰZÖTT HATÁROZOTT CÉLLAL hozattak fel ide! Ezért a lehetőségért Őneki nagy árat kellett fizetnie!…, de Atyánk szeretetében megszánt engem, téged és mindazokat, akiknek megadatott a „kegyelem színpadára” a hústestbe való felhozatás lehetősége. Akik itt tehát most –eszmélkedve– ebben a „kegyelmi uniformisban” találjuk magunkat, induláskor semmi valóságost nem tudunk sem a világmindenséget létrehozó Istenről, sem önmagunkról, sem az egész földi lét okáról, céljáról és értelméről. Az emberektől kapott információk ezek felől mind, mind hasznavehetetlenek és félrevezetők, mivel a bűnbe esés szellemi-lelki agymosást is okozott a bukottak mindegyikében! Mi, akik a tér és idő világában, bölcsőtől–koporsóig anyagi testben itt lehetünk, ezt azért kapjuk, mert Urunk kiszemelt és kiemelt bennünket, hűtlenné letteket a szellemben halálba zuhantak közül, hogy itt szellemben életre kelthessen bennünket. A „thanatos-halál” nem azonos a testi elhunyással a „nekros”-szal, ami csak árnyéka annak ebben a világban, melyben minden csak árnyéka a valóság képének. (Zsid.10,1. Jer.29,11. Csel.17,24-31. Ezék.5,11. Zsid.10,28.) Aki ezt a tényt: Istennek ezt az eget is megrengető munkáját figyelmen kívül hagyva megveti, vagy vakon elmegy mellette, az menthetetlenné teszi saját magát! (anapologétos, inexusabilis!: Róm.2,1. Jób.4,20-21.)

Isten, mint JÓ Pásztor, Krisztus Jézusban lejött az Ő sötétségben és a halál árnyékának völgyében céltalanul tévelygő juhaihoz, hogy magához vonzza őket! (Ján.12,46.) Ezek vagyunk mi valamennyien, akiknek a Felülről való Világosságban mindenekelőtt fel kell ismerni a magunk állapotát. (Ésa.9,2-7.). De vigyázzunk, mert a tévelyítő Vesztő, a Világosság angyalának (képviselőjének), jóakarónak adja ki magát a még tájékozatlanul tévelygő „juhok” előtt! (II.Kor.11,13-15.). A Vesztő ajánlatát, mi „ott” már bevettük, „megettük” valamennyien. A gonosz kívánság tönkretette bennünk a megbízható józan tájékozódó-képességet. (I.Móz.3,1-6. Hós.6,7. Jel.12,9.). Attól fogva „vakon” tévelyeg az egész embervilág; nemre, fajra és vallásra való tekintet nélkül!… CSODÁLATOS az, hogy Urunk még ilyen hitre biztató TANÁCSOT is ad nekünk: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes szívedből, a magad bölcsességére pedig ne támaszkodjál! (Péld.3,5. LXX)” … A Teremtő és mindeneket éltető Hatalmas Isten „nemzeteket növel nagyra, azután –ha már itt „levizsgáztak” pl. az együttélés-próba-tételből is (!)– elszéleszti őket örökre (Jób.12,23.); a vallásokat azonban nem Ő hozta létre, így nincs is jövőjük… (Ám.5,4-5.)

A mi múltunk, jelenünk és jövőnk felől a hitelt érdemlő tájékoztatás egyedül ISTEN KIJELENTÉSÉBEN, A SZENTÍRÁSBAN közöltetett a föld tévelygő lakóival, az Ő szent emberei –eszközei– által! Ezért is van olyan sok ellensége a Bibliának, kívülről is, de bennünk belülről, a gondolatvilágunkban is.

A Vesztő célja: a képekben kapott Kijelentést lejáratni, félremagyarázni, mesévé zülleszteni, vagy a már megszokott hagyományos vallásos, kegyes, külsőséges szertartásokkal felülírni a Lényeget. Az ilyen „magaválasztotta Istentisztelet” lehet nagyon szép és tiszteletre méltó az emberek előtt, de Istennek más a véleménye róla! Minekünk pedig Őhozzá és az Ő akaratához kell igazodnunk! (Ésa.1,2-16. Mal.1,6-10. Luk.13,1-5. 16,15. Csel.5,29.). A hiábavaló felületi kezelések, a kuruzslás helyett a mi számunkra KŐSZIKLA ALAPKÉNT a megmenekülési lehetőség adatik, s bíztatást is kapunk Őtőle a gyökérbajunk orvoslására. (II.Móz.33,21. Kol.2,16-23.)

Ezzel szemben áll a testies, látványos vallásoskodás, amely mögött az (altató) ördög nyugodtan benn maradhat Emberlélekben, sőt még lakhatási engedéllyel el is szaporodhatnak. A zarándok-útvonal „Romlás-városából” –tehát a húsi, testi állapotból– kiindulva, a lelki „víz” állapoton keresztül, a Szellem, a Valóság világáig, a „Mennyei Jeruzsálemig” vezet. Ehhez Urunk minden szükséges kellékkel ellátja a zarándokokat. Megmondja, hogy milyen Igéket vigyünk magunkban és miket ne vigyünk; hova menjünk be (szállásra, feltöltekezni) és hova ne menjünk be, miktől kell éberen óvakodnunk.

Hós.14,2-3: „Fordulj hát vissza, térj meg „Izráel” a te Uradhoz Istenedhez, mert hát elerőtelenedtél, beteggé lettél végre (Ésa.57,10.), cselekvőképtelenné lettél a te igazságtalanságaid következtében, a te hűtelen, becstelen gonosz tetteidben, bűneidben. Ragadjátok meg, vegyétek és vigyétek magatokkal ezeket a vigasztaló bátorításra szánt ígéreteket, megtérésre hívó atyai beszédeket, hazahívó igéket és forduljatok vissza, menjetek haza, így térjetek meg a ti Uratokhoz Istenetekhez; mondjátok Néki, hogy úgy mint azok a vigasztaló bátorító igék szólnak, az igékben adott ígéretek szerint adassék néktek is, hogy ne vegyetek –mint az érdem szerint járna néktek– gonosz, rossz elbánást az igazság szerint, hanem inkább hogy vegyetek az ígéretek szerint jókat, hasznosakat, üdvösségre valókat kegyelemből, meg nem érdemelten, és „mi majd viszonozni fogjuk, megháláljuk majd ezt a nagy jóságot a mi ajkainknak a gyümölcseivel.” (Ám.5,4-6.). „Ezt mondja az Úr az Izrael házanépének: „Keressetek buzgó törekvéssel engem és akkor élni fogtok! És ne „Béth-Él”-t keressétek fel buzgósággal, „Gilgál”-ba se menjetek bele, és „a fogadalmi eskütételnek a vízmedencéjén” (freár tu horku) keresztül ne menjetek, mert ezáltal „Gilgál” –aki magának ejt „foglyokat” – a maga foglyaivá fog tenni titeket és „Béth-Él” olyan lesz, mint aki nem uralkodik az események felett, ő pedig nem tud segíteni! Keressétek hát buzgó törekvéssel az Urat és éljetek, hogy ily módon nehogy lángra lobbanjon, mint a tűzvész a „József háza” ellen, mert akkor megemészti őt is, és akkor nem lesz, aki „tűzoltója” lenne az „Izráel házának”.

Az Ige, a Világosság erre ébreszt rá most bennünket: felismerni „hol” vagyok; a „tüzes kövek” közül a jéggé fagyott „víz” állapotban. Éljünk tehát a drágán megszerzett menekülés lehetőségével!…

B.L.

Mk.16,14 +:

„Azok pedig védekezésül, a maguk igazolására, a magatartásuk mentegetésére azt mondották erre, hogy: „Ez a korszaka, időszaka a törvényszegésnek és az ellenszegülő hitetlenségnek, a Sátánnak a hatalma alá van vetve, annak az uralma, fennhatósága alatt van, az tehát, aki ott van még a tisztátalan szellemeknek a befolyása alatt, azoknak az uralma alatt, aki „bűnös”, aki maga is tisztátalan szellem még, az emiatt nem képes az Istennek az igazságosságát sem megragadni, megérteni, befogadni, elfogadni, de nem tudhatja birtokba venni az igazi képességét, a valóságos erejét sem, ezért hát te jelentsd már ki végre, tedd végre-valahára nyilvánvalóvá a te igazságosságodat” – azok ezt mondották a Krisztusnak a maguk mentségére. A Krisztus pedig azoknak az önmagukat igazolni akaróknak azt mondotta, mentegetőzésükhöz azt fűzte hozzá, hogy: „Teljesen betöltetett az engedélyezett ideje a Sátán meghatalmazásának, beteltek évei az ő jogosult uralmának, elérkezett a szélső határa az ő megszabott jogkörének; lejárt ugyan a határideje a neki adatott hatalmának, de egészen közel került, közel jött, mégis azonban rettenetes, borzalmas, elképesztő módon dühöng (Jel.12,7-12.); de ennek ellenében áll az a tény, hogy azokért, azoknak az érdekében, akik bűnt követtek el, én adattam halálra, a bűnösökért én engedtettem át a halálnak váltságul, én haltam meg értük avégből, hogy ők visszaforduljanak utaikról, hogy visszatérjenek az igazságra, és hogy soha többé ne vétkezzenek, ne kövessenek el soha többé bűnt, azért, hogy azt a szellemi és így örökkévaló, romolhatatlan mennyei örök dicsőségét az igazságosságnak elérhessék, hogy örökösökként örökölhessék, örökségül bírják azt a mennyben.” (Jel.2,8-11. II.Tim.4,7-8. Jak.1,12. I.Pét.5,2-4.).

207.Ének:

Ott a messze földön, árván hontalan

Halld meg a kiáltást, fiam, fiam!