A kegyelmi időnknek a vége előtt −szégyenkezve− rá kell ébrednünk arra is, hogy igen-igen nagy lemaradásban vagyunk még a kilétünk és az önazonosságunk ismeretében is. Bár a Szentírásban minden fontos felvilágosítás megíratott már több mint kétezer éve, de ezt figyelemre se méltatja ma már az Isten ellen fellázadt, ördögi természetűvé lett ember. Emiatt van most rajtunk és bennünk mindaz a sok baj és nyomorúság, aminek a csíráját már „ott” mindegyikünk beszerezte magának. Íme néhány könnyen felismerhető ördögi jellemvonás az utolsó idők emberéről a II.Tim.3 szerint: Első helyen áll a magukat szerető (filautos) jelző, ami mint uralkodni-vágyó jellemvonás is ott lapul bennünk. Kataküriouein: leuralkodni a másikat; kezdve a családban, a melletted levővel, majd nagyban, a másik néppel szemben, egészen a világháborúkig menően…

Erre az Istentől elidegenedett, megsötétedett állapotunkra adatik most a Felülről való világosság, mint az elveszett tékozló fiúnak a vályúnál, hogy más belátásra jusson és „a messze földről”, ahova elcsavargott Haza induljon, hogy meneküljön innen! (Luk.15,11-24. Ján.14,31.) Mi, akik számára Ő hústestet alkotott, ma erre a visszatérésre kaptuk meg a drága lehetőséget, mégpedig Attól, Aki ellen vétkeztünk!… A „ma” tehát −ami bármelyik percben véget érhet, bármelyikünk számára(!)− erre adatott! (Csel.17,24-31. Jak.4,14.)…

A „hollétünket megismertető térkép” szerint pedig a „lent” kábultan fekvőnek még igen sok jó lépést kell megtennie, hogy az Istentől rendelt jó Célba beérkezzen!… Ide „Bábelbe”, létünknek ebbe a földi összevisszaságába ugyanis mindannyian szellemben halottként érkezünk! Bibliánk, a Kijelentés már az első lapjain erről tudósítja az „alvókat”. Más képben: „Mi mindnyájan, mint juhok eltévedtünk…” (Ésa. 53,6.) Ezek a múltunkról szóló kijelentések és felvilágosítások korunkban sajnos mind félre vannak értelmezve, magyarázva és tanítva − pontosan a Vesztő akaratának megfelelően!!! Erről a tényről, erről a rombolásról minden zarándoknak meg lehet és meg is kell győződnie a Bibliából!

A tévtanításokkal szemben Urunk hűséges eszközei: Pál, Péter, János, Jakab és a többiek, egyértelműen a Kijelentés bizonyságai. Ők −de az őket követők is− a Szent Szellem által például ezeket is leírták az Új testamentumban: „Én pedig éltem régen…, de amint bejött a bűn (a lelkembe Diabolos és a szennyes hada bevonult) én meghalék”. „Ti halottak voltatok bűneitekben, de megeleveníttettetek…” −mondják a gyógyuló betegeknek. Most pedig evangélium hirdettetik a halottaknak, amikor ez a biztatás szól nekünk: „Serkenj fel, aki aluszol, támadj fel a halálból és felragyog néked a Krisztus!” Hallhattál te már talán sokat is ezek felől, de a jelek szerint egyáltalán nem biztos, hogy értelemmel fel is fogtad a dolog lényegét (!). Enélkül pedig csak felszínes, vallásos külsőség az, amivel rendelkezel, „bírván az igazság ismeretének formáját”: Róm.2,20. és 2.Tim. 3,5. Isten azonban a lényeget −tehát a szellemet és a lelket− látja (szív, vese: Jer.17,5-10.); így csak magadat csapod be, ha hiszel a hazugságnak!…

Urunk jól látja mindazt a bajt és nyomorúságot, amibe mi itteniek valamennyien leledzünk; miután „beetetve” elkezdtük a bujkálást az Isten szemei elől, szépíteni igyekezve ki-ki a maga tetteit. (I.Móz.3.)…  Most mégis −mivel Ő megszánta a bukottakat− lehetőséget szerzett arra, hogy ezegyszer az örökkévalóságban más belátással még szembenézhessünk a „múltunkkal”. Az örök halálra, a végleges kivetettségre mi itteniek mind rászolgáltunk már, csak annak végrehajtása előtt kaptunk még egy napot: „MOST KEGYELME NAPJA VAN!”, amint az egyik énekünkben is megíratott…

Megmentőnk, Aki a maga Élete árán Életet és Kegyelmet szerzett nekünk, úgy döntött, hogy felkészíti és felnövelve, fel- és megnevelve Haza vihető állapotba hozza a rommá lett emberlelkeket; mindazt, aki még menthető: (Jób 10,12)… Aki azonban nem figyel fel ezekre −Istennek az ővele is kapcsolatos jó elgondolására, hanem azokba merül bele, amiket e-világ szelleme tálal fel neki−, arról ez van megírva: „Reggeltől estig gyötrődnek (tehát az egész napon át), s anélkül hogy észrevennék, elvesznek örökre!” Jób.4,20.  Aki viszont magára veszi a kijelentett ítéletet −vállára veszi terhét, jogosságát az „én ugyan méltán, de Ő nem”-nek!−, azt, de csak azt (!), az Úr tovább viszi magával. Luk. 14,27. 23,39-43.

Akik kegyelemből, a „kegyelem színpadára” alulról felhozatnak, mindegyikük „belső embere” egy kis emlősállat testéhez hasonlót kap „ruhaként” a földi léte idejére. Ez ugyan nem valami tartós, hanem csak olyan „egynyári ruha”, de az Istentől kapott célnak éppen megfelelő, hogy az előzőkben megbukott viselője abban itt a tér és idő világában „pótvizsgát” tehessen. Ennek eredménye dönti el, hogy a most még láthatatlan, de meg nem szünhető belső ember „hol” tölti az örökkévalóságot, ha e „ruhából” ki kell lépnie! (Jób.10,11.). Csak itt van lehetőség számunkra választani e kettő közül: Ábrahám kebele és a pokol között a Kijelentés szerint: Luk.l6,19-31.

Döbbenetes nagy horderejű, ISTENNEK EGY IGEN DRÁGA AJÁNDÉKA EZ MINEKÜNK: az Egyszülött ártatlan Fiút kellett adnia ezért mi miattunk, értem és teérted! Ján.3,16... Ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy a mi már lezárt ügyünk újra elővétessék, hogy a tettes pótvizsgára bocsátható legyen! (Jel.5,1-9.) Akinek Ő már testet alkotott, és az abban a Sion-iskolához méltóan tanul és viselkedik alapfokon, az tovább vitetve, felsőbb osztályba kerül. Erre okvetlen szükségünk is van, éspedig minden földlakónak is, aki legalább már visszavágyja azt az Isten-képmást, amelyet a bűnesetben elveszítettünk s ami helyett „ma minden emberlélek-város legbelül az ördög képmását viseli!” (I.Móz.1,27. 3,22-24. Zsid.10,5. Ján.8,44.) Eközben „kívül” egészen mást mutat, egészen a „becsületes jó vallásos, jó magyar, vagy román, vagy bármilyen más nemzetiségű”, emberig menően; amely tévhitben még igyekeznek meg is nyugtatni őt!… Mindezek az egymás ellen hangoló tévtanítások az ördög kelléktárából származnak, az ő −testben is itt levő− eszközei segítségével. Sorsdöntő, hogy ezeket is az Ige világosságában lássuk és értsük meg!, Aki minden ember Megtartója (bármely nemzetbeli), mivelhogy  az is ugyanazért hozatott fel ide, amiért én és te is!… (I.Tim.2,4.)

Amíg ezek felől „sötétben” van bárki, addig az ördög eszköze, aki nem épülésére, hanem csak károkozására van a másik teremtmény-társának! Így nem vihető tovább!… (Mt.12,30.) ISTEN ELŐTT NINCS SZEMÉLYVÁLOGATÁS! (Csel.10,34-35.).

Jó példa adatik a hármasság kérdésben számunkra a Ján.3-ból is. Egy okos, Írás-ismerő, „jó” vallást tanító valaki, aki már testben itt van, de a látóhatára még neki, mint talán hittudományi doktornak is, csak a test és lélek a területe. Még fogalma sincs az újjászületésről, a felülről −a „víztől” és „szellemtől”− való fogantatásról (anagennan), a hármasságra  eljutás elengedhetetlen szükséges voltáról.

Mi azonban −akik talán még itt sem tartunk!−, ezt sem nézhetjük „páholyból”; mert Nikodémos azt már látta, hogy Ő, Krisztus Istentől jött. Az sem közömbös, hogy a „Biblia tengelye” éppen itt közöltetett Isten Bölcsessége által a világgal!: 16 v.  Az Úrnak a neki szóló Kijelentése pedig: a „Dei”- tanács −mint Isteni szükségesség−  mindnyájunkra vonatkozik! (Ján.3,1-7-21.)

Adva van tehát a legközelebb elérendő CÉL: a Pünkösd, az Ő Szent Szellemének az Uralma, amelybe csak az Isteni Rendnek megfelelő elkészített Úton −tanítványosítva, mint az Élet Fájának oltványai− lehet bejutni nekünk! (Mt.28,16-20)

   156. Ének

 Mi csak vándorok vagyunk itt a földön, Vándorként éljük életünk És a szívünk úgy vágyik égi hazánkba Jézushoz, mert Ő az Úr.    

 Ha földi sátrunk egyszer összedől, s az e-földi létünk majd véget ér, Az angyaloknak kórusához társul énekünk, a szentekkel zengjük örökké: //: Áldunk Téged, Imádunk Téged, Mert szent Kereszted által megváltottad a világot! ://