Ezeket a szavakat Pál apostol mondja annak a „jó vallásos” tömegnek, amely tudatlanságában, őnekik, a Krisztus evangéliuma hirdetőinek –fényes papi segédlettel–bikákat akar feláldozni. Mielőtt páholyból nézve túltennénk magunkat ezen az eseményen, érdemes lenne megnéznünk a Szellem által vezérelt Pál és a vele levők viselkedését is. Mivel a Szentírásban levő események, történések mind a mi okulásunkra írattak meg Rm.15,4., így magunkat és a mi jelenlegi állapotunkat kell megtalálnunk azokban. A Teljes Írás-ból eddig kapott Kijelentés és Világosság alapján már megismerhettük azt az Utat, amelyen tovább mehetünk, ahhoz tartva magunkat, ami kijelentetett felőlünk. Pl. az ilyen józanító, ébresztő szavakat is:

   „Tudjátok /meg/, hogy pogányok voltatok…!” I.Kor.12,2., mondja az Írás azokról, akiket az Ige már felébreszthetett abból a szellemi öntudatlan állapotból, amelybe a Gonoszra hallgatva mindannyian beleestünk. Ez a szellemi vakság, mint fertőzés, az egész világra elhatott, mivel az Átejtőnek (Diabolos) sikerült az egész világot elhitetnie. Jel.12,9. „Az egész világ a gonoszságban vesztegel!” az Írás szerint. Az Isten-telenség egyre inkább nyilvánvaló, a Kígyó átka: az altested alapján álló legyen az életmód folytatásod (a létfenntartás és a fajfenntartás), hogy ezek foglaljanak el és kössenek le teljesen; nem törődve a l é l e k állapotával. Ez a felfogás és gondolkodás nyilvánvalóvá teszi a pogány állapotot.

   Van azonban ennek még egy veszélyesebb fokozata is. Éspedig: a magaválasztotta istentisztelet. Míg az előzőnél nyilvánvaló az antikrisztus, istentelen, atheista jellemvonás, ez utóbbi azonban Isten-esnek vallásosnak, templomosnak mutatja magát, ezzel akarván fizetni Istennek. Ezzel a naiv –vagy akár ravasz– számítással azonban a Mindenható, a szívünket lelkünket vizsgáló Hatalmas Istent nem lehet kifizetni, sem becsapni, legfeljebb csak saját önmagunkat.

   Nézzük meg tehát magunkat, a vezérigénket kissé tovább olvasva, de felülről, az Ő szempontjából. Mi itt a helyzet?: Adva van egy teremtmény, az ember, aki a legkisebb az összes szellem-teremtmények között. Ez, az Ősellenség Istent becsmérlő hazugságainak hitelt adva –s ezzel besötétedve (hüvös alkonyat)–, ő maga is átállt annak táborába. Ezzel a tettével az –eredetileg „igen jó”nak teremtett– ember természete is megváltozott; istentelen gonosszá lett. „Ott” ugyanis foganás történt, a szabadjára engedett kívánságon keresztül bekerült a gonosz mag, ami –mint gaz–, ha nem kerül kiirtásra, akkor teljesen a hatalmába keríti Emberlelket. Gen.3,1-6. Ennek a jeleit fel lehet ismernünk pl. már abban is, hogy itt: „Legszebb öröm, a káröröm”. Ördögi vonás ez!… A másik ilyen pl. az adás kérdése, amit nem tudunk! Mind addig, amíg azt nézem, hogy mit kapok én vissza?! Így pedig ez is csak érdek és számítás! szemben a „jó”-val, hogy:”semmit érte nem várván!”

   Ezzel szemben mit tesz Isten, Akit megbántottunk a lázadásunkkal? Először is megszánt bennünket, és a Fiú ideadásával mindennel megajándékozott minket, a bűnbe esetteket.   A szellemi halálunk jele az az érzéketlenség is, ami az Ő Szeretetével szemben van bennünk. Ennek a kábultságnak legyőzésére kapjuk a H i t e t Őtőle, valamint a Józanság Szellemét is, hogy ne maradjunk vakok, hanem hogy h á l á v a l felismerhessük mindazt, amik az Ő ajándékai. I.Kor.2,12.

   Szükséges, hogy együtt-lássuk a Kijelentést az elejétől, és hogy a Bűn, mint az én bűnöm (és nem az ősszülőké) megnövekedjék jelentőségében!, mert ettől függő lesz a kegyelem is. Ha már legalább értelemmel (de még jobb ha már szívvel is) „rezonanciába” jutottam Istennel, akkor kezdem csak megismerni azt a „kontrasztot”, hogy Ki mire méltó a tettei alapján. Az az Úri viselkedés, ahogy Ő bánik és bánt velünk, még a lázadó állapotunkban is; hogy a bűn rabjaiért a váltságdijat kifizette –a maga örök életét adva– kiváltotta, így Megváltónk lett, Életet és kegyelmet szerzett számunkra, hogy mi –mindazok,akiket Ő itt, az Igazság Igéjével táplálva ébresztget és nevel– más belátásra jussunk, és visszatérhessünk Őhozzá!…

B.L.

   Ha már hit által tudomásul vettük azt, hogy ki vagyok én; hol vagyok én, és hogy Teremtőm mi okból és milyen célból hozott „fel” ide erre a múlandó „színpadra”, ezeket együttlátva (süneidésis, süneidenai) tovább is kell lépnünk.

   Amikor a képként és a mi okulásunkra bemutatott Izráel elfeledkezett Istenről, akkor a bűne miatt, az ellensége által leromboltatik, és a nép fogságba kerül, Babilonba. Isten azonban még akkor sem vetette el végképpen. Prófétákat támaszt közöttük, akik az Írásokon keresztül, Istenfélelemmel, ráébrednek az állapotukra, és Istennek a velük kapcsolatos akaratára. Tehát olyan –Bibliás– emberek ezek, akik nem csak elmondják az ima szöveget: „Legyen meg a Te akaratod”, hanem oda is adják magukat erre, engedelmes eszközeiül Istennek. Lásd pl. Dániel, Ezsdrás, Nehémiás, vagy a népéért közbenjáró Eszthér viselkedését is.

   Nézzük meg miket láthattak meg ők, valamint azt, hogy milyen hasonlóságokat lehet és kell nekünk is felismerni, hogy az ők példáiból okulhassunk: A nagy hírű, szépen megépített templom lerombolva, a romjain rókák járnak, zsákmányt keresve; az Új testamentum nyelvén pedig: latrok barlangja lett. I.Kor.6,19-20. A nép eleje, a Vezetők, elestek vagy fogságba vitettek, az otthon maradt nép, a maradék, gondtalanul –szellemileg vakon és süketen– alszi, s így éli a maga szánalmas életét a Földön. Sodortatik a világ szelleme által, annak megfelelően, ahogy az ördög leköti és igyekszik teljesen elvonni a figyelmét az Örökkévalókról. Programot is készít itt mindenkinek az egész életére, hogy mivel üsse agyon az idejét: szórakozás, önbolondítás kinek-kinek a gusztusa és kívánsága szerint, –amelyet szintén ő ébreszt fel benne–, hogy a Vég-re ne is gondoljon. Vagy ha erre nem futja valakinek, akkor: „Reggeltől estig gyötrődjenek, s anélkül hogy észrevennék, elvesszenek örökre” Jób 4,20-21. Pedig itt valamennyien bölcsekké lehettek volna!… A Bűn azonban olyan vakká képes tenni, hogy ne halljon, ne lásson meg és ne is értékeljen semmit az ő fogja azokból, amiket Isten üzen neki, hanem csak azt, amit ő, a Vesztő mutat meg neki, földi, azaz alulrólvaló szempontból. Vegyük észre, hogy milyen szempontból nézünk, vagy gondolunk pl. a különnemüek egymásra is?…; milyennek tartom a látásomat? Megbízható-e, rábízhatom-e magamat?…, azok után, amik „ott” történtek velem? A jelek szerint nem! Gen 3. Hós.6,7.

   Urunk, Aki a szemünket, ezt a csodálatos önbeálló optikai műszert is megalkotta, Ő mindent jól lát, a valóságnak megfelelően, nem csupán a tetteinket, hanem a lélekben zajló gondolatainkat, sőt a szívünk indulatait is! Ezért Ő ezt a tanácsot adja nekünk a Péld.3,5-7-ben: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál! Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint, féld az Urat, és távozzál el a gonosztól”!

   Ő jól látja a mi betegségeinket, a „vak” mivoltunkat, de mivel Ő megszánta a bukottakat, bennünket embereket, ezért vonz és hív most magához. Ő, mint Gyógyító, az Ő népének, a szellemi Izráelnek minden tagját meg akarja szabadítani és gyógyítani.

   Istennek irántunk való kegyelme az, Testvér, hogy mi itt testben megjelenhettünk! Ez a hústest a Meghívó számunkra, Teremtőnknek a Mennyei világába. Ezt azonban m o s t kell vissza-igazolnunk az Őrá való hallgatással – „Halld, Izráel!”; „Sö má Jisráél!” V.Móz.6,4. –, mert megtérni a koporsó után már lehetetlen! Ez a kegyelem lehetetlen lett volna számunkra akkor, ha Ő az életét nem adja halálra Krisztusban a mi érdekünkben! Ezzel azonban a Bűngyűlölő Isten igazságos törvényének elégtétel adatott. Ennek alapján adja a „Receptjét” minekünk is, még mielőtt –a Kígyó magvával befertőzötten– a kígyó természet teljesedne ki bárkiben is közülünk. I.Móz.49,17-18. Emiatt is szükséges, hogy az odafelvalók szempontjából lássunk és törődjünk egymással is. (Ehhez még a víz szinten való látás is kevés, nem hogy az alulról való!) Ő erre is jó példát ad nekünk, mint az Ő tanítványainak: Ján.4,35. Legyünk hálásak érte.

Zsolt.50,14-15.

Olvassuk el Bibliánkban legalább az idézett helyeket!

Ezeket a szavakat elsőként maga az Úr Jézus kiáltotta a vallását komolyan vevő Izráelnek, és kiáltja ma is a vallásos keresztények szívébe; látva azt a lelki és szellemi sötétséget, amiben itt valamennyien leledzünk. Arra kérlek most, Testvérem, ne húzd ki magad ezeket hallván  –mint olyan aki obligón kívül volnál ezekből–, hanem tekintsd címzettnek magadat velünk együtt Te is. Felülről nézve ugyanis mindaz a nagyság, fény és pompa, amiknek megszerzését életcélnak tekintik itt a Föld tévelygő lakói, a valóság szerint mindez csak hiábavalóság, mivel a múlandóságnak a tartozéka és csak egy ideig létezők. Amint a mi ideiglenes itt tartózkodásunk is!…

Már ebből is láthatjuk, hogy mekkora sötétség jött arra a bealkonyulásra, ami ott történt az emberrel! (1.Móz. 3,1-1-6. Hós. 6,7.)

Amíg valaki ezt nem is akarja meglátni magánál ö n m a g á b a n, addig még igen messze jár a valóságtól az önismeret kérdésében. A „laikus” John Bunyan, miután világosságot és rálátást is kapott ezekre (és természetesen börtönt is), így ír erről: „Ám tudhatnak más minden tudományt, míg ö n l e l k ü k dolgait nem látják, mihaszna látni, tudni oly sokat?” Nagyon hiányos és ráadásul még téves is az az ismeret, amivel az Istentől elszakadt ember itt rendelkezik. Ezért ilyen tanácsot kapunk: „…a magad értelmére ne támaszkodjál!” Péld.3,5. Mert ugyan milyen „értelemmel” rendelkezik az a részeg, aki még a maga „nevét” sem tudja –a maga lényegét sem ismeri–; a hármas mivoltáról , hogy honnan került ide és miért, hogy hová megy el innen, ha a látható testét a sirba teszik, ezekről fogalma sincs! Csak olyan ismeretekkel rendelkezik –még ha jóhiszemü is–, amiket a hozzá hasonló –szellemileg tájékozatlan, tehát „vak” – emberektől vett át, s így Világosság nélkül ő is „vakon” követi azokat. Ebben az alap helyzetben találja magát itt minden evilágra jövő ember, aki Isten kegyelme folytán hústestben megjelenhet.

Első lépésként e két Ige megértése  s o r s d ö n t ő  eligazítást adhat nekünk, akik már az előzmények során, Istenre nem figyelve –hebehurgya módon– az ördög hálójába kerültünk:

„Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az Igazság megismerésére eljusson: I.Tim.2,4.” … Ez az első és legfontosabb számunkra. Erre ráébredve fel kell ismernünk a Vesztő szándékát is, amivel „ott” már megfogta és elkábítva behálózta az áldozatait; most pedig a „pótvizsgán” is ezt akarja, végérvényesen velünk! II.Kor.2,10-11. II.Tim.2,24-25.

Ezt a kettősséget, és ezt a két irányú vonzást mindenki megtapasztalhatja  ö n m a g á b a n, ha hajlandó szembenézni a tényekkel az Ige világosságában. Mindenki, aki a „jó-és-gonoszt” bevette, „megette”, az maga is ilyenné lett: Isten világától távolra került tisztátalan szellemmé.   A Szentírás első részei ezekről tájékoztatnak bennünket a „múltunkkal” kapcsolatban. Nekünk ezzel is számolnunk kell, mivel ez mindegyikünk Bibliájában benne van, és ez az ítéletnél is megnyittatik. Jel.20,11-12. Az Istenhez való visszatérésünknek pedig egyik fő-alapkérdése ez: „Emlékezzél meg honnan estél ki…! Jel.2,5.”

Urunk tehát megszánta a szellemi amnéziába esett bukottakat –bennünket–, és Krisztusban magára vállalta, hogy a Hozzá visszavonzódókban, a hústestben létük folyamán kiformálja az értelmet. Ésa.53,11 (Az LXX értelemszerinti fordítása ezt is közölte velünk már évszázadokkal az Ő Földre leszállása előtt): „Mert Őáltala akarja az Úr elvenni, eltávolítani a Bűnt –az Ő kezében van minden jogosultság erre– az Ő életének a fáradságos munkája, lelkének szenvedése által, az Ő segítségével, néki adva meg: megbizonyítani, kifejteni, tanítani, megértetni, hogy Őbenne van a VILÁGOSSÁG, és kialakítani, kiformálni az emberekben az értelmet, a megértést, ennek a belátását, igazán valósággal MEGIGAZÍTANI s igazként odaállítani, TISZTÁVÁ SZABADDÁ tenni az embereket, mint aki jó szolgálatot végez s jól szolgál sokaknak, nevezetesen az ŐK BŰNEIKET Ő MAGA FOGJA MAGÁRA FELVENNI S HORDOZNI, önmagát feláldozva oltárra felvinni azokat”.

Láthatjuk már, hogy a Hatalmas Teremtő Isten országa: A REND világa. Diké az Isteni örök Rendet jelenti. Őt így szólítja meg a Fiú a Főpapi imájában: Patér Dikaie. Ján.17,25. Emiatt minden rendezés, teremtés, –így a 7 Rendező Törvény is– a Legyen Világosság-gal indul. A mi –Bűntől– megzavart és felforgatott lelki és szellemi világunkban is ennek kell megtörténnie legelőbb ahhoz, hogy a bensőnkben levő adikia-ból az Ő uralmába visszajuthassunk!…

Isten a világok Ura, Ő a Leghatalmasabb, Ő a VAGYOK, aki V A N öröktől fogva és mindörökké! (2.Móz.3,14.) Ő hozta létre a teremtményeket Önmagából (és nem a semmiből!). Ő élteti és helyezte el azokat a világokban, úgy a mennyeieket, mint a földieket. Az ember a legkisebb szellem-teremtmény aki ráadásul még bűnbe is esett, ami miatt a Törvény kivágta a Rend világából. Gen.3.1-24. Ezzel a fertőzés góccal „ott” nem lehetett foglalkozni, hanem csak egy külön „fegyenc-telepen”, ahol csupa ilyenek vannak, és azok is valamennyien a hosszútűrő Isten kegyelméből, a m e g t é r é s ü k –epistrefein, metanoia– céljából!… Hós.6,6-7. Csel. 3,17-19. 17,24-31. Nem céltalan tehát ez a földi lét egy teremtmény számára sem, mert Teremtőnknek gondja, sőt jó elgondolása van minden teremtményével kapcsolatban (Jer.29,11.); még akkor is, ha sokan közülük még tévelyegnek is itt a sötétben… Mi, teremtmények, mind abból élünk, hogy Ő -–a Megtartónk– hihetetlen nagy türelemmel t a r t  és  v o n z bennünket!..   Ez  a  t é n y, valamint az Ő –érdekünkben elvégzett– minden munkája – melyeknek csúcsa a Kranion: Ján.19,28-30. – szükséges, hogy őszinte hálára indítson bennünket is, ahogy a látók teszik, Őt dicsőítve miértünk! Jel.5,9-10. Nehogy érzéketlen háládatlanok maradjunk Őiránta!

Isten Mindenható; Pantokrator; Allmighty, aki még a gondolatainkat, indulatainkat is ismeri, de a legtitkosabb vágyainkat, sőt a hajunk szálait is tudja, ismeri. Honnan tudhatjuk ezt? Abból, hogy növekszik. Növekedést adni pedig csak Isten képes egyedül, bármelyik világban levőnek I.Kor.3,7. Ha a „vak” szemeink megnyilnak, mindenben az Ő munkáját megláthatjuk, nem csupán ebben. Sajnos hogy mi még igen vakok vagyunk, szellemben, ezek iránt!; olyanok akiknek szükségünk van a Gyógyítóra, mert gyógyulni és munkálkodni  a k a r u n k  Ő v e l e!

Az Ő szeme jól lát bennünket, azt is látja „hol” lakunk; csak mi –a bennünk levő Sötétség miatt, a belénk szuggerált gonosz miatt– téves ismeretekkel vagyunk tele. Erről a világ szelleme gondoskodik, hogy minden evilágra jövő emberpalánta lelke minél előbb telitődjön meg a földiekkel, a hiábavalókkal. Másra ne is legyen gondja sem igénye, hanem csak azokra, amiket ő mutat be (természetesen „alulnézetben”), megígér –nagyság, karrier, kielégülés–, és elérendő életcélként felkínál neki. Amennyiben az Örökkévalók felé irányuló n e v e l é s t is elkerüli itt az ifjú, akkor már csakis a magában ide hozott gonosz mag (a „gaz”, Kain) fog benne kiteljesedni, „Ábel” pedig –az útravalóul kapott jó irányú fogékonyság, a Haza vágyás– végleg kihal belőle, az ördög örömére!.. Ez az okulásunkra megíratott Ézsau esete, aki miután az örökségét eladta egy tál lencséért, majd később felébredve megbánta tettét, de a más belátás kegyelem-ajándékát már nem kaphatta meg, bár sírva kereste azt! Ekkor már csak az ítéletnek valami rettenetes várása marad az ilyen megvetőnek: Zsid.12,16-17. 29 v.

Láthatjuk, hogy a mi visszatérésünk lehetősége csak e g y s z e r adatik meg az örökkévalóságban, kegyelemből, az újra testet öltés –reinkarnáció– tanítása pedig hazugság! Zsid.9,27-28.

Az Igazságos Isten igen nagy árat fizetett azért, hogy a kegyelmét ajándékul adhassa nekünk! Ján.3,16. 36. Mennyei Atyánk az irántunk való szeretetét ebben a tényben mutatta meg nekünk!… A „fegyenctelepen” levő feltételesen szabadlábra helyezettekhez – hozzánk, földre született emberekhez– pedig „Mózest és a Prófétákat” –a Bibliát– küldi az Ő Orcája előtt, hogy azok –Keresztelő Jánossal bezárólag– készítsék el az Ő útját hozzájuk. Ján.5,33-35. Luk.1,67-79. 16,19-31 !…  2.Tim.3,16.

Isten tehát nem hagyta magára az Ő emlékezetvesztett, sötétben tévelygő juhait, hanem az Ő megbízható eszközein keresztül az Igazi Világosságban részesíti őket. Mózesen keresztül megadja a választ a „ki vagyok én” kérdésre; továbbá képekben a „honnan jöttem”, „miért vagyok itt”, mi okból és mi célból-kérdésre; a 10.000 talentum adósság keletkezésére, a Bűn bejövetelére; ami az ősoka mind annak a sok bajnak és nyomorúságnak ami jellemző ránk. „Ker.János”-Héliás- mint Napsugár küldetik ma is a Naptámadat –Hélios– előtt a szívünkbe!

B.L.

Mivelhogy erről az emberről néhányan már negatív értelemben is nyilatkoztak még a sajtóban is – s azok főként az O. Mátyás által megírt regényre hivatkoztak –, emiatt kötelességemnek tartom megírni az alábbiakat:

A „Tényregény”-nek nevezett írás ismeretében azt kell szomorúan meglátnunk, hogy abban jóhiszeműen vagy szándékosan súlyos félreértés és félreismerés történik Á.S.-ral kapcsolatban, amit nekünk, mint hazugságot, a Kijelentés alapján határozottan vissza kell utasítanunk. A könyv írója ugyanis, 200 km távolságból, nyilván nem kaphatta meg azt a rálátást, amit mi Á.S. mellett és közelében az évtizedek során átéltünk és megtapasztaltunk. Amit ugyanis Nieborn felől közölt a vele együttmunkálkodó St.Jakab, pontosan azokat elmondhatjuk mi is erről az emberről, nevezetesen, hogy soha nem láttunk olyat az ő hétköznapi életében, hogy a szent Szellem nélkül, bolondul szólt vagy cselekedett volna!… Viszont minden dolgát, mindig az örökkévaló világnak, Istennek a szempontjából nézte és értékelte, és erre igyekezett bennünket is rávezetni és ránevelni. Ahogy a Kijelentésben olvassuk: „Akit én szeretek, azt én megfeddem és megfenyítem; elenxis, paideia Jel.3,19. Ezt pedig, amikor kapjuk, soha nem valami kellemes, utóbb viszont csak hálásak lehetünk érte… Ebben a mi mai – Istentől elrugaszkodott – világunkban pedig, már a nevelés szó is idegen, mert ma senkit nem szabad korlátozni abban, hogy a megfegyelmezetlen vágyait, akaratát kiélhesse…; ennek a felfogásnak, nem volt létjogosultsága őnála; mint ahogy ennek a felfogásnak a mennyei világban sincs létjogosultsága!, pontosan emiatt történt a kiűzetésünk is az Isten melletti állapotból!…

Volt aki a nevelést nem volt hajlandó bevenni, és ezért más útra tért… Az a tanítás, az a Kijelentés pedig, amelyet ő Pálhoz hasonlóan nem emberektől vett, hanem Felülről kapott – a leghűségesebb tanítványával, Soós A.-val együtt (orosházi Népfőiskola) hirdetett – teljesen megegyező a „Teljes Írás” szellemével ! 2.Tim.3,16.

Mi emberek azonban már ott, az Édenben (Hós.6,7.) bevettük a Sátánnak Isten ellen lázító magvát –csiráját, kovászát–, így a magas lóra felültetve az ember képes már még az Istent is megkritizálni és diktálni Őneki, hogy Ő milyen legyen. Ahogy valaki meg is szövegezte már: „nekem olyan Ótestamentumi Isten nem kell, amilyet itt hirdettek, vagy hirdetnek!”…

Á.S. vállalta azt, amit csak nagyon kevés igehirdető vállal: hogy az Isten teljes akaratát hirdette; azt, hogy Ő nem csak kegyelmes, Féltőn szerető, hanem bűnt gyűlölő és bosszúálló Isten is, Aki előtt nincsen személyválogatás. Ahogy Pál is bemutatja Őt az Újtestamentumban: Zsid.10,31. 12,29.   Á.S. mindent azzal a mentő szeretettel végzett közöttünk, amivel L.Márton is, amikor kiszögezte a tételeit, azzal a célzattal, hogy Isten tévelygő juhait a tévutakról visszahozza. Hadd álljon itt még emlékeztetőül csak a 95.tétel szövege: „Buzdítsuk azért a keresztényeket, hogy Fejüket, Krisztust, ha kell megpróbáltatáson, halálon és poklon át is követni igyekezzenek, s így inkább sok szenvedés árán jussanak a mennybe, minthogy magukat a békével áltatva elbízzák!”

Az Ige által megalapozott volt Á.S. tanítása, annak minden mondata egyszerű és világos minden józanul gondolkodó hallgatója számára. A földmívestől az atomtudósig mindenki számára érthetővé tudta tenni, a maga nyelvén, az Ige mondanivalóját. Igen jó gyakorlati érzékkel megáldatott és otthonos volt a tudomány számtalan szakterületén. Híressé, naggyá lehetett volna, de e helyett Ő az Igének való engedelmességet választotta.  Éjt nappallá téve roppant sokat dolgozott, teljes erőbedobással kereste a Szellem mondanivalóját minden igehirdetéséhez. A Luther-Bibliával elindulva, az ember szellem, lélek, test hármasságát a Kezdettől –a teremtéstől– fogva hirdette; otthonosan használta a gör. Septuaginta-t, de a héber szövegben, sőt a Vulgata-ban is járatos volt. Teljesen a Kijelentésre hagyatkozott, „nem ügyelvén zsidó mesékre, sem az igazságot megvető emberekre, sem azok véleményére.” – ahogy Pál is ajánlja ezt minden „Titos”- nak is. 1,12.

Nagy kár, hogy míg a világ minden Bibliájában és nyelvében nyilvánvaló a szellem és a lélek közötti különbség, addig a magyar szöveg és szótár egyenlőségjelet tesz közéjük, mintha a Zsid. 4,12 (gör.) meg sem íratott volna! Mi más lehet ez, mint egy ördögi kerékkötés, hogy ez a nyomorult kis népünk minél előbb tünjön el ebben a bábeli zűrzavarban… Ezt pedig, hogy ez a Felülről kapott Világosság ide adatott –mint Istennek a népünk iránti mentő szeretetének megnyilvánulása–, ezt nekünk illene nagyon-nagyon megbecsülni és értékelni, nem pedig ellenségesen fogadni, mint annak a szóbanforgó könyvnek írója teszi és terjeszti a munkájával!…

Vajon nem éppen Isten iránti hálára kellene a szívünknek indulnia, amiért abban a kegyelemben részesít, hogy a Hatalmas Teremtő Isten az évszázadok, évezredek óta bepecsételt Írást –a parabólákat, képeket– megnyitja, és a mi nyelvünkön (Csel.2,11.) megérthetővé és felfoghatóvá, elfogadhatóvá teszi titkait!?… Gal.1,11-12. Ef.1,9. 3,3-4. 8-9. stb.   Vajon nem ugyanazok történnek ma mivelünk is, amiket Isten a „Paulos”-szá tett eszközén keresztül végzett?, mert bár a neki adatott kijelentések között voltak –még Péteréknek is– nehezen érthetőek (II.Pét.3,15-16.), de ők, engedelmesen az Igazság iránt, mégis bevették azt, és nem is keltettek rossz hírt Pál felől!… Ez is megtörténhetne tehát, ha valaki a maga vélt igazában bízva nem keményíti meg magát, hanem érzékeny lesz Isten Szelleme vezérlése iránt. Ha viszont nem ez történik, hanem hamis biztonságérzettel megkötjük magunkat, akkor –az átállított váltón áthaladva– a vonat törvényszerűen a másik, az Istennel ellenkező irányba fog menni! Ahogy az Úr megmondta és megíratta: Mt.23,37-38. „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a Prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek; hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat…., de  t e  n e m  a k a r t a d.  Ime, pusztán (üresen) hagyatik néktek a ti házatok!” Tragédia!.. Ezzel az önfejű makacskodással ugyanis hiábavalóvá tesszük a magunk számára Urunknak minden „házépítő” fáradozását, a Golgothával együtt!… Rettenetes még rágondolni is erre a megvetésre, és ennek a következményeire…!!! Zsid.10,26-31. stb. De még a megvetésekre nézve is adattak példák felvilágosításunkra. Ha csak Luther M.-ig nézünk is vissza: őt is a világi uralkodónak kellett elbujtatnia az akkori egyház haragja elől. Az angliai John Bunyant – a „Zarándok útja” és a „Szent Háború” c. könyvek íróját, mely művek a ma (még) Istenfélő angol családoknál a Biblia mellett foglalnak helyet – 12 éven át tartották börtönben azért, mert a Felülről kapott Kijelentéseket igyekezett átadni az Istent keresőknek, s Isten csodálatos rendezése folytán, így a börtönévei alatt (az akasztófa árnyékában, mellyel állandóan fenyegették) leírhatta a kapottakat, így a „The Pilgrim’s Progress” és a „Holy War” ma már számtalan nyelven és kiadásban, a világ minden táján hozzáférhető lett, milliók épülésére… Itt van előttünk a finn Paavó Ruotsalainen, „A Parasztpróféta” esete is, aki miután Világosságot kapott, állandóan perelték és börtönnel fenyegették, mert ő „mélyebben szántott” vádolóinál, és kitartott a hirdetendők igazsága mellett…   Saulos – miután „Paulos” lett, abbahagyva teljesen a régi életét – teljes erőbedobással azon a pályán fut, amelyen az Úr őt elindította. Így beszél magáról: „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága, csakhogy elvégezhessem a küldetésemet!” Amikor kiverték őket valahonnan, ők elmentek más városba, más vidékre, és a munkát ott folytatták.

Elsőként pedig álljon előttünk az emberként megjelent Krisztus Jézus példája, aki felől még a pogány hatóság előtt sem tudtak a vádolói okot találni arra, hogy Őt megölhessék. Pilátus, átlátva a hazugságokon, meg is állapítja: ”Semmi halálra minősítő bűne nincs, hanem irigységből adták Őt kézbe! Mt.27,18”.

Sajnos sokan nem vették észre azt, hogy Á.S. személyében ki küldetett ide a mi nyomorult kis népünk közé, és hogy a kis kovászon keresztül Ő milyen nagy megbecsülésben akart (akar ?) minket részesíteni!…

Isten Igéje azonban ma sincsen bilincsbe verve!

Kedves Olvasó! A folytatás ma még mitőlünk is függ!

E sorok írója közel 20 éven át lakott Ágoston Sándorral egy fedél alatt, ezért bizonyítja Isten színe előtt és minden ember előtt is az itt leírtak igazságát és hitelességét!

Báthori Lajos.